2019. július 1. hétfő

júl. 1
0:36
Iskolásoknak indított kampányt a Magyar Turisztikai Ügynökség (ProfitLine)
Országos kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség alsó tagozatos iskolásoknak, melynek középpontjában Kajla, a kíváncsi vizslakölyök áll, aki bejárná egész Magyarországot.
júl. 1
5:06
Történelmet írt az Opus - Új lendületet vehet a növekedési sztori (Portfolio)
Sikeresen lezajlott a Konzum és az Opus összeolvadása, amely nem csak a részvényesek szempontjából volt jelentős. A Budapesti Értéktőzsde fejlődéstörténetében is egyedülálló eseménysorozat valósult meg, amelyre korábban még soha...
júl. 1
5:18
Kiderül, megfertőzött-e minket is Európa betegsége (Portfolio)
Jegybanki eseményeknek híján leszünk a héten, ennek ellenére bőven lesznek olyan adatok, melyekre érdemes figyelni a befektetőknek. A hét elején például képet kapunk arról, lassul-e már a magyar gazdaság, illetve az állam első negyedéves...
júl. 1
5:27
Húsz vállalat már szervezi Növekedési Kötvényei kibocsátását (Menedzsment Fórum)
Abból a mintegy száz cégből, amely június végéig regisztrált a július 1-jén induló kötvényprogramra a jegybank honlapján elérhető felületen – közölte az Mfor.hu érdeklődésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
júl. 1
5:36
Így alakul a magyar-török kereskedelmi forgalom (ProfitLine)
A magyar-török kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
júl. 1
5:54
Eljött a nagy nap: tiéd lehet mától a kormány 28+15 milliós ajándéka (Portfolio)
A családalapítás előtt álló, legalább három gyermeket vállaló fiatalok a legnagyobb nyertesei a kormány ma elinduló családtámogatási rendszerének. Ők a következő években akár 27,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást...
júl. 1
5:54
Év végére egyesülnek a takarékok (AQUA)
A Takarékbank nyitott arra, hogy megnézze a Budapest Bankot mint felvásárlási célpontot, de csak olyan akvizíciókba hajlandó belemenni, amelyek jól beilleszthetők a meglévő működésébe.
júl. 1
6:03
Mától óriási változások jönnek, mindenkit érint (Infostart)
Rengeteg jogszabály változik július elsején, itt a teljes lista.
júl. 1
6:09
Nagyot változik ma a világ Magyarországon (Privátbankár)
Július 1-jén számos olyan változás lép életbe Magyarországon, amely érdemben befolyásolja életünket, pénzügyeinket. Életbe lép a családvédelmi akcióterv több fontos intézkedése, lesz adócsökkentés, olcsóbb lesz a közjegyző és a kisiskolások ingyenesen vonatozhatnak egy hónapon át. Összeszedtük a legfontosabb dolgokat - egy tucatnyit találtunk.
júl. 1
6:36
Fizetősek lettek az NKM Mobilitás gyorstöltő állomásai (444.hu)
Az 50 kW-os egyenáramú és a 43 kW-os váltóáramú töltök használatáért percenként 50 forintot kell fizetni a tesztidőszakban.
júl. 1
7:06
Új kerületrész formálódik Budapesten - Erre érdemes lesz odafigyelni (Portfolio)
Budapest népességszámban második legnagyobb kerülete Óbuda-Békásmegyer, a főváros III. kerülete, ahol jelenleg 131 ezer ember él. Lakáspiaci aktivitását tekintve a budai kerületek között az elmúlt két évben egyedül a nála is népesebb...
júl. 1
7:15
Új igazgatója van a PwC magyarországi adó-üzletágának (Menedzsment Fórum)
Két új cégtárs is csatlakozott.
júl. 1
7:15
Rossz hír az autósoknak (Infostart)
Lapértesülés szerint fizetőssé válik az e-töltés.
