2023. május 11. csütörtök

máj. 11
0:15
A Milan megkönnyítette az Inter dolgát (Infostart)
Kétgólos előnyt szerzett az Internazionale a városi rivális AC Milan ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A visszavágót, ugyancsak a San Siróban, jövő kedden játsszák.
máj. 11
0:18
Óriásit lépett az Inter a BL-döntő felé, mivel gyorsan elintézte a Milant (Telex)
A 2–0-s végeredmény már a 11. percben kialakult.
máj. 11
5:30
Brutális első kör után egy súlyos hiba is belefért, így oktatott Schumacher a monacói esőben (Racing)
26 évvel ezelőtt rendezték az 1997-es Monacói Nagydíjat, amelyet Michael Schumacher óriási fölénnyel nyert meg az esőben.
máj. 11
6:18
Pérez alábecsülte Verstappent a futam előtt? (Racing)
Juan Pablo Montoya szerint a Red Bull élről induló pilótája túl konzervatívan vezetett és nem számított rá, hogy a 9. rajtkockából induló Max Verstappen megelőzheti. Verstappennek Miamiban balszerencséje volt az időmérőn, az első, elrontott Q3-as kísérlete után nem volt lehetősége javítani a piros zászló miatt. Szaúd-Arábiában csak a 2. helyre, csa
máj. 11
6:30
Ostberg számára gyorsan tesztverseny lett a Kanári-szigetek Rally (Racing)
Mads Ostberg három szakasz után elvesztette a jó eredmény esélyét a Kanári-szigeteken, ezért már a spanyol versenyen a Lengyel Rallyra tesztelt.
máj. 11
7:06
Kétgólos előnyben az Inter a Milan ellen a BL-ben (HírTV)
Az Internazionale 2-0-ra nyert városi riválisa, az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai első felvonásán.
máj. 11
7:09
Hanga Ádámé volt az utolsó szó – páratlan bravúr az Euroligában (Infostart)
Hanga Ádám csapata, a Real Madrid hazai pályán 98-94-re nyert a szerb Partizan ellen, így 3-2-es összesítéssel elődöntőbe jutott a férfi kosárlabda Euroligában.
máj. 11
7:30
Amiért Sainz nem tudja élvezni az Alonso elleni csatákat (m4sport.hu)
A példaképe, a barátja, idén viszont rendszeres ellenfele is a pályán Fernando Alonso Carlos Sainznak. A Ferrari versenyzője viszont nem igazán élvezi a küzdelmeiket
máj. 11
7:51
„A poklon megy keresztül” – Schumacherről beszélt a korábbi csapattárs (Metropol)
Nem rejtette véka alá véleményét.
máj. 11
8:12
Verstappen: Nem élvezem jobban, ha szorosabb a bajnokság (m4sport.hu)
A legkevésbé sem zavarná Max Verstappent, ha szoros csata helyett sima címvédést hozna számára az idény. A győzelmet szerinte sem unni, sem megszokni nem lehet.
máj. 11
8:12
Gondolkodnak egy nagy változtatáson a Miami Nagydíj rendezői (Racing)
Vizsgálják az éjszakai verseny lehetőségét, de ehhez több szempontot kell mérlegelniük. Az eddigi két futamot világosban, nagyjából az általánosan megszokott kezdési időponttal tartották, de a Miami Nagydíj főnöke, Tom Garfinkel elismerte, hogy a floridai verseny esetében is felmerült a villanyfényes száguldás. „Voltak róla egyeztetések. Az időjárá
máj. 11
8:30
Portugál Rally 2023 – Minden infó egy helyen (Racing)
A WRC idei ötödik versenyét, a Portugál Rallyt május 11-14. között rendezik Matosinhos környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei második murvás versenyéről.
máj. 11
8:45
Nagy feladat vár a Veszprémre – sport a tévében (Infostart)
A Kielce érkezik a BL-negyeddöntő első mérkőzésére.
máj. 11
8:54
Hangáék az ötödik meccs negyedik negyedében fordítottak a Partizan ellen és bejutottak az Euroliga négyes döntőjébe (m4sport.hu)
Hanga Ádám csapata, a Real Madrid hazai pályán 98-94-re nyert a szerb Partizan ellen, így 3-2-es összesítéssel elődöntőbe jutott a férfi kosárlabda Euroligában.
máj. 11
9:30
Cél az elitosztályban maradás, kezdődik a jégkorong-vb (m4sport.hu)
A magyar jégkorong-válogatott egyértelmű célja, hogy bennmaradjon az elitosztályban a pénteken kezdődő tamperei-rigai világbajnokságon.
máj. 11
9:30
Pánikba esett a riporter, amikor ki akarták hajítani Jackie Stewartot – „83 éves” (Racing)
„Sokkal jobb helyekről is dobtak már ki minket” – mondta Martin Brundle, majd odaszúrt a sokak által kritizált rajt előtti felhajtásnak.
