2023. május 16. kedd

máj. 16
0:15
Gyurcsány Ferenc és Verebes István is felszólal Vágó István búcsúztatóján (Infostart)
A DK nyilvános eseményt tart.
máj. 16
0:15
Jó, ha erről tud: több budapesti villamos közlekedése változik kedden (Blikk)
Karbantartás miatt a belvárosi szakaszon nem közlekednek a 2-es, a 2B és 23-as villamosok kedd este 20 órától – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő este az MTI-vel.
máj. 16
0:15
HÉV-baleset: a 17 éves Tibornak esélye sem volt a túlélésre (Metropol)
Sok méteren át tolta és teljesen összegyűrte a rákosfalvi HÉV-szerelvény azt az autót, amelynek anyósülésén a fiatal Tibor ült.
máj. 16
0:18
Hárommilliárdba került az Alföld legszebb kastélyának felújítása, de egy év után vizesednek a falak, mállik a vakolat (Telex)
Több helyen csúnyán fest egy évvel az átadása után a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a felújítási projekt vezető tervezője szerint azonban nincs mitől félni, mindent javítanak – újra.
máj. 16
0:19
Ferencz Orsolya lehet a Fidesz új parlamenti képviselője (Infostart)
A mandátum Bajkai István halála miatt üresedett meg.
máj. 16
0:22
Az űrkutatásért felelős biztos kaphatja Bajkai mandátumát, a Fidesz szerint több más név is van a kalapban (Telex)
Bajkai István halála miatt üresedett meg egy mandátum, az ATV értesülései szerint Ferencz Orsolya lehet az új képviselő.
máj. 16
0:23
Böröcz Mátyás: több ok miatt drágul a jogosítvány, de most nem ez az elsődleges gondja egy családnak (Infostart)
A Magyar Autósiskolák Szövetségének országos elnöke szerint mostanra átlagosan 7 és 18 ezer forint közötti összeget kell fizetni óránként a gyakorlati oktatásért.
máj. 16
0:26
Hárommilliárd eurónyi kínai autóipari beruházás érkezik Magyarországra (Telex)
Szijjártó Péter jelentette be Pekingben.
máj. 16
0:27
Rejtett újításokon munkálkodnak a Lánchídnál (Infostart)
A Széchenyi István tér felőli járdaszakaszokon is folyamatosan szerelik fel az új járdakorlátokat.
máj. 16
0:30
Vizsgálja a Belügyminisztérium, Müller Cecíliához kerüljön-e a gyógyszerhatóság (Telex)
De döntés még nincs az ügyben.
máj. 16
0:31
Tehervonat-baleset: nagy előrelépést jelentettek be (Infostart)
Hétfő késő estétől egy vágányon újraindul a vonatközlekedés a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vasútvonal Hajdúhadház és Újfehértó közötti szakaszán – közölte a Mávinform.
máj. 16
0:34
450 millió forintból épülhet tovább a nemzeti értékpiramis (Telex)
Az agrártárcánál hungarikumpályázatot hirdettek, kiadványokra, filmekre, vetélkedőkre és divattervezésre mehet a pénz.
máj. 16
0:35
Lázár János: a MÁV és a Volán összevonása félbe maradt (Infostart)
A következő időszak feladata lesz kidolgozni a MÁV-nál a három szereplő - a tulajdonos, a menedzsment és az igazgatóság - közötti feladat- és felelősségmegosztást annak érdekében, hogy a vállalat sokkal inkább hasonlítson piaci működéshez, mint állami struktúrához - hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter a MÁV Zrt. igazgatóságának és felü
máj. 16
0:38
A János kórház ápolási osztálya is más intézményhez kerülne a Belügyminisztérium tervezete szerint (Telex)
A társadalmi vitára bocsátott tervezetből kiderül, pontosan melyik ápolási osztályok kerülnének át a szociális ellátáshoz.
máj. 16
0:39
Minden tizedik minisztériumi álláshelyet megszüntetnek, így módosítja a bértáblát a kormány (Infostart)
A béremelés nem lesz automatikus.
máj. 16
0:42
Eurókötegekkel megtömött táskával várta a Fidelitas az Európai Parlament delegációját (Telex)
Az akcióval a korábbi EP-alelnök, Eva Kaili korrupciós botrányára utaltak, aki több százezer eurónyi kenőpénzt rejtegetett táskákban.
