Megannyi csatát és még több drámai pillanatot tartogatott az idei Lengyel Rally, melyen végül az idei harmadik győztest avatták. Íme a három nap minden fontos pillanata!
Jelentős fordulat az utolsó előtti fordulóban: a Fehérvár hármat lőve nyert, a Honvéd hármat kapva kikapott, így egyrészt a Mezőkövesd köszönte szépen és kiszállt a kínlódásból, másrészt a kispestiek kerültek lépéshátrányba. Nem is kicsibe – a pontokat és a sorsolást nézve is reménytelibb a Fehérvár helyzete.
Senánszky Petra Monacóban egy francia úszóversenyen úgy lett negyedik a negyeddöntőben, hogy mindössze a világcsúcstartó Sarah Sjöström, a négyszeres olimpiai bajnok Cate Campbell, valamint a háromszoros világbajnok Michelle Coleman előzte meg őt. Közben megdöntötte Hosszú Katinka 9 éves csúcsát 50 méter gyorson.
Max Verstappen és csapata jól kezdte a tegnapi versenyzést, ám beszállt a McLaren pilótája is, és úrrá lett a káosz. A holland versenyző fejéből pattant ki, hogy rendezzenek virtuális versenyt az elmaradt Emilia-Romagna Nagydíj helyett és a befolyt összegből támogassák a térséget. A Team Redline mindent előkészített, beizzították az iRacinget, és k
Brit és olasz lapértesülések szerint a Ferrari minden erejével azon van, hogy jövőre megszerezze Lewis Hamiltont. A Scuderia kétségbeesetten szeretne újra bajnokká válni, így minden lehetőséget meg akar ragadni arra, hogy elérje célját. Mindaddig a brit versenyző a 8. bajnoki címét célozta meg, így a két fél könnyen kisegíthetné egymást. A Daily Ma
Továbbra sem csitul a botrány a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: a Real Madrid mérkőzésén ezúttal is rasszista szurkolók inzultálták Vinícius Jr.-t, a blancók klasszisát.
Már önmagában az is drámai volt, hogy egy csapat 3 autója is a túlélésért küzdött, de aztán Bobby Rahal végignézte, ahogy egyik pilótája a saját fiát ejti ki.
Nagyjából 50 magyar atlétának van több-kevesebb esélye arra, hogy szerepelhessen a 3 hónap múlva kezdődő budapesti világbajnokságon - jelezte az InfoRádiónak Gyulai Miklós, a magyar szövetség elnöke. Arról is beszélt, hogy az idei munka jelentős részét elvégezte a csapat.
Öt verseny után veretlen idén a Red Bull, de a monacói hétvége változtathat ezen? Fernando Alonso az Aston Martinnal, Charles Leclerc pedig a Ferrarival kaphat nagy esélyt.
Hanga Ádám, a Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója vasárnap este csapatával legyőzte az Olimpiakoszt az Euroliga döntőjében, ezzel pedig ő lett az első magyar játékos, aki megnyerte a rangos európai sorozatot.
Schrancz Balázs szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott keretét a németországi Essenben megrendezésre kerülő kispályás (socca) labdarúgó-világbajnokságra.
Az enni adó kézbe harapni nem szerencsés – hívta fel burkoltan a versenyzők figyelmét a Forma–1 elnöke a közelmúltban megfogalmazott kritikáik kapcsán. A visszavonulást emlegető Max Verstappen nyilatkozatait is kommentálta.
A magyar férfi jégkorong-válogatottra sorsdöntő, s egyben történelmi mérkőzés vár hétfőn este a világbajnokság tamperei csoportjában, ugyanis amennyiben Kevin Constantine együttese legyőzi Ausztriát, úgy bebiztosítja bennmaradását a A-csoportban. Sofron István, a csapat egyik legrutinosabb játékosa szerint viszont az a játék, amit Németország ellen
Schrancz Balázs szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott keretét a németországi Essenben megrendezésre kerülő kispályás (socca) labdarúgó-világbajnokságra.
Idén sem marad el a jótékonysági mérkőzés Monacóban, a versenyzők csapatában több aktív pilóta neve is feltűnik. A már hagyománynak számító focimeccs idén is megrendezésre kerül a hercegségben. Ám a jól megszokott szerdai nap helyett, idén kedden lépnek pályára a versenyzők és sztárok a Louis II. stadionban. Ebben az évben is jótékonysági célokra f
Egy brit bulvárlap tudni véli, hogy Lewis Hamilton „szoros kapcsolatban áll” a Ferrari elnökével, aki szerintük nem sajnálná a pénzt a megszerzéséért. Az eddigi nyilatkozatok mellett azonban a logika sem feltétlenül támasztja alá a merész találgatást
A Freiburg magyar válogatott támadója, Sallai Roland több neves portálnál is bekerült a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának álomcsapatába.
Történelmi tettet hajtott végre az egyik Ferrari-alakulat a hétvégén, ugyanis a világ egyik legkeményebb versenyén szerezték meg a márka első győzelmét.
WHB Győr Rally néven zajlik 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság idei ötödik fordulója. Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő, 100%-ban magyar tulajdonú, piacvezető építőipari vállalkozása névadó főtámogatóként, a belvárosi gyorsasági szakasz családi nézőpontjának névadójaként, valamint az ETO Park Élményközpont és
A 4x100 méteres váltóval elért szombati magyar csúcsa után egyéniben is remekül futott Takács Boglárka, aki tavaly felállított országos rekordjától csupán nyolc századdal maradt el a bonyhádi atlétikai viadalon.
Hihetetlen dráma a mezőny mindkét végében: egy század és 6 ezred döntött a kiesés és a pole sorsáról vasárnap, az idei Indy 500 időmérőjének második napján.
Hihetetlen dráma a mezőny mindkét végében: egy század és 6 ezred döntött a kiesés és a pole sorsáról vasárnap, az idei Indy 500 időmérőjének második napján.
Eddig gyár volt, a következő években viszont igazi faluvá és otthonná tervezik alakítani – nagyszabású beruházást jelentett be a Mercedes az F1-es csapatának bázisán.
Lothar Matthäus szerint a bajnoki cím esetleges megszerzésétől függetlenül azonnali változásokra van szükség a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató Bayern München labdarúgócsapatánál.
Sajtóhírek szerint Maranellóban járt a Ferrari elnöke a váratlan F1-es szünetben. Charles Leclerc jövője mellett új erősítésekről is egyeztetett a csapattal.