2023. május 4. csütörtök

máj. 4
0:15
Indul a biológiai hadviselés a vérszívók ellen – mutatjuk, hol és hogyan (Infostart)
A héten a Duna és a Tisza mentén, a Tisza-tónál, valamint Sopron és Csorna térségében végeznek a szakemberek biológiai szúnyoggyérítést – számolt be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
máj. 4
0:18
Könnygáz, dulakodás a rendőrökkel a Karmelitánál, egy momentumos képviselőt is elvittek (Telex)
A tüntetők megbontották a közeli építési terület ideiglenes kerítését, a rohamrendőrök könnygázt fújtak ki, és több embert berángattak a sorfal mögé. A rendőrség öt embert állított elő hivatalos személy elleni erőszak miatt. A momentumos Tompos Mártont vitték be a rendőrök, és késő estig sem engedték ki.
máj. 4
0:19
Ismét tüntettek a diákok és a tanárok, könnygázt vetettek be a Karmelitánál (Infostart)
A tanárok közalkalmazotti státuszának elvétele ellen, valamint az oktatás jövőjéért demonstráltak a részvevők. Cikkünk folyamatosan frissült.
máj. 4
0:22
Oktatási kérdésekről országos népszavazási kezdeményezést nyújtottak be diákok és pedagógusok (Telex)
Korábban öt oktatást érintő kérdésről nyújtott be népszavazási kezdeményezést a PSZ két alelnöke, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás.
máj. 4
0:23
Csütörtökön kezdődik a CPAC Hungary 2023, Orbán Viktor is beszédet mond (Infostart)
Csütörtökön és pénteken második alkalommal rendezik meg a konzervatív konferenciát. Szánthó Miklós, a CPAC Hungary-t szervező Alapjogokért Központ főigazgatója szerint az esemény jó alkalom lesz arra, hogy még többen és még mélyebben megértsék a magyar békepárti álláspontot.
máj. 4
0:26
Nincs hatalma a kormánynak az MTVA felett – mondja a szerkesztőből bikatenyésztővé lett Bende Balázs (Telex)
A külpolitikai szerkesztő tavaly visszavonult az újságírástól, hogy több időt tölthessen a családjával. De továbbra is védi egykori munkahelyét, amibe szerinte nincs beleszólása a kormány embereinek.
máj. 4
0:27
A Heathrow és a Schipol kategóriájába került át a budapesti repülőtér (Infostart)
Négycsillagos légikikötő lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, áprilisban átlépte az 1 millió főt az utasforgalom.
máj. 4
0:31
Változtat a kormány a kötelező biztosítások és a zöldkártya szabályain (Infostart)
Többek közt a gépjármű üzemeltetésének fogalma helyett bevezeti a gépjármű használatának a fogalmát egy friss törvénymódosító tervezet, amelyet társadalmi egyeztetésre bocsátott a kormány május 10-i határidővel.
máj. 4
0:35
Balatoni dráma: ilyen autó még nem ütközött vonattal (Infostart)
Egy igazi ritkaság nézte el az átjáró jelzését.
máj. 4
4:54
Elfogadták az igazságügyi reformot, de ez még valószínűleg kevés, hogy jöjjön az EU-s pénz (ATV)
Elfogadta a parlament az igazságügyi reformcsomagot. Ez volt az egyik feltétele a Magyarországnak járó, de befagyasztott uniós források felszabadításának. A Momentum szerint a kormány ezzel letette a fegyvert az Európai Bizottság előtt, az uniós pénzek ugyanakkor továbbra is veszélyben vannak. Az Amnesty International jogásza szerint házszabály-ell
máj. 4
4:57
Változtatna a kormány a nyugdíjrendszeren, egyre nagyobb gond lehet (Infostart)
Akár már idén megjelenhetnek az első változások.
máj. 4
5:15
Itt a megoldás az illegálisan fúrt kutak esetében (Infostart)
A javaslatot május 10-ig lehet véleményezni.
máj. 4
5:33
Anyamedve és a bocsa miatt rettegnek Nógrádban (Infostart)
Körültekintésre int Sóshartyán polgármestere.
máj. 4
5:51
Megvan, mennyivel emelhetik Orbán Viktorék a nyugdíjakat jövőre (Menedzsment Fórum)
A friss információ egyúttal arra is utal, hogy borúsabban látja a kormány a következő évet, mint eddig. Sőt, még a jegybanki szakértőknél is pesszimistábbak.
máj. 4
6:18
Ma kezdődik a CPAC Hungary, melyen a nyitóbeszédet Orbán Viktor tartja (hirado.hu)
A miniszterelnök 9:40-kor kezdődő beszédét élőben követheti a hirado.hu-n.
