2019. július 5. péntek

júl. 5
0:24
Szükségszerű a vállalkozások felkészítése a 21. századi fogyasztóvédelemre (ProfitLine)
Az első fél év tapasztalata, hogy szükséges a vállalkozások felkészítése a 21. századi fogyasztóvédelemre - közölte a Budapesti Békéltető Testület (BBT) csütörtökön az MTI-vel.
júl. 5
1:36
Európa egyik legmodernebb csomagoló- és logisztikai üzeme épül Debrecenben (ProfitLine)
Európa egyik legmodernebb csomagoló- és logisztikai üzemét építi fel a kormány támogatásával 7 milliárd forintból a Deufol Debrecenben, egyben ez lesz a német vállalat délkelet-európai regionális központja is - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
júl. 5
2:06
Novellapályáza indul a Magyar Napló folyóirat indulásának évfordulója alkalmából (ProfitLine)
A rendszerváltozás, valamint a Magyar Napló folyóirat indulásának 30. évfordulója alkalmából novellapályázatot hirdet a Magyar Napló Kiadó és a Magyar Írószövetség. A művek leadási határideje július 31.
júl. 5
3:06
Folyamatos a parlagfű-mentesítés az állami területeken (ProfitLine)
Az állami - erdészeti, vízügyi, vasúti, önkormányzati - területeken folyamatos a parlagfű-mentesítés a közfoglalkoztatási program részeként - közölte a Nemzeti Agrárkutatási Innovációs Központ (Naik) főigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
júl. 5
3:33
Belerúgtak az olaj- és gázcégekbe - komoly pénzektől eshetnek el (NRGreport)
Az eddigi olaj- és gázipari szektor nevét "nem megújuló energiaszektorra" változtatta a FTSE Russel indexszolgáltató cég. Az iparágat ezzel egy kategóriába lökték a szénbányákkal, s van aki szerint komoly befektetői pénzektől eshetnek el képviselőik.
júl. 5
4:45
Nemcsak Paksot, a fél világot bevette az orosz atom (NRGreport)
Az orosz állami atomcég, a Roszatom brutális dominanciára tett szert az atomerőmű-piacon: 2000 óta a világ minden negyedik reaktorát őt építették vagy építik, az exportpiacon (azaz a külföldi beruházások terén) 60 százalékos a részesedésük. Az orosz atom hódítása az ország politikai céljaitól sem független, és a politikai mellett egyesek a dolog bi
júl. 5
5:06
Ötezer szabolcsi épületben okozott kárt a múlt heti vihar (ProfitLine)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 80 településén összesen 5135 épület tetőszerkezetében tett kárt a múlt heti vihar, ezek közül 181 közintézmény - bölcsőde, óvoda, iskola, művelődési ház, idősek napközi otthona, önkormányzati ingatlan, uszoda - volt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
júl. 5
5:18
A kereskedelmi háborún múlik az olajár alakulása (vg.hu)
.
júl. 5
5:20
Régiós központ épül (vg.hu)
.
júl. 5
5:22
Minden iPhone-tulajdonos fizethet mobillal (vg.hu)
.
júl. 5
5:24
Ide nekem az 5G-t is, meg a 6G-t is! (vg.hu)
.
júl. 5
5:26
Kilenc női vállalkozói csapatot jutalmazott a Hiventures (vg.hu)
.
júl. 5
5:28
Vasútfejlesztést finanszírozna az OTP (vg.hu)
A magyar állam visszakozott attól, hogy befektessen a szlovéniai Divaca–Koper vasútvonal kétvágányosításába, de az ország bankpiacára nemrégiben belépő OTP Bank ennek ellenére szívesen hitelezné a beruházási projekt egy részét.
júl. 5
5:30
Ennyibe kerül valójában a babaváró hitel: kamat nincs, ezekért viszont fizetni kell (Pénzcentrum)
Hétfőtől elérhetővé vált a babaváró támogatás, az eddig tapasztalatok szerint nagy az ügyfelek érdeklődése. A termék nem csak az ügyfelek számára kedvező, de a bankok is pozitívan értékelik, a kihelyezések során azonban lehet...
júl. 5
5:30
Lassított májusban a kiskereskedelem (vg.hu)
.
júl. 5
5:32
Drágán adták el a bálnahúst a halászok (vg.hu)
.
júl. 5
5:34
Újabb hitelcsomagot kap Pakisztán az IMF-től (vg.hu)
.
júl. 5
5:36
Miklós Csaba, a Diófa Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere (vg.hu)
.
júl. 5
5:42
Drágult a benzin (hirado.hu)
A benzin ára legutóbb szerdán emelkedett.
júl. 5
5:45
Adatazonosítás: mindenki kapott értesítést 3 nap alatt? (Menedzsment Fórum)
Erre voltunk kíváncsiak, miután előzetesen olyan jelzéseket kaptunk a pénzintézetektől, hogy aggályos, az első félév végi zárás és a családvédelmi akcióterv indulására való felkészülés közepette lesz-e idejük a még nem azonosított nagyjából egymillió ügyfél megkeresésére.
