2023. május 21. vasárnap

máj. 21
0:15
Elszabadultak az indulatok a diáktüntetésen: két ember ellen feljelentést tett a rendőrség (Blikk)
„Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy néhány száz főből álló agresszív tömeg a pénteki esti diáktüntetés után egy órán keresztül áttörni a rendőrsorfalat Budapesten, a rendőrök 15 embert igazoltattak és két esetben feljelentést tettek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt” – közölte szombaton a Budapes
máj. 21
0:19
Elektromos sokkoló is látszik a rendőröknél a tüntetésről készült videón (Blikk)
A BRFK közleménye szerint a tüntetésre vezényelt rendőrök arányosan és jogszerűen jártak el, valamint a leghumánusabb módon próbálták visszatartani a tüntetőket pénteken. Előkerült azonban egy videó, amelyen az látszik, hogy egy sokkoló is van az egyik rendőrnél. Arról nem tudni, hogy használták-e élesben az eszközt.
máj. 21
0:23
Orbán Viktor levelet küldött olasz kollégájának, felajánlotta Magyarország segítségét (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton levélben fordult olasz kollégájához, Giorgia Melonihoz az Észak-Olaszországot napok óta sújtó pusztító áradások kapcsán, amelyek számos halálos áldozatot követeltek, és több tízezer embert fosztottak meg otthonuktól.
máj. 21
0:27
Benzinnel akart begyújtani a Baranya vármegyei településen az anya, mindenük odalett: a gyerekeket éppen csak ki tudta menteni a lángoló házból (Blikk)
Könnyen végzetes tragédiává váló tűzeset történt a Baranya vármegyei Szilágyon. Egy asszony benzinnel akarta a kályhát begyújtani, de az berobbant, a lángok villámgyorsan elterjedtek a lakásban, egy gázpalack is felrobbant.
máj. 21
5:21
Zokogva borult a nyakába: váratlan látogató járt Molnár Gusztávnál az elvonón (ATV)
Először találkozott testvérével Molnár Gusztáv, mióta bekerült az elvonóra. Csilla elmondása szerint sírva-zokogva borultak egymás nyakába.
máj. 21
6:15
Komoly károkat okoztak az országban a villámárvizek (ATV)
Folyik a károk felmérése és a takarítás azokon a településeken, ahol a héten villámárvizek pusztítottak. Nógrádsipeken a hét közepén kerteket, udvarokat, pincéket öntött el az ár. Másutt a belvíz miatt fő a gazdák feje, egyes helyeken újra kell vetni, ha aratni akarnak.
máj. 21
6:45
Óriási a felháborodás, miután teljesen szükségtelenül szétrombolták a gólyapár fészkét Kelet-Magyarországon (ATV)
Felháborodtak a hajdú-bihari Létavértesen élők, miután egy használaton kívüli kémény tetejéről levették a gólyafészket. Az ott élő két madár azóta is folyamatosan köröz és próbálja újraépíteni a lakhelyét, ám mindeddig ezt egy drótakadály gátolta. A felháborodás hatására most eltávolították a drótokat, a tojásrakás és a költés azonban így sem lesz
máj. 21
7:09
Szentkirályi Alexandra: Nem kerülhet forgalomba szennyezett gabona itthon (hirado.hu)
A kormány nemcsak az országon áthaladó ukrán gabonát és annak útját ellenőrzi, hanem a korábban ide érkezett termények minőségét is.
máj. 21
7:09
Érik a légkondi-krach Magyarországon: nagyon fog szenvedni a közlegő hőhullámban, aki későn lép (Pénzcentrum)
A csapadékosabb időnek köszönhetően eltolódott a szokásos klímaszezon kezdete Magyarországon, de aki készülékvásárláson gondolkodik, annak lassan érdemes lépni. A szakértő szerint május elején még 1-2 nap alatt be lehetett szereltetni egy berendezést, de ha beindul a szokásos roham, akkor nem lesz kizárt az 1-2 hónapos várakozási idő sem, a népszer
máj. 21
7:09
Három településen tartanak időközi választást (Demokrata)
Veresegyházon polgármestert, Gyömrőn és Ráckevén választókerületi képviselőt választanak.
máj. 21
7:15
Forradalmasított sörös doboz a tökéletes sörhabért (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 21
7:21
A nyomkövetős polgármester hatalma a tét a gyömrői választáson (444.hu)
Ez az első választás azóta, hogy Gyenes Leventét szabadon engedték. Most három választókerületben lesz időközi választás, ha egyikben sem a polgármester szervezetének jelöltje nyer, akkor elveszti a többségét a képviselő-testületben.
máj. 21
7:27
Három településen tartanak időközi önkormányzati választást (HírTV)
Három Pest vármegyei településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Veresegyházon polgármestert, Gyömrőn és Ráckevén pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
máj. 21
7:27
És befutott a genderőrület (Demokrata)
A korrupciós ügyek azt mutatják, történetének legmélyebb pontjára süllyedt az uniós baloldal. Erről beszélgettünk Gál Kingával.
