2023. május 4. csütörtök

máj. 4
0:15
Áttörés - itt a gép, amivel sikerült a gondolatolvasás (Infostart)
Ebben is része van a mesterséges intelligenciának.
máj. 4
0:18
Online licitálással segíthetjük a rászorulókat május 12-én (Tudás.hu)
Egyszerre hirdeti meg Könyvhajlék és Otthonmesék aukcióit a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Utcáról Lakásba! Egyesület, amely az árverések bevételét a hajléktalan emberek megsegítésére fordítja. A Könyvhajlék Aukció keretében neves magyar képzőművészek és írók ajánlanak fel fontos, értékes tárgyakat, ereklyéket a hajléktalan emberek megs
máj. 4
0:18
Engedélyezték a világ első RSV elleni vakcináját (Telex)
A GSK által fejlesztett oltóanyagot a 60 év fölöttiek kaphatják meg az Egyesült Államokban.
máj. 4
0:19
Egy olasz történész megfejtette a Mona Lisa egyik nagy rejtélyét (Infostart)
Azt, amire rájött, már nem tudjuk megnézni, ugyanis az Arezzó közelében található Romito di Laterina híd romokban áll.
máj. 4
5:24
Csak akkor tudták meg, mit művelt a politikus titokban évtizedekig, amikor meghalt (Telex)
Gerald O’Brien az új-zélandi munkáspárt alelnöke volt, ellenezte a vietnámi háborút, és csak a halála után derült ki, hogy gyerekkora óta egy különös világot alkotott magának.
máj. 4
6:03
Bebizonyosodott: veszélyes anyagok vannak a Balatonban (Infostart)
Ezek a nagy vízibolhán keresztül jutnak be a táplálékláncba, ráadásul egyes anyagok a bolhában viselkedési és biokémiai változásokat is okoznak.
máj. 4
6:12
Hidrogénhajtással pár óra alatt Amerikába is repülhetnénk – a terv már kész, a technológia még nem (Tudás.hu)
Miközben a repülés jelentős mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez, a színfalak mögött a kutatók és mérnökök tisztább és gyorsabb utasszállító repülőgépeket terveznek. A Horizon, az EU kutatási és innovációs magazinja ebbe a sorba illeszkedő kezdeményezésekről számolt be. A mai utasszállító repülőgépek régóta változatlan konstrukción alap
máj. 4
6:30
Az e-számlázás gyors terjedését vetíti előre egy nemzetközi felmérés (hirado.hu)
A Grant Thornton elemzői szerint biztató, hogy a térség vállalatainak általános törekvése, hogy minél kevesebb kézi közreműködéssel juttassák el a vevőikhez a számlákat.
máj. 4
7:39
Most mindenki más előtt kipróbálhatja a Google Térkép új változatát (Infostart)
Vannak kockázatai is a kíváncsiságnak.
máj. 4
7:48
Minden, ami elektromosság – Hasznos tudáshoz juthatunk a Bok csarnokban (Tudás.hu)
Pénteken kezdődik az e-Mobility Show Budapest, ahol elektromosan működő közlekedési eszközöket és azokat kiszolgáló infrastruktúrát mutatnak be – közölték a rendezvény szervezői. A BOK csarnokban május 5-7. között rendezett elektromobilitási kiállításon elektromos autók, motorok, robogók, kerékpárok, rollerek és hajók is bemutatkoznak. Továbbá külö
máj. 4
8:30
Jelentősen lassíthatja a leépülést egy új Alzheimer-gyógyszer, de veszélyes mellékhatása van (Telex)
A gyógyszer harmadával csökkenti a betegség lefolyását, de a kutatási alanyok egy részénél súlyos agyi duzzanatot okozott. Az előnyök azonban még így is túlsúlyban lehetnek a kockázatokkal szemben.
máj. 4
8:36
Hétvégén Kincsem Park fesztivál – Íme a teljes program (Tudás.hu)
Tavaszi lóverseny és food truck show várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig a Kincsem Park első idei fesztiválján. A helyszínen többek között Overdose egykori trénere, Ribárszki Sándor gátversenyen fog lovagolni, valamint 50 büfékocsin 15 ország ízeit kóstolhatják meg a helyszínre látogatók – hangzott el az M1 aktuális csatornán. Pécsi István,
máj. 4
8:54
Őskori nő DNS-ét vonták ki egy húszezer éves csontékszerből (hirado.hu)
A medál korát 19-25 ezer évesre becsülték.
