2023. november 16. csütörtök

nov. 16
4:30
Nem vágynak elektromos autókra a Mercedes vásárlói (autopro)
Az ügyfelek még nem szeretik annyira az elektromos modelleket, de ez hamarosan megváltozhat.
nov. 16
4:48
Teszt: Audi Q8 e-tron 55 quattro (Zöldjárműipar)
2023-ra alaposan átdolgozták a korábbi e-tront, amely immár Q8 e-tron néven fut tovább. Javítottak a hajtáson, az aerodinamikán, a töltési teljesítményen és a kocsi nagyobb akksit is kapott, amellyel a WLTP szabvány szerint akár 600 kilométert is képes megtenni egyetlen töltéssel. Kipróbáltuk az Év Magyar Autója 2024 versenyben jelölt villanyautót.
nov. 16
6:30
Túltesz járvány előtti teljesítményén a cseh autóipar (autopro)
Jelentősen nőtt a személyautógyártás az év eddigi részében.
nov. 16
6:36
Ügyes húzással gyorsítja a Scania az elektromos teherautókra átállást (Villanyautósok)
A tíznél kevesebb teherautóval rendelkező fuvarozó cégeket segítenék elsősorban.
nov. 16
6:42
Több, mint egy Alfának látszó tárgy? (Autónavigátor)
Több téren is első az Alfa Romeo Tonale. Egyrészt első a méretosztályában, másrészről a márka első autója, ami már a
nov. 16
7:18
Berepült egy őz a busz szélvédőjén – miután kinyitották az ajtót, leszállt és elfutott (Autószektor)
Az ütközés nagy erejű volt, az állat a szélvédőn keresztül a jármű vezetőfülkéjébe zuhant. A rendőrség tájékoztatása szerint a busz első ajtajának kinyitása után kiszaladt a szomszédos mezőre. https://parameter.sk/berepult-egy-oz-busz-szelvedojen-miutan-kinyitottak-az-ajtot-leszallt-es-elfutott-video A videót a parameter.sk oldalán a linkre kattint
nov. 16
7:24
Évente kétszázezer új villanyautóval szórja meg a piacot a Hyundai új gyára (Villanyautósok)
Itt már a Hyundai Csoport következő generációs villanyautói készülnek majd.
nov. 16
7:36
Megduplázta eredményét a Hankook (autopro)
A gumiabroncsgyártó kétszeresére növelte üzemi eredményét a harmadik negyedévben.
nov. 16
8:00
Hétmillió forintos villanyautóként jön az új Renault Twingo (Villanyautósok)
Egy újabb retro cukiság a láthatáron.
nov. 16
8:12
A hagyományos japán báboktól az autógyártásig (Autószektor)
A Karakuri ningyo mechanikus bábok vagy automaták a 17. századi Japánból származnak - igazi mérnöki és művészeti csodák. A karakuri bábuk önállóan mozoghatnak és összetett műveleteket hajthatnak végre egy bonyolult rendszernek köszönhetően, amely kihasználja a gravitációt, a zsinórokat, a rugókat és a fogaskerekeket a mozgás létrehozásához, külső á
nov. 16
8:24
Itt vannak az első hivatalos fotók és adatok a Xiaomi autójáról (Villanyautósok)
Vajon az autóival is tud annyira sikeres lenni a cég, mint a telefonjaival?
nov. 16
8:30
Több százezer autót tűntettek el az állami programok (autopro)
A roncsautó programoknak köszönhetően 300 ezernél is több használt autót vontak ki a román utakról.
nov. 16
8:42
Kínában is tudnak 1300 lóerős autót építeni (Autónavigátor)
A HiPhi történetéről szóló könyvet nem érdemes a boltok polcain keresni, hiszen a márka mindössze 2017 óta létezik. Ez idő
nov. 16
9:18
Ezek alapján kalkulál a Tesla útvonaltervezője (Villanyautósok)
Hosszú azon paraméterek listája, amire figyel a rendszer.