máj. 21
7:45
Az ország egyik részén zivatarok zavarják meg a vasárnapi napsütést (BorsOnline)
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 24 és 28 fok között valószínű.
máj. 21
8:09
Meghátrált a nemzeti park egy védett forrás ügyében, amely fölé autóutat terveznek (Telex)
Civilek küzdenek azért, hogy megmeneküljön a Zalaegerszeg mellett lévő Csillag-hegyi-forrás, amely az épülő M76-os autóút nyomvonalán fekszik. Most azon megy a vita a kormányhivatallal, hogy mekkora védősáv legyen a forrás körül. A bíróságnak is szemet szúrt, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park váratlanul megváltoztatta korábbi javaslatát, amely
máj. 21
8:15
Tállai András: Hétfőig adható be az szja-bevallás (hirado.hu)
A NAV 5,5 millió szja-bevallási tervezetet készített el, amelyből több mint ötmillió bevallás érkezett tavaly.
máj. 21
8:33
Nagyon fontos határidő jár le hétfőn - figyelmeztet a Pénzügyminisztérium (ATV)
Hétfőn éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó bevallási határideje. Eddig több mint 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
máj. 21
8:51
Szívszorító: így búcsúzott Falusi Mariann Lang Györgyitől (ATV)
Az énekesnő a közösségi oldalán emlékezett meg Györgyiről.
máj. 21
8:57
Elárulta Orbán Viktor főtanácsadója, hogyan lehetne megoldani a munkaerőhiányt (Menedzsment Fórum)
Ha Németországnak vagy bármely másik országnak munkaerőre van szüksége, azt "nem az embercsempészekre kellene bízni, nem európai országok sokaságának a jogrendjét semmibe vevő tömegek átáramlására kellene ezt felhasználni", hanem adjanak vízumot és repülőjegyet, ellenőrizzék a munkavállalási engedélyhez szükséges iratokat - jelentette ki a miniszte
máj. 21
9:03
Novák Katalin a 175 éves honvédséget köszöntötte (Demokrata)
„Önök Magyarország függetlenségének, szabadságának és biztonságának garanciái.”
máj. 21
9:09
Fontos: hétfőig adható be az szja-bevallás (SzMo)
Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal, és nem tesz semmit, annak május 22-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.
máj. 21
9:15
Szijjártó Péter: Magyarország jövőjéről kizárólag a magyarok dönthetnek (hirado.hu)
Hétfőn várhatóan óriási vita lesz Brüsszelben a külügyek tanácsában és óriási nyomást helyeznek majd Magyarországra – mondta a külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
máj. 21
9:15
Magyarország jövőjéről kizárólag a magyarok dönthetnek (Demokrata)
Hétfőn várhatóan óriási vita lesz Brüsszelben a külügyek tanácsában.
máj. 21
9:27
Szijjártó Péter: Magyarország jövőjéről kizárólag a magyarok dönthetnek (BorsOnline)
A magyarok már meghozták döntésüket a jövőjükről.
máj. 21
9:39
Akit megáldott a Szentatya – Kardos Mihály atyánál jártunk (Demokrata)
Az idős kerekesszékes pap híre, akinek kezet csókolt Ferenc pápa, bejárta a hazai sajtót. Ismerjék meg Kardos Mihály atyát!
máj. 21
9:57
Mi lesz ebből? Szijjártó Péter kíméletlenül nekiment Brüsszelnek: „Nem tudják megemészteni, hogy a magyarok maguk hoztak döntést a saját jövőjükről” (Blikk)
Brüsszel nem tudja megemészteni, hogy a magyarok maguk hoztak döntést a saját jövőjükről, és hogy Budapesten egy sikeres jobboldali, kereszténydemokrata kormány van - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában, értékelve az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatását.
máj. 21
10:03
Szijjártó Péter: Magyarország jövőjéről kizárólag a magyarok dönthetnek (Metropol)
„Hungarofóbiában” szenvedő delegáció járt Budapesten.
máj. 21
10:21
Orbán Viktor Katarba utazott (BorsOnline)
Két miniszter is a kormányfővel tartott.
máj. 21
10:33
Orbán Viktor Katarba utazott, a földgázbeszerzés ügyében is lehet mondanivalója (Infostart)
Két miniszterével hivatalos látogatásra ment, felszólal a katari gazdasági fórumon is.
máj. 21
10:33
Orbán Viktor ma reggel elhagyta az országot (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel Dohába utazott, ahol Katar miniszterelnökének meghívására hivatalos látogatáson vesz részt, valamint Katar emírjének meghívására felszólal a katari gazdasági fórumon - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnök
máj. 21
10:51
Energiaügyben is tárgyal Orbán Viktor Katarban (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel Dohába utazott, ahol Katar miniszterelnökének meghívására hivatalos látogatáson vesz részt, valamint Katar emírjének meghívására felszólal a katari gazdasági fórumon - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
máj. 21
10:57
Felháborodtak a létavértesiek, miután az önkormányzat lerombolta egy gólyapár fészkét (Telex)
A helyiek szerint az volt a bűnük, hogy a fészek alá parkolt önkormányzati autókra piszkítottak. Az eset természetkárosításnak minősülhet.
