2023. május 12. péntek

máj. 12
0:15
Freund Tamás: kiemelt feladatok állnak a Magyar Tudományos Akadémia előtt (Infostart)
Újabb három évre a Széchenyi-díjas neurobiológust választotta meg elnökének a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése.
máj. 12
0:18
„Év Gyógyszere” 2022: krónikus népbetegségekkel veszi fel a harcot az AstraZeneca díjnyertes készítménye (Tudás.hu)
A Magyar Kísérletes Klinikai és Farmakológiai Társaság közel 30 éve tünteti ki minden évben a legkorszerűbb készítményeket, melyek modern terápiás lehetőségekhez segítik hozzá a betegeket hazánkban. A rangos szakmai elismerést idén az AstraZeneca gyógyszere nyerte el, mely a cukorbetegségben érintettek, valamint a szívelégtelenségben és az idült ve
máj. 12
0:22
Ez az egyik legfontosabb tényező a közúti balesetek elkerülésében (Tudás.hu)
A közlekedésben és a mindennapokban is a kulturált viselkedésre hívja fel a figyelmet csütörtökön a közlekedési kultúra napja alkalmából indított kampányközlekedés – tájékoztatott a szervezőbizottság. A közleményben azt írták, május 11-én a közlekedőket és a közlekedésben dolgozó szakembereket ünneplik. Idén 106 cég, szervezet 110 rendezvényt tart
máj. 12
0:26
Az Szte is csatlakozott a világűrbe induló kisműhold projekthez (Tudás.hu)
Önálló kísérletekkel csatlakozott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hamarosan a világűrbe induló új kisműholdja, az MRC-100 projektjéhez a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön. A jövőre százéves Műegyetemi Rádió Club tiszteletére elnevezett űreszköz az e
máj. 12
0:30
Újabb szakmai elismerésben részesült a Pénzmúzeum! (Tudás.hu)
Közösségi Múzeum díjat kapott a Pénzmúzeum, mely annak elismerése, hogy a múzeum aktívan vonja be munkájába a helyi lakosságot, civil közösségeket, illetve a véleményüket is meghallgatva alakítja múzeumpedagógiai foglalkozásait. A Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ ma Közösségi Múzeum elismerést adott át a Magyar Pénzmúzeumnak. A címet azon mu
máj. 12
0:34
Új diáknagyköveteket keres a Pénziránytű Alapítvány! (Tudás.hu)
A Pénziránytű Alapítvány bővíti Diáknagykövet csapatát. Érdemes megmutatni a pénzügyi világ, a gazdasági folyamatok iránt nyitott, tehetséges 8-10. évfolyamos tanítványaidnak a Pénziránytű Diáknagykövet pályázatot! Miért érdemes Pénziránytű Diáknagykövetté válni? A Nagykövetek értékes kapcsolatokat köthetnek, miközben közreműködőként részt vesznek
máj. 12
0:38
Ön tudja honnan ered a Magyar Érdemkereszt jellegzetes alakja és ki vehette át először? (Tudás.hu)
Az önálló magyar kitüntetési rendszer létrejöttének századik évfordulója alkalmából a Magyar Érdemrend történetét bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban.       A Magyar Érdemkereszt, illetve Érdemrend fokozatait olyan magyar és külföldi állampolgárok kaphatták meg, akik az ország érdekében különösen hasznos szolgálatot telj
máj. 12
0:42
Kígyók miatt történt példátlan esemény a párizsi Moulin Rouge-ban (Tudás.hu)
A párizsi Moulin Rouge az állatvédő csoportok tiltakozása miatt levett a műsoráról egy régóta futó műsorszámot, amelynek szereplője egy vízzel teli tartályban úszik, ahova kígyókat dobnak be – számolt be róla csütörtökön a The Guardian. Az 1889-ben alapított kabaré, amelynek vendégköre főleg turistacsoportokból áll, sokáig próbálta mentegetni a kíg
máj. 12
0:46
Magánkézben lévő festményt árverez el a Báv – Már a kikiáltási ára is rekordott döntött (Tudás.hu)
Csaknem 700 tételre, köztük Kondor Béla Várvédők című, 65 millió forintos kikiáltási árú festményére lehet licitálni május 23-án és 24-én a BÁV 81. művészeti árverésén, melynek műtárgyai szombattól tekinthetők meg az aukciósház bemutatótermében. Kondor Béla egyetlen, még magánkézben lévő nagyméretű munkája kerül most kalapács alá, megdöntve a BÁV e
máj. 12
0:50
Idén három intézmény kapta meg a Közösségi Múzeum címet (Tudás.hu)
Idén három intézmény vehette át a Közösségi Múzeum elismerő címet csütörtökön a tatai Német Nemzetiségi Múzeumban rendezett Együttható! konferencián – tájékoztatott Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központja (MOKK). Mint írják, az EGYÜTTHATÓ! konferencia a Petőfi 200 emlékévhez is kapcsolódó Közösségek Hete idei kiemelt
máj. 12
0:54
A legősibb előadóművészet külföldi képviselőivel találkozhatunk a hétvégén a Karinthy Színházban (Tudás.hu)
Történetmesélő Fesztivál várja a közönséget a hétvégén a Karinthy Színházban; az eseményt, amelyre három ország történetmondóit hívták el, péntektől vasárnapig rendezik meg a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében. A rendezvényen három ország történetmondói hozzák el hazájuk sajátos kultúráját a meséiken keresztül, skót, észt és görög története
máj. 12
5:30
A mongolok halott harcosaik katapultálásával terjesztették a pestist (vagy nem) (Telex)
Ez lehetett az egyik első igazán sikeres biológiai fegyver. Elvileg tényleg működhetett, de a fekete halált nem csak a Kaffából menekülő genovaiak terjesztették el Európában.
