2023. május 18. csütörtök

máj. 18
0:15
A kormány átalakítaná a választási törvényt - itt a javaslat (Infostart)
A változtatás az önkormányzati választást megelőző egyéves időszakra vonatkozik. Egyebek mellett módosítanának a kompenzációs listás szabályokon, ez érintené a fővárosi kerületeket is.
máj. 18
0:15
Mindössze 25 évesen bejelentette visszavonulását a világcsúcstartó úszó (Eurosport)
Az amerikaiak egyik legjobb hátúszójának számított az utóbbi években Coleman Stewart, aki nagyjából ugyanolyan gyorsasággal tűnik el a medencéből, mint amilyen gyorsasággal megjelent a nemzetközi mezőnyben. A 100 méter hát rövidpályás világcsúcstartója 2021 decemberében érthetetlen okokból maradt ki a vb-keretből, most pedig úgy döntött, nem folyta
máj. 18
0:15
Elképesztő légi felvételen az árvíz sújtotta imolai pálya (Racing)
Pontos képet kaphatunk arról, hogy milyen mértékben sújtotta az árvíz az Autodromo Enzo e Dino Ferrarit.
máj. 18
0:15
A Manchester City lemosta a Real Madridot, és készülhet a BL-döntőre (Sportal)
A Manchester City esélyt sem adott a Real Madridnak, a duplázó Bernardo Silva vezérletével 4–0-ra kiütötte spanyol ellenfelét, és bosszút állt a tavalyi kiesésért – az isztambuli döntőben pedig történelme első BL-győzelmére hajt majd az Inter elleni fináléban.
máj. 18
0:15
Covid és súlyos balesetek tizedelték tovább a Giro mezőnyét (Telex)
Bukás miatt az összetett harmadik helyén álló Geoghegan Hart is kiszállt. A 11. etapot egy célfotós sprintben Ackermann nyerte.
máj. 18
0:19
Tíz év után ismét bajnokok az Eger női pólósai (Infostart)
Az Eger nyerte a női vízilabda ob I 2022/23-as kiírását. A hevesi gárda azt követően, hogy múlt szombaton ötméteresekkel nyert a Dunaújváros vendégeként, a finálé második felvonásán hazai környezetben 10-7-re diadalmaskodott, begyűjtve ezzel a szükséges második sikert.
máj. 18
0:19
Tíz év után nyert újra bajnoki címet az Eger (Eurosport)
Az Eger nyerte a női vízilabda ob I 2022/23-as kiírását. A hevesi gárda azt követően, hogy múlt szombaton ötméteresekkel nyert a Dunaújváros vendégeként, a finálé második felvonásán hazai környezetben 10-7-re diadalmaskodott, begyűjtve ezzel a szükséges második sikert.
máj. 18
0:19
Jövőre is WRC futam lesz a Portugál Rally (Racing)
A Portugál Rally 2024-ben is a WRC naptárban lesz, miután sikeresen megállapodott egymással a versenyszervezője és a WRC Promóter. A murvás verseny pedig jó eséllyel pályázik a 2025-ös WRC futamrendezésre is.
máj. 18
0:19
Fazekas Gergő csapata nem jutott a BL-elődöntőbe (Sportal)
Fazekas Gergő csapata, a lengyel Orlen Wisla Plock a negyeddöntőben búcsúzott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
máj. 18
0:19
Sportfogadás miatt nyolc hónapra eltiltották a focitól az angol válogatott csatárt (Telex)
Ivan Toney 2024. január 16-ig nem léphet pályára.
máj. 18
0:21
„Ezt nehéz megemészteni” – a Real Madrid kapusa a City elleni BL-pofon után (Sportal)
A Real Madrid belga kapusa szerint az egygólos vereség benne van a pakliban az ilyen meccseken, a 4–0-ás vereség viszont már más kategória…
máj. 18
0:23
Hatalmas önbizalmat kapott a "világelsőverő" Marozsán Fábián (Infostart)
Először szerepelt ATP-főtáblán, legyőzte Carlos Alcarazt, majd a nyolcaddöntőben búcsúzott a magyar teniszező.
