A világ egyik vezető fényképezőgép-gyártója tulajdonában lévő Océ Holding magyarországi érdekeltségétől igazol 4iG. Egy külön megállapodás értelmében pedig a 4iG műszaki szolgáltatásokat nyújt a Canon Europe digitális szolgáltatásokra szakosodott csapatának.
Nem bírtak dűlőre jutni éjjel a tagállami vezetők az uniós posztok elosztásáról. A csúcs ma reggel folytatódott. Sajtóhírek szerint éjjel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke új neveket dobott be, miután Frans Timmermanst, a szociáldemokraták jelöltjét az Európai Bizottság elnöki posztjára számos kormányfő - köztük Orbán Viktor - elutasította.
Az organikus fejlődés mellett akvizíciókra is készül a menedzsmentjét megújító Opus Global - írta a Világgazdaság Mészáros Beatrix igazgatósági elnökkel készített, hétfőn megjelent interjújában.
Biobeton, szolárcserép, szuperszigetelés és zöldhomlokzat – Szentendrén lehet majd megtekinteni a jövő építészeti megoldásait felvonultató 10 energiatakarékos lakóépület prototípusát.
A hétvégi, G20-as csúcstalálkozó után nagyot emelkedtek az ázsiai tőzsdék hétfőn, miután bejelentették, hogy folytatódnak az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásai, Donald Trump mindemellett ígéretet tett arra, hogy amíg zajlanak...
A Bilk Logisztikai Nyrt. továbbra is kitart részvényei tőzsdei értékesítésének terve mellett, ezért kérvényezte a Budapesti Értéktőzsdénél a kereskedés megkezdésére rendelkezésre álló határidő meghosszabbítását újabb egy évvel...
Ki nem találnád, melyik magyar számot játszották a leggyakrabban 2018-ban Magyarországon: nem, nem Majka, de nem is Halott Pénz, vagy WellHello... Az Artisjusfriss statisztikáiból az is kiderült, hogy mennyi pénzt osztottak szét tavaly a magyar...
Bejegyezte a cégbíróság a Masterplast tulajdonszerzését a T-CELL Plasztik Kft-ben június 26-ával. A Masterplast 24 százalékos részesedést szerzett így a cégben. A Masterplast június 3-án jelentette be, hogy 24 százalékos tulajdonrészt...
Sokan vannak, akik egy repülőút előtt aggódnak, de legalábbis eszükbe jut, hogy mi lesz akkor, ha az út során valami katasztrófa következtében lezuhan a gép. A statisztikákról persze mindenki hallott, miszerint a repülés az összes közlekedési...
Szigorú feltételekkel, 20 millió dolláros óvadék mellett kérelmezték a OneCoin vezérének, Konsztantin Ignatovnak szabadon bocsátását a kamu-kriptoguru ügyvédjei a New York-i törvényszéktől, Edgardo Ramos bíró viszont úgy döntött...
A ciprusi pénzügyi felügyelet (Cyprus Securities and Exchange Commission (CySEC)) tudomására jutott, hogy nevével visszaélve pénzért cserébe kártérítést ígérnek. A csalók a felügyelet tisztviselőinek, jogi tanácsadóinak, és más...
Az új lakossági állampapír egyszerű, átlátható termék, kiemelkedően magas hozamot ad, könnyű az elérhetősége, az évente növekvő kamatozás rövid és hosszú távon is kiemelkedő befektetést kínál.
Bár Magyarországhoz hasonlóan több európai országban nagy problémát jelent a munkaerőhiány, a fiatal felnőttek egy jelentős csoportját mégsem sikerül bevonni se a munkaerőpiacra, se az oktatásba, így nagy tartalékok maradnak kiaknázatlanul...
A vállalati és nagykereskedelmi ügyfelek számára telekommunikációs infrastruktúra és menedzselt szolgáltatásokat nyújtó Invitech júliustól új szervezeti modell keretében folytatja tevékenységét. A vállalat az új struktúrában erőteljesebben fókuszál stratégiai szolgáltatásaira az ügyfelek eltérő igényeinek még színvonalasabb kiszolgálása érdekében.
A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépett új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát...
