2019. augusztus 1. csütörtök

aug. 1
9:48
Ez nem sci-fi - Engedélyezték az első ember-állat embriók megszületését (Infostart)
Patkány embriókba emberi sejteket ültetnek és így emberi hasnyálmirigy szöveteket fejlesztenek.
aug. 1
10:18
Hatalmas görög-római kori épületet találtak a Sínai-félszigeten (Adó1százalék)
A belsejében három kerek padra bukkantak, amelyeket vörös téglából építettek és márvánnyal borítottak be.
aug. 1
11:57
Egy éven belül kihalhat a kaliforniai disznódelfin (Adó1százalék)
A vaquiták száma csaknem 99 százalékkal csökkent a mostani tanulmány 2011-es megkezdése óta.
aug. 1
14:42
Mesterséges megtermékenyítéssel menthetik meg a kihalástól a szélesszájú orrszarvúkat (Adó1százalék)
Mára mindössze két északi szélesszájú rinocérosz maradt a Földön, mindkettő nőstény.
aug. 1
21:30
Döbbenetes eset történt Grönlandon, szörnyülködik a világ (Infostart)
Több mint 10 milliárd tonna jég olvadt el szerdán Grönlandon amiatt, hogy a Föld legnagyobb szigetét is elérte az európai országokon múlt héten végigvonuló, melegrekordokat megdöntő hőhullám.
aug. 1
22:00
Megnyílt a világ első, mesterséges intelligenciával felszerelt bárja Londonban (SzMo)
Egy arcfelismerő rendszer segítségével biztosítják, hogy a vendégek érkezési sorrendben kapják meg az italt, ne az alapján, hogy ki tud jobban tolakodni.

2019. augusztus 2. péntek

aug. 2
6:24
Nagy pusztítást végez a katonalégy hadsereg - ilyet még nem látott (Infostart)
Fekete katonalégy hadsereggel semmisítik meg az élelmiszerhulladékot Kuangcsuban, a fehérjében gazdag rovart állati takarmányként hasznosítják, ürülékét trágyává alakítják.
aug. 2
9:06
Lenyűgöző kisfilmet készítettek egy űrben keringő üstökösről (SzMo)
A látványos felvételeket a Rosetta űrszonda rögzítette, ezeket pedig egy nagyon jól megszerkesztett videóba sűrítették bele.
aug. 2
9:54
Sikeres volt a műtét, amely során a magyar orvoscsapat szétválasztotta a fejüknél összenőtt sziámi ikreket (Adó1százalék)
A mostani végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt.
aug. 2
11:00
Az eddigi legmelegebb hónap lehet a Földön az idei július (Adó1százalék)
A feljegyzések 1880-as kezdete óta a legmelegebb hónap lehet az idei július a Földön az előzetes adatok szerint, ráadásul egy, a júniusi hőmérsékleti rekordokat megdöntő hónap után - közölte a Meteorológiai Világszervezet
aug. 2
12:30
Elképesztő időjárási rekord dőlhet meg (Infostart)
A feljegyzések 1880-as kezdete óta a legmelegebb hónap lehet az idei július a Földön az előzetes adatok szerint, ráadásul egy, a júniusi hőmérsékleti rekordokat megdöntő hónap után - közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
aug. 2
14:18
Szomorú hír a magyar férfiakról (Infostart)
Nagy a nemek közötti különbség a születéskor várható élettartamban az EU egyes országaiban.
aug. 2
14:48
Vörös macskamedvék születtek Nyíregyházán (Adó1százalék)
A most hathetes ikerpár egyik tagja hím, a másik nőstény, mindketten egészségesek.
aug. 2
15:30
Két évtizeddel előre jelezhető lesz a rettegett kór (Infostart)
Egyre többet tudnak az egyelőre gyógyíthatatlan betegség kialakulásáról, és az előrejelzéséhez egy egyszerű vérvizsgálat elegendő lesz.
aug. 2
15:54
A Holdnak csapódott egy kínai mikroműhold (Adó1százalék)
Küldetésének befejeztével irányítottan a Holdnak csapódott a Lungcsiang-2 nevű kínai mikroműhold – jelentette be pénteken a Kínai Nemzeti Űrügynökség
aug. 2
19:30
Mi lesz ezzel a teknőssel? – Leonardo DiCaprio az óceánok műanyagszennyezéséről posztolt (SzMo)
A színész-aktivista egy szívfacsaró helyzetbe került tengeri teknős videójával nyomatékosította a felhívást.
aug. 2
20:18
Klímaváltozás nélkül 1,5-3 Celsius-fokkal hűvösebb lett volna a júliusi hőhullám (Adó1százalék)
A rendszeres mérések kezdete óta a 2015 és 2018 közötti négy év volt világszerte a legmelegebb.
aug. 2
21:24
Jövő héten újabb aszteroida suhan el a Föld mellett (Adó1százalék)
A 2006 QQ23 jelű aszteroida, amely várhatóan augusztus 10-én halad el a bolygónál, a becslések szerint 570 méter átmérőjű és a Földtől csaknem 8 millió kilométerre található.