máj. 4
6:20
Lelkesítő élmény volt a magyarok számára Ferenc pápa látogatása (hirado.hu)
Hatalmas élménnyel gazdagodtak a pápalátogatás résztvevői.
máj. 4
6:24
Fogva tartja a rendőrség a momentumos Tompos Mártont és több diáktüntetőt (444.hu)
Közel százan várták éjszaka a Gyorskocsi utcánál, hogy szabadon engedjék őket.
máj. 4
6:30
A közműszolgáltatások és a családok ügyintézésének egyszerűsítéséről tárgyal a parlament (hirado.hu)
Az ülésnap 9 órakor kezdődik a megemlékezéssel, azt követően a közműszolgáltatások egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról tárgyalnak a képviselők.
máj. 4
6:30
Kiderült: erre készül az Orbán-kormány a nyugdíjakkal (ATV)
A magyar kormány nemzetközi szakértőket kért fel arra, hogy megvizsgálják a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, a vizsgálat eredményei és a javasolt változtatások pedig hamarosan meg is jelenhetnek – írja az Infostart.
máj. 4
6:30
Egy dühös, cserbenhagyott generáció alapélménye lett a könnygázszag (444.hu)
Az évek óta hiába tüntető diákokat csak még elszántabbá tette, hogy a karhatalom erőszakkal lépett fel ellenük.
máj. 4
6:33
Jön a 160-as tempó MÁV-nál – itt vannak az érintett járatok (Infostart)
A vasúti pályát és a vonatokat is alkalmassá kell tenni a magasabb sebességű közlekedéshez.
máj. 4
6:33
Csodálatos idővel robban be a tavasz: akár 22 fok is lehet (Blikk)
Mutatjuk, milyen időre számíthat csütörtökön.
máj. 4
6:36
A vármegyebérlet is elősegíti a fenntartható közlekedési módok térhódítását a Jövő Mobilitása Szövetség szerint (hirado.hu)
Az új bérletek nemcsak az ingázóknak jelenthetnek nagy segítséget, hanem a hétvégente kirándulni induló családoknak is.
máj. 4
6:38
Kellemes májusi idő vár ma ránk, mutatjuk hány fok lesz (hirado.hu)
A baljós árnyak után visszatér az anticiklon a Kárpát-medence térsége fölé.
máj. 4
6:39
Ismét az urnákhoz járulhatunk? Népszavazási kérdéseket hitelesített a Nemzeti Választási Bizottság (Menedzsment Fórum)
A vagyonnyilatkozatok ellenőrzésére, valamint népszavazási kérdések elektronikus támogatására vonatkozó kérdésekre mondott igent a Nemzeti Választási Bizottság. A szervezőnek a megfelelő számú aláírás összegyűjtésére négy hónapja van.
máj. 4
6:45
Több változás lesz az Aldi a balatoni üzleteiben (Infostart)
Hosszabb nyitvatartást és munkaerőbővítést vezet be a nyári szezonban a cég.
máj. 4
6:48
Hátborzongató: medvétől rettegnek ebben a vármegyében (ATV)
Kedden egy anyamedvét és két bocsát vette fel egy vadkamera Lucfalva határában – írja a Telex.
máj. 4
6:54
Szijjártó: Rendszerszintű korrupció?! (444.hu)
„Folyamatosan sértegetnek minket, Richard, meg kell mondanom” - panaszolta a külügyminiszter a CNN-nek.
máj. 4
7:18
Berki Mazsi drámai vallomása: eltávolodott kislányától (ATV)
Berki Krisztián özvegye, Berki Mazsi nemrég vallott arról, hogy a gyász intenzív időszakában még a kislányát is kizárta – írja a Blikk.
máj. 4
7:18
Nagyobb nyugdíjemelés jöhet jövőre, mint amire számítani lehetett (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 4
7:21
Ez történik ma az országgyűlésben: a gyedről és a tanulói jogviszonyról is szó lesz (Blikk)
Megemlékezik Szent Flórián napjáról, a tűzoltóság napjáról csütörtökön az országgyűlés, amely tárgyal a közműszolgáltatások, valamint a családok ügyintézésének egyszerűsítéséről is.
máj. 4
7:24
A vármegyebérlet a fenntartható közlekedést is segíti (Demokrata)
Az új bérletek nem csak az ingázóknak jelenthetnek nagy segítséget.
máj. 4
7:30
Megszavazták: vagyonkezelő alapítványokhoz kerül át hat állami kórház (SzMo)
A fenntartóváltások július elsejei hatállyal történnek meg. Az elfogadott törvénycsomag emellett szigorítja az orvosi esztétikai tevékenységeket és a vízipipa értekesítését is.