Megkezdődött a nyári akcióháború a boltokban: összecsap a strand és a pláza. Nem árt nyitott szemmel nézelődni, ha dögös akcióra utazol. A Pénzcentrum utánajárt, mekkora kedvezményekre lehet számítani. Sorra dőlnek meg...
Automatizált okosgyárat épít az Ericsson az Egyesült Államokba, melynek célja, hogy a vállalat észak-amerikai 5G-hálózatának fejlesztéséhez szükséges eszközöket előállítsa - írja a Fierce Wireless. Az okosgyárak kiemelt figyelmet...
Bár a magyar tőzsde az idei első félévben csak sereghajtó volt a világ fontosabb részvénypiacai között, bőven voltak nagy sztorik a BÉT-en, több tőzsdén jegyzett vállalat is alapos átalakuláson megy keresztül, emiatt ugrott meg...
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye a március végén zárult egy évben 891 milliárd forintot, a GDP 2,1 százalékát tette ki, ezen belül az idei első negyedévben 33 milliárd forint többletet könyveltek el, ami a negyedéves GDP 0,3 százalékának felelt meg.
Elindul a tesztidőszak, amelynek keretében az 50 kW-os egyenáramú (DC) villámtöltőkön és a 43 kW-os AC-villámtöltőkön percenként 50 forintért vételezhetnek energiát az elektromos autósok - tudta meg a Népszava. Eddig 86 nyilvános...
Biobeton, szolárcserép, szuperszigetelés és zöldhomlokzat – Szentendrén lehet majd megtekinteni a jövő építészeti megoldásait felvonultató 10 energiatakarékos lakóépület prototípusát.
Kiválasztotta a zsűri a JCDecaux idén már harmadéves szépirodalmi pályázatának húsz legjobb írását, amelyek hamarosan országszerte ellepik a busz- és villamosmegállókat. A képzeletbeli dobogóra ezúttal három apuka állhatott fel. Húsz novelláról és húsz alkotóról hullott le a lepel a JCDecaux Álljon meg egy novellára! pályázatának finisében. Az első
A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépett új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetni.
Nagy sikerrel zárult a Lidl Magyarország, Pilisi Parkerdő együttműködésével indított, környezeti nevelés előmozdítását célzó kezdeményezése. A felhíváshoz 8 ezer szülő csatlakozott és 110 iskolából több mint 700 általános iskolás egyedi pályamunka született. Felelősen gondolkodó vállalatként a Lidl Magyarország számára kiemelten fontos, hogy hosszú
A magyar gazdák számára is elérhetővé tette a Syngenta a világ 150 országában használt Agrivi farmenedzsment szoftvert. A vállalat az első száz partnere számára egy évig ingyenes licencet és szakértői segítséget biztosít.
Ki nem találnád, melyik magyar számot játszották a leggyakrabban 2018-ban Magyarországon: nem, nem Majka, de nem is Halott Pénz, vagy WellHello... Az Artisjusfriss statisztikáiból az is kiderült, hogy mennyi pénzt osztottak szét tavaly a magyar...
A L’Oréal jótékonysági napja, a Citizen Day idén ünnepli 10. évfordulóját. Ezt a napot a dolgozók kizárólag annak szentelik, hogy munkájukkal helyi, hátrányos helyzetű közösségeket és szervezeteket támogassanak, már több mint 60 országban. A globális kezdeményezésben a magyar leányvállalat is aktívan részt vesz, idén Dobó Kata és Kovács Patrícia is
Naponta 12 tonna mozzarella sajt készítésére képes üzemet épít 4,7 milliárd forintos ráfordítással a Komáromi Mezőgazdasági Zrt. Bartusekpusztán. A zöldmezős beruházással készülő sajtüzem naponta százezer liter tejet dolgoz fel...
Az NKM földgázszolgáltató és áramszolgáltató társasága összeolvadással egyesült, az új cég neve NKM Energia Zrt. Az új céget a cégbíróság 2019. június 30-i hatállyal bejegyezte. A társaság elnök-vezérigazgatója Hiezl Gábor...
