Mondhatjuk, hogy Insigniából nem szűkölködünk, amit lehet, már próbáltunk, a legérdekesebb mégis a végére maradt. Most viszont a hazai gyártású 1,5-ös turbós alapmotorral is kipróbáltuk.
Egy igazán inspiráló bejegyzést tett közzé Instagram-oldalán a Mercedes négyszeres világbajnoka, Lewis Hamilton. A brit versenyző az alábbi fényképet posztolta a közösségi oldalon, mellé pedig ezt a szöveget mellékelte: „Egy gyerek álmokkal. Soha ne mondja le az álmaidról!” A kid with a dream. Never let go of your dream #tbt #youcan #believe ????@moto
Kimondottan belvárosi használatra szánja legújabb teherautóját az MAN. A vadonatúj Volkswagen Crafterrel közös modell most a villany hajtást is megkapta.
A finn versenyző által nemrég közzétett videón pontosan azt történik, amit a címben leírtunk! Na jó, a flamingó nem igazi. A Ferrari versenyzője az Instagramon tette közzé az alábbi videót, mely alapján úgy tűnik, igencsak élvezi a szabad hétvégét. Flying. Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés, Ápr 22., 2018, időpont: 5:0
Michael Schumacher egykori csapattársa, Rubens Barrichello elárulta, neki sincs semmilyen információja a hétszeres világbajnok állapotáról, a család ugyanis neki sem árul el információkat. Schumacher 2000 és 2005 között volt Barrichello csapattársa a Ferrarinál, összesen 105 közös versenyen vettek részt a patinás olasz istálló színeiben. Azt már Ni
A Citroën nagyot vállalt 2014-ben azzal, hogy korábbi tanulmányát szinte egy az egyben sorozatgyártásba küldte a C4 Cactus képében. Hazánkban ugyan nem lett túlságosan sikeres az autó, de európai mértékkel szép eladásokat produkált a különc négykerekű, a franciák azonban mégis úgy döntöttek, hogy a félidős frissítéssel az autó karakterét is átszabják kissé, ezzel a bohókás modellből egy jóval…
A múlt héten már megmutattuk Önöknek a Volkswagen vadonatúj versenyautóját, ám akkor még csak néhány információ állt rendelkezésre az I.D. R-ről. Most végre teljes valójában leleplezték a gyáriak az autót, és bár minden apró részletet azért most sem tudhattunk meg a különleges versenygépről, néhány izgalmas adatot azért elárultak a gyáriak.

Az első generációjával az unalom szinonimájaként született Toyota Auris harmadik nemzedéke már alapmodelljével is minden eddiginél ütősebb, de igazi sportmodell is várható belőle.
A Volvo teljes jogú tagja a prémium kategóriának, de van egy szegmens, ahova eddig még nem szállt be, ez pedig az Audi A8, a 7-es BMW és a Mercedes-Benz S-osztály által fémjelzett luxusautók köre. A svédek egyelőre nem is tervezik, hogy egy ilyen négykerekűt mutassanak be, de a Pekingi Autószalonra azért elvisznek egy érdekes koncepciót, amivel azt mutatják meg, hogy bizony ők is képesek lennének…

