2019. július 1. hétfő

júl. 1
5:48
Kellemes meglepetés: Volvo S60 T5 teszt (Autónavigátor)
Ma mindössze két limuzint kínál a Volvo, az S60 a kisebb, az S90 a nagyobb. De vajon melyik a jobb?
júl. 1
6:06
Élvezetes versenyen van túl Norris (F1világ)
Izgalmas csatákat és komoly tapasztalatokat tudhat magáénak Lando Norris, aki ma az élmezőny pilótáival mérhette össze a tudását, ami ma egy hatodik helyet hozott a konyhára.
júl. 1
7:36
Toro Rosso: A vert mezőnybe süllyedve (F1világ)
Finoman szólva sem így képzelték el a Toro Rossonál a mai versenyt. A versenyzők hátulról is indultak és nem is sikerült előre mozdulniuk. Alexander Albon a tizenötödik, míg Daniil Kvyat a tizenhetedik helyen zárt. A Honda technikai igazgatója viszont nagyon büszkén nyilatkozott.
júl. 1
8:30
Régi újdonság a Ssangyongtól: itt az új Musso Grand (Autónavigátor)
Felejtsd el a 4x4-es terepjárót: pick-up változatban tért vissza a Ssangyong Musso Grand.
júl. 1
8:36
Renault: Egy újabb gyenge hétvége (F1világ)
Reménykeltő kezdés után eredménytelen hétvégét zárt a francia alakulat. Egyik pilótájuk sem tudott pontot szerezni Spielbergben: Daniel Ricciardo a tizenkettedik, míg Nico Hülkenberg a tizenharmadik helyen zárt.
júl. 1
9:18
Ferrari: Hibás döntést hoztak a versenybírók (F1világ)
Nem ért egyet vele, de elfogadja a versenybírók döntését a Ferrari Forma-1-es csapata – jelentette ki Mattia Binotto, az olasz istálló csapatfőnöke.
júl. 1
9:42
A Forma-1-es világbajnokság állása az Osztrák Nagydíj után (F1világ)
Max Verstappen nyerte a 2019-es Forma-1-es idény 9. versenyét, az Osztrák Nagydíjat. Győzelmének köszönhetően a holland a tabellán is előrelépett egy pozíciót.
júl. 1
10:30
Szerdától drágul a benzin, de most a gázolaj ára nem változik (Auto Pult)
Most szerdától újabb áremelést tapasztalhatnak az autósok a hazai töltőállomásokon, a MOL ugyanis ma reggel drágítást jelentett be: ezúttal a gázolaj ára nem változik, de a benzin literenkénti ára 5 forinttal növekszik július 3-án.
júl. 1
11:54
Tovább emelkedik az egyik üzemanyag ára (Autónavigátor)
Ismét áremelkedés vár ránk, ám most csak a benzin drágul.
júl. 1
14:06
Modellcsaláddá bővülne a Duster? (Autónavigátor)
Bővülésbe kezd a Dacia, a romániai gyártósort fejlesztik, amit, a modellpaletta kiszélesítése követhet, kezdve a népszerű Dusterrel, melyből már nem csak egy verzió lenne.
júl. 1
16:18
A versenyigazgató elárulta, miért nem büntették Verstappent (F1világ)
Nem lehet összehasonlítani Charles Leclerc és Max Verstappen múlt hétvégi incidensét Sebastian Vettel kanadai büntetésével – ezt nyilatkozta Michael Masi, a Forma-1 sportigazgatója azok után, hogy Verstappent nem sorolták hátrébb agresszív előzéséért.
júl. 1
16:48
Még több magyar ülés kerülhet prémiumautókba (Autónavigátor)
Negyedik üzemcsarnokát avatta Magyarországon az Adient, a világ egyik vezető autóülés-gyártója.
júl. 1
18:12
Ma lépett életbe az akár 2,5 millió forintos nagycsaládos autóvásárlási támogatás (Auto Pult)
A nemrégiben bejelentett akár 2,5 millió forint értékű, nagycsaládosoknak járó autóvásárlási állami támogatásról (becsületes nevén: Nagycsaládosok Autóvásárlási Támogatása) már az Autó Pulton is több ízben olvashattak, sőt, a támogatással jelenleg megvásárolható összes autótípust is felsoroltuk nemrégiben. A korábbi híreknek megfelelően 2019. júliu
júl. 1
18:48
Komoly elektromos hatótávval érkezik a plug-in hibrid Mercedes-Benz A-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz (is) átfotó ‘elektrifikációra’ készül teljes modellpalettáját illetően: a márka első új generációs tisztán elektromos modellje, az EQC luxus-szabadidőautó már hazánkban is elérhető, az EQC-t pedig a következő években további számos elektromos típus követi az EQ almárkáról, ám a hagyományos modellsorozatok is kivétel nélkül elektromo
júl. 1
19:24
Hallottál már elsőkerék-hajtású driftautóról? (Autónavigátor)
Nos, a Toyota megcsinálta: íme a fronthajtású driftautó, ráadásul apák napjára, meglepetésként készült.
júl. 1
19:30
Hazai prémium – Audi Q3 35 TFSI S tronic (2019) teszt (Auto Pult)
A magyar autós újságíró mindig jó szívvel ül be egy hazai gyártású tesztautóba, és bár az objektivitás pajzsát, amit az Autó Pultnál mindig magunk előtt tartunk, ez sem képes megsebezni, azért nagy mosollyal az arcunkon vettük át az új Audi Q3 kulcsait, mely a négykarikások győri üzemében készül. A prémium kompakt crossovernek persze ugyanúgy bizon
júl. 1
20:18
Leclerc: Nem vagyunk a Mercedes szintjén (F1világ)
Bár számára végül kiábrándítóan alakult a Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Charles Leclercnek, illetve csapatának, a Ferrarinak igazán erősre sikeredett a spielbergi hétvége. Az ifjú monacói az F1VILÁG.HU-nak azt mondta, ennek ellenére tudja, még nincsenek a Mercedes szintjén.
júl. 1
20:30
Vettel a Leclerc/Verstappen-incidensről: Ez nem óvoda! (F1világ)
A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel azt mondja, a sportág irányítói jobban tennék, ha végre hagynák versenyezni őket ahelyett, hogy minden egyes megmozdulásukat árgus szemekkel figyelik.

2019. július 2. kedd

júl. 2
5:36
Vigyázat, nem játék! Megnéztük, mit tud Suzuki Jimny terepen (Autónavigátor)
A hazai bemutató és a saját teszt után egy profi terepvezetést is tartogatott még a Suzuki a Jimny-vel. Sok-sok tapasztalattal gazdagodtunk.
júl. 2
7:12
Sikerült: a Bentley Continental GT Pikes Peak kiskirálya (Auto Pult)
Üresen kb. 21.032 newtonos súlyával már alapvető adottságait tekintve sincs meg minden ahhoz, hogy a Bentley Continental GT a hegyi felfutók királya legyen, ám most mégis ez a helyzet. A legendás Pikes Peak-en egy szinte teljesen gyári állapotú modell ment olyan időt, amelyhez fogható eddig nem volt a sorozatgyártású autók mezőnyében.
júl. 2
7:48
Hivatalos: hiperautót épít a Toyota (Auto Pult)
Elképesztő magabiztosságról tanúbizonyságot téve a Toyota beszáll a hiperautók kategóriájába is. A japán márka egy öntöltő hibrid elektromos hajtású hipersport-autó, tanulmánynevén a GR Super Sport fejlesztésén dolgozik, amelynél a Le Mans-ban gyűjtött tapasztalatokat is felhasználja. Na de miért akar ilyen autót építeni a világ legzöldebb autógyár
júl. 2
8:00
Bottas: Egy hibás kalkuláció is hozzájárult a túlmelegedéshez (F1világ)
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas azt mondja, egy kalkulációs hiba is hozzájárult ahhoz, hogy a német istállónak hűtési gondjai akadtak a múlt vasárnapi Osztrák Nagydíjon.
júl. 2
8:18
Elszúrt kerékcsere: Íme a Ferrari magyarázata! (F1világ)
Furcsa probléma miatt veszített értékes másodperceket a bokszutcában a hétvégi Osztrák Nagydíjon Sebastian Vettel – a Ferrari stratégiái egész egyszerűen nem tudtak kommunikálni a szerelőkkel!
júl. 2
8:42
Akarnád a Toyota Supra limuzint? (Autónavigátor)
Egy orosz elképzelés alapján nem is nézne ki rosszul a Supra limuzin.
júl. 2
9:00
A leggyorsabb kerékcserék az Osztrák GP-n (F1világ)
Nem hazudtolta meg magát a Williams Forma-1-es csapata a hétvégi Osztrák Nagydíjon: a brit istálló ezúttal is a leggyorsabb volt a bokszutcában.