júl. 5
5:48
Kivégezték a magyar bankbetétek riválisait - Szinte semmi nem maradt belőlük (Portfolio)
Kijelenthetjük: kivégezte az egykor legnépszerűbb magyar befektetést a januárban életbe lépő EU-s szabály, a továbbra is nulla közeli hozamok pedig csak tovább rontottak a helyzeten. A sokszor a bankbetétek riválisaként emlegetett pénzpiaci...
júl. 5
5:54
A klímaváltozás miatt elveszti árelőnyét a déli tájolás a lakáspiacon (hirado.hu)
Egyre inkább átgondolják a délre tájolt szobákkal rendelkező lakások megvásárlását.
júl. 5
5:54
Spórolás a támogatásra várva (AQUA)
A lakosság egy része visszafogta a költekezést májusban a várható kedvezményes lehetőségek hírére. A családok tervezni kezdtek a nagyobb beruházást jelentő lakás- vagy autóvásárlás előtt.
júl. 5
6:09
Babaváró támogatás: ezek a kizáró tényezők (Infostart)
A korábbi hitelek visszafizetése is befolyásolja azt, hogy a bankok miként bírálják el az adósokat a babaváró kölcsön folyósításakor – ezt erősítette meg több pénzintézet is az InfoRádiónak.
júl. 5
6:09
Miért kell a fiatalabbaknak egyre többet spórolni a nyugdíjukra? (Privátbankár)
Elégedettek is, félnek is a német nyugdíjasok: a mostani nyugdíjemelés bőven infláció feletti volt, de nem lesz ez feltétlenül mindig így. Akik pedig a jövőben mennek nyugdíjba, azoknak egyre nehezebb sors juthat. Így melegen ajánlott elkezdeni spórolni, spórolni és spórolni. Mások viszont inkább fizetnek azért, hogy előbb nyugdíjba mehessenek.
júl. 5
6:12
Magyar milliárdosok figyelem: milliárdokat hoz a világ leghíresebb helikopter leszállója (Portfolio)
Hotel tetején van és vonzza a sztárokat és a nagypénzű üzletembereket. Már húsz éve működik, és csak ontja a dollár milliárdokat, annyira jó befektetés. Dubaj gyakorlatilag ezzel került fel a világ térképére. A Burj-al Arab hotelről...
júl. 5
6:24
Visszafogta a költekezést a lakosság a családtámogatási intézkedések közeledtével (hirado.hu)
A támogatások megjelenése a kiadások átgondolásra késztette a családokat.
júl. 5
6:24
Júniusban a TV2 maga mögé utasította az RTL Klubot (vg.hu)
A TV2 kiemelkedő eredményt ért el júniusban. A csatorna a 18-49 és a 18-59 éves célcsoport tekintetében a teljes napot vizsgálva győzelmet aratott, és maga mögé utasította legnagyobb konkurensét, az RTL Klubot.
júl. 5
6:36
Okos melegvíz-órákat szerelnek fel Tatabányán (ProfitLine)
Tatabánya 24 ezer lakótelepi lakásába távolról leolvasható, okos, melegvíz-fogyasztást mérő órákat szerel fel az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltató - közölte a városháza az MTI-vel.
júl. 5
6:51
Százmilliárdokat hagyunk a trafikokban, mégis alig termelnek nyereséget (G7)
Csak a határmenti luxustrafikosok váltják valóra a monopolisták álmait. A többiek a többszörös állami védelemmel együtt is szenvednek.
júl. 5
6:51
Csak a támogatás miatt vetünk zöldtrágya növényeket vagy kihasználjuk a pozitív hatásaikat is? (Agrofórum)
Javában tart az aratás a földeken, amikor már a következő fontos művelettel kell foglalkoznunk. A zöldtrágyázásról a legtöbb esetben csupán a kötelezettségek -lehető legfájdalommentesebb- teljesítése kapcsán esik szó a Gazdálkodók körében.
júl. 5
6:57
Szatmáry Kristóf: az a cél, hogy ne kelljen többé földúton közlekedni Budapesten (vg.hu)
Első körben 10 milliárd forintból a budapesti földutak mintegy 20 százalékát aszfaltozzák le – tájékoztatta a Világgazdaságot a Budapesti útépítési program miniszteri biztosa.
júl. 5
7:00
Meglepő magyarázat érkezett, miért nem vásárolnak a magyarok (Portfolio)
A lakosság egy része visszafogta a költekezést májusban, és a családok tervezni kezdtek a nagyobb beruházást jelentő lakás- vagy autóvásárlás előtt, hiszen a második fél évben már elérhetők az otthonteremtést, a családokat támogató...
júl. 5
7:12
Dollármilliók csúsztak zsebbe: kipakolt a korrupt olimpiáról a szervező (Portfolio)
Beismerte Rio de Janeiro brazil szövetségi tagállam volt kormányzója csütörtökön, hogy megvesztegette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik tagját, kétmillió dollárt fizetett neki, hogy cserében a brazíliai nagyváros szavazatokat...
júl. 5
7:12
A lízingcégek felkészültek a nagycsaládos autóvásárlók várható rohamára (hirado.hu)
Autónként maximum 2,5 millió forintos állami támogatás jár.
