Az Európa-napi szabadtéri, ingyenes koncerten újra hallhatjuk Ibolyát, a tőle megszokott őszinteséggel, zenei mélységgel, és elementáris, sodró rock’n’rollal.
A nemzet színésze 95 éves volt. Színésztársa, Fullajtár Andrea a Telexnek azt mondta, Máthé Erzsi különleges alakja volt a színésztársadalomnak, az öröksége pedig tovább él a Katona József Színház társulatában.
Kilencvenöt éves korában meghalt Máthé Erzsi színművész, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Carley Fortune első regényét a pandémia kilátástalansága inspirálta, a szerző 2020 nyarán, a lezárások alatt határozta el, hogy megírja a Minden elmúlt nyarat, mert úgy érezte, szüksége van egy könnyed világra, ahová gondolatban elmenekülhet a járvány elől. A kötet hamar nemzetközi bestseller lett, a napokban pedig magyarul is megjelent. A Minden e
Május 11. és 13. között új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át izgalmas programokkal és sok könyvbemutatóval várják az érdeklődőket. A filmbemutató, a koncertek és a séták programját már megmutattuk, a magyar irodalmi könyvbemutatók két cikkben szedtük össze itt és itt, f
Az Anyák napjáról mindenkinek Garry Marshall világsztárokkal telezsúfolt, romantikus komédiája jut eszébe. Vagy a francia, esetleg a német Anyák napja. Vagy kéttucatnyi másik, a rengeteg tévé- és rövidfilmről, a népszerű sorozatok aktuális részeiről nem is beszélve. A sor most egy angol filmmel, a mozikban látható Anyák napjával bővül.
Kádár Tamás arról beszélt a Sziget sajtótájékoztatóján, hogy a pormentesítés és a mobilvécék leváltása után 2023-ban olcsóbb kajákra, több vegetáriánus lehetőségre és átpakolt helyszínekre is számíthatunk.
Ókovács Szilveszter főigazgató az eseményen elmondta, hogy a 13 szintes üzemház avató ünnepségének időpontja Simándy József első fellépéséhez kapcsolódik.
A Margó Irodalmi Fesztivál szombati napján a Budapest Nagyregény egy rendhagyó közösségi élménnyel, kultúrtörténeti ebéddel mutatkozik be. Az eseményen lesz bográcsozás Mautner Zsófiával, Saly Noémivel és Cserna- Szabó Andrással. A látványfőzésen készült ételeket fel is szolgálják a közönség tagjainak, akiket Katona László és Scherer Péter a főúr s
A legnagyobb név Billie Eilish lesz, de rajta kívül is rengeteg világsztár érkezik Budapestre augusztus 10-15. között. Teljesen eltűnnek a toi toi vécék, valamint a pornak is hadat üzentek a szervezők.
A Holt idény annyira durva volt, hogy több mint negyven évvel ezelőtt a kiadó kivágatta az író Jack Ketchummal az igazán szaftos részleteket. Most csonkítatlanul kerül a magyar közönség elé.