Varga Mihály a Kormányinfón beszámolt a 2024-es költségvetés sarokszámairól, 385 forintos euróárfolyammal tervezték. Félévkor azonban még az ideit is átírhatják. Jövő kedden a pénzügyminiszter új bejelentést tesz majd többek között az oktatásra fordítandó összegekről, de addig tisztázni kell egy kérdést a Költségvetési Tanáccsal.
Újra megtelnek május utolsó hosszú hétvégéjén a vízpartok és strandok országszerte, pünkösdre már most több mint 420 ezer vendégéjszakát foglaltak le a magyarországi szálláshelyeken.
Gulyás Gergely erről "az EU-val egyetértésben" tett bejelentést a csütörtöki Kormányinfón. A legleszakadottabb régiók érintettek, a pénz rendelkezésre áll.
Júliustól az egész országban elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer és bevezetik a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, a tárca legfrissebb Facebook-bejegyzésében.
Több mint száz eltűnt gyermek legalább három hónapig nem kerül elő Magyarországon. Arról, hogy szülőként, aggódó barátként mit tehetünk az ilyen esetek megakadályozása érdekében, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője nyilatkozott.
A KSH szerint közel 400 ezer forintra emelkedett a nettó átlagkereset, az infláció miatt azonban egyre kevesebbet érnek a fizetések. A reálbérek több mint hat hónapja csökkennek. Egyelőre nyitott kérdés, hogy mikor törik meg a negatív tendencia. Magyarország a fogyasztásban, és más jóléti statisztikákban is egyre hátrébb csúszik az Unióban.
Több mint 200 munkavállalótól válik meg rövidesen a Zala vármegyei Tófejen működő Zalakerámia Zrt. Hivatalosan már bejelentették a csoportos leépítést, ami azt jelenti, hogy a gyár a dolgozóinak 90 százaléka veszíti el a munkáját. A gyár a térség legnagyobb munkáltatója, így a leépítés sok ember életét nehezíti meg.
Ha a szülők, nagyszülők maguk sem tartják be a tiszteletteljes kommunikáció alapelveit és agresszív, megalázó kommenteket írnak, akkor a gyerekeknek nehéz megérteniük, miért is akkora probléma a kommentelési kultúra leépülése - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, aki szerint mára eléggé elszabadultak
Nyártól kizárólag az állami meddőségi klinikákon lehet beültetést végezni. A Versys Clinics azután zárt be, hogy az állam a felajánlásra sem akarta megvenni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Olvasónk több mint másfél éve vár az új Kia Sorentóra, de a márkakereskedés az importőrre, az pedig a gyárra és a nemzetközi helyzetre hivatkozik. A Kia Hungary szerint pedig nem írhatunk az ügyről, mert a sajtónak nem az ilyen híradásról kell szólnia.
Hárommillió magyar szenved allergiától, és sokan nem is tudják, hogy egyáltalán mi a bajuk olyankor, mikor szezonja van a parlagfűnek és más pázsitféléknek.
Pénteken többnyire gomolyfelhős, napos idővel számolhatunk. A délutáni-esti órákban az ország középső és keleti részén élőknek érdemes esernyővel készülni, mert zivatarok, záporok, sőt felhőszakadás is kialakulhat.
Áprilisban a munkanélküliek száma 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt. A 2023. február-áprilisi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 27 ezerrel 197 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 4,0 százalékra nőtt – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Áprilisban a munkanélküliek száma 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt. A 2023. február-áprilisi háromhónapos időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 27 ezerrel 197 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 4,0 százalékra nőtt - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI)-ben van a január 13-án egy rendőrt halálra késelő Sz. Szilárd írja a Mandiner. Értesülésük szerint friss fejlemény, hogy elkészült az elmeorvosi szakértői vélemény a gyilkosról.
Facebookon üzent fiának Suhajda Szilárd édesapja. Szerda óta nem tudni, hogy mi történt a magyar hegymászóval, aki oxigénpalack és segítők nélkül indult el megmászni az Everestet. A mentőegységek tudni vélik, hol lehet a hegyen, pénteken elindultak megkeresni, de a családja szerint kicsi az esély, hogy életben találják.