2023. május 19. péntek

máj. 19
0:15
Irgalmatlanul értékes kincset találtak az izraeli tengerfenéken (Infostart)
A római korból származó, ezernyolcszáz éves márványrakományt találtak a tengerben Izrael partjai előtt - jelentette a helyi sajtó.
máj. 19
0:15
Legyen a klasszikus zene családi élmény! -Ingyenes koncerteket ad a Pannon Filharmonikusok (Tudás.hu)
A 6-18 év közöttiek számára a következő évadban is díjmentesen váltható bérlet és belépőjegy a Pannon Filharmonikusok (PFZ) bérletes budapesti és pécsi koncertjeire, míg a baranyai vármegyeszékhelyen folytatódik a fiatalokat megcélzó Flört-sorozat is – tájékoztatott a pécsi zenekar. A komolyzenei együttes csütörtöki közleményében emlékeztettek: a z
máj. 19
0:19
Szélkerékstop Hollandiában madárvonulás miatt (Infostart)
Egy előrejelző programra támaszkodva Hollandiában most először történt ilyen.
máj. 19
0:19
Tudja, mely városunkban található Európa negyedik legnagyobb zsinagógája? (Tudás.hu)
Százhúsz éve, 1903. május 19-én avatták föl Szeged harmadik zsinagógáját, az Új Zsinagógát, az évfordulót csütörtökön ünnepséggel köszöntötték. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének korábbi elnöke beszédében úgy fogalmazott, a zsinagógáknak lelkük van, beszélnek hozzánk, őseink üzenetét hordozzák. De nemcsak lelkük van, em
máj. 19
0:23
Régen várt újdonságot kapnak az Instagram-felhasználók (Infostart)
Jönnek a GIF-ek a kommentekben.
máj. 19
0:23
A nemrég elhunyt rajzfilmrendező mesefigurája díszíti az Nka falát (Tudás.hu)
Jankovics Marcell emblematikus mesefigurája, a Fehérlófia színes grafikája díszíti májustól a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) székházának tűzfalát.    Jankovics Marcell egyetemes életművével örökkévaló koordinátákat jelölt ki nemzeti kultúránkban – mondta Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésér
máj. 19
0:27
Múzeum a múzeumban – Különleges hangulatú a Velencei Biennále magyar pavilonja (Tudás.hu)
A Néprajzi Múzeum új épületét és annak homlokzati ornamentikáját állítja a középpontba a 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának Reziduum – The Frequency of Architecture címmel csütörtökön megnyílt kiállítása. Először fordul elő a magyar pavilon történetében, hogy egy országos múzeumot egy másik múzeum kiállítása mutat be –
máj. 19
0:31
Próbatermi vendégségbe hívja közönségét a Nemzeti Filharmonikusok Zenekar (Tudás.hu)
A Müpában lévő próbatermébe hívja a közönséget május 20-án a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) az évad utolsó kamarakoncertjére, majd május 30-án, Kocsis Zoltán (1952-2016) zongoraművész, karmester és zeneszerző születésnapján A magyar klasszikus zene napja alkalmából várják az érdeklődőket a budapesti Zeneakadémián. A szerdai tájékoztató szerint
máj. 19
0:35
Hatalmas tapsvihar fogadta Cannes-ban a magyar rendezőnőt (Tudás.hu)
Állva tapsolva fogadta a közönség csütörtökön Elek Juditot a 76. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, aki a Sziget a szárazföldön című filmje vetítésére érkezett. Az 1969-ben forgatott alkotást a felújított filmeket bemutató Cannes Classics válogatásba hívták meg.     Nagyon nagy megtiszteltetés, mint mindig, itt lenni, mert be kell, hogy valljam,
máj. 19
0:39
Akár kilencezer fős kolóniában is élhetnek a Debreceni állatkert legújabb jövevényei (Tudás.hu)
Utódokkal gyarapodott az egyiptomi gyümölcsevő denevérek csapata a Debreceni állatkertben: a tavasszal világra jött, jelenleg még ismeretlen nemű három kölyök egyelőre anyján kapaszkodva tölti idejét a szenegáli fülesmakikkal közösen lakott afrikai éjszakai társasbemutatóban – közölte az intézmény vezetője csütörtökön. Nagy Gergely Sándor azt írta,
máj. 19
5:09
A kutatókat is meglepték a hegyekben rejtőző ősi lábnyomok (hirado.hu)
Ritka, 300 ezer éves emberi lábnyomokra bukkantak Németországban.
