A Manchester Cityt nem az érdekli, hogy visszavágjon a tavalyi vereségért, ezt mondta Pep Guardiola, az angolok menedzsere. Persze, ha csapata eléri a célját, s továbbjut az elődöntőből, mondhatni visszavágott a tavalyi búcsúért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága (FEB) pénzbírsággal büntette Lisztes Krisztiánt, a Ferencváros támadóját, mert pirotechnikai eszközt vitt be a pályára az Újpest FC elleni rangadón.
Vinícius Júnior és Kevin de Bruyne egy-egy góljával döntetlenre végződött a 2022–2023-as labdarúgó BL-kiírás első elődöntőjének első mérkőzése. Real Madrid–Manchester City 1-1.
A magyar jégkorong-válogatott hazai csúcsot jelentő 14 756 néző előtt 5-2-es vereséget szenvedett Kanadától a pénteken kezdődő elitvilágbajnokságra készülő együttesek barátságos mérkőzésén az MVM Dome-ban.
A Tour de Hongrie elsősorban a sztársprinterekről fog szólni, de a Mecsek és a Pilis emelkedőit Egan Bernal gyűrheti maga alá a leggyorsabban. Budapesten is tépik majd az aszfaltot a nagy Tourra gyakorló vonatok.
A csapatfőnök szerint Miamiban újra szembesültek a valósággal, míg Lando Norris úgy látta, talán csak egyetlen csapat volt olyan lassú, mint ők. Kisebb csoda, hogy a McLaren a konstruktőri tabella első felében található néhány futam után, hiszen az autó teljesítménye a leggyengébbek közé tartozott a legtöbb pályán. A 14 pont nagy részét az ausztrál
Elképesztő összeget fizethet ki a napokban zajló árverésen az, aki szert akar tenni a négyszeres világbajnok Alain Prostnak készült Ferrari F40-esre. Miután az 1989-es szezont követően, harmadik világbajnoki címével a zsebében átigazolt a Ferrarihoz, Alain Prost természetesen nem maradhatott szolgálati autó nélkül, és hát a maranellóiak mi mást is
Bár a tavalyi évhez hasonlóan csak a 6. helyen végzett Miamiban, volt egy olyan szelete a versenynek, ami örömmel töltötte el. A Mercedes hétszeres bajnoka az időmérőn kellemetlen meglepetésre már a Q2-ben kiesett, így csak a 13. helyről várhatta a rajtot. Sokáig nem úgy nézett ki, hogy viszonylag sok ponttal gazdagodik, de a táv vége
Fernando Alonso bevallotta, voltak komoly kétségei, amikor aláírta a szerződését az Aston Martinnal. Megerősítette, menedzsere, Flavio Briatore volt az, aki nagyon ösztökélte a váltásra.
A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) szakemberei a múlt évben 3555 doppingmintát gyűjtöttek szerte a világon súlyemelőktől, s a vizsgálatok elvégzése nyomán 65 ízben állapították meg, hogy doppinggyanús esetről van szó.
Tavalyi csalódást keltő vb-negyedik helye és egyetlen hiányzó aranyérme miatt is bizonyítani szeretne a budapesti szabadtéri atlétikai világbajnokságon az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magasugró, Gianmarco Tamberi.
Az amerikai CBS News információi szerint a Miami Nagydíj szervezői különféle segélyszervezeteknek adják a versenyhétvége után megmaradt ételeket. A múlt héten a napfényes Floridába látogatott a Forma-1, így a város megadta a módját az eseménynek. Ám aki a versenyhétvégén akart fogyasztani, annak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. Hétfőn, miután már
A magyarok mellett a sportág számos további kiemelkedő alakja is vízre száll a csütörtöktől vasárnapig tartó kajak-kenu világkupán, a Szeged melletti Maty-éren.
Szerdától vasárnapig rendezik a Tour de Hongrie profi országúti kerékpáros körversenyt. Eisenkrammer Károly főszervező az InfoRádiónak beszélt az útvonalról és a magyarok esélyeiről is.
Kilencvenhárom éves korában elhunyt a mexikóiak volt kapusa, Antonio Carbajal, aki először mondhatta el magáról, hogy öt labdarúgó-világbajnokságon lépett pályára.
Carlo Ancelotti és Pep Guardiola szerint is kedvező eredmény született kedden este, a Real Madrid-Manchester City labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén, a spanyol fővárosban.
A 81 kilogrammos Ungvári Attila furcsa győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe szerdán a Dohában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.
A Manchester City Kevin de Bruyne góljával egyenlített a Real Madrid vendégeként a Bajnokok Ligája-elődöntő odavágóján, és 1–1-es állásról várhatja a jövőheti folytatást, de csak egy szabályon múlik, hogy így van, a találat előtt ugyanis kint volt a labda, a videobíró pedig nem korrigálhatott.
Nyilvánosságra hozták a Rally Világbajnokság tizedik, Akropolisz Rallyjának időtervét, melyben 15 gyorsasági szerepel, a kezdő szakasz azonban még ismeretlen.