júl. 5
7:15
A gyömrői Teleki-Kastély parkja (Agrofórum)
Hazánkban számos történeti kert található. Több stíluskorszakból is őrzünk kertépítészeti alkotásokat, azonban fennmaradt kertjeink jelentős százaléka tájképi típusú. Ahogy a neve is elárulja, egy ilyen kert sosem áll önmagában, szerves kapcsolatot ápol a környező tájjal. Azt művészi megformálással tölti fel, egyben forrásának, inspirációjának teki
júl. 5
7:30
A repülőtér felé terjeszkedik a belváros (vg.hu)
Több mint egymilliárd forintért kínálja megvételre a Magyar Posta Üllői úti épületegyüttesét, a 13 emeletes szállót is magában foglaló ingatlant.
júl. 5
7:36
Így drágult a benzin (ProfitLine)
A Mol emelte 2 forinttal a benzin nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajé nem változott.
júl. 5
7:42
Élénk marad a magyar növekedés (AQUA)
Jó eséllyel megközelíthető a tavalyi rekorderedmény, mivel tovább emelkedtek az idei növekedési előrejelzések a gazdaság több ágazatának rendkívül jó teljesítménye nyomán.
júl. 5
7:45
18 ezer kocsi kelhet el a nagycsaládosok rohamában a lízingszövetség szerint (Menedzsment Fórum)
35-40 százalékuk lízingkonstrukció keretében kerülhet a gazdájához.
júl. 5
8:00
Autóvásárlási rohamra számít a lízingszövetség (Portfolio)
Jelentős plusz keresletet hozhat a bővülő magyar újautó-piacon a nagycsaládosok számára júliustól elérhető, autónként maximum 2,5 millió forintos állami támogatás, a lízingcégek felkészültek a várható rohamra - közölte a Magyar...
júl. 5
8:03
Vizi E. Szilveszter lehet a kutatóhálózat vezetője (vg.hu)
Több név is felmerült a pozícióra, de a legesélyesebb Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas agykutató.
júl. 5
8:05
Kétmillió dollárt fizetett a volt riói kormányzó, hogy a városa rendezhessen olimpiát (vg.hu)
A volt kormányzót kétszáz év börtönre ítélték halmozottan korrupció miatt.
júl. 5
8:18
Bejelentés az Enefitől: megvált pár százezer részvénytől Soós Csaba (Portfolio)
Az Enefi mai közleménye szerint Soós Csaba 400 ezer darab törzsrészvényt adott el. A közlemény alapján Soós Csaba 400 ezer darab törzsrészvényétől 651,5 forintos átlagáron vált meg, ami az átlagárral számolva több mint 260 millió...
júl. 5
8:21
A tavalyi összeg kétszerese áll rendelkezésre a tanyafejlesztési programban (Agrofórum)
A tanyafejlesztési program keretösszegén belüli arányokat úgy állapították meg, hogy a tanyagazdaságok és a tanyákon élők több forrást kaphassanak, mint az önkormányzatok, ugyanis az elmúlt évek tapasztalatai alapján az ő forrásigényük nagyobb - mondta Kis Miklós, az Agrárminisztérium (Am) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 a
júl. 5
8:24
Volt MTA-elnök lehet a leszakított kutatóhálózat vezetője (Portfolio)
Bár több jelölt is van, Vizi E. Szilveszter agykutató, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke lehet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetője - írja a Magyar Hírlap. A héten szavazták meg a képviselők "A kutatás...
júl. 5
8:30
Bejelentés jöhet az Enefitől - Felfüggesztik a kereskedést (2.) (Portfolio)
A BÉT közleménye szerint felfüggesztik pénteken az Enefi törzsrészvényeivel való kereskedést, mivel a kereskedést befolyásoló információt közölhet a társaság. A közlemény szerint a felfüggesztés az Enefi törzsrészvényeit...
júl. 5
8:36
A lízingcégek felkészültek a nagycsaládosok rohamára (ProfitLine)
Jelentős plusz keresletet hozhat a bővülő magyar újautó-piacon a nagycsaládosok számára júliustól elérhető, autónként maximum 2,5 millió forintos állami támogatás, a lízingcégek felkészültek a várható rohamra - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel.
júl. 5
8:36
Egy rövid időre talán vége lehet a nyárnak a forint piacán (Portfolio)
Ezen a héten rendkívül csendes kereskedés zajlott a forint piacán, az euróval szembeni árfolyama eddig nem mutatott nagyobb mozgásokat. A délutáni órák hozhatnak ebben változást, fontos adatok érkeznek ugyanis a tengerentúlról fontos...
júl. 5
8:36
Nem alkalmazzák, csak kölcsönzik a munkaerőt a nagy cégek (Pénzcentrum)
A gyárak és a munkaerő-kölcsönző cégek válaszai alapján a kölcsönzött dolgozók foglalkoztatásával mindenki csak nyerhet annak ellenére, hogy a gyár még jutalékot is fizet a kölcsönzőcégnek. Állításuk szerint a kölcsönzött...

Keresés