nov. 16
9:24
Magyar biciklitolvaj bukott le Ausztriában, 50 kerékpárt lopott (Autószektor)
50 kerékpárt lopott el egy magyar férfi Bécsben és Alsó-Ausztriában – a kár mintegy 90 ezer euró. A 46 éves férfi, akit már szeptemberben letartóztattak Bécsben, a gyanú szerint 2021 januárja óta több mint 50 kerékpárt lopott el a fővárosban és Alsó-Ausztriában. Egy takarítócég alkalmazottjaként több kerékpártárolóhoz is hozzáférhetett, ahonnan mag
nov. 16
9:30
Új részletek derültek ki az Audi következő autóiról (autopro)
A Q6 e-tron hosszabb változata lesz az első PPE-s modell Kínában.
nov. 16
10:12
Ennyivel drágul a kötelező gépjármű-biztosítás Szlovákiában (Autószektor)
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás jelenlegi ára mellett a biztosítók képtelenek fedezni a költségeket. Ezt azzal indokolják, hogy az infláció a szervizszolgáltatásokban is érezhető. Illusztráció: Facebook/Bratislava Martin Kaňa, a Szlovák Biztosítószövetség ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott a TVnovinynek, hogy 10 százalékos vagy annál n
nov. 16
10:18
7,5 millió forintos villanyautóként tér vissza a Renault Twingo? (Autónavigátor)
2026-ban érkezik az új Twingo, ami kizárólag villanyautóként lesz elérhető. A formatervvel ezúttal is a nosztalgiavonatra szállt fel a Renault,
nov. 16
10:54
Milyen a jó elektromos autók vásárlását ösztönző program? (Autószektor)
Az elektromos autók hatékony ösztönzése átfogó stratégiát foglal magában az elektromos járművek elterjedésének ösztönzésére. A pénzügyi ösztönzők az ilyen stratégiák sarokkövei, és az európai országok különböző intézkedéseket alkalmaznak annak érdekében, hogy az elektromos autókat vonzóbbá tegyék a fogyasztók számára. Norvégia, az elektromos mobili
nov. 16
11:18
Csodaszép sportautót dobna piacra a Karma (Villanyautósok)
Egyszer már tervben volt egy villanyautó a cégnél, de az nem jött össze.
nov. 16
11:30
Sztrájkba kezdhet a Tesla beszállítója (autopro)
Az autószerelők és az autókereskedések után egy beszállító dolgozói is beszüntethetik a munkát.
nov. 16
12:00
2024-től jönnek a teljesen elektromos kormányművel szerelt autók (Autónavigátor)
A technológia azt jelenti, hogy nincs fizikai kapcsolat a kormánykerék és a kormányzott kerekek között. Mivel maga a kormány ekkor
nov. 16
12:06
Követ Egyesület: közösen nyert fenntarthatósági díjat az Audi Hungaria és a Büchl Hungaria (Autószektor)
Az Ablakon Bedobott Pénz Program keretében a KÖVET Egyesület összegyűjti a benyújtott környezeti és gazdasági szempontból is előnyös projekteket bemutató pályázatokat, melyeket az egyesület szakértői a vállalatok székhelyén auditálnak, majd független szakmai zsűri döntése alapján osztják ki a Környezeti Megtakarítás Díjakat. Az Audi Hungaria a Büc
nov. 16
12:36
Úgy tűnik, tényleg vége a chiphiánynak (autopro)
Az autóipar legnagyobb félvezető-beszállítójának számai és várakozásai alapján a chiphiánynak vége.
nov. 16
13:18
Világpremier: a Vitesco elhozza az elektromos meghajtást az off-road szegmensbe (Autószektor)
A tesztvezetések során már próbára tett járművet egy rendkívül integrált EMR3 (3. generációs Electronics Motor Reducer) elektromos tengelyhajtás működteti, amelyet a Vitesco Technologies 2019 óta sorozatgyártásban állít elő, és több mint 20 európai és ázsiai gyártó személygépkocsijához szállítja. Az összkerékhajtású jármű egy-egy EMR3-at használ az
nov. 16
13:30
Egyre veszélyesebb a kibertér a cégek számára (autopro)
Az Allianz felmérése szerint egyre több az adatszivárgással járó kibertámadás és a bűnözők már keresik az MI használatának módját.
nov. 16
14:30
Pár éven belül a VW-től is jöhet nyolcmilliós e-autó (autopro)
Még nem született döntés ilyen modell gyártásáról, de az évtized második felében már képes lesz ilyet gyártani a Volkswagen.