júl. 1
7:18
Jól teljesít a ma egy éve bevezetett online számla rendszer (AQUA)
Idén június 28-ig már mintegy 340 ezer vállalkozó regisztrált az online számla rendszerben, és több mint 46 millió számlát küldtek be – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
júl. 1
7:21
37 fokos hőmérsékleti csúcsokkal indul a július (Biztosító Magazin)
Július első napjaiban tovább erősödik a kánikula, de a hét közepén néhány fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
júl. 1
7:24
Működik a kormány csodafegyvere (Portfolio)
Az első év mérlege szerint olyan jól teljesít az online számla, hogy jövőre akár 10 százalék alatt lehet az adóelkerülés mértéke - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t....
júl. 1
7:33
Fizetőssé válik két elektromosautó-töltési mód is (Menedzsment Fórum)
Az 50 kW-os egyenáramú villámtöltőkön és a 43 kW-os AC-villámtöltőkön a mostani tesztidőszakban is 50 forint per perc a tarifa, a végleges díjazás pedig a teszt eredményétől függ.
júl. 1
7:33
Hőség: Az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki (Biztosító Magazin)
A hőség veszélye miatt az egész országban első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 1
7:36
Hamarosan lejár pár régi bankjegy átváltási határideje (ProfitLine)
Már csak egy-két hónapig lehet névértéken átváltani a készpénzforgalomból 20 évvel ezelőtt bevont barna 5000 forintos, a zöld, Bartók Béla portréval ellátott 1000 forintos és a lila, Ady Endre arcképét ábrázoló 500 forintos bankjegyeket, utána értéküket vesztik - hívta fel a figyelmet a jegybank a honlapján.
júl. 1
7:39
Indul a roham az autókereskedésekben (Infostart)
Július végétől várható roham a nagycsaládosok részéről a hétüléses járművekért - nyilatkozta a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.
júl. 1
7:39
MNB: Hamarosan lejár néhány, 20 évvel ezelőtt bevont bankjegy átváltási határideje (Biztosító Magazin)
Már csak egy-két hónapig lehet névértéken átváltani a készpénzforgalomból 20 évvel ezelőtt bevont barna 5000 forintos, a zöld, Bartók Béla portréval ellátott 1000 forintos és a lila, Ady Endre arcképét ábrázoló 500 forintos bankjegyeket, utána értéküket vesztik
júl. 1
7:42
Gyenge adat jött Japánból (Portfolio)
Hároméves mélypontra süllyedt a japán feldolgozóipari vállalatok üzleti hangulatindexe júniusban. A japán jegybank hétfőn közzétett negyedéves jelentése (Tankan) szerint érzékenyen érinti az exportorientált ország gazdaságát...
júl. 1
7:42
Ahol minden a birkapörköltről szól (AQUA)
Múlt szombaton nem Farkos Csapó Gyurka és Mérges Balázs csendbiztos párbaja tartotta izgalomban a karcagiakat, hanem egy békés vetélkedő: a XXI. birkafőző fesztivál.
júl. 1
7:44
Lemaradt Magyarország a lakásállomány megújulásában (Portfolio)
Magyarországon külföldi összehasonlításban meglehetősen alacsony a lakásállomány megújulási rátája, ami jellemző a nyugat-európai országokkal történő összehasonlítás során, de még szembetűnőbb a régió más országaihoz képest....
júl. 1
7:45
Nem volt valami harapós a neve, át is keresztelték a bevándorlási hivatalt (Privátbankár)
Mától Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságként működik.
júl. 1
7:51
Nem volt valami harapós a neve, át is keresztelték a bevándorlási hivatalt (Menedzsment Fórum)
Mától Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságként működik.
júl. 1
8:00
Elárulták az autókereskedők, hány hétüléses járművet adhatnak el a nagycsaládosoknak (Portfolio)
Lesz elegendő hétüléses jármű a nagycsaládoknak, ha nem is mindjárt a három és fél éves akció kezdetén - mondta a Magyar Nemzetnek a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke. Gablini Gábor elmondta, úgy...
júl. 1
8:00
Akvizíciókra is készül az Opus Global (AQUA)
A tartós jövedelmezőség érdekében folytatják a növekedést, és megvizsgálnak minden olyan akvizíciós lehetőséget, amely beleillik a csoport stratégiájába – mondta az igazgatósági elnök.
