Bár egyes gyakorlataiban és a gyakorlás tempója alapján a jógára hasonlít, de alapvetően a tradicionális kínai gyógyászatra (amelyre az akupunktúra és a 3-1-2 meridiántorna is) épülő öngyógyító mozgásforma.
A nők számára létrehozott F1 Academy bajnokság második állomásán, Valenciában az egyik futamot Bianca Bustamante nyerte, aki egy új nemzetet tett fel az autósport térképére. A 18 éves hölgy a Fülöp-szigetekről származik, és szülővárosában, az ország fővárosában Manilában annyira büszkék a sikerére, hogy az egyik toronyházon egy óriási molinón gratu
Andreas Mikkelsen a tavalyi szezon végén közel került ahhoz, hogy visszatérjen a Hyundai Motorsporthoz, a koreai gyártó azonban az utolsó pillanatban meggondolta magát. Craig Breen tragédiája után azonban ismét versenyzőt keres a csapat.
A Honda és az Aston Martin ma hajnalban bejelentette, hogy együtt vágnak neki az új motorérának. Ahogy tegnap már megírtuk, a japán gyártó is visszalép a száguldó cirkuszba 2026-ban, ám a Red Bull helyett, a kanadai-brit csapat besszállítói lesznek. 2021-ben döntött úgy a Honda, hogy ismét (2008 végén kiléptek) nem egyezik a jövőképük a sportág
Craig Breen tragédiájával Írország elvesztette vezető rallyversenyzőjét, azonban Portugáliában és Lengyelországban ismét fényesen ragyogott az ír zászló, Josh McErleannak köszönhetően.
Carlos Sainz jó kedvel vágott neki a tegnapi jótékonysági focimeccsnek, ám a végén nem mosollyal az arcán távozott. Charles Leclerc, Fernando Alonso és Pierre Gasly mellett a spanyol versenyző is a pályára lépett tegnap a monacói stadionban. Ám a lecserélése után be kellett kötni Sainz lábát, így a szurkolók egy része aggódni kezdett a 28
Sébastien Ogier idén is részmunkaidőben versenyez a WRC-ben, és eddig három futamon indulva is a harmadik helyen áll öt futamot követően. A Toyota most bejelentette, hol indul legközelebb a nyolcszoros világbajnok a Szardínia Rallyt követően.
Kiesett lyoni salakpályás tenisztorna férfi egyesének első fordulójában, majd kifakadt ellenfelére a magyar játékos. Másnap bocsánatot kért, de argentin ellenfele nem biztos, hogy örül neki.
Szurkoljunk együtt Kiss Norbertnek és a Révész Racingnek a Slovakia Ringen is! A Hungaroring a felújítási munkálatok miatt visszalépett az idei kamion Európba-bajnokság magyar fordulójától, így Mogyoródon idén nem versenyezhet Kiss Norbert. Viszont a szomszédos országban lévő Slovakia Ringre kedvezményes jegyeket lehet váltani, és a helyszínen is l
A Hyundai Motorsport hivatalosan még nem jelentette be, hogy ki lehet Dani Sordo idei váltótársa Craig Breen tragédiája után, azonban a média szerint már megvan a megfelelő személy.
Nem kaptak szót a státusztörvényről szóló szerdai egyeztetésen a pedagógus-szakszervezetek és a diákszervezetek képviselői, amit Pintér Sándor hívott össze.
Huszonnégy fős kerettel, öt kapussal és tizenkilenc mezőnyjátékossal kezdi meg a világbajnoki felkészülést Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A Honda a ma reggeli bejelentés után elmondta, késszen áll arra, hogy újra együtt dolgozzon Fernando Alonsóval az Aston Martinnál. 2008-ban döntött úgy a Honda, hogy elhagyja a Forma-1-et, ám a McLaren oldalán 2015-ben mégis visszatértek a száguldó cirkuszba. Ám az „újraházasodás” nem hozott sikert egyik félnek sem. A wokingi istálló a sereghajtók
Kedden délelőtt a sajtótájékoztatóval kezdődött a 2023-as Salgó Rally hivatalos programja. A Salgótarjánban megtartott eseményen, Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere, Szujó Zoltán az MNASZ elnöke, Őry Tamás a versenyt rendező TRP Hungary ügyvezetője, valamint Vincze Ferenc és Percze Nándor rallyversenyzők beszéltek a május 25-27. között zajló v
A csapat tulajdonosa, Lawrence Stroll nyilatkozott így, miután bejelentették a pályán 2026-tól látható szövetséget a Hondával. Az Aston Martin ezzel biztos kilép régi partnere, a Mercedes árnyékából a motorszállítás terén, hiszen így exkluzív ügyfele lesz egy gyártónak, lényegében gyári istállóvá válik. Ez szinte elengedhetetlen felállás a modern F
Elárverezik Hannu Mikkola 1986-os B-csoportos Audi Quattroját, a vásárlónak azonban alaposan a zsebébe kell nyúlnia, hogy övé legyen az autogrammal is rendelkező autó.
A munkafolyamatok földrajzi elosztásának megváltoztatására kényszerülnek, mert az olaszországi bázis nem vonzó az Angliához kötődő munkaerőnek. Az év elején felröppent, hogy több száz millió dollárért eladják az AlphaTaurit, de az anyavállalat végül nem kötött üzletet az érdeklődőkkel. „Meghoztuk a döntést, az AlphaTauri teljes mértékben a Red Bull
A 2023-as újítással lassítani akarta az FIA a mezőnyt, de hoppon maradt. A McLaren csapatfőnöke elmondta, ezt mi okozta. Ez a bizonyos szabályváltozás pedig az volt, hogy az autók padlólemezét több helyen 15 milliméterrel magasabbra kellett emelnie a csapatoknak, hogy csökkentsék a delfinezés/pattogás jelenségét. Ez elméletileg tempóvesztéssel is j