nov. 16
14:30
Villamosítja a francia taxipiacot a Toyota (Autószektor)
Ahogy a világ minden pontján, Franciaországban is elektromos hajtású fogatokkal indult meg a taxiszolgálat motorizációja. Mire azonban az első cégszerű szolgáltató, a Bonaparte Napoleon dédunokája által alapított Compagnie française des automobiles de places (avagy amint regisztrációs száma alapján már akkor mindenki emlegette, a Taxis G7) megjelen
nov. 16
15:36
Egységesítenék a gyorstöltést a németek (autopro)
A VDA szeretné elérni, hogy pontosabban meghatározzák a gyorstöltés követelményeit.
nov. 16
15:36
A Cybex kétszeres Adac tesztgyőztes (Autószektor)
A termékek az alábbi eredményeket érték el: A Cloud T és a Base T bázistalp tesztgyőztes*, összesített eredményük pedig "JÓ" (1.7) – az elismerés egy további, kimagasló biztonsági besorolást is magában foglal "KIVÁLÓ" (1.3) eredmény képében. A Solution T i-Fix modell tesztgyőztes a 4-12 éves korig kategóriában, "JÓ" (2.0) összesített eredménnyel. S
nov. 16
16:00
A lengyelek összeházasítottak egy Suzuki Swiftet egy Golf II-vel (Autónavigátor)
A fenti fotón egy 1992 és 2003 között, Esztergomban gyártott Suzuki Swift, illetve egy 1983 és 1992 között készült Volkswagen
nov. 16
16:30
A gyártás fejlesztése szénszálas 3D nyomtatással (autopro)
Cikkünkben három figyelemre méltó esetet osztunk meg, ahol már felismerték és alkalmazzák a szénszálas 3D nyomtatásban rejlő hatékonyságot, erőt és sokoldalúságot.
nov. 16
16:42
Halálos lövések a Mercedesnél: még az idén ítélet születhet (Autószektor)
Mint arról májusban beszámoltunk, a Mercedes sindelfingeni gyárában, a Factory 56-ban dördültek el a halálos lövések. Egy vita után gyártás közben agyonlőtte két kollégáját egy targoncavezető. Mindhárman egy külső logisztikai céghez tartoztak, és török ​​származásúak voltak. A feltételezett lövöldözőt őrizetben vették. Factory 36: ahol a gyilkossá
nov. 16
17:18
Palkovics László vezetésével megalakult az Energia21 (Autószektor)
Az Energia21 csütörtöki közleménye szerint a zöldenergia a magyar gazdaság jövője. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány elnöke, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) volt vezetője, Palkovics László által vezetett társaság november 15-én tartotta alakuló ülését, az első kiemelt téma a zöld
nov. 16
18:18
Eladó a világ egyetlen hosszított Range Rovere (Autószektor)
Van az a pénz, amiért akármelyik autógyártó képes egyedi modelleket legyártani, még akkor is, ha alapvetően nem igazán kaphatóan ilyen projektekre. Mindezzel ismert történelmünkben valószínűleg leginkább Brunei császára élt vissza az idők során. A brunei-i császári flotta világhíres arról, hogy pótolhatatlan és felbecsülhetetlen autócsodákkal van t
nov. 16
18:30
Ilyen, amikor 320-nál mögötted ordít az amcsi V8 az Autobahnon! (Autónavigátor)
Egy kis utólagos tuninggal is megpiszkálták azt a Ford GT-t, amelyet az alábbi videón láthattok. A 2004 és 2006 között
nov. 16
19:06
Top 10 röhejes magyarázat a gyorshajtásra (Autószektor)
Illusztráció. Police.hu Kicsit körülnéztünk az interneten, és összegyűjtöttük a tíz legviccesebb magyarázatot. 1. Bocsánat, nem vagyok idevalósi. 2. Észre sem vettem, hogy mennyivel megyek. 3. Sürgősen találnom kellett egy vécét! 4. Rohantam, mert szül a macskám. 5. Hogy 235-tel mentem? Egész télen állt a kocsim, meg kellett járatni. 6. Elnézést, v
nov. 16
19:42
Kigyulladt egy BMW i3 REX (Villanyautósok)
Rögtönzött medencében hűtötték a roncsot.
nov. 16
20:24
Podcast - Így készül a Magyar Közút a télre (Autószektor)
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen mink

Keresés