2019. augusztus 3. szombat

aug. 3
6:48
Ritka felfedezés a világűr egyik lakható zónájában (Infostart)
Egy szomszédos törpecsillag körül keringő három új bolygót fedezett fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) exobolygóvadász űrszondája.
aug. 3
7:54
Forradalmian új csokoládék készülhetnek - már le is védették az eljárást (Infostart)
Az új édességhez nem kell se hozzáadott cukor, sem édesítő. A Nestlé kutatói által kifejlesztett módszerrel a kakaó feldolgozásából visszamaradt anyagok felhasználásával lehet édes csokoládét gyártani.
aug. 3
10:06
Fotókon és videón a sziámi ikrek végső szétválasztó műtétje (SzMo)
Amellett, hogy sikerült megteremteni a jobb élet lehetőségét a két hároméves kislánynak, a lépések külön is tudományos jelentőséggel bírnak.
aug. 3
10:42
Emberi érzelmekre reagáló, ökolábnyom nélküli házzal nyert díjat a Miskolci Egyetem csapata (SzMo)
Több elismerést is besöpörtek az egyetemi hallgatók nemzetközi innovációs házépítő versenyén.

2019. augusztus 4. vasárnap

aug. 4
7:42
Lakmuszpapírként jelzi Grönland a klímaváltozást (Infostart)
A Nyugat-Európát is sújtó hőhullámok, amelyek több fokkal megdöntötték az eddigi melegrekordokat északra húzódnak és nagy léptékben olvasztják a grönlandi jeget. De mi a jelentősége ennek a jégolvadásnak - tette fel az InfoRádió a kérdést Mika János éghajlatkutatónak.
aug. 4
8:06
Felfalja a bükkerdőket a klímaváltozás, de lehet, hogy van egérút (Infostart)
Magyarországon is hatással van a fákra a klímaváltozás, több fafaj is korábban hullajtja a lombját, vagy elszárad a csúcsuk. A folyamatot az erdőgazdálkodás átalakításával lehetne megállítani - hangsúlyozta az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója, Ódor Péter erdőökológus.
aug. 4
13:51
Valóban megmenthetik a vegánok a Földet – írja egy kiszivárgott hivatalos jelentés (SzMo)
A teljes metánkibocsátás feléért a szarvasmarhák és rizsmezők felelősek.

2019. augusztus 5. hétfő

aug. 5
10:06
Magyar találmány: hasznosítani lehet a szén-dioxidot (Infostart)
A szén-dioxid hasznosítására dolgoztak alternatív energiaforrások igénybevételével működő reaktort a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói együttműködve a ThalesNano Zrt. mérnökeivel - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
aug. 5
11:18
Megmutatták a legendás fáraó aranyozott fakoporsóját (Adó1százalék)
Kényes állapotban van a 3000 éves szarkofág, az 1922-es felfedezése óta nem újították fel.
aug. 5
11:27
Megállíthatja az epilepsziás rohamokat a magyar agykutató fejlesztése (SzMo)
A magyar kutató célja az eszközzel, hogy egy másodpercen belül leálljon az epilepsziás roham, és helyreálljon a normális agyműködés.
aug. 5
14:12
Drámai felfedezés: másmilyen a Tejút, mint gondolták (Infostart)
A Varsói Egyetem Csillagászati Obszervatóriumának kutatócsoportja újrarajzolta a Tejút térképét, és kiderült, hogy nem olyan alakú, mint gondolták.
aug. 5
15:42
Világszerte ez a július volt a valaha mért legmelegebb hónap (Adó1százalék)
A valaha mért legmelegebb július hónap volt a világon 2019 júliusa, amely páratlan hőhullámmal párosult Európában - jelentette be hétfőn a Copernicus európai kutatóintézet.
aug. 5
15:44
240 gigatonnányi jég olvadt el június óta Grönlandon (Adó1százalék)
A világtengerek szintje folyamatosan emelkedik, a század végére várhatóan fél-egy méterrel lesz magasabb a vízszintjük.
aug. 5
15:46
Száműzték a műanyag palackokat a San Franciscó-i reptérről (Adó1százalék)
Az augusztus 20-án életbe lépő intézkedés érinti a reptéri éttermeket, kávézókat és az automatákat is.
aug. 5
15:48
Klein Dávid: örülök Szilárd csúcssikerének (Adó1százalék)
Hazaérkezett Budapestre a Föld második legmagasabb hegycsúcsát meghódító Suhajda Szilárd és társa, Klein Dávid
aug. 5
19:33
Ezek a fajok élik túl nagy eséllyel a klímaváltozást - az ember nincs a listán (SzMo)
4-ből 1 fajt veszélyeztet a kihalás, ám vannak, amelyek 'felkészültebbek'.
aug. 5
22:00
Egyre jobban dominálnak Magyarországon a jövevényfajok (Infostart)
A hazai felszíni vizekben minden élőlénycsoportból találhatóak jövevényfajok és a közeljövőben is több ilyen faj megjelenése várható - számolt be Lukács Balázs András, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa.

