2019. augusztus 16. péntek

aug. 16
0:09
Kína ismét figyelmeztette a tüntetőket (ProfitLine)
Kína ismét figyelmeztette csütörtökön a hongkongi tüntetőket, és közölte, nem marad tétlen, ha tovább súlyosbodik a válság a különleges közigazgatási területen.
aug. 16
0:15
Megjött a javaslat: kitiltanák Bukarest központjából a környezetszennyező autókat (NRGreport)
Kitiltaná Bukarest központjából a környezetszennyező autókat Gabriela Firea főpolgármester, a metropolisz övezeten kívül forgalomba helyezett autók behajtását a román fővárosba pedig környezetvédelmi matrica beszerezésétől tenné függővé.
aug. 16
1:03
Több mint egymillió felhasználó biometrikus adatai szivárogtak ki (ProfitLine)
David Emm, a Kaspersky biztonsági kutatója a következőképpen nyilatkozott a hírrel kapcsolatban:
aug. 16
2:09
Nem akarsz majd máshogy kimenni a reptérre, ha kipróbálod a Mol újdonságát (NRGreport)
Amikor a Mol tavaly év elején bejelentette autómegosztó szolgáltatása, a Limo elindítását, már tudtam, hogy használni fogom, de legalábbis kipróbálom. Nem siettettem azonban a dolgot, egyrészt, mivel eddig is mindenhová eljutottam autóval, biciklivel, gyalog, illetve tömegközlekedéssel (szándékosan nem közösségit írok); másrészt, mivel kertvárosi o
aug. 16
2:39
Az Exxon drámaian csökkentené európai kitermelését (NRGreport)
50 év után az Exxon kutatás-termelés részlege elhagyná az Északi-tengert. A világ legnagyobb tőzsdén jegyzett energiatársasága az erőforrásait az Egyesült Államok területén levő palaolaj és palagáz mezőkre fordítaná. Politikai szálak húzódhatnak a háttérben.
aug. 16
3:03
Enyhén javult az amerikai építőipar kilátása (ProfitLine)
Az amerikai lakásépítő cégek némileg derűlátóbbak voltak augusztusban, mint egy hónappal korábban.
aug. 16
4:09
A Fitch és az S&P; is vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot (ProfitLine)
A Standard & Poor's és a Fitch Ratings is vizsgálja pénteken Magyarország államadós-osztályzatát.
aug. 16
4:33
Átlagosan háromezerért taxiznak a budapestiek (ProfitLine)
Ugyan még mindig inkább telefonon rendelnek taxit a fővárosiak, de egyre többen használnak valamilyen taxirendelő mobilalkalmazást is - derül ki a Főtaxi megbízásából készített kutatásból. Az elvárásoknak megfelelően új, hasznos funkciókkal bővült a taxitársaság applikációja, így akár már közvetlenül is felhívhatjuk a sofőrt az alkalmazáson kereszt
aug. 16
5:00
Nagy változás a Balatonnál (Infostart)
A korábbi éveknél tovább, szeptember elsejéig tart a hajózási főszezon - közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt.(BAHART) vezérigazgatója az MTI-vel csütörtökön, amikor köszöntötték a társaság menetrendi hajóinak idei félmilliomodik utasát.
aug. 16
5:33
A 4iG nagy összegű szerződést írt alá a Budapest Bankkal (ProfitLine)
A 4iG Nyrt. augusztus 14-én nagy összegű szerződést kötött a Budapest Bank (BB) Zrt.-vel - közölte a 4iG csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
aug. 16
5:39
Az Exxon drámaian csökkentené európai kitermelését (NRGreport)
50 év után az Exxon kutatás-termelés részlege elhagyná az Északi-tengert. A világ legnagyobb tőzsdén jegyzett energiatársasága az erőforrásait az Egyesült Államok területén levő palaolaj és palagáz mezőkre fordítaná. Politikai szálak húzódhatnak a háttérben.
aug. 16
5:51
Miért nem érik be teljesen a szeder? (Agrofórum)
R. Istvánné kérdése: Szeder terméseim egy része világosabb, olyan mintha nem érett volna meg. Mi okozza ezt?
aug. 16
5:54
Ezrek érdeklődnek a falusi csok iránt (AQUA)
A lapunk által megkérdezett ingatlanszakértő szerint ha az elmúlt évek drasztikus nagyvárosi áremelkedése után a kistelepülési árak nem kezdenének növekedni, az óriási vagyonkülönbségekhez vezetne.
aug. 16
5:56
Vonzó a nyári diákmunkaprogram (AQUA)
Kibővítette a nyári diákmunkaprogram keretösszegét a Pénzügyminisztérium, miután minden eddiginél nagyobb érdeklődést tapasztaltak idén a fiatalok részéről.