máj. 16
0:46
Mégis újra foglalkoztatná a honvédség a menesztett katonák egy részét (Telex)
Igényfelmérést is végeznek a leszerelt tisztek körében.
máj. 16
0:50
Kormánybiztost kapnak az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülők (Telex)
Pál Norbert kinevezése két évre szól.
máj. 16
0:54
Döntött a kormány: tényleg minisztériumi álláshelyek megszüntetésével fedezi a tisztviselők fizetésemelését (Telex)
Megjelent az új bértábla is, benne a megemelt adható illetményekkel.
máj. 16
4:15
"Dehogy villámcsapás!" – Új elmélet bontogatja szárnyait az élet keletkezéséről (Infostart)
Az elméletet egy zárt rendszerben le is modellezték, és 15 százalékkal "igazabb", mint az eddigi elgondolás.
máj. 16
5:12
Megtörte a csendet Mohamed Fatima a Fekete Vonat-botránnyal kapcsolatban (ATV)
Az énekesnő négy hónappal a botrány után megszólalt és őszintén mesélt arról, hogyan élte meg a történteket.
máj. 16
5:57
Fontos verseny indul a balatoni strandok között (Infostart)
A Kék Hullám-elismerésre pályázhatnak idén is a tóparti strandok.
máj. 16
6:18
Borzasztó idő várható ma, az esőkabátra pedig egész héten szükség lesz (BorsOnline)
Záporok, zivatarok teszik szomorúvá a májusi napokat.
máj. 16
6:39
Útinform: mutatjuk, mire számíthatnak az autósok kedd reggel (Blikk)
Útfelújítások miatti sávlezárások nehezítik az autósok dolgát ma reggel. Íme, a részletek!
máj. 16
6:45
Aki bringázik, szerdán nem otthon reggelizik (Infostart)
Rekordszámú ponton lesz idén bringásreggeli.
máj. 16
6:54
Béremelésnek álcázva jelentettek be 10 százalékos álláshely-megszüntetést a minisztériumokban (444.hu)
Az egyik kezükkel adnak, a másikkal elvesznek.
máj. 16
7:30
Hozzá kell szokniuk a kiszámíthatatlan rezsiszámlákhoz a magyar cégeknek (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 16
7:33
Plusz felvételi pontokat adnának az új tantárgyból jól szereplőknek (Infostart)
Czermann János kiemeltja cél, hogy a hazafias és a honvédelmi nevelés a magyar oktatás egészében jelen legyen, hatékonyan beépülve a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységekbe, programokba és az iskolai követelményekbe.
máj. 16
7:45
Jókora összeget kivett a kormány a Rezsivédelmi Alapból (Infostart)
A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent határozatában szerepelnek az intézkedések.
máj. 16
7:54
Egy olimpiai bajnokkal még az ellenzékinek hitt városokban is győzhet a Fidesz (Telex)
Kammerer Zoltán valószínűleg azokat is meg tudta szólítani a gödi időközi választáson, akik nem szeretik a Fideszt, de a helyi kajakossal maximálisan tudtak azonosulni. Orbán Viktor már régen felismerte, hogy érdemes építeni a sportolók népszerűségére: Borkai Zsoltot négyszer választották Győr vezetőjének, Schmitt Pál államfő lett, és Budapesten má
máj. 16
7:57
Ennél a két műveletnél leesett az autópályafenntartók álla (Infostart)
"Pár napja két olyan esemény is történt, ami miatt megint fogjuk a fejünket" - vezette fel a rossz példák sorát gazdagító dupla videóját az MKIF.
máj. 16
8:00
Ideiglenes határellenőrzést vezet be Szlovákia (Demokrata)
Ebben az időszakban kizárólag a kijelölt határátkelőhelyeken lehet majd a határon átlépni – közölte az ORFK.
máj. 16
8:21
Új kormánybiztost nevezett ki Orbán Viktor (Infostart)
A Magyar Közlönyben jelent meg a döntés.
máj. 16
8:24
Ma főleg a parlamenti bizottságok elnökeivel találkozik az EP-delegáció, ezért (ATV)
A Budapestre érkezett EP-delegáció a mai programja szerint négy parlamenti bizottsággal is konzultál, de csak a költségvetési bizottság ellenzéki elnöke teszi lehetővé, hogy a grémium képviselői – így ellenzéki tagok is – részt vegyenek a találkozón – írja a hvg.hu.