2019. augusztus 6. kedd

aug. 6
12:24
Lelassulnak a grönlandi gleccsermalmok (Infostart)
Tetőzött a július végi hőhullám okozta fokozott jégolvadás Grönlandon, ahol múlt csütörtökön mérték az egyetlen napi legnagyobb, 12,5 milliárd tonna felszíni jégveszteséget - közölte a dán északi-sarkvidéki kutatóintézetek adatait ismertető Polar Portal.
aug. 6
13:09
Egy hét múlva tetőzik a legnépszerűbb meteorraj: óránként akár 110-et is láthatsz (SzMo)
Kívánságokat és távcsöveket előkészíteni, jönnek a Perseidák!
aug. 6
15:15
Két hőhullámban elpusztult az Indiai-óceán korallzátonyainak több mint kétharmada (SzMo)
Az életben maradt korallok azonban ellenállóbbak lettek az emelkedő hőmérséklettel szemben, ami a kutatók szerint némi reményt ad a jövőre.
aug. 6
15:54
Robbanásszerű kitöréseket okozhat a Hawaii egyik vulkánjában felfedezett tó (Adó1százalék)
Először fedeztek fel vizet a hawaii Kilauea vulkán kráterében, a változás annak jele lehet, hogy a jövőben kitörésekre lehet számítani.
aug. 6
16:27
Tojást rakott a debreceni állatkert gekkója (Adó1százalék)
A gekkóbébik körülbelül két hónap múlva kelnek ki.
aug. 6
17:33
Két lábon járó, hosszú nyakú dinoszauruszfajt azonosítottak (Adó1százalék)
Egy több mint 40 éve Dél-Afrikában talált fosszília alapján új dinoszauruszfajt azonosítottak brit és dél-afrikai kutatók.
aug. 6
17:35
Elektromos "repülő autót" mutattak be Japánban (videó) (Adó1százalék)
A japánok már a 2030-as években a városi közlekedésben is használnák a drónszerű járművet.
aug. 6
21:00
Újra nekiestek a Föld tüdejének - beszédes ábra az eddigi pusztításról (Infostart)
Megháromszorozódott a kiirtott erdőterület nagysága az Amazonas vidékén júliusban 2018 júliusához képest a brazil nemzeti űrkutatási intézet (INPE) előzetes adatai szerint.
aug. 6
21:03
Nem a videojátékok miatt gyakoriak mostanában a lövöldözések – állítja egy friss kutatás (SzMo)
Donald Trump is a videojátékokat és az internetet tette felelőssé a legutóbbi mészárlások után. Tudósok szerint viszont árnyaltabb a kép.

2019. augusztus 7. szerda

aug. 7
6:24
Leleplezték az autózás jövőjét (Infostart)
Bemutatták Japánban a gyártó által csak repülő autónak nevezett óriásdrónt. A találmányt közel egy percig lebegtették az újságírók előtt.
aug. 7
7:18
Új dinoszauruszfajra bukkantak (Infostart)
A brit és dél-afrikai kutatók egy több mint 40 éve talált fosszília alapján jutottak erre a felfedezésre.
aug. 7
10:03
Gigantikus őspapagáj maradványaira bukkantak Új-Zélandon (Adó1százalék)
Máshol is alkotott nagy madárfajokat az evolúció, de óriási kihalt papagájt eddig még nem találtak a kutatók.
aug. 7
12:48
Műnyelv akadályozhatja meg a whisky-hamisítást (Adó1százalék)
A mesterséges ízlelő észleli a whiskyk közötti apró eltéréseket, ami segíthet az alkoholhamisítási piac felszámolásában - vélik svéd kutatók. Az eszköz bármilyen folyadék elemzésére alkalmas.
aug. 7
13:48
Váratlan felfedezés Új-Zélandon, ilyen állatot még nem láttak (Infostart)
Neve első része Héraklész görög mitológiai alakra utal, a második a felfedezés váratlanságára.
aug. 7
15:33
Magyar eljárással gyorsabban kimutatható a Lyme-kór (Adó1százalék)
A magyarok által kifejlesztett eljárást akár már egy év múlva lehet használni - jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Keresés