aug. 16
6:00
Nagy dobás, vagy csalódás a dél-koreai népautó? Teszteltük a fullos KIA Ceed-et (Pénzcentrum)
Dél-Koreából érkezett, mégis több szálon kötődik a régióhoz, a magyar szakértelem nélkül pedig meg sem születhetett volna: az új KIA Ceed járt nálunk teszten, hogy kiderüljön, megállja-e a helyét a koreaiak Európába szánt népautója....
aug. 16
6:03
A szerb fiatalok 40 százaléka ellenzi az ország európai uniós csatlakozását (ProfitLine)
Szerbiában a fiatalok 40 százaléka ellenzi az ország európai uniós csatlakozását, 38 százaléka támogatja - derült ki a szerb ifjúsági szervezetek ernyőszervezetének (Koms) felméréséből, amelyet csütörtökön tettek közzé.
aug. 16
6:15
Nagyon jól járt, akinek ilyen befektetése van - De érdemes még beszállni? (Portfolio)
Nagyon jól jártak azok a befektetők, akik az utóbbi egy évben vettek hazai - főként hosszú - kötvényalapot, ezek között ugyanis jócskán találunk olyat, amely 10% vagy a feletti éves hozamnál jár most. Ennek a hozamnak a közel 60%-át...
aug. 16
6:18
Az igazi dinnyeháború: van, ahol 109, máshol 300 forint a nyári csemege kilója (Privátbankár)
Még egy hónapig kitarthat a dinnyeszezon. Bár az árak magasabbak, mint korábban voltak, a termelők mégsem lehetnek felhőtlenül boldogok az őket nehéz helyzetbe hozó, a külföldi piacokról kiszorult, rosszabb minőségű termékek belföldi térnyerése miatt. Friss piaci körképünkben megnéztük, mennyiért lehet most dinnyét venni a budapesti piacokon, sarki
aug. 16
6:33
Ennyit költenek a magyar családok az iskolakezdésre (ProfitLine)
A családok 33 százaléka 15-25 ezer forint közötti összeget költ az iskolakezdésre gyermekenként, 27 százalék 10-15 ezer forintot, míg 21 százalék akár 25-40 ezer forintot is hajlandó erre a célra fordítani a Vatera saját felhasználói körében végzett felmérése szerint.
aug. 16
6:33
A töredékére zsugorodik a Takarék Jelzálogbank (Portfolio)
A Takarék Csoporton belüli átszervezések eredményeként hamarosan az eddiginél jóval kisebb Takarék Jelzálogbankot tulajdonolnak majd a tőzsdei részvényesek. A tegnapi piaczárás után közzétett első féléves gyorsjelentés már sok mindent...
aug. 16
6:39
Akik befogták az örvény energiáját (NRGreport)
Egy mérnök testvérpárról Kovács Tiborról és Kovács Attiláról van szó, akik egy különleges anyagból készült zászló keltette légörvényeket elektromos áramtermeléshez hasznosítanák. Találmányuk teljesen más alapelveken működik, mint a jelenlegi berendezések, és jelentős mértékben javíthatja azok hatékonyságát: az E-flag nem véletlenül nyerte el így ta
aug. 16
6:57
Miért iszunk ilyen sok palackozott vizet? (NRGreport)
Természetesen az egész egy zseniális marketingtrükk – évtizedeken keresztül elhitették velünk, hogy sokkal több vízre van szükségünk, mint amennyi valójában kell a testünknek, és azt is, hogy baj lesz, ha nincs nálunk mindig egy kicsi, amivel hidratálhatunk, ha ránk jön a szükség. Pedig valójában ez egyáltalán nincs így.
aug. 16
7:15
Donald Trump megvenné Grönlandot (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök többször felvetette Grönland megvásárlását Dániától - állította csütörtökön este a The Wall Street Journal című lap és nyomában a CNN hírtelevízió. Az értesülést először a The Wall Street Journal...
aug. 16
7:21
Óriási tévedés azt gondolni, hogy Magyarországot nem fenyegeti vízhiány (NRGreport)
A klímaváltozás okozta extrém vízhiány már nem csak az afrikai és közel-keleti, hanem az európai országokat is fenyegeti - derül ki a World Resources Institute nevű amerikai kutatóintézet legújabb tanulmányából. Az InfoRádiónak nyilatkozó klímakutató szerint pár évtizeden belül Magyarországon is kialakulhat vízhiány.