júl. 1
8:02
Lélektani határ alá esett a kínai mutató (Portfolio)
A vártnál gyengébb lett, zsugorodást jelző szinten süllyedt a kínai feldolgozóipar teljesítménye júniusban. A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös...
júl. 1
8:06
Külföldi hallgatók is részt vehetnek a PTE nyári egyetemein (ProfitLine)
A magyar nyelv és a kulturális örökség témakörében is nyári egyetemeken vehetnek részt külföldi hallgatók a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
júl. 1
8:06
Új ember felel a bérbeadásokért a tanácsadó budapesti irodájánál (Portfolio)
Új tanácsadóval bővült a Colliers International Magyarország, június elejétől Kovács Melinda tölti be az iroda bérbeadási üzletág bérbeadó képviseleti igazgatói pozícióját az ingatlan-tanácsadó cég magyarországi irodájánál....
júl. 1
8:09
Új vezetőségi struktúra a CLAAS-nál (Agrofórum)
A Claas, a vezető nemzetközi mezőgépgyártók egyike az új üzleti év kezdetével, 2019. október elsejétől megváltoztatja vezetőségi struktúráját, és bevezeti a Konszernvezetőség elnöke / Chief Executive Officer (Ceo) munkakört.
júl. 1
8:27
Mészáros Lőrinc lánya elárulta, mire készül az Opus. Senki se fog meglepődni (Menedzsment Fórum)
A terjeszkedés van leginkább napirenden az idei évre. Mészáros Beatrix elmondása szerint az ipari, élelmiszeripari és a turisztikai szegmensekben látnak a régióban még növekedési potenciált.
júl. 1
8:30
Varga Mihály: Egyre népszerűbb befektetés a Magyar Állampapír Plusz (AQUA)
Az új lakossági állampapír a vártnál népszerűbb és eredményesebb: az elmúlt néhány hét alatt több mint 1000 milliárd forintot jegyeztek belőle a magyar emberek – mondta a pénzügyminiszter.
júl. 1
8:36
A Babaváró támogatás igénylések fele hitelközvetítőkön keresztül érkezhet a bankokhoz (ProfitLine)
A Babaváró támogatás jogszabályban rögzített feltételeitől egyik pénzintézet sem térhet el, azonban a belső szabályzatuk alapján járnak el a támogatási kérelem elbírálásakor, így számtalan különböző részletre érdemes odafigyelni a sikeres kérelem benyújtásához, hívja fel a figyelmet az egyik meghatározó független pénzügyi hitelközvetítő, a Duna Hou
júl. 1
8:36
Várhatnak a családok a hétülésesre: több vevő lenne, mint ahány autó (Pénzcentrum)
A kereskedők nem tudtak nagyobb készleteket felhalmozni július 1-jéig, de az ígéretek szerint mindenkinek fog jutna autó, aki vásárlna. Idén tízezer is lehet azoknak a száma, akik a nagycsaládok autóvásárlási támogatásával keresik...
júl. 1
8:36
Maratoni egyeztetéssorozat az EU-csúcson (Portfolio)
A Brüsszelben zajló európai uniós csúcsértekezleten hétfő hajnalban lezárultak az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk által kezdeményezett kétoldalú megbeszélések, amelyet követően Tusk még szűk körű konzultációra hívta Angela...
júl. 1
8:48
A folytatódó kereskedelmi tárgyalások támogatják a tőzsdéket (Portfolio)
A hétvégi G20-as csúcson bejelentették, hogy folytatódnak az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásai, míg Donald Trump ígéretet tett, hogy amíg zajlanak a kereskedelmi egyeztetések, addig nem emeli a kínai importáruk vámját. A kereskedelmi...
júl. 1
8:50
Megtörtént: beolvadt a Konzum az Opusba (Portfolio)
A tegnapi nappal megvalósult a Konzum beolvadása az Opusba, ezzel június 30-tól a Konzum általános jogutódja a társaság, amely változatlan társasági formában működik tovább. A beolvadás eredményeként az Opus az alábbi, felügyeleti...
