2019. január 31. csütörtök

jan. 31
10:00
Megtestesült energia – elektromos buggyt mutat be Genfben a Volkswagen (Auto Pult)
Az 1960-as években Amerikából – azon belül is Kaliforniából – elindult egy divathullám: a Volkswagen eredeti bogárhátújának alapjait használva építettek jópofa buggykat, amelyeket a gyáriak most egy új koncepcióval elevenítenek majd fel a Genfi Autószalonon. Az újdonság természetesen teljesen elektromos lesz, és már meg is érkeztek róla az első íze
jan. 31
10:18
Megvan a megállapodás – elindult a termelés a győri Audi gyárban (Auto Pult)
Múlt héten pénteken számoltunk be róla, hogy a győri Audi gyár dolgozói sztrájkot indítottak, ugyanis nem voltak megelégedve az Audi Hungária béremelési ajánlatával. A sztrájkot 168 órára hirdették meg, és ez éppen ma reggel 6 órakor járt volna le, így azt is mondhatjuk, hogy végig csinálták, noha  tegnap estére végül sikerült megállapodnia a szaks
jan. 31
10:48
Újraindulhatott a termelés az Audi győri üzemében (Autónavigátor)
Megállapodott szerda délután az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei évi bérekről, így a termelés már tegnap este újraindulhatott. A munkások bérigénye érvényesült, cafeteria keretükből engedtek.
jan. 31
11:00
Túlbecsülik a gyártók a villanyautók iránti keresletet? – nagy bukások is jöhetnek (Auto Pult)
A nagy gyártók szinte minden erőforrásukat az elektromos autózásra fordítják, de egy új tanulmány szerint könnyen lehet, hogy pórul járnak majd ezzel a stratégiával. A Deloitte elemzői szerint ugyanis 2030-ra hatalmas túlkínálat lehet majd villanyautókból, ami az egész autóiparra rányomhatja majd a bélyegét, és sok márkát igen nehéz helyzetbe hozha
jan. 31
14:00
Vagány lett volna a kupé Range Rover, de mégsem készül (Autónavigátor)
A tavalyi Genfi Autószalonon mutatkozott be a Range Rover új háromajtós modellje, az SVO által készített SV Coupé, de annak ellenére sem készül el, hogy rengeteg megrendelés és előleg érkezett rá.
jan. 31
15:12
Akár már Genfben bemutatkozhat a Kia Ceed crossover változata (Auto Pult)
Már az új ötajtós Ceed bemutatójakor tisztázta a Kia, hogy bővülni fog kompakt modelljük palettája. Azóta már bemutatkozott a normál kombi és a shooting brake felépítést kapó Proceed is, és egyes hírek szerint akár már a márciusi Genfi Autószalonon megérkezhet az újabb modellváltozat, ami egy emelt hasmagasságú kivitel lesz.
jan. 31
17:42
A Ford új hibridje lett Amerika legnépszerűbb rendőrautója (Autónavigátor)
A Ford már eddig is megkerülhetetlen szerepet játszott az amerikai rendőrautók piacán, most pedig még strapabíróbb és költséghatékonyabb modellel rukkolt elő.
jan. 31
19:18
Lenyűgöző drónfelvételek a havas Hungaroringről (F1világ)
Pazar videót tett közzé a minap közösségi oldalain a Hungaroring: a látványos drónfelvételeken azt nézhetjük meg, milyen az, amikor ellepi a hó a mogyoródi versenypályát.
jan. 31
19:42
Ünnepi modellek az Abarth 70. születésnapjára (Autónavigátor)
Hetedik évtizedébe lépett az Abarth, amit természetesen egyedi modellekkel ünnepel.
jan. 31
22:48
A Ferrari is beindította 2019-es autóját (F1világ)
Nemcsak a McLaren, hanem a Ferrari Forma-1-es csapata is beindította nemrég 2019-es versenyautóját – az olasz istálló azonban még gőzerővel dolgozik új betontorpedóján.

Keresés