aug. 16
7:33
A Boeing felfüggesztette egyik repülőgépének a fejlesztését (ProfitLine)
A Boeing felfüggesztette új szélestörzsű repülőgépe, a 777X kisebb, 8-as változatának fejlesztését, a gép forgalomba állásának időpontja bizonytalan - írta az Air Current szaklap alapján a Reuters.
aug. 16
7:36
Majdnem minden nap egy riasztás (AQUA)
Az idén sem kímélték a Kárpát-medencét a viharok. Bár az ország számos pontjáról jeleztek jégesőt a gazdálkodók, a károk mértékét a talajgenerátorok használatával sikerült minimálisra csökkenteni.
aug. 16
7:45
Aranyat ért a Naked Grouse whisky palackja (Márkamonitor)
A Naked Grouse prémium whisky két éve megújult palackját ismerte el arany fokozattal idén a DBA Design Effectiveness Awards. Az indoklás szerint a whisky – az újratervezett üvegnek köszönhetően – kitűnően megkülönböztethető lett a piacon, és ennek eredménye az eladásokban is szépen megmutatkozott. A DBA Design Effectiveness Awards díjairól minden a
aug. 16
8:00
Donald Trump állítólag meg akarta venni Grönlandot (Menedzsment Fórum)
A Wall Street Journal és a CNN is így értesült. Az amerikai elnök szerintük többször is beszélt a rendhagyó vásárlásról, hol viccesebben, hol komolyabban.
aug. 16
8:03
Az ország nagy részén zivatarokra figyelmeztetnek (Biztosító Magazin)
Zivatarveszély miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
aug. 16
8:09
Bahart: Idén szeptember elsejéig tart a balatoni hajózási főszezon (Biztosító Magazin)
A korábbi éveknél tovább, szeptember elsejéig tart a hajózási főszezon - közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt.(BAHART) vezérigazgatója az MTI-vel csütörtökön, amikor köszöntötték a társaság menetrendi hajóinak idei félmilliomodik utasát.
aug. 16
8:15
Megint nemzetközi mikroszkóp alatt a magyar gazdaság (Menedzsment Fórum)
A Fitch és az S&P is megvizsgálja az ország államadós-osztályzatát. Késő este jelenthtik be a döntésüket.
aug. 16
8:15
Dübörög az építőipar a magyar lízingcégeknél (Portfolio)
Rekordsebességgel növekszik az építőipar, ennek köszönhetően a szektorban érdekelt vállalkozások jelentős korszerűsítést hajtottak végre. Az építőgépek finanszírozására a lízingcégek 14,35 milliárd forintot helyeztek ki az első...
aug. 16
8:18
Jobban megy a munka, ha nem írják elő, mit vegyünk fel (Piac és Profit)
A magyar munkahelyek több mint fele előírja, hogyan öltözzenek dolgozói. Sok helyen a kánikulában sem lazíthatnak az öltözékükön
aug. 16
8:18
Megint nemzetközi mikroszkóp alatt a magyar gazdaság (Privátbankár)
A Fitch és az S&P is megvizsgálja az ország államadós-osztályzatát. Késő este jelenthtik be a döntésüket.
aug. 16
8:27
Váratlan pofont kapott a napelem (NRGreport)
Bár a francia Colas még 2016-ban fektette le a napelemes autóút-hálózat első kilométereit, mára egyértelművé vált, hogy valamit alaposan elszámoltak az útépítő cég mérnökei. A végeredmény ugyanis zajos és törékeny lett, emiatt már le is mondtak a meglevő napelemes utak karbantartásáról - számolt be a Totalcar nyomán a Napi.hu.
aug. 16
8:36
Végre az európai mezőnyben is versenyképesnek számít a képviselőink fizetése (444.hu)
Ha összehasonlítjuk a magyar átlagbérrel, akkor az EU tizedik legjobb bérét kapják.
aug. 16
8:39
A Budapest Bankkal szerződött a 4iG (Portfolio)
Nagy összegű szerződést kötött a 4iG a Budapest Bankkal - tette közzé a társaság. Az informatikai cég a bank üzleti alkalmazásait és kapcsolódó rendszereit fejleszti majd. Augusztus 14-én nagy összegű szerződést kötött a 4iG...
aug. 16
8:41
Jövő héten újra sztrájk lesz a Ryanairnél (Portfolio)
A következő hetekben több operációban is sztrájk várható a Ryanairnél, jövő héten a brit pilóták egy része sztrájkolhat 2 napig. A Ryanair dolgozóit képviselő ír, brit, spanyol és portugál szakszervezetek sztrájkot terveznek...
