Szalai András, a Process Solutions Kft. partnere és ügyvezető igazgatója foglalta össze szakmai meglátásait és tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakul a számviteli szakma jövője, milyen változások érik a könyvelő vállalatokat, és milyen hatást gyakorol az ágazatra az egyre nagyobb szerephez jutó technológiai fejlődés.
Júliusban a GKI konjunktúraindexe közel két és fél éve nem látott szintre esett, mivel az üzleti és a fogyasztói bizalmi index egyaránt csökkent. A szakértők a tapasztalatokra alapozva azt mondják, ez egy gazdasági megtorpanást hozhat magával. Gangel Péter, a BIX - automatizált ügyfélelégedettség mérés ügyvezetője arról beszélt, a kialakult helyzet
Példátlan az új kaliforniai választási törvény - állapította meg a Los Angeles Times című lap szerdai szerkesztőségi állásfoglalása, amely élesen bírálta a Gavin Newsom kaliforniai kormányzó által kedden aláírt új szabályozást.
Különböző könnyítésekkel ösztönzi a román kormány az egymillió lejnél (69,1 millió forint) nagyobb adóhátralékok befizetését, az ennél kisebb hátralékoknál pedig elengedik a büntetőkamatokat, ha az adósságot november 30-ig törlesztik.
A magasabb kamat-, díj- és jutalékbevételeknek és a céltartalékképzés csökkenésének köszönhetően felszökött a Szberbank profitja a második negyedévben.
Az elmúlt két évben jelentősen csökkent az 5 és 10 éves kamatperiódusú hitelek kamata, miközben az 1 éves kamatperiódusúaké látványosan emelkedett. A lakáshitelt igénylők egyre tudatosabbak a kamatkockázatot illetően, az új hitelek túlnyomó része már 5-10 évre fix kamatú - derül ki a Bankmonitor.hu elemzéséből.
Nagyon sok bank van ma Magyarországon, egy átlagos ügyfélnek nehéz lehet eldöntenie, hogy melyiket válassza. Nincs általános igazság, mindenkinek a saját szempontjait kell figyelembe venni - és ez igaz a költségekre is. Mi ehhez nyújtunk...
Gáborecz István faszobrásznak és egy Stihl fűrésznek köszönhetően Alsóörs ikonikus jelképe újabb szoborral gazdagodott. Az idén 20 éves Harley-Davidson Open Road Fest keretében a Fat Boy és ridere életnagyságú utast kapott egy dekoratív hölgy személyében. A 167 cm magas, 90-70-90 arányokkal büszkélkedő nőt mintázó alkotással bővült kompozíciót most
Szeptember 14-én jelen állás szerint egy fontos szabályozás lép életbe, amely miatt a bankkártyás fizetések másképpen - még biztonságosabb, de cserébe sok esetben kényelmetlenebbül - zajlanak majd. A legnagyobb változások az online...
Egyre gyakrabban hallani magyar vállalkozásokról, amelyek valósággal berobbannak a nemzetközi piacra. Magyarországon már ezer felett jár a startupok száma: a V4 országokkal karöltve kiemelkedően teljesítünk az innováció területén. Vannak olyanok is, akik egy már létező technológiát visznek sikerre a világon elsőként – igazolva, hogy az átgondolt me
2010 és 2017 közt a legfontosabb kivándorlási országokban dinamikusan növekedett azon magyarok száma, akik sikeresen folyamodtak állampolgársághoz. Az Eurostat adatait felhasználva megnéztük, hogy melyek a legnépszerűbb célországok, hol akarnak a leginkább állampolgárrá válni a magyarok?
Jelentősen javult az Airbus repülőgépgyártó pénzügyi eredménye az első fél évben, a cég 141 százalékkal növelte nyereségét az előző év azonos időszakához képest az A320-as típus gyártásának felpörgetése miatt.
2030-ra szén-dioxid-mentes lehet a magyar villamosenergia-termelés 80 százaléka - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős...
Dél-Koreába szökött egy észak-koreai katona a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezeten (DMZ) át - közölte csütörtökön a dél-koreai hadsereg egyesített vezérkara. A katonát, akit szerda este észleltek hőérzékelő...