A Bridgestone EMEA 36 millió eurós beruházással valósítja meg 2023-ig nyolc európai gyárának okostechnológiai átállását. Ebben komoly szerepe lesz a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-nek, ahol a már digitalizált abroncsgyártás mellett a következő időszakban a gyártás teljes folyamata átalakul. Ez többek között érinti a félkésztermék gyártást, az e
A hétvégi, G20-as csúcstalálkozó után nagyot emelkedtek az ázsiai tőzsdék hétfőn, miután bejelentették, hogy folytatódnak az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásai, Donald Trump mindemellett ígéretet tett arra, hogy amíg zajlanak...
Mintegy kétmillió eurót, azaz több mint fél milliárd forintot költött a Coca-Cola HBC Magyarország a júniustól elérhető új NaturAqua üvegek kialakítására, amely a vendéglátóhelyeken megújult, 0,33 literes kiszerelésben váltja a negyedliteres üvegeket – ezzel egy időben változik a 0,75 literes üveg külseje is. A prémium megjelenésű kis és nagy kisze
Biobeton, szolárcserép, szuperszigetelés és zöldhomlokzat – Szentendrén lehet majd megtekinteni a jövő építészeti megoldásait felvonultató 10 energiatakarékos lakóépület prototípusát.
Egyre nagyobb ingatlanokat keresnek a vevők: a félszobás lakások helyett inkább a nagyobb szobákkal rendelkező ingatlanok iránt nőtt a kereslet. Az ingatlan.com adatai szerint az év első 6 hónapjában 2016-hoz képest idén 30 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, azonban a két-, három- és négyszobás lakások iránt 44-92
Minden bizonnyal a 80 milliárd forintot is meghaladta tavaly a kormányközeli vállalkozások extraprofitja. Ez nem az az összeg, amit a vállalatok nyereségként mutattak ki, hanem az, amennyivel az iparági átlagnál magasabb eredményt értek el. A hatalmas profit a magyar GDP nagyjából 0,2 százaléka, vagyis az összes Magyarországon megtermelt érték ötsz
A RAVAK 2019 áprilisában Kistarcsán, egy 1,8 hektáros területen kezdte el új cégközpontja építését. A fürdőszobafelszereléseket gyártó cég 2,5 milliárd forintos beruházással hozza létre új telephelyét, mely a tervek szerint 2020 szeptemberére készül el. A bővítést a növekvő forgalom és a vállalat exporttervei indokolták. Az új telephely oktatási kö
Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen megszervezett nyári ellenőrzés sorozat. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az akcióval kapcsolatban kiemelte, hogy idén fókuszba kerülnek a nyári fesztiválokon, vásárokon működő élelmiszerforgalmazó és vendéglátó létesítmények, valamint a mozgó
A hétfőn ismertetett legfrissebb mérőszámok szerint második hónapja folyamatosan csökken, és immár csaknem hat és fél évi mélyponton jár a brit gyáripar aktivitása, egyértelműen a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok...
A Magyar Nemzeti Bank július elsejével elindítja a Növekedési Kötvényprogramot (NKP), amelyen keresztül a tervek szerint mintegy 300 milliárd forintos forrásból vásárol majd hazai székhellyel rendelkező, nem-pénzügyi vállalatok által...
Keszthelyi Nikoletta elmondta: a laborvizsgálat egyik legfontosabb eredménye, hogy még az alacsonyabb árkategóriába tartozó napszemüvegek is megfeleltek a kategóriájukban előírt UV-szűrésnek.
Sikerként értékelhetők az Egyesült Államok és Kína első embere közötti, a hétvégi G20-as csúcstalálkozón lezajlott kereskedelmi tárgyalások, amit az is jelez, hogy a tőzsdék pluszban pompáznak. Az azonban csak később derülhet ki, hogy mennyivel került közelebb a megállapodás. Ezzel kapcsolatban akár már e héten kaphatunk némi fogódzót. No meg arról
Budapest is csatlakozott júliustól ahhoz a 12 európai nagyvároshoz, ahol a repülőtér elérhető a DriveNow szolgáltatásával. A transzfer ráadásul - több más metropolisztól eltérően - semmilyen plusz költséggel nem jár, és egészen...