máj. 16
8:36
Megrázó helyszíni videók a rákosfalvi HÉV-balesetről (BorsOnline)
A mentés több pillanatát is felvették.
máj. 16
9:09
Az Orbán-kormány szerint nem is olyan nagy baj a recesszió (Menedzsment Fórum)
Az átmeneti GDP mérséklődés ellenére tartható a 1,5 százalékos gazdasági növekedés - közölte a gazdasági tárca.
máj. 16
9:15
Itt a terv a kórházi ágyszámok átcsoportosításáról (Infostart)
Összesen 334 olyan ágy kerülne másik intézménybe, amelyen tartós ápolást-gondozást végeznek.
máj. 16
9:24
Az özvegy szerint a hasi aortája robbanhatott szét Vágó Istvánnak, ezért halt meg (Telex)
A halála előtti hetekben a műsorvezető-politikus járt kardiológusnál és tüdőszűrésen is.
máj. 16
9:39
Budapesten és környékén is irtják már a szúnyogokat (Infostart)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte, hogy ezen a héten csaknem tízezer hektáron gyérítik a szúnyogokat.
máj. 16
10:00
Idén több mint 10 ezer kilogram száraz táppal segítették a menhelyi állatokat a SPAR vásárlói (ATV)
Hagyományt teremtve immár harmadik alkalommal indította el a SPAR Magyarország az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal közösen a „Mancs a bajban!” elnevezésű nagyszabású, kétnapos állateledel-gyűjtő kampányát. A gyűjtés harmincöt helyszínén, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában 2023. május 13-án és 14-én kutya száraz tápból több mint 9 ezer, m
máj. 16
10:03
Orbán Viktor máris kinevezett egy kormánybiztost az ukrán menekülteknek (Menedzsment Fórum)
15 hónapja tart a háború.
máj. 16
10:27
Jön a nagy túrás a Budafokin – ezért (Infostart)
Várhatóan augusztus közepéig tart a Budafoki út korszerűsítése az épülő BudaPart városnegyed beruházáshoz kapcsolódóan. Az új városrész várhatóan az évtized végére készül el teljesen, és körülbelül 30 ezer ember otthona, illetve munkahelye lesz.
máj. 16
10:42
Mesterházy Attila új pártja már meg is találta a témáját (444.hu)
A budapesti autósokat próbálják megszólítani.
máj. 16
10:48
A napelemszövetség szerint a fogyasztók, a cégek és az állam sem járt jól a napelemstoppal (Telex)
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke szerint a jogszabályi bizonytalanság miatt nagy kárt szenvedett az ágazat.
máj. 16
10:54
Ukrajna folyamatosan zsarolja Magyarországot a kőolajvezetékkel (Demokrata)
Zelenszkij ukrán elnök zárt körben a Barátság kőolajvezeték felrobbantásán gondolkodott.
máj. 16
10:57
Kivizsgálásokon járt halála előtt Vágó István, felesége elmondta, hogy miben halt meg (Infostart)
Orvosi vizsgálatokon volt a halála előtti két héten az egykori műsorvezető, DK-s politikus. Köhögött, ezért kivizsgáltatta magát.
máj. 16
11:00
Dobra vernék az MSZP utolsó „családi ezüstjét” (Demokrata)
A Villányi úti székház elvesztése is azt mutatja, hogy mélyrepülésben van a szocialista párt.
máj. 16
11:03
Orbán Viktor egyetlen tollvonással tízmilliárdok sorsáról döntött az éj leple alatt (Menedzsment Fórum)
A hétfő este megjelent Magyar Közlönyben pénzeket is megmozgattak, összesen több mint 49 milliárd forintot.
máj. 16
11:12
Mesterházy Attila: A főpolgármester átesett a ló túloldalára (Demokrata)
Nem ért egyet a Lánchíd autómentessé tételével Mesterházy Attila.
máj. 16
11:18
Schadl marad letartóztatásban, Völner nem jelent meg az első tárgyalási napon (Telex)
A fideszes exállamtitkár védője azt mondta, nem gondolta, hogy védencének itt kellene lennie. Kedden a végrehajtói kar mostanra lemondott elnökét hallgatják meg a korrupciós vádakról, Völnert jövő kedden.

Keresés