máj. 11
9:36
Madarász Viktória: Nagy álmom volt, hogy hazai közönség előtt versenyezzek (m4sport.hu)
A gyalogló Madarász Viktória 25 évvel ezelőtt még önkéntesként vett részt a budapesti kontinensviadalon, idén pedig már Európa-bajnoki bronzérmesként állhat rajthoz az atlétikai világbajnokságon.
máj. 11
10:00
Inzaghi óvatosságra int, Pioli optimista maradt a milánói BL-elődöntő után (m4sport.hu)
Simone Inzaghi vezetőedző óvatosságra intette az Internazionale csapatát az AC Milan vendégeként aratott 2-0-s sikert követően, míg kollégája, Stefano Pioli optimista maradt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán elszenvedett vereség ellenére.
máj. 11
10:00
Nézd élőben a Portugál Rally shakedown szakaszát! (Racing)
Csütörtök 10 órától a 4.61 km-es Baltar szakaszon rendezik a Portugál Rally shakedown szakaszát, melyet bárki élőben követhet.
máj. 11
10:18
Az UEFA-hoz fordul a szlovák drukkerek rasszizmusa miatt a DAC (Demokrata)
„Az Szlsz keveset tett meg annak érdekében, hogy kiirtsa a rasszizmust országunk stadionjaiból.”
máj. 11
10:36
Gasly: Mindenki csalódott (m4sport.hu)
Ennek ellenére továbbra sem érzi, hogy messze lenne a nagy cél.
máj. 11
10:36
Mégis tovább maradhat Alonso az Aston Martinnál? (Racing)
Fernando Alonso elárulta, elég nagy kísértést érez arra, hogy aláírjon egy szerződéshosszabbítást az Aston Martinnal. A 41 éves versenyző reneszánszát éli idén a kanadai-brit csapattal. Az eddigi 5 futamból négyszer dobogóra állhatott, sőt a spanyol már a futamgyőzelmet is megcélozta. Andrea Schlager, Alonso volt barátnője még az év elején elárulta
máj. 11
10:48
NB I-es klub vinné a Budafokkal kupadöntős Mátyus Jánost (m4sport.hu)
Mátyus távozása esetén Honvéd-legenda veheti át a másodosztályú klub irányítását.
máj. 11
10:54
Negyedik lett a bakui világkupán a Dénes, Pekler duó (m4sport.hu)
Negyedik helyen végzett a Dénes Eszter, Pekler Zalán kettős a 10 méter légpuska vegyes csapat versenyszámban a sportlövők bakui világkupáján.
máj. 11
11:06
A térség egyik mintaklubját tanulmányozhatták Gera Zoltánék (m4sport.hu)
A rendszeresen a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő Dinamo Zagreb labdarúgócsapatánál jártak tanulmányúton a legmagasabb szintű edzőképzési tanfolyam hallgatói.
máj. 11
11:12
Juhász és Határ szereplése is kérdéses az Európa-bajnokságon a női kosárválogatott szövetségi kapitánya szerint (m4sport.hu)
A WNBA-be igazolt Juhász Dorka, valamint Határ Bernadett szereplése is kérdéses a júniusi, Szlovéniában sorra kerülő női kosárlabda Európa-bajnokságon.
máj. 11
11:18
Bemutatták az atlétikai vb kabalafiguráját, Youhuut, egy racka juhot (Telex)
100 nap és kezdődik a vb.
máj. 11
11:30
Ez elképesztő: így szól ma Schumacher 1000 lóerős Le Mans-i szörnyetege (Racing)
A sportautózás aranykorát képviselő Mercedes C11-es az első évében mindent megnyert, ahol elindult.
máj. 11
11:42
Hamilton szívesen kipróbálná a NASCAR-t (m4sport.hu)
De egyelőre csak a Forma–1-re összpontosít.
máj. 11
11:44
Hat éve nem látta az édesanyját, távozik a Nyíregyháza légiósa (m4sport.hu)
Kovács-Francesco Genesis 2016 óta volt meghatározó játékosa a nyíregyházi röplabdacsapatnak.
máj. 11
12:00
Száz nappal a rajt előtt bemutatták Youhuut, az atlétika-vb kabalafiguráját (m4sport.hu)
Youhuut egy rackajuhról mintázták.
máj. 11
12:12
Norris sem ért egyet az FIA-val: A Red Bullnak nincs is szüksége DRS-re (Racing)
Lando Norris sem ért egyet a lerövidített DRS-zónák koncepciójával, így arra kéri az FIA-t, hogy ne a tavalyi adatok alapján próbáljon ítéletet hozni. Az elmúlt két versenyen a Szövetség egy vitatható lépésre szánta el magát, mivel azt akarták elérni, hogy ne tudják egymást olyan könnyen kikerülni a versenyzők. Ám a tervük visszafelé sült el, mivel
máj. 11
12:30
Bakonya Rally 2023 – Versenykiírás (Racing)
Június közepén újra megrendezik a Bakonya Rallyt, a RallySprint Bajnokság első nyugati versenyén hét szakasz vár a mezőnyre.