aug. 16
8:45
Emelkedéssel indulhat a hét utolsó napja Európában (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdék a szerdai zuhanás után az irányt keresték tegnap, az amerikai részvényindexek felemásan zárták a hét negyedik napját, Ázsiában sem volt egyértelmű az irány pénteken, a japán tőzsde stagnált, míg a kínai...
aug. 16
8:45
Yannick Mooijman a Ups új országigazgatója (Márkamonitor)
A UPS (NYSE:UPS) a mai napon bejelentette, hogy Yannick Mooijman személyében új országigazgatót nevez ki magyarországi, görögországi, romániai és szlovéniai operációi irányítására, ahol a szakember a UPS helyi működéséért, üzletfejlesztéséért és stratégiájáért felel majd. Mooijman Jim Kearneyt váltja a pozícióban, akit a UPS Növekvő Piacok pénzügyé
aug. 16
8:47
Megvehették volna a Facebookot és a YouTube-ot, ehelyett minden idők legrosszabb felvásárlását hajtották végre (Portfolio)
Egy alternatív univerzumban az AOL lehetne a világ legnagyobb internetes vállalata és több száz milliárd dollárt érne. Ez most nincs így, de megtörténhetett volna - derül ki az interjú során, amit a cég egykori vezérigazgatója, Jon Miller...
aug. 16
8:49
Apad a pénzügyi forradalmárok anyagi támogatása (Portfolio)
29%-kal kevesebb tőke áramlott a fintechekbe nemzetközi szinten, mint tavaly ilyenkor - derül ki az Accenture tanulmányából. A tanácsadócég elsősorban a kínai piacon történő apadásnak tulajdonítja a csökkenés oroszlánrészét, melyet...
aug. 16
8:51
Recessziótól tart a világ legnagyobb hedge fundja (Portfolio)
Az amerikai gazdaság helyzete egyre rosszabbra fordul, és 40% esélye van annak, hogy még a 2020-as elnökválasztás előtt recesszió lesz - mondja Ray Dalio. A világ legnagyobb fedezeti alapjának, a Bridgewater Associates alapítója nem hisz...
aug. 16
8:53
Ellepi Budapestet a hullámkarton, nem győzik a hulladékudvarok (Portfolio)
A Fővárosi Közterület-fenntartó tájékoztatása szerint valamennyi hulladékudvarában, az extrém módon megnövekedett hullámkarton beszállítások miatt, kapacitáshiány okán, korlátozott az átvétel - írja az Index. FIGYELEM! Tájékoztatjuk...
aug. 16
8:57
Enyhülhet az iráni feszültség (Portfolio)
A britek elengednének egy fogvatartott iráni olajtankerhajót Gibraltárnál. Az Egyesült Államok tiltakozik ellene, így a szabadon bocsátás még kétséges lehet. Az iráni állami televízió tudósítása szerint Gibraltár elengedne egy korábban...
aug. 16
8:59
Ennyi lesz idén a minimális építőipari rezsióradíj (Portfolio)
Kiadta a rendeletet Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter a minimális építőipari rezsióradíj 2019. évi mértékéről, melynek alapján az alábbi tételekkel kell számolni - írja a Magyar Közlöny. ...
aug. 16
9:03
Öt tipp a dán robotikai szektortól, melyekkel 2025-re 25.000 új munkahely teremthető (ProfitLine)
Az elmúlt húsz évben Dánia a világvezetővé nőtte ki magát a robotika terén. A legfrissebb adatok komoly lehetőséget mutatnak a jövőbeni növekedésre, az export és a foglalkoztatás élénkülésére a dán robotikai iparban. A robotipar természetesen élni akar a lehetőséggel, és ezért öt javaslatot fogalmazott meg az újonnan megválasztott dán parlament szá
aug. 16
9:03
Drágulhatnak az építkezések? - Ennyi lesz idén a minimális építőipari rezsióradíj (Portfolio)
Kiadta a rendeletet Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter a minimális építőipari rezsióradíj 2019. évi mértékéről, melynek alapján az alábbi tételekkel kell számolni - írja a Magyar Közlöny. ...
aug. 16
9:05
202 milliárd dollár áramlott az amerikai pénzpiaci alapokba (Portfolio)
202 milliárd dollárral bővült az amerikai pénzpiaci alapok kezelt vagyona az előző három hónapban, ami tíz éve nem látott érték - derítette ki a Morningstar Inc. Csak júliusban 76 milliárd dollár áramlott a pénzpiaci alapokba, miközben...
aug. 16
9:06
Sunyiban változott a KRESZ: mutatjuk, mire kell figyelni (Pénzcentrum)
Július végén módosultak a közlekedési rendszabályok. A változás a buszsávokat érinti. A kormány július végén úgy módosította a KRESZ-t hogy a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak, feltéve...

Keresés