máj. 12
6:12
Kutyát venne házőrzőnek? – Ezt a cikket olvassa el előtte (Tudás.hu)
Sok olyan kutyafajta van, amelyiket emberek, haszonállatok vagy terület őrzésére tenyésztettek ki. A megfelelő egyed kiválasztása mellett engedelmességi és őrző-védő tanfolyamot is érdemes elvégeznie a kutyájával annak, aki biztos kézben akarja tartani a négylábúját, és nem eleve képzett ebet vásárolna több százezer forintért. Kemény kutya kemény h
máj. 12
7:00
Új szénbányát engedélyeztek Ausztráliában (Telex)
Miközben a legtöbb ország a kibocsátáscsökkentésen és a zöld energián dolgozik, az új ausztrál kormány szénbánya nyitását engedélyezte.
máj. 12
7:24
Megnyílt a Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállítás Békéscsabán (Tudás.hu)
Megnyílt az év tárlatának is nevezett Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállítás a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. A kiállítás azért egyedülálló, mert a Magyar Természettudományi Múzeum múmiagyűjteményének egy apró része, szám szerint tíz múmia a Békés vármegyei városban kiegészül a feltárási hely, azaz a váci Tragor Ignác Múzeum tárgyi anyagá
máj. 12
7:45
Hidegben is éhes, műanyagfaló mikrobákat találtak (Infostart)
Egy svájci kutatóintézet tudósai olyan mikrobákat fedeztek fel, amelyek alacsony hőmérsékleten képesek megemészteni a műanyagokat.
máj. 12
8:48
A 250 éve született Csokonai Vitéz Mihály tiszteletére készült bélyeget mutattak be Budapesten (Tudás.hu)
Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója alkalmából készült alkalmi bélyeget mutattak be csütörtökön Budapesten, a Postamúzeumban, ahol időszaki kiállítás is nyílt Mesélő egyenruhák címmel. A Csokonai Vitéz Mihály születése 250. évfordulójának alkalmából kibocsátott, 545 forint névértékű bélyeget 40 ezer példányban az ANY Biztonsági Nyom
máj. 12
9:30
A művészet és a média kapcsolatának változásairól és a digitális kultúráról rendeztek konferenciát Szombathelyen (Tudás.hu)
Egy új médiakultúra van születőben: hogy milyen lesz, azért valamennyien felelősek vagyunk – hangoztatta videoüzenetében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke csütörtökön azon a konferencián, amelyet a X. Savaria Filmszemle keretében szervezett az NMHH és a Savaria Filmakadémia Egyesület Szombathelyen. Koltay András kijelentette: hat
máj. 12
11:00
Elon Musk: női vezérigazgatója lesz a Twitternek (Tudás.hu)
Női vezérigazgatója lesz a Twitternek, közölte a cég tulajdonos-vezetője csütörtökön. Elon Musk tudatta: ügyvezető elnökként és technológiai igazgatóként vesz rész a Twitter irányításában a jövőben. Elon Musk nevet nem említett, csak annyit árult el, hogy az új vezető nagyjából hat hét múlva veszi át a Twitter, illetve a médiumot tulajdonló vállalk
máj. 12
11:36
Több mint harminc medve él Marosvásárhely környékén (Tudás.hu)
Több mint harminc medvét tartanak nyilván a vadásztársaságok Marosvásárhely metropoliszövezetében, Nagyszebenben csütörtökön már második napja láttak nagyvadat. Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondta, hogy egyeztetett a vadásztársaságokkal az állatkert környékén feltűnő nagyvadakról. Marosvásárhelyen február ót
máj. 12
12:42
Kisfilmsorozat mutatja be a bölcsészettudományokat (hirado.hu)
A sorozat első epizódja a művészettörténetről szól, bemutatva a BTK Művészettörténeti Intézetének legfőbb gyűjteményeit a klasszikus festményektől a kortárs képzőművészet izgalmas darabjaiig.
máj. 12
13:00
Magyarországon a jelentős adatvagyonnal rendelkező szektorok nyitottak az adatalapú Hr iránt (Tudás.hu)
Magyarországon a digitalizációval foglalkozó és a jelentős adatvagyonnal rendelkező szektorok, így például a telekommunikáció és a banki szektor a legnyitottabb az adatalapú humánerőforrás-menedzsment (HR) iránt – mondta a KPMG stratégiai és működési üzleti tanácsadás igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Halász Erika közölte: a HR a
máj. 12
13:18
Gyökeresen megváltozhat Európa éghajlata (hirado.hu)
Kontinensünkre 2100-ban rá sem lehet majd ismerni.