máj. 18
0:23
Tiltott fogadások miatt nyolc hónapra eltiltották a játéktól az angol válogatott csatárt (Eurosport)
Tiltott fogadás miatt nyolc hónapra eltiltották Ivan Toneyt, az angol élvonalbeli Brentford válogatott labdarúgóját.
máj. 18
0:23
Régen látott rész is bekerült a Salgó Rally programjába (Racing)
Két kiépített nézői pont is lesz ezen a szakaszon.
máj. 18
0:23
Egykori edzőjük sem tud igazságot tenni Erdei Zsolt és Kovács István között (Sportal)
Annak idején együtt dolgozott Papp Lászlóval. Együtt próbálták meg naggyá, sikeressé tenni a honi ökölvívást. Remek párost alkottak, ám Szántó Imre annyira tisztelte a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lacit, hogy soha nem tegezte le. Öcsi bácsi, ahogy mindenki becézi őt, a honi boksz legendái közé emelkedett. Ő edzette Kovács Kokó Istvánt, aki 1996
máj. 18
0:23
U17-es foci-Eb: gyötrelmes kezdés után sima győzelem Wales ellen (Telex)
A második félidő végére alakult ki a 3-0-s magyar siker.
máj. 18
0:27
A Manchester City egyszerűen más nívón játszott, mint a Real Madrid (Infostart)
A Manchester City – az első félidőben parádézva – 4-0-ra legyőzte a címvédő Real Madridot, visszavágva ezzel a tavalyi elődöntőben elszenvedett vereségért. Pep Guardiola együttese bejutott a Bajnokok Ligája 2022–2023-as kiírásának döntőjébe, ahol az Internazionaléval találkozik majd.
máj. 18
0:27
Újabb könnyed sikert aratott a magyar csapat Szlovéniában (Eurosport)
A júniusi Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott ismét magabiztos győzelmet aratott az Eb-házigazda Szlovénia vendégeként szerdán, Slovenske Konjicében.
máj. 18
0:27
Egyenlített a Vasas a bronzmeccsen (Sportal)
Az A-Híd VasasPlaket egyenlített a harmadik helyért zajló párharcban a férfi vízilabda ob I harmadik helyéért zajló párharcban, miután szerdán 8–7-re győzött az EPS Honvéd vendégeként.
máj. 18
0:27
Bajnokok Ligája: a Manchester City 4-0-ra verte a Realt, olyan döntő jön, ami még sosem volt (Telex)
A madridi 1-1 után simán nyertek hazai pályán, ők lesznek az Internazionale ellenfelei.
máj. 18
0:31
Olyan élmény egy hazai világverseny, ami élete végéig elkíséri a sportolót (Eurosport)
Kevesebb, mint 100 nap van már csak hátra az atlétikai világbajnokság rajtjáig, a stadion már nagyjából készen áll és bemutatták az esemény kabalafiguráját is. A Tour de Hongrie legjobb magyar versenyzőjének nagyon tetszett az útvonal, és bár volt korábban már második is, élete egyik legnagyobb eredményének tartja azt, hogy felvette a versenyt a vi
máj. 18
0:31
Németh Domonkos növelte az előnyét (Sportal)
Az élen álló Németh Domonkos növelte előnyét a Csopakon zajló Finndingi Európa-bajnokság szerdai versenynapján.
máj. 18
0:35
Újabb doppingbotrány az oroszoknál: most egy világbajnok bukott le 21 évesen (Eurosport)
A többszörös vb- és Európa-bajnoki érmes úszó, Alexander Zhigalov hazája egyik legtehetségesebbjének számított az utóbbi években, ám az oroszok nemzetközi szintű eltiltása megtörte a karrierjét és eltávolodott a versenyzéstől – viszont most kiderült, nemcsak ezért lett belőle edző Thaiföldön, hanem egy doppingügy is áll a háttérben.
máj. 18
0:35
Nagyszerű eredmény! Háromgólos győzelemmel kezdte a hazai rendezésű Eb-t a magyar válogatott (Sportal)
A magyar U17-es válogatott a Wales elleni 3–0-s győzelemmel kezdte meg szereplését a hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságon.