máj. 4
9:00
Őskori nő DNS-ét vonták ki egy húszezer éves csontékszerből (Demokrata)
Az ékszert egy olyan nő viselte, aki genetikai kapcsolatban állt az ősi észak-eurázsiai népcsoporttal.
máj. 4
9:24
Május 10-től a képregény kedvelőké lesz Budapest! (Tudás.hu)
Május 10-én kezdődik a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, amelyre öt országból érkeznek vendégek. A Magyar Képregényszövetség rendezvénye a Restro Puskinban indul, zárónapja pedig a Dürer Kertben lesz május 14-én. A fesztiválon több programmal, beszélgetéssel, worskhoppal és vásárral várják az érdeklődőket. A rendezvény, amelyre kilenc nemzet
máj. 4
9:30
Egyetlen közép-európaiként lép fel a magyar zenekar a londoni békekoncerten (Tudás.hu)
Egyetlen közép-európai meghívottként lép fel a Dirty Slippers zenekar július végén egy londoni békekoncerten, amelyet a Szent Család görög katolikus templomban tartanak majd. A zenekar tájékoztatott, hogy július 27-én más formációk mellett angliai sikerdaluk, az Honest Kid producere, George Shilling (Oasis, Mike Oldfield) is fellép. Az Honest kid v
máj. 4
9:54
Filozófusok számára rendeznek konferenciát a klímaváltozásról pénteken Pécsen (hirado.hu)
A klímaváltozás és a filozófia kapcsolatáról szóló előadásokkal rendez egész napos konferenciát Ábrándok bűvöletében címmel a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Filozófia Doktori Iskola és a veszprémi Pannon Egyetem (PE) pénteken a baranyai vármegyeszékhelyen.
máj. 4
10:00
Vajon mi az összefüggés a filozófia és a klímaváltozás között? (Tudás.hu)
A klímaváltozás és a filozófia kapcsolatáról szóló előadásokkal rendez egész napos konferenciát Ábrándok bűvöletében címmel a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Filozófia Doktori Iskola és a veszprémi Pannon Egyetem (PE) pénteken a baranyai vármegyeszékhelyen. Boros János, a pécsi egyetem 1990-es években, nyugati minták alapján létrehozott filozófiai isko
máj. 4
11:36
Először figyelték meg, ahogy egy haldokló csillag bolygót eszik – ez a jövő vár a Földre is (Telex)
Bár a folyamat elő- és utóhatásait korábban is sikerült megfigyelni, tudósok most látták először „élőben”, ahogy egy csillag bekebelez egy gázóriást.
máj. 4
11:48
Középiskolások jelentkezését várja az Mcc az Európában is egyedülálló programjára (Tudás.hu)
Középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) június 25-ig. Az intézmény közleményében azt írta: az MCC ingyenes egyetemi programja Európában is egyedülálló, a magyarországi hagyományos felsőoktatást kiegészítő, kiscsoportos, személyre szabott, több tudományágat felölelő képzést ad. Iskolánk
máj. 4
12:18
Káros mérgek szivárognak a környezetbe cigarettacsikkekből (Telex)
A vízi lárvákra kifejezetten mérgezők ezek a toxinok, de a többi élőlényre is veszélyesek. Kutatók a betiltásuk mellett kampányolnak.
máj. 4
12:42
A CSFK kutatójának innovatív módszere segít a nagy erejű robbanásos vulkánkitörések azonosításában (hirado.hu)
Az új tudományos eredmények alátámasztják, hogy 14,4-18,1 millió évvel ezelőtt nagy erejű robbanásos vulkánkitörések történtek térségünkben.
máj. 4
12:48
Cirkonujjlenyomat-módszer – Rendkívüli felfedezésre jutottak a segítségével magyar kutatók (Tudás.hu)
Egy nemzetközi kutatócsoport, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) munkatárásának közreműködésével, újabb bizonyítékokat talált annak alátámasztására, hogy a mai Kárpát-medencében 14,4-18,1 millió évvel ezelőtt történt nagy erejű robbanásos vulkánkitörések során jelentős mennyiségű vulkáni anyag került a felszínre – tájékoztatott a
máj. 4
13:18
Több millió évvel ezelőtt történt, de csak most vált láthatóvá (hirado.hu)
Csillagot bekebelező szupermasszív fekete lyukat fedeztek fel egy, a Naprendszerhez egészen közel fekvő galaxis magjában.