máj. 19
5:21
Miért úszik néha a víz felszínén a kaki? (Telex)
Régen azt hitték, hogy a magas zsírtartalom miatt, de több évtized kutatásai után kiderült, hogy ez nem egészen így van.
máj. 19
5:27
Itt megoldás – ellenőrizhető, hogy kiket jelölt be helyettünk a Facebook (Infostart)
A hibát elhárította a Meta, de ettől még az akaratlan jelölések megmaradtak a felhasználók nevében – így lehet orvosolni.
máj. 19
5:45
Autósbosszantó közlekedési lámpát tesztelnek (Infostart)
Csak akkor vált zöldre egy közlekedési lámpa, ha az autós megfelelő sebességgel érkezik. Kanadában használják, elsősorban óvódák és iskolák közelében.
máj. 19
6:15
Meg fog lepődni, ha megtudja hány gyilkosság történt Magyarországon (Tudás.hu)
Majdnem a felére esett 2011 óta Magyarországon a gyilkosságok száma. A filmekben a gyilkosok általában körmönfont géniuszok, akik az orruknál fogva vezetik a rendőrséget. A bűncselekményeiket alaposan kitervelik, az indítékaik pedig olyan bonyolultak, hogy egy öt perces monologizálásra van szükségük ahhoz, hogy a vérontás okát rendesen kifejtsék. A
máj. 19
8:03
Kevesebb szolgáltatáskiesést hozhat a távközlésben a mesterséges intelligencia (Tudás.hu)
A mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségei álltak az idei Távközlési Világnaphoz kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri rendezvényen előadást tartott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) több vezetője is. Az eseményen adták át a Dr. Magyari Endre-díjat, amit idén Csorba Imre László és Farkas Zoltán hírközlési szakemberek ve
máj. 19
10:03
Súlyos fennakadás az interneten, lefagytak a sütik, komoly a probléma (Infostart)
Ma reggel sokan arra ébredhettek, hogy nem tudták se mobilon, sem asztali gépen elfogadni egy adott weboldal sütifelszólítását.
máj. 19
10:09
A levéltári szakterület a nemzet emlékezete, történelmi memóriája (Tudás.hu)
A levéltári szakterület nem kevesebbet tudhat magáénak, mint a nemzet emlékezetét, történelmi memóriáját – mondta a kultúráért felelős államtitkár csütörtökön a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa (MLVT) éves vándorgyűlésén, a Lakitelek Népfőiskolán. Závogyán Magdolna kiemelte: mindaz, amit ezek az intézmények megtestesítenek és nyújtani képesek,
máj. 19
10:27
Száradnak ki a bolygó legnagyobb tavai (Telex)
Az emberi tevékenység és a klímaváltozás együtt tehet arról, hogy évente átlagosan 22 gigatonna vizet vesztenek a legnagyobb tavak és víztározók.
máj. 19
11:45
Cannes – Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kapott Harrison Ford a legújabb Indiana Jones-film világpremierjén (Tudás.hu)
Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kapott Harrison Ford csütörtök este a 76. cannes-i fesztiválon az Indiana Jones-sorozat ötödik epizódjának világpremierje előtt. Az alkotást versenyen kívül mutatták be a világ egyik legnagyobb presztízsű filmes találkozóján. A 80 éves amerikai filmsztár a kalandfilm teljes alkotógárdájával vonult fel a Indiana Jones
máj. 19
11:57
Új dinoszauruszfajt fedeztek fel Argentínában (hirado.hu)
Az őshüllő a késő kréta korban élhetett ragadozók, halak és tengeri teknősök társaságában.
máj. 19
12:03
A világ nagy tavainak több mint fele zsugorodott az 1990-es évek eleje óta (hirado.hu)
A természetes tavak csökkenésének 56 százalékát az emberi fogyasztás és a globális felmelegedés okozta, a tudósok szerint az utóbbi nagyobb arányban.
máj. 19
13:03
Nosztalgiavonat indul Szegedről Makón át Budapestre vasárnap (Tudás.hu)
Különleges retró vasúti szerelvény indul vasárnap Szegedről Hódmezővásárhelyen át Makóra, valamint az alföldi városból az egykori közvetlen gyorsvonatok hangulatát idézve Budapestre – tájékoztatott a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatóság. A közlemény szerint idén ötvenéves a MÁV klasszikus M41-es dízelmozdonya, a Csörgő. A jubileum alkalmából néhány h
máj. 19
13:09
Furcsa, titokzatos morajt fedeztek fel a sztratoszférában, egyelőre nincs rá magyarázat (SzMo)
A rejtélyes infrahangok óránként néhány alkalommal jelentkeznek, és a tudósoknak egyelőre fogalmuk sincs, mi lehet ez.