júl. 2
9:12
571 lóerővel mutatkozott be a legújabb Audi S8 (Auto Pult)
Az Audi A8 aktuális generációja közel két éve mutatkozott be, a csúcsmodell premierje pedig eddig váratott magára. Most azonban itt az új S8, amely minden eddiginél jobban odapakol, igaz, a luxusautók kategóriája az, ahol 571 lóerővel sem egyszerű kitűnni.
júl. 2
9:18
Binotto: Én szégyellem magam, hogy nem változtatunk a gumikon (F1világ)
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azt mondja, szégyelli magát, hogy végül nem tették jobbá a Forma-1-et azzal, hogy a szezon második felére visszahozzák a Pirelli tavalyi abroncsait.
júl. 2
9:24
Álruhás Lexus? Itthon próbáltuk a Toyota Camry új kiadását (Autónavigátor)
Hamarosan a tesztautó is befut, de előtte még egy kereskedői példánnyal is megejtettünk egy villámrandit. A Toyota Camry nem csak különleges, jó ajánlat is a piacon.
júl. 2
10:18
Már rendelhető a frissített Škoda Superb – mutatjuk az árakat (Auto Pult)
A Škoda Superb frissítése kívül és a lemezek alatt is hozott lényeges változásokat, amelyekkel a szedán és kombi karosszériával elérhető modell felzárkózott a kategória legmodernebb képviselőihez. A konnektoros modell még picit várat magára, de hagyományos hajtásláncokkal már rendelhető a ráncfelvarrott típus, és az árakat is tudjuk.
júl. 2
11:06
Red Bull: Gaslynak egy ‘Ctrl+Alt+Del’-re lesz szüksége (F1világ)
„Újraindításra” lesz szüksége Pierre Gaslynak ahhoz, hogy felülkerekedjen azokon a problémákon, melyek miatt képtelen jó teljesítményt nyújtani a Forma-1-es versenyeken.
júl. 2
12:06
Mutatjuk a BMW X6 harmadik generációját! (Autónavigátor)
Alig pár nap van már csak hátra a harmadik generációs BMW X6 bemutatkozásáig, az első fotók pedig fel is kerültek róla a világhálóra.
júl. 2
14:48
Benzinmotoros maradt az új Audi S8 (Autónavigátor)
A dízelmotort elengedték, a 48 voltos könnyű hibrid rendszer viszont ott van az új S8-ban is.
júl. 2
15:18
Horner tudja, mi volt a kulcs a versenybírók döntésében (F1világ)
„Érthetetlen” döntést hozott volna a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), ha a vasárnapi Osztrák Nagydíj stewardjai megbüntetik a versenyen győztes Max Verstappent – mondja Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, aki azt is tudja, mi volt a versenybírók döntésének kulcsa.
júl. 2
18:36
McLaren: A csapatok és versenyzők akarták ezeket a szabályokat! (F1világ)
A McLaren Forma-1-es csapatát irányító Andreas Seidl szerint a versenyzőknek és a csapatoknak egy szavuk sem lehet, hogy túl sok a szabály a sportban, ők voltak ugyanis azok, akik kiharcolták ezt.
júl. 2
18:36
Még brutálisabbra faragták a Mercedes AMG GT versenyautót (Autónavigátor)
Stílusosan, a nürburgringi 24 órás verseny hétvégéjén mutatta be a Mercedes a továbbfejlesztett AMG GT versenyautót.
júl. 2
19:54
Technikai hiba miatt lett Kubica a nap versenyzője Spielbergben (F1világ)
Technikai probléma miatt lett Robert Kubica a nap versenyzői a rajongói szavazatok alapján múlt vasárnap.
júl. 2
19:54
Az Opel, ami M5-ös BMW-t reggelizett – veteránkorba lép a legendás Lotus Omega (Auto Pult)
Ha azt írjuk, Lotus Carlton, minden bizonnyal csak kevesen – talán leginkább az Opel, illetve a Lotus rajongói – kapják fel a fejüket, ám a legendás Lotus Omega típusnév már minden bizonnyal jóval többet mond Önöknek. Pedig egyazon autóról van szó: az 1989-es Genfi Autószalonon prezentált villámgyors villámosról, amely az 'Opel Omega A' alapjaira é
júl. 2
20:42
A McLaren nem foglalkozik a Honda győzelmével (F1világ)
Nem kívánta különösebben kommentálni korábbi motorpartnere, a Honda múlt hétvégi győzelmét a McLaren csapata. A japánok a Red Bull Racing partnereként tudtak felállni a dobogó legfelső fokára.