Az autórajongók számára nem sok szebb dallam létezik egy hörgő V8-asnál, a Jaugar pedig pontosan tisztában van ezzel, így nem meglepő, hogy a nemrég bemutatott F-Pace SVR -ről készült rövid reklámfilmben ez az egyik fő elem. Persze azért a látványról sem feledkeztek meg a marketingesek, a végeredmény pedig kétség kívül letaglózó lett – azt hiszem ezek után bárki képes lenne megkívánni az autót.
Terepjárósított limuzint eddig talán csak a Volvótól láthattunk az S60 Cross Country személyében, a Lada most viszont sokkal olcsóbban hozhat hasonló modellt.
Az autórajongók számára nem sok szebb dallam létezik egy hörgő V8-asnál, a Jaugar pedig pontosan tisztában van ezzel, így nem meglepő, hogy a nemrég bemutatott F-Pace SVR -ről készült rövid reklámfilmben ez az egyik fő elem. Persze azért a látványról sem feledkeztek meg a marketingesek, a végeredmény pedig kétség kívül letaglózó lett – azt hiszem ezek után bárki képes lenne megkívánni az autót.
Azt hittük, hogy a K és Q kombinációkból nem létezik túl sok, a Skoda mégis megmutatta, hogy van még ötletük. Ez itt a Kamiq, a harmadik szabadidő-autójuk.
A kínai piac már most is a világ legnagyobbja, ráadásul a legyorsabban is fejlődik, így nem csoda, hogy a nagy autógyártók igyekeznek a távol-keleti ország vásárlóinak kedvére tenni. Így van ezzel a Škoda is – illetve a Volkswagen konszern többi márkája is –, hiszen a csehek most egy vadonatúj crossovert mutattak be Kamiq néven, ami sajnos Kína kiváltsága marad majd.
Ha adrenalinlöket kell, sportosságra vágyom, ha utazni szeretnék, akkor az étvágytalanság vonz, ha terepre tévedek, minden akadályt le akarok küzdeni… Mégis, a mindennapokban ezek a tulajdonságok legfeljebb pillanatnyi előnyt képesek összekaparni, az igazi mindennapos autó leginkább a kiemelkedő kiegyensúlyozottságáról ismerszik meg. A Renault az új Mégane szedán, urambocsá’ GrandCoupé…

Nagyot szólt néhány hete a Volkswagen bejelentése, hogy elindul meghódítani a Pikes Peak csúcsát. Ám az erre a célra szánt versenyautót most mutatták meg először teljes valójában.
Csodálod, hogy nem hallottál még a Frégate-ról? Ez volt az az időszak, amikor mindenki a Citroën DS-re figyelt, a Renault pechjére még a kormány is, pedig remek családi autó volt.
Egy új kütyüt és alkalmazást vezetett be hibrid modelljeinek tesztvezetéséhez a Toyota. Egyértelműen látható, hogy milyen fogyasztással, emisszióval autóztunk.
Az Audi az új A6-tal már megkezdte idei nagy rohamát, azonban a felső-középkategóriás modell még csak a jéghegy csúcsa volt. Elég csak a Genfben félig-meddig már leleplezett, augusztusban érkező elektromos e-tronra gondolni, de ezen kívül is több újdonsággal készülnek még a négykarikások. Ezek közé tartozik a Q8 is, amely akár már a héten megnyitó Pekingi Autószalonon megmutathatja magát – a…

A smart 2016 óta kínálja elektromos verzióban jelenlegi modelljeit, ám úgy tűnik, hogy hamarosan nem is lesz majd más lehetősége a vásárlóknak, mint a villanyos kivitelek. A Daimler ugyanis bejelentette, hogy 2020-ratisztán elektromos márkát kínál faragni a smartból, és ezt maga Dieter Zetsche, a Daimler igazgatótanácsának feje és a Mercedes-Benz vezetője erősítette meg.

