2023. május 9. kedd

máj. 9
0:18
Elindult a nevezés az Év Magyar Autója 2024 díjakra (Autószektor)
Az Év Magyar Autója 2024 díjat a Magyarországon, magyar emberek által összeszerelt, gyártója által nevezett autók közül ítéli oda a zsűri alapos tesztek és szigorú szempontrendszer alapján. A rangsorolásban sok más mellett az is döntő, hogy az adott autó milyen hányada készül hazai beszállítók alkatrészeiből, illetve mekkora az itthoni fejlesztés h
máj. 9
0:22
Elesett az M0-s (Autószektor)
Mint írták, a sztráda 27-es kilométerénél csak a belső sávban haladhat a forgalom, a torlódás emiatt 3 kilométeres és már feltorlódik az M51-es autóútra is. MTI
máj. 9
0:26
Hatkerekű tűzoltóautó épült a Toyota Hiluxból e-autók oltására (Autószektor)
Az egyre nagyobb ütemben terjedő villanyautóknak megvannak a maguk előnyei, de nagy kihívást is jelentenek a tűzoltók számára, mert több mázsa hevesen égő szilárd anyag (pl. lítium) van bennük, aminek égése során oxigén keletkezik. Ráadásul a nagy, nehezen oltható tűz könnyen gyújthat be más tárgyakat, autókat is maga körül. Igen nehéz eloltani az
máj. 9
0:30
Célegyenesben a Széchenyi István Egyetem győri Tudományos és Innovációs Parkjának építése (Autószektor)
A Széchenyi István Egyetem győri Tudományos és Innovációs Parkját a város ikonikus ipartörténeti emléke, a „kockaépület” átalakításával hozza létre. Helyet kap benne többek között a Művészeti Kar Design Tanszéke, Digitális Fejlesztési Központja, a térség több meghatározó cége, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Győr-Moson v
máj. 9
0:34
Elkezdődött a 2023-as Közlekedik a Család vetélkedő (Autószektor)
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintő, megfontolt módon, egymást partnerkén tekintve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az idősebbeknek pedig sosem árt azokat újra és újra átismételniük és példaként szolgálniuk a fiatalabb családtagok részére. Ez a gondolat h
máj. 9
0:38
Neonfényben kétkeréken (Autószektor)
Az OKAI NEON pulzáló neon csíkkal felszerelve nem csak láthatóvá és ezáltal biztonságossá teszi az utazást, de rendkívül látványos is, az alkalmazásban pedig testreszabható a pulzáló fény: a fény színét, a pulzálás módját és sebességét is beállíthatjuk. De az alkalmazással nem csupán a neon csík szabható testre, de a rollerről jelentést is ad. Megt
máj. 9
0:42
100 darabot gyártottak eddig a legbrutálisabb Toyota Suprából (Autószektor)
A Supra alapú, versenyzésre felkészített GR Supra GT4 abból a vágyból született, hogy a Toyota az ügyfélversenyeken részt venni kívánó vásárlók számára izgalmas, hatékony és egyszerű módját nyújtsa a versenyzés élvezetére – nem mellesleg pedig, hogy a motorsport világából érkező visszajelzéseknek köszönhetően a vállalat tovább gyorsítsa az egyre jo
máj. 9
0:46
Rendőrökkel teli kisbuszt tarolt le egy autó Bécsben (Autószektor)
Leopoldstadtban szombat este kiküldetésben volt egy rendőrbusz. Amikor a rendőrök kék fényekkel villogva áthajtottak az Aspern hídon, egy közeledő autó szó szerint letarolta őket az Untere Donaustrasse kereszteződésében. Az ütközés erejétől a VW busz felborult, és az oldalára dőlve állt meg a járdán. A Heute cikke. A képre kattintva az osztrák por
máj. 9
0:50
Alkatrész féláron és így mentsünk Bond-vasat (Autószektor)
Ne kockáztass illegális beszerzéssel, mert drága lesz! Ha nem futja újra, akkor is csak legális helyről, minősített bontóstól vegyél alkatrészt, bizonylattal, garanciával. Ez nem csak a fekete gazdaság kiszűrése miatt fontos, hanem azért is, mert közlekedésbiztonsági kérdés. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke szerint a magyarországi
máj. 9
7:18
Oké, világít a hűtőrács. De milyen az autó a fényjáték mögött? (Autónavigátor)
Igen, világít a fél eleje. Igen, jól is néz ki, és igen, tényleg egy Škoda, ami 30 millióba kerül. De
máj. 9
7:18
A nézőtérre repült egy versenyautó Portimaoban (Autószektor)
Egy ijesztő baleset világítja rá a világot, hogy lehet akármennyi és akármilyen biztonsági intézkedést bevezetni a versenypályákon, a fizikát nem lehet meghazudtolni, és a motorsport még mindig egy rendkívül veszélyes üzem. A hétvége során ugyanis egy rendkívül furcsa és ritka baleset történt Portugáliában, Portimaoban, az Algarve International Cir
máj. 9
7:24
A Volkswagen lefejezi a szoftvercsapatát (Villanyautósok)
Most felveszi a rossz zsaru szerepét is Oliver Blume.