júl. 1
8:52
A történelem egyik legnagyobb vagyonátadása közeleg: napokon belül elválik Jeff Bezos (Portfolio)
A történelem egyik legnagyobb vagyontranszfere jön néhány nap múlva, amikor a világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos hivatalosan is elválik MacKenzie Bezostól. A volt feleség 38 milliárd dolláros részesedést kap az Amazonban - számol be...
júl. 1
8:54
A Warnernek már megvan a terve a Netflix ellen (Kreatív Online)
A WarnerMedia 2020-ban indítja el saját streamingoldalát, amely szerintük mást kínál majd a Netflixhez képest.
júl. 1
9:03
4,7 milliárdos mozzarella-üzem épül Bartusekpusztán (Menedzsment Fórum)
Fejleszt a Komáromi Mezőgazdasági Zrt., az EU 1,5 milliárd forinttal száll be.
júl. 1
9:05
Mészáros új Opusa az MKB közel 23 százalékos tulajdonosa (Menedzsment Fórum)
Azáltal, hogy a mai naptól az Opus Global Nyrt.-be olvadt a Konzum Nyrt., amivel 47 százalékban közvetlenül lett a tulajdonosa a Konzum Befektetési Alapkezelőnek, amely az MKB Bankban együttesen 48,62 százalékos pakettet birtokló Metis Magántőkealap és az Rkofin Befektetési és Vagyonkezelő Kft. gazdája.
júl. 1
9:06
Multicég szoftverfejlesztő csapatát és megbízását veszi át a 4iG (Portfolio)
Harmincnál több szakembert vesz át a nyomtatók- és fényképezőgépek gyártásában élen járó Canon tulajdonában lévő Océ Holding magyarországi érdekeltségétől a 4iG. Júliustól az Océ Software Research Kft. korábbi munkavállalói...
júl. 1
9:08
Okosgyárrá alakítja át tatabányai üzemét a Bridgestone (Portfolio)
36 millió eurós beruházással alakítja okosgyárrá nyolc európai üzemét a Bridgestone EMEA, 2023-as határidővel. A projektben a vállalat tatabányai gyára is szerepet játszik majd, ahol a már digitalizált abroncsgyártás mellett a következő...
júl. 1
9:10
A repülés ma biztonságosabb, mint valaha - Két ábrán a bizonyíték (Portfolio)
Sokan vannak, akik egy repülőút előtt aggódnak, de legalábbis eszükbe jut, hogy mi lesz akkor, ha az út során valami katasztrófa következtében lezuhan a gép. A statisztikákról persze mindenki hallott, miszerint a repülés az összes közlekedési...
júl. 1
9:12
Rendkívüli közgyűlésén beszél a Futuraqua a kriptovalutájáról (Portfolio)
Rendkívüli közgyűlést tart a Futuraqua július 29-én. A közgyűlés dönthet tőkeemelésről és tájékoztatást kapnak a részvényesek a társaság által kibocsátani tervezett Watereum kriptovalutáról. A Futuraqua 2019. július 29-én...
júl. 1
9:18
Varga Mihály: 1000 milliárd landolt a szuperállampapírban egy hónap alatt (Portfolio)
Varga Mihály pénzügyminiszter Facebookra feltöltött videója szerint négy hét leforgása alatt több mint 1000 milliárd forintot jegyzett le a lakosság a Magyar Állampapír Pluszból (MÁP+). A megtakarításokról, lakossági állampapírokról...
júl. 1
9:18
Nagyot drágul hétfő reggel az olaj (444.hu)
Az OPEC várhatóan legalább fél évig, de akár kilenc hónapon át is korlátozhatja a kitermelést.
júl. 1
9:20
Saját részvényeket adott el az Őrmester (Portfolio)
Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. 1000 db saját részvényt értékesített. A tranzakció után az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. saját részvény állománya 14 558 db-ra változott, amely a törzsrészvények 5,602894 %-a ...

Keresés