2019. július 3. szerda

júl. 3
5:48
Kimennék vele a világból. Kétszer! BMW 840d (Autónavigátor)
Szemtelenül illegeti magát a 8-as kabrió azon a pengeélen, aminek az egyik oldalán a luxus, másikon a tiszta vezetési öröm feneketlen kútja tátong.
júl. 3
7:18
Ferrari: Eljön még Leclerc ideje (F1világ)
Mattia Binotto, a Ferrari F1-es csapatfőnöke szerint versenyzőjét, Charles Leclercet csak megerősíti az Osztrák Nagydíjon átélt kudarca.
júl. 3
7:48
Távozik a McLarentől Pat Fry (F1világ)
Sajtóhírek szerint távozik a McLaren Forma-1-es csapatától az istálló mérnökigazgatója, Pat Fry.
júl. 3
8:06
Akár 530 lóerővel – bemutatkozott az új BMW X6 (Auto Pult)
A BMW X6 bő egy évtizede teremtette meg a nagyméretű SUV kupék kategóriáját, most pedig az új X5 tudását bevetve lép új generációja. Még nagyobb méretekkel, még jobb felszereltségekkel és négy potens motorral áll rajthoz.
júl. 3
8:42
Győzelme után nem szerződhet a Ferrarihoz, vagy a Mercedeshez Verstappen (F1világ)
Minden bizonnyal 2020-ban is a Red Bull Racing színeiben folytatja pályafutását Max Verstappen, a holland versenyző számára ugyanis már egy, a szerződésében megfogalmazott záradék sem teszi lehetővé, hogy az idei év végén távozzon a csapattól.
júl. 3
8:54
WeShare: a Volkswagen autómegosztós szolgáltatása (Autónavigátor)
A német gyártó szolgáltatása Berlinben indult el, de a közeljövőben némi terjeszkedés várható.
júl. 3
9:12
10 beszédes fotó az F1-es Osztrák Nagydíjról (F1világ)
Óriási izgalmakat hozott a Forma-1-es világbajnoki sorozat 9. versenye, az Osztrák Nagydíj. A múlt hétvégi verseny természetesen a fotósok számára is bőven szolgáltatott témát. Kiválasztottunk Olvasóinknak néhány pazar, és igazán beszédes fényképet a spielbergi versenyhétvégéről!
júl. 3
11:54
Pénteken is feljebb kerül még egy kicsivel a benzin ára (Autónavigátor)
A szerdai áremelés után péntektől még közelebb kerül a benzin ára a még mindig drágább gázolajéhoz.
júl. 3
13:48
Megkapta az új Clio arcát a Renault Captur (Autónavigátor)
A Renault kínálatában másodikként épül a CMF-B platformra az új Captur, ami persze nem meglepő, hiszen lényegében a Clio szabadidő-autó változatának tekinthető. Viszont ez azt is jelenti, hogy lesz belőle hibrid modell.
júl. 3
14:42
A Red Bull sem tudja, miért volt annyira gyors hétvégén (F1világ)
Egyelőre még a Red Bullnál sem teljesen értik, hogyan tudott autójuk annyira gyors lenni, hogy megnyerjék a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjat.
júl. 3
14:42
Péntektől tovább drágul a benzin (Auto Pult)
A hétfői után ma újabb áremelést jelentett be a MOL, ami érdekes módon ismét csak a benzint érinti: most péntektől 2 forinttal fog emelkedni a benzin ára, ami utoljára épp ma drágult 5 forinttal – ez azt jelenti, hogy a benzin literára ezen a héten összesen 7 forinttal drágul(t), miközben a gázolaj ára nem változott.
júl. 3
15:00
Egy lépéssel közelebb a sportautóhoz – Mazda MX-5 RF G184 (2019) teszt (Auto Pult)
A Mazda MX-5 egy aprócska roadster volt, amely elérhető áron nyújtotta a vezetés nagybetűs élményét. Aztán egyre több lett. A jelenlegi generációval például olyan formákat kapott, amelyekért osztatlanul lehet lelkesedni, majd az RF nyitható targatetős kivitellel még látványosabbá, még praktikusabbá vált. Most pedig kapott egy olyan ráncfelvarrást,

Keresés