máj. 4
13:48
Kaliforniában bukkant fel a nagyszerű magyar író elveszettnek hitt kézirata (Tudás.hu)
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) megvásárolta Molnár Ferenc kéziratos feljegyzéseit az Útitárs a száműzetésben című műhöz, amelyet várhatóan ősszel, restaurálva láthat majd a közönség. A PIM a dokumentumegyüttest restaurálás és elsődleges szakmai feldolgozás után egy irodalmi est és alkalmi kiállítás keretében mutatja majd be a tervek szerint – közöl
máj. 4
14:42
Közös lemezt készített Vásáry Tamás és Farkas Gábor (Tudás.hu)
Chopin két zongoraversenyét rögzítette Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével, Vásáry Tamás vezényletével a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a közös lemez a Hungaroton gondozásában látott napvilágot. A lemezbemutató koncert május 10-én lesz a Müpában – mondta el Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, a Magyar Rádió Művészeti Együt
máj. 4
14:44
110 szavas alkotásával bárki jelentkezhet az Egypercesnovella-író pályázatra (Tudás.hu)
Egypercesnovella-író pályázatot hirdet az Egis Gyógyszergyár Zrt. és az Örkény István Színház a vállalat alapításának 110. és Örkény István születésének 111. évfordulója alkalmából. A szervezők közleménye szerint pályázni olyan, legfeljebb 110 szavas alkotásokkal lehet, amelyek az örkényi, groteszk, ironikus világlátás szellemében beszélnek mindenn
máj. 4
15:30
Pénzügyi tudatosság a középiskolában – Május 7-ig lehet kitölteni a Nagy Diák Pénzügyes Tesztet (Tudás.hu)
Kiemelt társadalmi és gazdasági prioritás a pénzügyi tudatosság és magabiztosság megerősítése. A pénzügyi ismeretek és a pénzügyekben való jártasság megfelelő elsajátítása elengedhetetlen ahhoz, hogy tudatos, megfontolt és ésszerű döntések szülessenek. Ezt a célt szolgálja az idén kilencedik alkalommal megrendezett Pénz7 kísérőeseménye, a Nagy Diák
máj. 4
15:36
Napokig énekszó fog zengeni Veszprémben június elején (Tudás.hu)
Hatvankét kórus mintegy 1300 énekese részvételével, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával rendezik meg a Dalvölgy – az éneklő Magyarország ünnepe elnevezésű kórustalálkozót június 1-4. között Veszprémben – közölték a szervezők csütörtökön. A Dalvölgy kezdeményezője és házigazdája Veszprém Város Vegyeskara Eg
máj. 4
16:36
Usb-port, Led-kijelző, monitor – Az újgenerációs buszon bárki díjmentesen utazhat majd (Tudás.hu)
Elektromos meghajtású autóbuszt tesztelnek Kaposváron, a Mercedes-Benz eCitaro május 9-éig a somogyi vármegyeszékhely minden vonalán közlekedik és díjmentesen lehet rajta utazni – tájékoztatott a Humda Zrt. Az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerét és a Zöld busz programot koordináló társaság azt írta: a kétajtós, kihajtha
máj. 4
17:24
Olasz filozófus nyerte az Asztúria hercegnője díjat (Tudás.hu)
Nuccio Ordine olasz filozófus, író, tanár nyerte el idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője díjat kommunikáció és humán tudományok kategóriában – ismertette döntését a zsűri szerdán Oviedóban. Az olasz reneszánsz, valamint Giordano Bruno életművének egyik legnagyobb szakértőjeként számon tartott, nemzetközileg is elismert gondol
máj. 4
18:30
Rusty a robot és az Uv-Covbel – Ők szállnak versenybe az Isef-en (Tudás.hu)
Kovács Nóra Anna kolozsvári és Barna Benedek László budapesti végzős gimnazista vesz részt a világ legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenyén, az ISEF-en (International Science and Engineering Fair), amely május 14. és 19. között zajlik az Egyesült Államokban, a Texas állambeli Dallasban – tájékoztatott a Magyar Innovációs Szövetség. K
máj. 4
19:36
Hogyan változik a művészet és a média kapcsolata? – Konferencia a téma szakértőivel május 11-én (Tudás.hu)
A művészet és média kapcsolatának változásáról a digitális kultúra világában címmel rendeznek konferenciát május 11-én a X. Savaria Filmszemle keretében –  közölte csütörtökön sajtótájékoztatón a filmszemle főszervezője. Lovass Tibor elmondta: napjainkban a digitális kultúra és a fizikai világ egyre jobban összefonódik, kibővül a művészet, a média

Keresés