máj. 21
11:21
Lagzi Lajcsi ügyvédje elárulta: így bánnak a zenésszel a börtönben (ATV)
Az ügyvéd úgy fogalmazott, Lajcsinak alkalmazkodnia kell ehhez a helyzethez.
máj. 21
11:51
Novák Katalin: A honvédség Magyarország függetlenségének, szabadságának és biztonságának garanciája (hirado.hu)
Novák Katalin a Magyar Honvédség főparancsnokaként köszöntötte a honvédeket.
máj. 21
12:15
Bakondi György: Csaknem 49 ezer határsértőt fogtak el idén (hirado.hu)
Bakondi György hozzátette: ez azt jelenti, hogy jelentős nyomás alatt tartják a határunkat a migránsok és az embercsempészek.
máj. 21
12:21
Suhajda Szilárd megkezdte a veszélyes csúcstámadást (ATV)
Megkezdte a csúcstámadást Suhajda Szilárd, aki szombat este elindult az alaptáborából, hogy - a tervek szerint - május 24-én mesterséges oxigén és teherhordók alkalmazása nélkül elérje a Mount Everest 8848 méter magas csúcsát - tájékoztatták a túra szervezői az MTI-t vasárnap.
máj. 21
12:27
Tarlós nem megy el a 3-as metró átadására, szerinte „tudatlanság, sandaság és rosszindulat” miatt támadták őt (Telex)
Viszont gratulál Karácsonynak a befejezéshez.
máj. 21
12:45
Karácsony szerint „sunyi manipulációt” követett el a „lakájmédia” Tarlós válaszlevelével kapcsolatban (444.hu)
Tarlós jelezte, hogy nem megy el a hármas metró hétfői átadására, a főpolgármester szerint az erről beszámoló lap kihagyott egy fontos mondatot Tarlós leveléből.
máj. 21
13:03
Feladják a magyar vendéglátósok? Durva következményekkel járhat az új kormányhatározat (ATV)
A kormányhatározat miatt rengeteg vendéglátós dönthet úgy, hogy inkább bezár.
máj. 21
13:09
Jó hír a vásárlóknak – hamarosan olcsóbban vásárolhatnak (hirado.hu)
Nem egészen két hét múlva, június elsején indulnak a kötelező akciók a boltokban.
máj. 21
13:21
Dobjon el mindent és törölje ezeket az alkalmazásokat: biztonsági kockázatot jelentenek (ATV)
Akár kémkedhetnek is Ön után.
máj. 21
13:33
Óriási bejelentés: újra összeáll a Hungária együttes (ATV)
Egy nagykoncert erejéig újra összeáll a Hungária. Az esemény 2024. június 1-jén lesz a Puskás Arénában.
máj. 21
13:39
Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese a kecskeméti Photoshop-katasztrófáról: Milyen kibaszott ország ez? (444.hu)
Előtte ejtett pár szót a pénteki demonstrációról is, miszerint a diákok „azért tüntettek, hogy könnygáz helyett értelmezhető oktatást kapjanak”.
máj. 21
13:51
Hadházy Ákos szerint érthető, hogy a fia a középső ujját mutatta az M1 stábjának (hirado.hu)
Elismerte Hadházy Ákos, hogy a fia az M1 stábjának mutatta a középső ujját pénteken, a baloldali demonstráción.
máj. 21
13:51
Dzsudzsák Balázs hírt adott az állapotáról: a kórházból jelentkezett be (ATV)
Úgy tűnik, a focista túl van a nehezén.
máj. 21
14:03
Óriásdarazsak inváziójára kell készülni (ATV)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült közleményében figyelmezteti a lakosságot, hogy májustól lehet számítani a nagyméretű, de ártalmatlan tőrösdarazsak megjelenésére a kertekben, komposztálók környékén.
máj. 21
14:15
Háztartási mentőcsomagot sürget az MSZP (Infostart)
A párt ötpontos háztartási mentőcsomagjának bevezetését szorgalmazta Komjáthi Imre, a szocialisták társelnöke. Azt se bánják, ha a kormány a "nevére veszi".
máj. 21
14:15
Az Ökumenikus Segélyszervezet támogatja az árvíz bajbajutottjait (Demokrata)
„Az évszázad árvize” példátlan pusztításokat végzett Észak-Olaszországban.
máj. 21
14:27
Ez mindent megváltoztat: megtalálhatták a kutatók az avarban lapuló gyilkos ellenszerét (Pénzcentrum)
Tudósok úgy vélik, hogy megtalálták a világ legmérgezőbb gombájának számító gyilkos galóca toxinjának ellenszerét - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.

Keresés