máj. 11
12:42
Hamilton újra Nascar-autóba ülhet? (Racing)
Idén Kimi Räikkönen és Jenson Button után egy újabb F1-es világbajnok fejezte ki érdeklődését az Egyesült Államok ikonikus sorozata iránt.
máj. 11
13:00
Bakuban jött az időmérős áttörés Magnussen számára (m4sport.hu)
A sprintformátumra is szükség volt hozzá.
máj. 11
13:02
Egy csapatnyi játékos távozhat az egri pólócsapattól (m4sport.hu)
Hat játékos inthet búcsút, ami alapjaiban rengetheti meg a férfi szakágat.
máj. 11
13:12
Bondár korábbi világelsőt verve jutott a következő fordulóba Rómában (m4sport.hu)
Bondár Anna legyőzte a volt világelső Karolina Pliskovát, ezzel bejutott a harmadik fordulóba a római salakpályás tenisztornán.
máj. 11
13:12
Talán a legnehezebb futam vár a rally szimulátorosokra! (Racing)
Harmadik állomásához érkezik a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally bajnoksága! A soron következő verseny a lengyel gyorsasági szakaszokon zajlik majd.
máj. 11
13:18
Hamarjában lezárult mindhárom magyar dzsúdós vébészereplése csütörtökön (m4sport.hu)
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián és Gőz Roland már az első párhárcát követően, a 70 kilogrammos Gercsák Szabina egy körrel később fejezte be szereplését csütörtökön a Dohában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.
máj. 11
13:30
Ricciardo az Alpha Taurinál járt, máris pletykálni kezdtek (m4sport.hu)
Veszélyben lenne De Vries helye?
máj. 11
14:12
A Red Bullt meglepte, hogy ennyire lemaradtak a többiek (Racing)
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elárulta, nem számítottak arra, hogy ennyire lemaradnak a csapatok a tél folyamán és a fejlesztések után. A 2023-as bajnokságból 5 futam ment le, és az eddigi fordulókon az osztrák istálló versenyzői diadalmaskodtak. Csak Ausztráliában nem sikerült kettős győzelmet aratniuk, míg a többi helyszínen mindkét R
máj. 11
14:15
Friss fotó: ekkorát nőtt Hosszú Katinka pocakja (Metropol)
Semmi nem takarja Hosszú Katinka pocakját, cuki fotó jön.
máj. 11
14:30
Evans volt a leggyorsabb a Portugál Rally hivatalos teszten, három márka a legjobb háromban (Racing)
Elfyn Evans érte el a legjobb eredményt a Portugál Rally hivatalos tesztjén, a walesi toyotást Esapekka Lappi a Hyundaijal és Ott Tanak a Forddal követte a második és harmadik idővel.
máj. 11
14:36
Gyorsan elkezdené a 2024-es autó fejlesztését az Aston Martin (m4sport.hu)
Az új, hipermodern gyárépületben
máj. 11
14:48
YouHuu, a racka juh lett a vb kabalafigurája (Demokrata)
Budapest globális sportfőváros lett, az atlétikai világbajnokság is ezt erősíti.
máj. 11
15:09
Juhu, Youhuu! – Íme a budapesti atlétikai vb kabalafigurája (Infostart)
"Kabalaállatunk korábban lusta volt, azonban miután elkezdett sportolni, ő is hétköznapi hős lett. Legyen mindenki olyan, mint ő."
máj. 11
15:12
Pérez apja szerint Senna és Prost csatáját idézi a Red Bull-versenyzők harca (m4sport.hu)
Úgy látja, Verstappen előnye már csak néhány ezred fiával szemben.
máj. 11
15:12
A hazai motorsport nagyjaival népszerűsíti a biztonságos közlekedést a HUMDA (Racing)
A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. is csatlakozott a május 11-i közlekedési kultúra napja kapcsán indított figyelemfelhívó kampányhoz. A közösségi médiában közzétett videóban a hazai autó- és motorsport legendái, illetve reménységei hívják fel a figyelmet a biztonságos közlekedésre. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zr
máj. 11
15:30
Alonsóék teljesítménye meggyőzte a világ hetedik legnagyobb autógyártóját, velük folytathatják (Racing)
Az Aston Martin leválthatja a Mercedest, miután gyári partnerrel folytatná az F1-es projektet.
máj. 11
16:12
„Egy kalap s***!” – kiakadt a szlogenlopó F1-re az Indycar vezére (m4sport.hu)
Ellopták a szlogenjüket, kifakadtak a Forma–1-re. És már nem először. Indianapolisnak nincs ínyére, amit a királykategória az Egyesült Államokban megengedett magának.

Keresés