máj. 9
8:12
Megkezdődött a Fisker Ocean kiszállítása (Villanyautósok)
Az első példányok Dániába kerültek.
máj. 9
8:18
Hét kilométeren át állnak a kocsik az M3-ason, egy kilométeres a dugó az M1-esen (Autószektor)
Két személyautó karambolozott az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalán, Győr térségében, a Rába-híd felújítása miatti terelés elején. A 128-as km-nél csupán egy sávon lehet közlekedni, a torlódás közel 1 km-es. Két személygépkocsi ütközött össze az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon az M0-s autóút csomópontjánál. A 13-as km-nél a
máj. 9
8:42
Érintetlen Tesla Roadstereket találtak (Villanyautósok)
A ritka példányok sokat érhetnek.
máj. 9
8:54
Elbúcsúzik az egyik legformásabb Mercedes (Autónavigátor)
A CLS 2004 óta része a Mercedes kínálatnak, és a négyajtós kupé kategória egyik első képviselője volt. Rossz nyelvek szerint
máj. 9
9:18
Világelső Bmw-gyár: robotok tökéletesítik a fényezést (Autószektor)
A folyamat olyan, akár egy jól begyakorolt színdarab: a felületkezelő üzemben a frissen fényezett karosszériát négy robot állja körül. A robotok egyszerre kezdenek el dolgozni a karosszériafelületen: csiszolnak, felviszik a polírozószereket, políroznak, majd kicserélik a szükséges anyagokat és az elhasznált csiszolópapírt. Mindezt kamerák rögzítik
máj. 9
9:24
Ami most történik, azt a kutatók nemrég még öt évvel későbbre várták (Villanyautósok)
Az energia, az éghajlatváltozás és a gazdasági készségek területén ma már minden mindennel összefügg.
máj. 9
10:36
Y forduló a gyorsforgalmin? Újabb videósorozaton a legőrültebb autós manőverek (Autószektor)
Mint fogalmaztak, a pápalátogatás hétvégéjén, a lezárások miatt az M4-es autóúton torlódás alakult ki. „Sokan úgy gondolták jó ötlet tolatni vagy éppenséggel lenyomni egy remek Y fordulót egy gyorsforgalmi úton... hát nem.” – írták a videós összefoglalóhoz, amely itt látható. A cég azt írta: „Autópályán, gyorsforgalmi úton: Ne tolass! Ne fordulj me
máj. 9
10:48
Kicsi elektromos autót mutat be a Volvo (Villanyautósok)
Népszerű lehet, ha jól árazzák.
máj. 9
11:06
Újra lesz kis Volvo, így fog kinézi (Autónavigátor)
Egyelőre a formaterv jogi védelméhez szükséges, számítógéppel generált jellegrajzok kerültek nyilvánosságra: ezek alapján az EX30 egy divatkövető kompakt SUV lesz,
máj. 9
11:18
Muhi Beach RealXtreme Amatőr Verseny 2023 (Autószektor)
.
