Pankotai Lili egy ,,Elvieg független Katalin" feliratú pólóban jelent meg a Köztársasági Elnöki Hivatal nyílt napján, a Magyar Hangnak pedig később azt nyilatkozta, hogy nem ő volt a felelős a pólóján szereplő feliratért – írja a Mandiner.
A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Elmondta: a 21 súlyos sérült közül ketten továbbra is mélyaltatásban vannak.
A végrehajtói kar volt elnöke tesz vallomást a bíráson. Állítja, csak kellemes munkaebédeket töltött el a fideszes exállamtitkárral, nem a végrehajtók kinevezéseiről machináltak.
Az egészségügy kiberbiztonságának javítása érdekében létrehozzák a pénzügyi szektorban már kiválóan működő KiberPajzzsot. Ennek érdekében stratégiai megállapodást kötött az Egészségügyi Menedzserképző Központ és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet – közölte a két szervezet kedden az MTI-vel.
Gyerekkorában még sokat volt beteg Garai Istvánné Cseh Klára, aki fiatalon azt hitte, neki nem adatik meg sok az életből, de ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Klári néni ugyanis nemrég a 100. születésnapját ünnepelte.
Az érintett biztosítók többsége csupán más vagyonbiztosításokhoz kapcsolt kiegészítő biztosításként nyújt védelmet a biciklikre, az egyes termékek kizáró feltételei pedig jelentősen eltérnek – derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elemzéséből.
Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.
El tudja képzelni, hogy egy forgalmas büfésnek valós időben ki kell választania egy applikáción, hogy éppen miből mennyit ad el a vendégeknek, és azt beküldeni a NAV-nak és a KSH-nak? Július 1-től elvileg már él ez a szabály. Vajon lehet-e kiskapu, ha egy lángosozó zárt körű rendezvénnyé alakítja magát, ahova csak meghívóval lehet bemenni?
A Naphire.hu megtudta: már az ügyészségen van a kábítószer-birtoklási ügybe keveredett magyar énekesnő ügye. Információinkat nem cáfolták, sőt közölték: a nő ügyét elkülönítették a kábítószerügy többi gyanúsítottjáétól.
Az első rendes tárgyalásra bilincsben vezették be a végrehajtói kar volt elnökét, aki maszkot viselt és ezúttal sem járult hozzá, hogy a tárgyalóteremben kép-, vagy hangfelvétel készüljön róla.
Price Márton Péter 29 évesen felért az Everest csúcsára egyetlen oxigénpalack használatával. Ezzel ő lett a hatodik, és egyben a legfiatalabb magyar, aki elérte a világ tetejét.
Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Senkit nem érdekel, ki mit bojkottál, illetve Ungár Péter szerint nem kell hasra esni attól, mert valaki arrébb rak egy kerítést - mondta el az LMP társelnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában.
Negyven új sebességmérő berendezést mutatt be a rendőrség. Autókból mérnek majd vele. Egyben megerősítették, hogy megszűnik a gyorshajtási tűréshatár, azaz 51 km/h-nál is kaphatunk csekket.
Gálvölgyi Jánost a Pintér Béla és Társulata felvette a tagjai közé. A társulat tagjai nagyon megijedtek, amikor kiderült, hogy a legendás színművész életveszélyes állapotban kórházban fekszik. Most fontos döntést hoztak meg.
Gálvölgyi János esete a jéghegy csúcsa, a fő probléma az, hogy súlyos létszámhiány van a Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), ráadásul a szervezet vezetése a homokba dugja a fejét, nem hajlandó szembenézni a szervezet problémáival – rajzolja fel a népszerű színésszel történtek mögött felsejlő gondok halmazát Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgoz