2023. május 4. csütörtök

máj. 4
0:15
Köbli Norbert: nem a mesterséges intelligencia által gyúrt forgatókönyv a legnagyobb veszély a szakmára (Infostart)
"A mesterséges intelligencia ne írhasson és írhasson át forgatókönyveket!" - egyebek mellett ezt is követelik a hollywoodi forgatókönyvírók, akik 15 év után kedden sztrájkba léptek, azt mondják, sokan nem tudnak megélni. Sztrájkolni itthon is lenne miért, de nem lehet.
máj. 4
0:15
Drámai pillanatok: rosszul lett a Tv2 sztárja a forgatáson (Blikk)
A szagok okozták a bajt.
máj. 4
0:18
Marék Veronika: Magamat is elképesztettem, hogy hát ez mind én vagyok (Telex)
Boribon, Kippkopp és a Kockásfülű nyúl – interjú az alkotójukkal, a 85 éves Marék Veronikával, aki magát is meglepte azzal, hogy idén húsvétra új Boribon-könyve jelent meg, és még mindig sok megvalósításra váró ötlete van. Azt is elmeséli, miért nem szerette Kosztolányi kiskorában a meséket.
máj. 4
0:22
Olasz kutatók azonosították a Mona Lisán látható hidat (Telex)
Drónfelvételek és korabeli dokumentumok elemzése után arra jutottak, hogy a toszkánai Laterina mellett található Romito híd van a világ egyik leghíresebb festményén.
máj. 4
0:26
Bemutatták a Dűne 2 első előzetesét (Telex)
A sci-fi-eposz folytatása november 3-án kerül a mozikba.
máj. 4
0:30
Évfordulók 2023 – Ligeti 100: A Szigeti Vonósnégyes játszik (Metropol)
Az eseményen a Szigeti Vonósnégyest hallgathaják meg az érdeklődők.
máj. 4
0:36
A függönyön túl: Anyák szerepe, örökölt sorsok (Metropol)
"Szakértőnk, Deliága Éva gyermekpszichológus segítségével annak járunk utána, hogy többségében miért maradtak ki az operákból az anyaszerepek?"
máj. 4
0:48
Rocktörténeti Szalon - Vendég: Debreczeni Ferenc (Metropol)
A Vízivárosi Klub sorozatában B. Tóth László kérdezi aktuális vendégét.
máj. 4
1:00
Hogyan kezeljük az egyetemi stresszt? Így óvd a lelki egészségedet! (Metropol)
Sajnos hétköznapjaink részévé vált az utóbbi életben a rohanás, a stressz, ezen rohanó világunkban viszont egyre kevesebb időnk van az egyik legfontosabb kincsünk, az egészségünk megóvására.
máj. 4
6:30
A nagy Star Wars-teszt – Mennyire ismeri a Csillagok háborúját? (hirado.hu)
Május 4-e, a hivatalos Star Wars-nap, az univerzum rajongóinak örömünnepe. Tesztelje tudását a hirado.hu kvízével, ami a legnagyobb rajongókon is kifoghat.
máj. 4
7:42
Na’Conxypan hercege (Demokrata)
Mi leginkább Gulácsy Lajosként ismerjük, akinek minden korábbinál teljesebb életmű-kiállítása a közelmúltban nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában.
máj. 4
7:48
Krasznahorkai könyve is esélyes a holland irodalmi díjra (Könyves Magazin)
Krasznahorkai könyve is esélyes a holland irodalmi díjra
máj. 4
8:03
„Minden imára szükség van” – Nem javul Jamie Foxx állapota: hetek óta kórházban fekszik az Oscar-díjas világsztár (Blikk)
Golden Globe- és Oscar-díjjal is kitüntetett amerikai színész, Jamie Foxx április 12-én került kórházba, nem nyilvánosságra hozott, egészségi komplikációk miatt. A friss információk szerint azóta is kórházi ellátásra szorul, nagy segítségre van szüksége.
máj. 4
8:36
Magyar írók és költők segítik a hajléktalan embereket (Könyves Magazin)
Egyszerre hirdeti meg Könyvhajlék és Otthonmesék aukcióit a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Utcáról Lakásba! Egyesület, amely az árverések bevételét a hajléktalan emberek megsegítésére fordítja.
máj. 4
8:54
Réz András új regényében egy hivatásos troll kamu konteókkal hergeli az internet népét (Könyves Magazin)
Réz András új regényében egy hivatásos troll kamu konteókkal hergeli az internet népét
máj. 4
10:45
18 év után válik Kevin Costner: a felesége adta be a válópert (Blikk)
18 év után véget ér Kevin Costner és Christine Baumgartner házassága, a színész felesége ugyanis hétfőn beadta a válópert.
máj. 4
10:54
Őskori nő Dns-ét vonták ki egy húszezer éves csontékszerből (Könyves Magazin)
Őskori nő Dns-ét vonták ki egy húszezer éves csontékszerből
máj. 4
11:06
Tompa, Grecsó, Vida is a meghívottak között– ezeket a magyar irodalmi könyveket keresd a Margón! (1. rész) (Könyves Magazin)
Május 11. és 13. között új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át izgalmas programokkal és sok könyvbemutatóval várják az érdeklődőket. A filmbemutató, koncertek, séták programját már megmutattuk, most pedig a magyar könyvbemutatók egy részét ajánljuk a figyelmetekbe!
máj. 4
11:18
„Az erő legyen veled!” Ezt ünneplik ma a Star Wars-rajongók! (Metropol)
A Csillagok Háborúja Napot világszerte ünneplik a rajongók!
máj. 4
11:21
„Hiába a korkülönbség, barátok lettünk” – Megérkezett Curtis és Charlie régen várt közös dala... és „marad végig” (Blikk)
Curtis csak úgy dúskál a jó hírekben: miután hatalmas tömeg előtt debütáltathatta a Curtis Live Band prémium élő zenekarát, és bejelentették, hogy ő lesz a tíz év után ismét műsorra kerülő The Voice egyik mentora, végre megjelent minden idők egyik legígéretesebb, vérpezsdítő slágere első számú példaképével, Horváth Charlie-val közösen! „Maradunk vé
máj. 4
11:42
A pápalátogatás eddig nem látott részletekkel gazdagított összefoglalója a Duna Worldön (hirado.hu)
Ferenc pápa Magyarországon címmel ötrészes sorozatban mutatja be május 4-től hétköznap 17:30-tól a katolikus egyházfő apostoli látogatásának eseményeit, különleges, a közvetítésekből kimaradt pillanatait a Duna World.
máj. 4
12:24
Egy amerikai antikvárium kínálatában bukkant fel Molnár Ferenc elveszettnek hitt kéziratjegyzete (hirado.hu)
Molnár Ferenc emigrációs visszaemlékezésének kéziratát vette meg a PIM.
máj. 4
13:24
Újra Kézfogástól lesz hangos a Kárpát-medence (hirado.hu)
Szarka Tamás Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész közös éneklésre és táncra hívja a gyerekeket határon innen és túl a nemzeti összetartozás napja alkalmából június 2-án 11 órakor. Az esemény részleteiről a Duna Család-barát című műsorában mesélt, ahol kiderült, a nemzeti összetartozás himnuszává vált Kézfogás című dalát eredetileg a csatorna szül
máj. 4
14:30
A kórházból köszönte meg a támogatást rajongóinak Jamie Foxx (Telex)
A színész néhány hete került kórházba, egyelőre nem tudni, hogy miért.
máj. 4
14:51
Gamer Symphony végre Magyarországon! (Blikk)
Pazar látvány, lebilincselő történet, epikus zene: a modern videójáték ma már igazi mestermű, ami sokszor egymástól távoli tudományágak képviselői precíz és összehangolt munkájának eredménye. A Budafoki Dohnányi Zenekar látványos Game Music Show-ján a legnépszerűbb, ikonikus videójátékok zenéivel, tánccal és lenyűgöző látványvilággal várja a gamere
máj. 4
15:12
A Táncdalfesztiválok üstököse alázatos munkával lett példakép (hirado.hu)
A Táncdalfesztiválok aranykorát idézi meg a Dankó Rádió következő tematikus hétvégéje, amelyen születésnapja alkalmából köszöntik Toldy Máriát.
máj. 4
16:12
Kvíz: Star Wars alapkvíz: mennyire ismered a Csillagok háborúját? (SzMo)
A nemzetközi Star Wars-napot minden év május negyedikén tartják a Csillagok háborúja sorozat rajongói - íme egy kvízjáték 10 egyszerű kérdéssel
máj. 4
16:15
Kétezer boltban csak magyar zene szól majd egy napig: ez az oka (Blikk)
Közel kétezer üzletben, hipermarketben és szállodában kizárólag magyar zene szól május 11-én. Az Él a zene! kezdeményezéshez idén sportesemények is csatlakoztak, így a szegedi kajak-kenu-Világkupán és a Tour de Hongrie kerékpárversenyen is hazai előadók dalai hangzanak majd el az ominózus napon. A szervezők célja előtérbe helyezni a magyar szerzőke
máj. 4
16:17
Banditák és indiánok: így hódította meg Hollywood a vadnyugatot (Blikk)
Ércnél is maradandóbb emlékművet akart állítani Hollywood a pionír ősöknek, a vadnyugatot meghódító kemény embereknek. A vadnyugat hőskorát minden idők legnagyobb westernjének kiáltották ki. Amerikában 60 éve mutatták be, hozzánk csak 1979-ben jutott el.
máj. 4
16:21
May the 4th be with you – Az erő legyen önnel a Csillagok háborúja napján (Blikk)
Valamivel több mint 46 évvel ezelőtt, egy ma már messzi-messzi galaxisban George Lucas egy akkor még ismeretlen űrodüsszeiát kreált: a Csillagok háborúját.
máj. 4
16:24
Kálomista Gábor másodfokon győzött a Elkxrtuk-perben (Demokrata)
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon a Megafilm Kft. produkciós cégnek adott igazat.
máj. 4
16:30
Többet fogunk sírni, mint nevetni A galaxis őrzői 3. részén – Kritika (SzMo)
Csoda, hogy megúszta a 16-os karikát a galaxis őrzőinek kalandjait lezáró harmadik epizód, amit James Gunn jóval sötétebbre és komorabbra hangszerelt az előzőeknél. Persze továbbra is hatalmas móka!
máj. 4
16:54
Jordan? Pipa! – Az alfakosaras, a tárgyalóasztal meg a munkaalkoholista fehér férfiak (Könyves Magazin)
A pár hete mozikba került Air – Harc a legendáért arra a pávatáncra fókuszál, amely 1984-ben zajlott a Jordan család és egy ambiciózus sportszergyártó vállalat vezetői között. Ben Affleck rendezése a nyolcvanasévek-nosztalgiára épít ahelyett, hogy megmutatná a színre vitt, tényleg történelmi megállapodás tágabb kontextusát. Támadt némi hiányérzetün
máj. 4
17:45
Csokival, a hajnali órákban készült a Subtones Fonogram-díjas lemeze (Blikk)
Az év hazai dzsesszalbuma vagy hangfelvétele kategóriában Fonogram-díjat nyert a Subtones második nagylemeze, a Lángolj! Subicz Gábornak, a zenekar alapítójának két fontos dolog kellett a győztes album elkészítéséhez: csend és a kognitív funkciók javítása. Előbbi érdekében hajnalban alkotott, utóbbit pedig megszámlálhatatlanul sok mogyorós étcsokol

Keresés