máj. 9
11:36
60 százalékkal csökkent és 60 százalékkal nőtt a BMW nyeresége (Villanyautósok)
Kevesebb autóval kerestek többet.
máj. 9
11:42
„It’s a Sin!” – avagy élménybeszámoló a Hungaroringről (Auto Pult)
A cím akár egy közismert Pet Shop Boys dal is lehetne, de mint később látni fogjuk ettől egyszerűbb oka van a választásnak. Régi olvasóink már bizonyára megszokhatták, hogy az autósport népszerű és közismert eseményei helyett szeretünk a kevésbé közismert, de autós szemszögből mindenképpen érdekes versenysorozatokról is beszámolni.
máj. 9
12:18
Nyolc szakág 29 versenyzőjével folytatódik a Humda utánpótlásnevelési rendszer (Autószektor)
Képünk illusztráció Forrás: humda.hu Az ügynökség keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kiválasztási folyamatot Michelisz Norbert túraautó világkupa-győztes, valamint Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros-világbajnok irányította, és részt vett benne Kálmán Péter, a Hungarian Motorsport Academy szakmai vezetője, valamint Matics Zsolt, a Fit4Race a
máj. 9
13:36
Eltávolodhat az autógyártástól a Seat (Autónavigátor)
A Cupra márka bevezetése óta megy a találgatás a szaksajtóban a Seat jövőjét illetően, de most először utaltak arra a
máj. 9
13:42
Mutatjuk, miként újult meg a Mazda Cx-5 (Autószektor)
A gyártó közleménye szerint számtalan belső elem került további finomításra és korszerűsítésre, hogy javítsák mind az utastér, mind hozzá tartozó HMI-technológia minőségét. A kapcsolódási lehetőségek is tovább fejlődtek, hogy támogassák az Apple CarPlay, az Android Auto és a MyMazda App Connected Services legújabb funkcióit. Ezen kívül egy vezeték
máj. 9
14:00
Lebukott a Volvo legújabb elektromos modellje – június 7-én érkezik az EX30 (Auto Pult)
Az idő csak úgy repül: már fél éve, hogy a Volvo bemutatta első deidkáltan elektromos platformra épülő villanyautóját az XC90 alternatívájaként érkező EX90 képében. A hatalmas, hétüléses SUV test talán nem a legracionálisabb formája egy elektromos modellnek – bár manapság a racionalitás nem feltétlenül szempont –, de a svédek hamarosan bemutatják m
máj. 9
14:12
A kínai akkugyártó rátesz még egy lapáttal Debrecenben (Villanyautósok)
14 milliárdos állami támogatás lesz a 400 milliárdos beruházásban.
máj. 9
14:42
Szirénázó mentőautóval ütközött, de elhagyta a helyszínt egy zalai autóbuszvezető (Autószektor)
Képünk illusztráció Jánky Judit közleménye szerint tavaly augusztusban egy hajnali időpontban Zalaszentiván felől Zalaegerszeg irányába közlekedett autóbusszal az 55 éves kisbucsai férfi. Az éjszakai látási viszonyok miatt nem vette észre, hogy a busz bal hátsó oldalán található hűtőtakaró rács felnyílt és átlóg a bal oldali sávba. A busszal szembő
máj. 9
15:30
Nyugdíjazza kategóriateremtő modelljét a Mercedes – nyár végén leáll a CLS gyártása (Auto Pult)
A Mercedes-Benz mostanában olyan tempóban jelenti be egyes modelljeinek végleges nyugdíjazását, hogy már-már nem is tudjuk követni a csillagosokat. A németek elképesztően széles modellpalettájára persze ráfér a kurtítás, de lesznek azért fájó búcsúk is. A Mercedes több kategóriateremtő modellt is megalkotott korábban, mint például a B-osztály, amel
máj. 9
15:30
Ez a Lexus 400 ezer kilométert futott karbantartás nélkül (Autószektor)
A vevő elvitte egy átvizsgálásra az autót, s kiderült: ugyancsak elégedett lehet a fogással. A karosszéria fényezése az újrafestett motorházfedéltől eltekintve gyakorlatilag hibátlannak tűnt, beleértve az ablakvonal alatt végig futó diszkrét dekorcsíkot – benne a Lexus-emblémával –, a keréktárcsák is az eredetiek, megkíméltek voltak. Esztétikailag
máj. 9
16:06
Ez lenne az új Toyota slágermodell? (Autónavigátor)
A Toyotára is igaz, hogy Észak-Amerikában a terepjáró- és platós pickup modelljeiből él – ezek közül az egyik legfontosabb a
máj. 9
16:24
Már nem az autóipar hajtja a robotika fejlődését (Autószektor)
Jelentős fellendülésnek lehettünk tanúi a robotok használatát illetően az elektronikai iparban az elmúlt években, sőt a 2020-as év történelmi jelentőségűnek is bizonyult a robotika történetében, mivel az autóipar elvesztette pozícióját az elektronikai iparral szemben, mint az ipari robotok legnagyobb ügyfele, vagyis az elektromos/elektronikai ipar
máj. 9
16:24
Kiderült, hogy csak attól nem jobb, ha nagyobb (Villanyautósok)
A tengeri szélerőművek építésénél jobban figyelni kellene a minőségre.