máj. 4
7:36
Váratlan támadás a magyar településeken: erre érdemes figyelni (ATV)
Június közepéig lehet számítani a lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka.
máj. 4
7:54
ORFK: Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség ötvenhat embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
máj. 4
7:54
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A rendőrség ötvenhat embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
máj. 4
7:54
Hajnalban engedték ki a tüntetésről elvitt momentumos politikust (Telex)
Tompos Márton hajnal fél kettőig volt a Gyorskocsi utcában, ezalatt a Momentum ügyvédjét sem engedték be hozzá.
máj. 4
8:03
Novák Katalin kinevezte a Magyar Honvédség új parancsnokát: erre a férfira esett a választás (Blikk)
A Magyar Közlönyben megjelent a köztársasági elnöki határozata arról, hogy Novák Katalin államfő (főparancsnok) döntött a vezérkari főnök kinevezéséről. A köztársasági elnök Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter előterjesztésére úgy határozott, hogy Böröndi Gábor László altábornagyot nevezi ki a feladatra – írja a 24.hu.
máj. 4
8:06
Éjjel fél 2-kor engedték ki Tompos Mártont (444.hu)
A Momentum országgyűlési képviselőjét a kordon körüli könnygázas dulakodásnál rántották be a rendőrök a sorfaluk mögé, és vitték be a Gyorskocsi utcába.
máj. 4
8:06
Pintér Sándor visszavonta a 13 éves fiúnak kiadott fegyverviselési engedélyt (SzMo)
A kamasz fiú az Ügyfélkapun keresztül igényelte meg az engedélyt, amit meg is kapott. A belügyminiszter szerint adminisztrációs hiba történhetett.
máj. 4
8:24
Itt a rendőrségi összesítő a tüntetésről: nyolc embert az arca eltakarása miatt jelentettek fel (Telex)
A rendőrség tájékoztatása szerint a Karmelitához érkező tömeg 20 óra körül lett egyre agresszívabb, és a rendőrökre támadtak.
máj. 4
8:33
Összecsapás a Karmelitánál: több órás fogva tartás után engedték szabadon a momentumos képviselőt (Infostart)
További demonstrálókat próbálnak azonosítani a helyszínen készült felvételek alapján.
máj. 4
8:42
Veres András bízik benne, hogy a béke szempontjából sorsfordító mozzanattá válik a pápa magyarországi látogatása (hirado.hu)
A béke szempontjából sorsfordító mozzanatként fognak a világban Ferenc pápa magyarországi látogatására tekinteni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének reményei szerint.
máj. 4
8:48
Nem hiszünk a szemünknek – mit művel a forint? (ATV)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzésekhez képest csütörtökön kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
máj. 4
8:48
Sorsfordító mozzanattá válhat a pápa magyarországi látogatása (Demokrata)
A pápalátogatásnak köszönhetően több magyar fiatal is választhatja a papi hivatást.
máj. 4
8:54
Öt órányi raboskodás után engedte el a rendőrség a Momentum képviselőjét (SzMo)
Tompos Márton szerint az eljáráson a rendőrök is csak nevetni tudtak. Vagdaltkonzervet és két szelet kenyeret kapott bent az őrizetben.
máj. 4
8:54
Az MTVA szerződést bontott Demeter Szilárd cégével (Telex)
Nem a Petőfi Media Group gyártja mostantól a Petőfi Rádió és a Petőfi TV tartalmait.
máj. 4
8:57
Kiderült: Orbán Viktor engedélye kellett a home office-hoz (Infostart)
A kormányfő engedélye nélkül senki sem dolgozhatott otthonról a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint az állam többségi tulajdonában lévő cégeknél – derült ki egy 2022-ben kiadott kormányhatározatból.
máj. 4
9:18
Ma is összeül az Országgyűlés, fontos döntések születhetnek (ATV)
Megemlékezik Szent Flórián napjáról, a tűzoltóság napjáról csütörtökön az Országgyűlés, amely tárgyal a közműszolgáltatások, valamint a családok ügyintézésének egyszerűsítéséről is.
máj. 4
9:21
Kiderült, mennyivel emelhetik a nyugdíjakat jövőre – nem erre lehetett számítani (Infostart)
Bár a mostani jogszabályok nem adnak arra lehetőséget, hogy a nyugdíjasok előre lépjenek, és javuljon az életszínvonaluk, mégsem teljesen irreleváns a magyar gazdaság teljesítménye az ő szemszögükből.

Keresés