A gyülekezési jog rendkívül széles körű alkotmányos alapjog, de nem korlátok nélküli: a demonstrációk résztvevői nem veszélyeztethetik a közrendet, közbiztonságot vagy mások jogait, szabadságát, és ha a rendőrség ilyet tapasztal, fel kell lépnie a rend helyreállításáért – mondta Gömbös Sándor dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)
A gyorshajtást érintő jogszabályok nem változtak, a rendőrségi gyakorlat változott meg május 1-jével – közölte megkeresésünkre Óberling József rendőr ezredest, az Országos Rendőr-Főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője.
Az adatbázis több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni. Benne lesz például a sertéscomb, a fehér kenyér, a másfél százalékos ESL tej, a trappista sajt, a virsli, a margarin, a vaj és a spagetti tészta is.
Jelentősen csökkent a hazai gázfogyasztás az idei fűtési szezonban. Az enyhe tél mellett ennek fő oka a rezsiemelés volt: a lakossági kisfogyasztók el akarták kerülni a hétszeres gázár kifizetését, ugyanakkor a vállalati szektorban számos olyan ágazat volt, ahol tömegesen álltak le a cégek, hogy elkerüljék a brutális rezsi kifizetését.
A Blikk is megírta, hogy ma a történelemmel folytatódik a 2023-as érettségi. Ám most több jel is arra mutat, hogy kiszivároghatott egy középszintű feladatlap, vagy legalábbis gyanús, hogy az ominózus lap valóban az idei írásbeli történelem vizsgasor része-e.
A kordonbontás nem jelent rizikót a kormány számára, nem látja, hogy a Fidesz-szavazók emiatt eltántorodnának - ez a Nézőpont Intézet vezetőjének a véleménye, míg a Méltányosság elemzője szerint “rejt kockázatot” a számukra. A rendőrség mostani fellépése semmilyen értelemben nem hasonlítható a 2006-os rendőri brutalitáshoz - ebben egyetértett Novák
A szerdai dátummal jegyzett feladatlap egy nagylétszámú Facebook-csoportban terjedt, majd eltűnt onnan. Egyelőre nem tudni, hogy tényleg az idei érettségi volt-e.
A kormányfő felhatalmazta minisztereit, hogy kössenek meg az Egyesült Államokkal egy olyan megállapodást, amely alapján a két ország adóhatósága adatokat cserélhet egymással.
Novák Katalin egy évvel ezelőtt úgy indult neki a köztársasági elnöki munkának, hogy fül, szív és száj lesz, és ha száz rossz törvényt kap, akkor százat nem ír alá. Aztán hiába a tiltakozások, gyorsan átengedte a törvényeket. Szóba áll olyanokkal, akikkel korábban nem, és rengeteget jár külföldre, ahol igyekszik megmutatni a magyar diplomácia szívé
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Május közepén EP-küldöttség jön Budapestre, Magyarország számára kedvezötlen határozatot fogadhatnak el Strassburgban, Navracsics Tibor pedig elmondta, az Oroszországtól való energiafüggés csökkentésére költené a magyar kormány azt az uniós hitelt, amire már bejelentették igényüket az Európai Bizottságnak.
Tavaly év végén bizakodva néztünk 2023-ra, és az autópiacot vizsgálva ez az optimizmus megalapozottnak látszik: a használt gépjárművek kivételével ugyanis az összes többi kategóriában növekedni tudott a piac. Ezen felbuzdulva a HelloVidék segítségével most összeszedtük a 10 legolcsóbb autómárkát.
A rektor legjelentősebb eredményeként tekint az orvos- és egészségtudományi kurrikulum megújítására, mely hatására tovább erősödött a betegágy melletti oktatás szerepe.
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szigorúak, de korrektek a börtönőrök Lagzi Lajcsival. Ügyvédje szerint nem kivételeznek a mulatóslegendával Baracskán, hajnalban van ébresztő, este nyolckor takarodó. Dolgozni az egészségi állapota miatt nem osztották be, családtagjaival heti 50 percet telefonálhat, mint mindenki más.
A rövid választ igénylő történelem-feladatoknál kereszténység, a Szovjetunó, az Európai Unió, valamint Hunyadi Mátyás, a Rákóczi-szabadságharc és az első ipari forradalom is szerepel a kérdések közt.