Látványos felvételek kerültek elő az autópályát szerdán elöntő özönvízről. Az elmúlt napok heves esőzései miatt az autók csak araszolva tudtak haladni a hatalmas sárban és vízben.
Május 22-éig vagyis hétfő éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmi, annak automatikusan bevallássá válik a tervezete.
Répásy Bálint mától a Mediaworks holdinghoz artozó MediaLog-DMHM Zrt. vezérigazgatójaként dolgozik tovább. Eddig ő volt a közismert hírtelevízió vezetője.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint az összevont (önkormányzati és EP) választás növelheti a részvételi arányt, és azoknak a pártoknak kedvezhet, amelyek egyszerre képesek megszervezni országos ügyeket felvonultató kampányt és helyi témákat felszínre hozó, lokális mozgósítást.
Májusban jelennek meg a kertekben a tőrösdarazsak - írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Kiemelik, hogy nem kell félni tőlük, sőt, védeni érdemes őket.
Pályázatot írt ki három, nem kormányzati szereplőket képviselő tag részvételére a Korrupcióellenes Munkacsoportban a szervezetet létrehozó Integritás Hatóság.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bizonytalanságban várják a védőnők a nyári nagy átalakítást: július elsejétől már nem az önkormányzatok lesznek a munkáltatóik. Sok az aggodalom akörül, mi lesz a bérekkel és a juttatásokkal a szolgálati lakásoktól kezdve a ruhapénzig.
A Závecz Research szerint a jövő évi választáson a Mi Hazánk is bejuthat az Európai Parlamentbe. Az Ökopolisz Alapítvány megrendelésére április 28. és május 5. között készül közvélemény-kutatás alapján Dobrev Klára a legnépszerűbb ellenzéki politikus.
“Büszkeséggel töltött el, hogy az ENSZ-ben egy magyar ember, Kőrösi Csaba szólított a pulpitushoz, hogy elmondjam a beszédemet” - írja a köztársasági elnök a Facebook-oldalán.
Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.