A régiós országokban már több helyen megvalósult, illetve megközelítették a teljes foglalkoztatottságot, ennek megfelelően a fizetések is jelentősen nőttek, többek között Magyarországon is ez a helyzet.
Az egészséges táplálkozásban nincsenek tiltott ételek, élelmiszerek, kizárólag megfelelő arányok és mennyiségek. Éppen ezért az édes ízről és a cukorról sem kell lemondani – ám a mértékletesség nagyon fontos. Az édesítőszerek ebben lehetnek nagy segítségünkre. Ha táplálkozási kérdésekről van szó, egyre gyakrabban kerül a figyelem fókuszába az édes
Romlott az Air France-KLM csoport pénzügyi eredménye az első fél évben az előző évihez képest, a veszteségek egy részéért az Air France sztrájkja tehető felelőssé - derül ki a cég honlapján szerdán közzétett eredmény-kimutatásból.
Elindult két újabb pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A konstrukciók több mint 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járulnak majd hozzá...
Eszerint büntető intézkedésekkel sújtanák azokat a cégeket, melyek részt vesznek a Gazprom gázvezetékének építésében, de a döntés szankcionálná a Török Áramlatot építő vállalatokat is. Indoklás: ez a két gázvezeték tovább destabilizálja Ukrajnát, tömi Putyin zsebét, és veszélyezteti a NATO-tagállamokat.
A Szegedi Tudományegyetem (Szte) Mezőgazdasági Karán a drónos monitoringot fókuszba állító képzést, a precíziós agrárgazdálkodási szakmérnöki szakot indítanak szeptembertől - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapocslati igazgatósága az Mti-t.
Ismét elrendelte a dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó meggyanúsított ukrán kapitányának letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a szerdai döntés után a gyanúsított védője, Tóth M. Gábor a bíróság épületében újságírókkal. A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a gyanúsított telefonadatainak he
Ma már természetes, hogy a használati tárgyakat az egyéniségünkhöz igazíthatjuk. Miért ne tehetnénk ezt a lámpával is? Ebben segíthetnek a Magnelit mágnesesen kapcsolódó okos lámpamoduljai, amelyek megnyerték az egyik fődíjat az MVM EDISON idei versenyén. A szerelés nélkül, szabadon variálható lámparendszerek új dimenziót nyitnak a fényforrásoknak,
A lakosság, a munkavállalók és a befektetők többsége is elvárja a cégvezetőktől, hogy fellépjenek a gazdaságot fenyegető globális kihívások megoldása érdekében.
Újabb 200 millió forintos befektetést kapott aZ MFB Csoporthoz Tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a sajtóban csak „szakembertinderként” emlegetett magyar startup, a fix24.hu. Az online szakemberkereső a 2017-es, első körben kapott 150 milliós tőke segítségével eddig közel megháromszorozta szakemberbázisát, és már harmadik éve, folyamat
Enyhén romlottak a kínai feldolgozóipar működési feltételei júliusban az Egyesült Államokkal való kereskedelmi viszály fokozódása és a gazdaság növekedésének lassulása közepette. A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet...
Július közepéig már több mint 60 százaléka felkerült az Erzsébet hídra annak a stratégiai távhővezetéknek, ami lehetővé teszi egyebek mellett több tízezer belvárosi lakás csatlakozását a szolgáltatáshoz. A társaság nyereséges működése hosszú évekre előre biztosítva van azáltal, hogy a hőgyűrű fejlesztésével új fogyasztókat lehet bevonni a szolgálta
Bár éjszaka általában csökken a felhőzet, de főként a keleti és délnyugati tájakon több maradhat a felhő, és arrafelé záporos csapadék továbbra is előfordulhat.
A Fed kamatvágása után a legtöbb amerikai nagybank bejelentette, hogy a lakossági és vállalati hiteleik kamatainak meghatározásához használt benchmark kamatokat is csökkentik 25 bázisponttal - írja a Euronews. Augusztus 1-jétől 5,25%-ra...
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/31. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő héten 180 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
Jókora dollárerősödést és részvénypiaci esést váltott ki a Fed tegnap esti kamatdöntése és a hozzá társított üzenetek, ez pedig oda vezetett, hogy a dollárral szemben 2017. márciusa, azaz bő két éve nem látott mélypontra bukott...