A 2012 óta felfelé ívelő használtautó-import márciusban már visszaesést mutatott az előző év azonos időszakához mérten, májustól pedig csak műszaki vizsgával rendelkező autók honosíthatók.
Sejthettük, hogy érkezik, de valahogy minden eddigi Fiesta Vannél furcsább az új megjelenése. A külsőt az elődökhöz hasonlóan alakították, hátsó üléssor pedig nincs.
A Renault technikai igazgatója, Bob Bell elismerte, csalódottak amiatt, hogy a télen nem sikerült nagyobb előrelépést tenniük, és a topcsapatok ezúttal is túljártak az eszükön. A 2018-as idény első három versenyén a francia istálló volt a legkövetkezetesebb a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull mögött, ám nem tudott olyan nagyot fejlődni a teljesítmé
A hivatalos nevén Vision Mercedes-Maybach Ultimate Luxury fotóit nem tudta titokban tartani a csillagos márka, így már korábban láthattuk teljes valójában a különleges koncepciót. Ez azonban talán nem is olyan nagy probléma, hiszen – legalábbis részünkről – azért fel kellett dolgozni a látottakat, hogy mostanra, amikor végre hivatalosan is bemutatkozott az autó, a többi részletre is oda tudjunk…
A Mercedes-Benz még év elején mutatta be a következő generációs kompakt palettájának alapjául szolgáló új A-osztályt, és azt már korábban is tudjuk, hogy a négyajtós kupé felépítésű CLA mellé jön majd a szintén négyajtós, de valamivel klasszikusabb és praktikusabb formát kapó A-osztály szedán változata is. A csillagosok pedig a Pekingi Autószalonra készülve be is mutatták az autót – igaz, a távol-…

Megérkezett az új A-osztály lépcsőshátú változata, ám van egy kisebb csavar a történetben. Az új modell hagyományos szedánként érkezik, egyelőre még nem a CLA utódja.
A Mitsubishi nem ijed meg attól, hogy egy legendás nevet úgy hasznosítson újra, hogy annak semmi köze ne legyen az eredeti modellhez, amely viselte azt. Kiváló példa erre az Eclipse Cross – ami egyébként éppen most vendégeskedik szerkesztőségünk garázsában –, és úgy tűnik, hogy a jövőben a Lancer is beállhat majd ebbe a sorba. Az egykoron legendás raliautókról és EVO változatokról híres modellt…

Már több mint nyolc esztendő lepergett azóta, hogy egy borongós téli napon nekiültem az Autó Pult első cikkének. Azóta rengeteget változtunk, de hitvallásunk, elképzelésünk maradt: olyan autós portált szeretnénk készíteni, amely segítséget nyújt vásárlói döntések meghozatalában, és önmagához hű maradva értéket teremt. Ebben kérjük most az Önök segítségét.

Egy kormányon elhelyezett kapcsoló lehet a Ferrari csodafegyvere az idei szezonban – egyelőre csak Sebastian Vettel használta, a maranellóiak pedig igyekeztek a lehető legjobban eltitkolni a riválisok elől. A trükkös megoldást a Bahreini Nagydíj időmérője után szúrták ki az élesszemű szakértők, amikor Vettel pole pozíciós köre után autójával megáll
Ismét alkalmunk nyílt próbára tenni a Porsche palettájának vérpezsdítő modelljeit. Legutóbb az új Cayenne és a hibrid Panamera Turbo S még nem volt elérhető, így most ezek jelentették a legnagyobb újdonságot.
Szokatlan probléma hátráltatta Daniil Kvyat és a Ferrari gumitesztjét múlt héten, Fioranóban. Az olasz istálló a Pirelli esőabroncsaival dolgozott házi tesztpályáján – a programot a gumigyártó diktálta, és míg csütörtökön Antonio Giovinazzi, addig pénteken a Ferrari fejlesztőversenyzője, Daniil Kvyat volt szolgálatban. Giovinazzi a Pirelli új fejle
Eddig is úgy tűnt, hogy sokkalta jobb benzines társainál az elektromos VW e-up! az autómegosztó szolgáltatásra, ám most az is kiderült, klíma sincs bennük, így aztán le is cserélik őket.
A Red Bull Forma-1-es csapata legkésőbb a nyári szünetig tudni szeretné, Daniel Ricciardo náluk folytatja-e pályafutását 2019-ben. Az ausztrál szerződése az idei szezon végén lejár, és úgy tudni, szolgálatai iránt a Mercedes és a Ferrari is érdeklődik. Sőt, néhány hete olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint Ricciardo előszerződést kötött a Fer