máj. 19
13:33
Új kutatás: a felhőkarcolók súlya miatt New York folyamatosan süllyed (Demokrata)
Évente átlagosan egy-két millimétert süllyed New York a felhőkarcolóinak súlya miatt, állítja egy új kutatás.
máj. 19
13:51
Megújult a Czóbel-kiállítás (Tudás.hu)
Paletták címmel szombattól látható Czóbel Béla művészi és társadalmi kapcsolatait bemutató új állandó kiállítás a szentendrei Czóbel Múzeumban. A tárlat Czóbel Béla, illetve felesége, Modok Mária kortárs művészekkel kialakított viszonyrendszerét mutatja be a párizsi és a magyarországi – benne a szentendrei – évekkel – mondta el az MTI-nek Muladi Br
máj. 19
15:03
A legismertebb magzati genetikai vizsgálatok már egy egyszerű vérvétellel elvégezhetők! (Tudás.hu)
A fogantatáskor kialakuló és a szülőktől örökölhető legismertebb genetikai betegségek (SMA, Down-szindróma, Patau-szindróma, Edwards-szindróma) az orvostudomány és az orvostechnológia legkorszerűbb módszereinek köszönhetően már magzati korban szűrhetők, csupán egy anyai vérvétellel. A várandósság 3-4. hónapjában elvégezhető vizsgálatnak köszönhetőe
máj. 19
15:57
A Liget Budapest projekt Velencében is sikert arat (Tudás.hu)
A Liget Budapest Projektben felépült Néprajzi Múzeumot állítja fókuszába a 18. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása, amely a projekt miniszteri biztosa szerint a nemzetközi közönség elismerését is elnyeri. Baán László kiemelte: a Reziduum – The Frequency of Architecture címmel szombattól látható kiállítás rendkívül érdekes kí
máj. 19
16:51
Nemzetközi együttműködésben vizsgálták magyar kutatók a vízi ökoszisztémák alakulását és regenerációs képességét (Tudás.hu)
Az inváziós kagylófajok sorozatos megjelenése után nemzetközi együttműködésben vizsgálták a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai az európai és észak-amerikai sekély tavak ökológiai állapotának átalakulását és regenerációs képességét – tájékoztatott a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat. Mint írják, az eredményekről szóló tanulmány az Ec
máj. 19
16:53
A PénzFutam júniusban visszatér (Tudás.hu)
A Pénziránytű Alapítvány a Medve Matek csapatával együttműködésben júniusban újra megnyitja az idei tavasszal nagy sikert aratott PénzFutam pályákat. Az ország több mint 210 pontján érhető majd el az izgalmas, pénzügyi tudatosságot fejlesztő szabadtéri kaland, amely rendhagyó tanórai foglalkozásként vagy nyári táborok programelemeként, de családi,
máj. 19
17:45
Török Ádám-emlékkoncert: összeállt a fellépők listája (Tudás.hu)
Összeállt a fellépői lista arra a június 8-i koncertre, amelyet a közelmúltban elhunyt Török Ádám emlékére tartanak az Erkel Színházban – közölte a szervező Krokodil Rock Kft. A magyar progresszív blues-rock egyik legfontosabb alakja, a Mini együttes vezetője április 18-án, 75 éves korában hunyt el. Az emlékkoncerten a Mini együttes történetének sz
máj. 19
18:45
Intelligens vezérlésű szivacstéglát fejlesztettek, hogy javítsák a városi fák vízellátását Bécsben (SzMo)
A szeleppel is ellátott, napelemes betonkocka könnyedén beépíthető a favermet körülvevő szegélybe és jól kombinálható a szivacsváros megoldással is.
máj. 19
20:09
Velencei Építészeti Biennále – Szombattól látogatható a magyar pavilon kiállítása (Tudás.hu)
A Néprajzi Múzeum többszörös díjnyertes épületét mutatja be az idei Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonja, amely szombattól látogatható az immár 18. alkalommal megrendezett nemzetközi kiállításon – közölte a Városliget Zrt. A Néprajzi Múzeum többszörös díjnyertes épülete és azt megvalósító Liget Budapest projekt a világ egyik legrangosabb k
máj. 19
21:45
Kiszámolták, mennyi életévet vett el a Covid az emberiségtől (Infostart)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken ismertette a számokat.

Keresés