Új elnököt és elnökséget választott a hazai direkt kereskedelmi iparág meghatározó szakmai szervezete, a Közvetlen Értékesítők Szövetsége (DSA). A 2021-ig tartó új elnöki ciklusban a DSA fokozott hangsúlyt fektet a piac megtisztulására, a szereplők etikus működésére, a fogyasztók védelmére és az iparág tisztességes szereplői iránti közbizalom erősí
Az irányadó európai részvényindexek többsége lejjebb került ma reggel, miután a Fed a többségi várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, azonban a Fed elnöki kommentárokat összességében csalódottan...
A lakosság, a munkavállalók és a befektetők többsége is elvárja a cégvezetőktől, hogy fellépjenek a gazdaságot fenyegető globális kihívások megoldása érdekében. A világ legnagyobb vállalatainak első emberei és intézményi befektetők körében végzett EY CEO Imperative Study szerint a CEO-k több mint kétharmada tervezi is, hogy nyilvánosan fog képvisel
A Duna House bejelentette, hogy a társaság július 29-én 180 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, a munkavállalói résztulajdonosi program céljából. A Duna House bejelentette, hogy a társaság július 29-én 180 darab saját...
Júliusban 51,3 pontra esett a magyar beszerzésimenedzser-index. Egy hónappal korábban még az utóbbi években megszokott magas tartományban, 54,4 ponton állt a mutató. Az 50 pont feletti érték továbbra is növekedést, ugyanakkor lassulást...
Elindította jutalékmentes részvénykereskedési szolgáltatását a Revolut. Első körben csak a legmagasabb prémium kategóriába tartozó, fémkártyás felhasználóknak lesz elérhető és havi 100 ügyletet lehet rajta keresztül díjmentesen...
A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) teljes egészében megvásárolja az eddig kisebbségi tulajdonában álló, földgáztárolást végző MMBF Földgáztároló Zrt.-t. Az eladó a társaságban eddig 51 százalékos tulajdonrészt...
Eddig is sejteni lehetett, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti beruházására lesz a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra épülő multifunkcionális sportcsarnok, a tényleges költség azonban egész biztosan meghaladja majd a korábbi becsléseket is.
Sorge egyszerre volt tagja a Szovjet Kommunista Pártnak, a német náci pártnak, szolgált legbelsőségesebb tanácsadójaként a német nagykövetnek Tokióban, miközben annak felesége a szeretője volt. Az a mai, KGB-sektől uralt orosz politikai vezetésnek köszönhető, hogy a sztálini terrort teljesen kivették az iskolák tananyagából. Káncz Csaba jegyzete.
A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) teljes egészében megvásárolja az eddig kisebbségi tulajdonában álló, földgáztárolást végző MMBF Földgáztároló Zrt.-t. Az eladó a társaságban eddig 51 százalékos tulajdonrészt...
Az Intesa Sanpaolo 10 milliárd eurónyi nem teljesítő hitelétől szabadulhat meg az amerikai hedge funddal kötött megállapodás értelmében - írja a Reuters. Az Intesa Sanpaolo bejelentése szerint 3 milliárd eurónyi rossz hitelét adja el...
A világon elsőként kapott engedélyt a Bosch és a Daimler a vezető nélküli, automatizált parkoláshoz. Az automata parkolórendszer teljesen önállóan gyűjti össze, illetve küldi vissza a gépjárműveket. A Bosch szolgáltatja az infrastruktúrát, a Daimler pedig a gépjármű-technológiát. A rendszert jelenleg a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában
A kávézás brutális mennyiségű műanyag hulladékot termelő kedvtelés, amelyet még akkor sem lehet megúszni, ha otthon készítjük a kávénkat, és elkerüljük a kávézók elviteles műanyag kanalas, fedeles poharas megoldásait. A gyors...
Folytatják a béremelési programot, így 2022-re átlagosan két és félszeresét fogja keresni egy ápoló annak, amennyit 2016 előtt keresett. – közölte Horváth Ildikó.
A héten a Hungaroringen és a környező településeken tartanak ellenőrzéseket, hatósági érdeklődésre számíthatnak többek között a helyi vendéglátósok és szállásadók.