máj. 18
0:39
Ingyenes jógaórák az FMK-ban! (Metropol)
Vezeti: Glazov Viktória jógaoktató
máj. 18
0:39
Máthé Dominik csapata kettős győzelemmel elődöntős a Bl-ben (Eurosport)
Máthé Dominik csapata, a Paris Saint-Germain kettős győzelemmel jutott tovább a negyeddöntőből a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
máj. 18
0:39
A Man. Utd és a Newcastle is megszerezné a Bayern kegyvesztett sztárját (Sportal)
A hírek szerint a Manchester United és a Newcastle a legesélyesebb Sadio Mané szerződtetésére. A Bayern München a rosszra sikeredett debütáló idény után eladná a szenegáli szélsőt.
máj. 18
0:43
Bajnokok Ligája: A Manchester City legyőzte a címvédőt és már a fináléban (Eurosport)
A Manchester City bejutott a fináléba a labdarúgó Bajnokok Ligájájában, miután az elődöntős párharc szerdai visszavágóján hazai pályán 4-0-ra legyőzte a címvédő Real Madridot.
máj. 18
0:43
Nehéz finn siker a magyarok csoportjában (Sportal)
A címvédő és olimpiai bajnok finn válogatott nagy csatában 5–3-ra legyőzte a francia csapatot a jégkorong-világbajnokság magyar érdekeltségű tamperei csoportjában, a 4. forduló szerdai játéknapján.
máj. 18
0:45
A City védője szerint a Real Madridnak nem volt B-terve (Sportal)
Kyle Walker szerint Vinícus Jr. semlegesítése után a Real Madrid nem találta a manchesteri kapuhoz vezető utat, míg Guardiola úgy véli, a mostani sikerrel végre maguk mögött hagyhatják az előző BL-idény keserűségét.
máj. 18
0:47
Máthé Dominiké volt az utolsó szó – a PSG otthon is legyőzte a Kielt, bejutott a final fourba (Sportal)
A visszavágón sem hagyott kérdést, a PSG a 31-27-es idegenbeli győzelme után hazai pályán 32–29-re győzte le a Kielt, így ott lesz a Bajnokok Ligája Kölnben rendezendő négyes döntőjében.
máj. 18
0:51
Gyökeres Viktorék jutottak tovább a Middlesbrough ellen, a Premier League-ért játszhatnak (Sportal)
A Coventry nyerte meg 1–0-s összesítéssel a Championship play off-elődöntőjét a Middlesbrough ellen, amely azt jelenti, hogy a döntőben a Luton Townnal kell megküzdenie a Premier League-be való jutásért.
máj. 18
4:51
Bugyi nélkül a teraszon villantott Ronaldo brutál mellű exe (Metropol)
Daniella Chavez Párizsban időzik, Cristiano Ronaldo exe egy teraszról küldött képet a követőinek.
máj. 18
5:27
Ilyen egy kör a vadonatúj Balaton Park Circuiten (Racing)
Stábunk egy Porschéval mehetett körbe Magyarország legújabb versenypályáján, amely a héten nyitotta meg a kapuit.
máj. 18
6:21
Győzelem az Eb-n; bajnok az Eger; lenullázott Real Madrid – reggeli hírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt volna a legfontosabb szerda esti sporteseményekről, nálunk elolvashatja, megnézheti egy helyen.
máj. 18
6:33
Elődöntő-visszavágók a Konferencia- és az Európa-ligában; döntő férfi vízilabdában – csütörtöki sportműsor (Sportal)
A Bajnokok Ligája mellett csütörtök estére kiderül, mely csapatok játszhatnak a döntőben a másik két európai kupasorozatban, míg a férfi vízilabda-bajnokságban már győztest is avathatnak.
máj. 18
6:45
Szomorúan indul a nap: legendás bajnok sportolótól búcsúzunk (BorsOnline)
A szupersztár több egészségügyi problémával is küzdött.
máj. 18
7:03
Robbantott a Miami a harmadik negyedben, Jimmy Butler megállíthatatlan volt (Sportal)
A Boston az első félidő végére kilencpontos előnyt szerzett, szünet után azonban a Heat lemosta a pályáról a házigazdát.
máj. 18
7:15
Vészhelyzet hiúsítja meg az F1-es futamot, de volt már ennél is extrémebb törlés (Racing)
Jó néhányszor előfordult a sportág történetében, hogy hónapokkal a tervezett időpont előtt törölni vagy más pályára kellett cserélni egy versenyhelyszínt. A két legszélsőségesebb esetben viszont már elkezdődött a versenyhétvége, miután meghozták a döntést. A 2020-as Ausztrál Nagydíj frissen él az emlékeinkben, ahol a pénteki edzésnap során több F1-
máj. 18
7:33
Tovább tart Gazdag Dániel és a Philadelphia Union jó teljesítménye (Sportal)
A magyar légiós végigjátszotta a DC United elleni bajnokit az amerikai profi labdarúgó-bajnokságban.
máj. 18
7:51
Gyűjtés indult a tragikusan fiatalon meghalt hokis családjának megsegítésére (Sportal)
A Magyar Jégkorong Szövetség és az Angels Jégkorong Sportegyesület azonnali gyűjtést indított a kedden 33 évesen elhunyt jégkorongozó, az Angels NJSE női csapata vezetőedzője, Győri Tamás családjának támogatására – olvasható a szövetség hírlevelében.
máj. 18
8:15
A szövetségi kapitány elégedett a világkupán látottakkal (Sportal)
A múlt héten Szegeden versenyzett a nemzetközi mezőny nagy része. A szövetségi kapitány, Hüttner Csaba szerint minden magyar versenyző kihozta magából a maximumot, ráadásul az olimpiai számokban is jó teljesítményt nyújtottunk. Interjú.
máj. 18
8:27
A WRC Promóter megbeszélést hívott össze a bajnokság jövőjével kapcsolatban (Racing)
Szardínián megbeszélésre kerül sor a WRC Promóter és a sorozat versenyzőinek részvételével a bajnokság jövőjével kapcsolatban.
máj. 18
8:57
Guardiola szerint minden összejött nekik, Ancelotti úgy véli, nem kell drámát csinálni (m4sport.hu)
A City mestere várta, hogy visszavághasson a tavaly elvesztett elődöntőért.
máj. 18
9:03
Ebben még Pep Guardiola sem talált hibát (Infostart)
„Most már az lenne a meglepetés, ha a Manchester Citynek nem sikerülne a triplázás” – így tömörítette össze a brit közszolgálati média vezető szakírója, Phil McNulty a labdarúgóvilág elismerését a 2023-as tavasz vitathatatlanul legerősebb csapatának lenyűgöző teljesítményét látva.
máj. 18
9:03
A Real és Ancelotti is legsúlyosabb BL-vereségét szenvedte el a Citytől (m4sport.hu)
A Real Madrid és Carlo Ancelotti is beállította legsúlyosabb BL-vereségének rekordját.
máj. 18
9:03
„Büszke vagyok arra, hogy magyar lehetek” – az U17-es válogatott csapatkapitánya Wales legyőzése után (Sportal)
Az U17-es válogatott 3–0-ra legyőzte Wales a hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokság nyitónapján. A mérkőzés után a két szövetségi edző mellett a magyar válogatott három játékosa értékelt.
máj. 18
9:05
Könyörtelenül lecsaptak a Real Madridra az interneten (Sportal)
Ahogy az várható volt: a mémgyárosok atomjaira szedték a Real Madridot a manchesteri mérkőzés után.
máj. 18
9:09
Videó: légi felvétel a vízzel elárasztott imolai pályáról (m4sport.hu)
Helyszíni felvételek mutatják meg, miért nem volt opció a hétvégi Forma–1-es imolai nagydíj megrendezése.
máj. 18
9:15
Hoki-vb: ma testközelből tapasztalhatja meg a svédek erejét a magyar válogatott – sport a tévében (Infostart)
Lesz még OSC–FTC pólódöntő és Kielce–Veszprém BL-negyeddöntő is.

Keresés