máj. 12
13:36
Egy felmérés szerint egyre népszerűbbek a növényi alapú termékek (Tudás.hu)
Emelkedik a növényi alapú termékek népszerűsége Magyarországon egy felmérés szerint, amelynek megállapításairól közleményben tájékoztatott a Danone Magyarország Kft. Az élelmiszerkereskedő cég megbízásából végzett reprezentatív kutatásban részt vevők több mint fele válaszolta azt, hogy valamilyen gyakorisággal fogyaszt kifejezetten növényi alapú al
máj. 12
14:18
Védett énekesmadarak befogása miatt emeltek vádat egy csepeli férfi ellen (Tudás.hu)
Védett énekesmadarak befogása miatt emelt vádat egy csepeli férfi ellen a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség – közölte a Fővárosi Főügyészség. A 68 éves férfi a tavaszi és az őszi madárvonulási időszakban, a legkésőbb 2019 tavasza óta a legkevesebb 22 védett énekesmadarat ejtett foglyul a csepeli ingatlanjának kertjében kifeszített, m
máj. 12
14:48
Weöres Sándor költői prózájából összeállított dalsorozattal indul erdélyi turnéra a hétvégén Gryllus Dániel (Tudás.hu)
Weöres Sándor költői prózájából összeállított, A teljesség felé című dalsorozattal indul erdélyi turnéra a hétvégén Gryllus Dániel – tájékoztatták a szervezők. Közleményükben kiemelik, hogy a dalokat húsz tagú csapat szólaltatja meg, soraiban olyan neves előadókkal, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Bognár Szilvia, Szirtes Edina Mókus, Both Miklós
máj. 12
15:42
Az Ep elfogadta a megtévesztő környezetvédelmi címkézés tiltásáról szóló javaslatot (Tudás.hu)
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a termékek ökocímkéinek a tartósságra, valamint a környezetbarát jellegre utaló megtévesztő állítások, az úgynevezett zöldrefestés (greenwashing) tilalmára vonatkozó javaslatot – tájékoztatott az uniós parlament. Az 544 szavazattal, 18 ellenszavazattal és 17 tartózkodás mellett elfogad
máj. 12
16:24
Családi programok a Országos Széchényi Könyvtárban szombaton (Tudás.hu)
Nyílt nap keretében egész napos ingyenes családi programokkal várja az érdeklődőket az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szombaton a Nemzeti Örökség Intézete által indított Történelmi és Nemzeti Emlékhelyek Napja és az ENSZ kezdeményezte család nemzetközi napja alkalmából – tájékoztatott az OSZK. A közlemény szerint szombaton az érdeklődők a könyv
máj. 12
17:18
Elhunyt a sakkolimpiai bajnok Adorján András (Tudás.hu)
Hosszan tartó betegség után 73 éves korában elhunyt Adorján András nemzetközi sakknagymester, sakkolimpiai bajnok és szakíró. A magyar válogatottal az 1978-as, Buenos Aires-i sakkolimpián győztes, háromszoros magyar bajnok haláláról féltestvére, Jocha Károly számolt be hivatalos oldalán. Adorján András 16 évesen szerzett sakkmesteri címet, 1970-ben
máj. 12
18:30
Emlékhelyek napja – Színháztörténeti nap a Magyar Nemzeti Levéltárban (Tudás.hu)
Színháztörténeti napot rendeznek a Magyar Nemzeti Levéltárban; a Bécsi kapu téri épületben izgalmas programokkal várják a látogatókat az Emlékhelyek napja alkalmából, vasárnap. A 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához kapcsolódva színháztörténeti levéltári kiállítás, előadások, raktár- és épületséták mutatják be a levéltárban őrzött iratanyag sokszínűs
máj. 12
19:12
A valaha észlelt legnagyobb kozmikus robbanást örökíthették meg csillagászok (hirado.hu)
A Naprendszer méretének százszorosát elérő tűzgömb a tudósok szerint egy szupermasszív fekete lyuk által beszippantott hatalmas gázfelhő miatt keletkezhetett.
máj. 12
19:24
Kisfilmsorozat mutatja be a bölcsészettudományokat (Tudás.hu)
Kilencrészes videósorozatot indított a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) a Katt(anj) a tudományra! projekt részeként. A hetente jelentkező 10-15 perces epizódok mindegyike egy-egy önálló tudományterület működését mutatja be a BTK munkatársainak szemszögén keresztül. A kisfilmek körbejárják a művészettörténet, a régészet, a néprajz, a történet
máj. 12
19:24
A valaha látott legnagyobb kozmikus robbanást rögzíthették csillagászok (Telex)
Becslések szerint a tűzgömb százszor akkora, mint a Naprendszer, és a fénye a Nap fényességének kétezer milliárdszorosa.

Keresés