Úgy tűnik, a szlovák villamos művek lemondott arról, hogy az ígért jövő év eleji határidőre üzembe helyezze a mohi atomerőmű harmadik reaktorát. Már senki sem számolja hanyadszor halasztják az átadást.
Összesen 132 startup jelentkezett 29 országból az Antenna Hungária által életre hívott AHa! BrainStore vállalati akcelerációs programra. A jelentkező startupok közül a szakmai zsűri által kiválasztott 13 legjobb csapat vehetett részt a július eleji bootcamp-en, amelyen az Antenna Hungária, az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, a Drukka Startups és
Az étrend változása, a mozgáshiány és a genetika is szerepet játszik abban, hogy háromszorosára nőtt az elhízott felnőttek aránya világszerte 1975 óta - állapították meg norvég kutatók egy nagyszabású, több mint százezer fős tanulmányban.
Túl van a tízmilliomodik utason Tatabánya okos tömegközlekedési rendszere, amely az utasoknak minőségi szolgáltatást, a városvezetésnek pedig gazdaságos üzemeltetést biztosít. A 2018. január 1-jén indult városi buszos közszolgáltató teljes működését átszövik az okos informatikai megoldások: a valós idejű gépjárműkövetés és az ehhez kapcsolódó utast
Mérges kígyók, krokodilok, lavinák és csúszós sziklák miatt évente több száz, ha nem több ezer turista veszti életét, nem is beszélve a rosszindulatú emberek; terroristák, kalózok okozta áldozatokról. Vannak olyan helyek a világon...
Az év első felében a Németországban előállított energia csaknem felét megújuló energiaforrásokból nyerték, és január elejétől június végéig 15 százalékkal csökkent az ország szén-dioxid-kibocsátása az előző év azonos időszakához képest – írja az MTI a BDEW energiaipari szövetség közlése alapján.
Valótlan, nemzetközi intézetek által számolt adatokra hivatkozva állítják a baloldalhoz köthető szakszervezetek, hogy jövőre Románia bérszínvonala is lehagyja hazánkat.
Mintegy hatezer adag halászlével, négyezer sült pontypatkóval és egész napos kulturális programokkal várják az érdeklődőket szombaton a tiszacsegei halászléfesztiválra, amelyet immár 12. alkalommal rendez meg a csegei halászcsárda.
A munkaerőhiány miatt a vállalatoknak a korábbinál nagyobb figyelmet kell szentelniük a szabadságok tervezésére, már most célszerű felmérni, melyik munkavállalójuk hol tart az éves szabadságkeretének felhasználásában, és a nyári...
Hálózatba kapcsolódásnak minősül, ha egy televíziós műsor alatt más rádió adása szól, ezért egy képújsághoz engedély nélkül sugárzott rádióműsor miatt bírságot rótt ki egy kalocsai televízióra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa e heti ülésén. A testület elvégezte további három helyi rádiós frekvencia pályázatának alaki vizsg
A Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési programban 2018-ban 6 turista szálláshely kapott 996 millió forint támogatást, míg 2019-ben 20 turista szálláshely újulhat meg.
Folytatódnak a turistaház-fejlesztések a kormány támogatásával, a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési programban 2018-ban 6 turista szálláshely kapott 996 millió forint támogatást, míg 2019-ben 20 turista szálláshely újulhat...
Az amerikai ügyészség 12,6 milliárd dolláros (3500 milliárd forint) jóvátételt követel Mexikó egykori első számú drogbárójától, a Köpcös (El Chapo) néven elhíresült Joaquín Guzmántól. A csillagászati összeg kifizetésére...
Péntek este kihúzták az Eurojackpot 2019/27. heti nyerőszámait. Mivel 5 + 2 találatos szelvény nem volt, így a következő sorsoláson bruttó 17 millió euróért (5,5 milliárd forint) izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 27....
A gazdálkodók számára fontos felismerni, hogy tagként tulajdonosnak lenni egy termelői együttműködésben nem kockázat, hanem biztonság, amely menedéket nyújthat. Nem béklyót jelent, hanem szárnyakat.
Nem csak a magánéletben, de a munkaerőpiacon is meghatározó az első benyomás. Az élményszerűségre azonban nem csak a felvételi eljárás során, hanem a munkatársi életút egészén át, sőt, az esetleges kilépéskor is érdemes törekedni. Ebben segíthet az erős HR szemléletű employee journey (munkatársi életút), melynek feltérképezésével a vállalatok jobb
Garth Ritchie, a Deutsche Bank befektetési igazgatója távozik a pénzintézettől- derül ki a bank közleményéből. Az igazgató azt követően döntött így, hogy napvilágot látott a hír, miszerint a nagybank több milliárd dolláros költségátalakítást...