máj. 9
17:12
Újabb akkugyár épül Debrecenben, a Bmw-t látja majd el (Autószektor)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kínai Eve Energy beruházásáról tartott sajtótájékoztatón Debrecenben MTI/Czeglédi Zsolt A tárcavezető arról számolt be, hogy a vállalat a BMW kérésére érkezett, hogy a magyarországi gyárát ellássa új generációs, hengeres akkumulátorcellákkal. Az állam a 400 milliárd forintos projekthez
máj. 9
17:30
Hamarosan kezdődhet az új Model 3 próbagyártása (Villanyautósok)
Új szabály lépett életbe a kínai gyárban.
máj. 9
18:24
Ingyenes kerékpáros tanfolyamok nőknek Bécsben (Autószektor)
Az ingyenes női kerékpártanfolyamok nyolc, egyenként három órás edzésnapot és négy városi túrát foglalnak magukban. A tanfolyamokon legfeljebb tizenkét nő vehet részt. Az órák egy speciális koncepción alapulnak, amely a kezdőket ismerteti meg a kerékpározással. Először rollerrel gyakorolnak. Az osztrák portál cikke. Képernyőfotó. „Vannak olyan nők
máj. 9
18:30
Fizetőssé válik az óriás-parkoló Budapest határában (Autónavigátor)
A közel 1500 férőhelyes parkoló Kelenföldön az M4-es metró-beruházás keretében készült, és az EU támogatás feltétele volt, hogy öt éven
máj. 9
19:42
Két óra alatt háromszor mértek be egy gyorshajtót – volt, ahol 160-at ment (Autószektor)
A fényképes beszámoló szerint a nagy értékű terepjáró sofőrjét még április közepén először a 74-es főút 58-as kilométerénél mérték be, mert 90 helyett 159 kilométeres sebességgel száguldott. Nem egészen húsz kilométerrel távolabb, szintén a 74-es főúton 130 kilométerrel hajtott, majd nem sokkal később Bocskán harmadszor is lefotózták, ahogy a 60-as
máj. 9
20:24
A feltartott város (Autószektor)
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató sorozatában ezúttal a városi közlekedés izgalmas közlekedési helyzeteit, nevezetesen a rakodás-parkolás-megállás összefüggéseit és szabályait járjuk körül. A nagyvárosi élet természetes velejárói a zsúfolt utak és a parkolási
máj. 9
21:18
Nagy dobásra készül a teherszállításban a japán gyártó (Autószektor)
A Toyota Európa egyesítette erőit a holland VDL Groeppel, hogy a Toyota üzemanyagcellás technológiáját használva betörjön a zéró emissziós, nagy teherbírású hidrogénes teherautók európai piacára. Az együttműködés célja a közúti logisztikai szektor széndioxid-mentesítésének felgyorsítása, ami fontos tényező a Toyota Európa azon céljainak teljesítésé

Keresés