Bár még mindig milliárdok áramlanak ingatlanalapokba, korántsem olyan mértékben, mint azt tavaly láthattuk. Ez a Portfolio által megkérdezett alapkezelők szerint csak részben tudható be a májusban bekövetkezett szabályozói változásoknak...
A munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek miatt a vállalatoknak a korábbinál is nagyobb figyelmet kell szentelniük a szabadságok tervezésére. Már most célszerű részletesen felmérniük, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk.
Az erdőtelepítés a leghatékonyabb megoldás a globális felmelegedés problémájára - állítják svájci kutatók, akik szerint az eddig véltnél sokkal több, nem kevesebb mint 900 millió hektárnyi területet lehetne fásítani világszerte, aminek eredményeként 25 százalékkal csökkenne a légköri szén-dioxid mennyisége.
Huszonöt év házasság után elvált a világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos feleségétől, MacKenzie Bezostól - írja a Bloomberg. Pénteken tette hivatalossá a válását a bíróság, ennek értelmében 19,7 millió darab Amazpn-részvény kerül...
A munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek miatt a vállalatoknak a korábbinál is nagyobb figyelmet kell szentelniük a szabadságok tervezésére. Már most célszerű részletesen felmérniük, melyik munkavállalójuk hol tart...
A következő hét év uniós agrárköltségvetését nem szabad csökkenteni, minimum szinten kell tartani, akár az egyes országok hozzájárulásának emelésével is - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken Bábolnán, ahol első ízben rendezték meg a Közép-európai Agrárkamarák találkozóját, hat ország részvételével.
Alexander Protsenko vette át az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatói tisztségét 2019. július elsejei hatállyal. A pozícióhoz szükséges hatósági engedélyezés folyamatban van. Alexander Protsenko Kisbenedek Pétert követi a poszton, aki több mint 11 éven át töltötte be az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatói tisztségét. Kisbenedek Péter a
Az idén 5 milliárd, jövőre 10 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben a nagycsaládosok autóvásárlási igényének kielégítésére, de a keret növelhető.
A veterán befektető Mark Mobius nem titkolja, hogy odavan az aranyért, mint befektetésért. Szerinte a nemesfém ára elérheti az 1500 dollárt is, köszönhetően többek között a jegybankoknak - írja a Bloomberg. Mark Mobius szerint több tényező...
Feldman Zsolt tájékoztatása szerint Magyarország az Európai Unió második legnagyobb meggytermelője Lengyelország után, az unió pedig a világ meggytermésének harmadát adja.
Egy hét alatt több mint 2,5 ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón....
A fiatal most, 18-23 évesek érdeklődési köre rendkívül színes és széleskörű. A kapunyitási pánikkal való megküzdésük így a munka világára vetítve számos szektor és alszektor közüli választás elé állítja őket, amikor nem tudják, hogy merre van az arra. Virág Viktor a Mads Márton Áron Iskolaszövetkezet Igazgatósági tagja szerint „A diákként eltöltött
Egy hét alatt több mint 2,5 ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, amelynek bevezetését a Nagycsaládosok Országos Egyesülete kezdeményezte - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért...
A szombaton ismertetett legújabb felmérés szerint Boris Johnson volt brit külügyminiszter várhatóan elsöprő győzelmet arat a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versenyében. A pártvezetői posztért Johnson és Jeremy...
A kormány a Széchenyi 2020 programban mintegy 480 projekt keretében több mint 260 milliárd forintot fordít a turizmus fejlesztésére a 2014-2020-as költségvetési időszakban, ebből a Balatonhoz csaknem 33 milliárd forint jut - mondta Schanda...
Egyre több magyar utazik nyaranként külföldre, nagy részük a tenger mellett piheni ki a fáradalmait - ez pedig nem olcsó mulatság. Van azonban egy ország, ahol gyönyörű a part és az árak sincsenek elszállva, még a balatonhoz képest is...
A kifejezetten a kistelepülésekre koncentráló Magyar falu program keretében éves szinten 50 milliárd forint áll rendelkezésre útfelújításokra - hívta fel a figyelmet Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára Keresztes László Lóránt (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére válaszolva.
Egy friss felmérés szerint Boris Johnson volt brit külügyminiszter várhatóan elsöprő győzelmet arat a kormányzó Konzervatív Párt vezetőválasztási versenyében.
Szépen dolgozza le korábbi hátrányát Magyarország az EU-s átlaghoz képest az elektronikus fizetések, a pénzforgalom területén, vagyis a készpénz elleni harcban. A bankkártyás bolti fizetésekben például már a középmezőnyhöz tartozunk...