2023. május 6. szombat

máj. 6
11:18
Perez és Verstappen egyenlősége: az sem mindegy, ki beszél elsőként (F1világ)
Kellemes problémának nevezi a Red Bull csapatvezetője, hogy az F1-es szezon első négy versenyének képe alapján Sergio Perez idén kihívná a bajnoki címért Max Verstappent. Az istállónak már van tapasztalata a két egyenrangú pilóta kezelésében, de a legapróbb részletekre is oda kell figyelni, hogy megtartsák az egyensúlyt.
máj. 6
11:24
327 lóerős, tűzpiros és Mazda: teszteltük Cx60 plug-int (Autószektor)
Vessünk egy pillantást képekre, és egyezzünk ki abban, hogy ez a tűzpiros végérvényesen ugyanúgy a Mazdáé, mint a Ferrarié a ferraripiros rosso corsa. Lassan hozzánőtt és elválaszthatatlan. Ne pocsékoljanak pénzt más színre, mert ez úgy klassz, ahogy van. Ez itt a Mazda CX60-Skyactive PHEV, vagyis plug-in hibrid verziója. Az európai piacon kapha
máj. 6
11:26
Rolleres bántalmazott egy gyalogost Budapesten (Autószektor)
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 22 éves férfival szemben, aki egy évvel ezelőtt, Budapest belvárosában elektromos rollerrel közlekedett a járdán. Amikor ezt szóvá tette neki egy járókelő, őt többször megütötte, amelynek következtében a sértett életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.   A vádirat szerint a vádlott 2022. május 5-én kora délut
máj. 6
12:06
Wolff megnyugtat: Idén sem kell aggódni Hamilton szerződése miatt (F1világ)
Már hatodik alkalommal kezdett szerződéstárgyalásba a Mercedesszel Lewis Hamilton, főnöke szerint pedig ez a folyamat sem különbözik semmiben az előzőektől: bár hosszadalmasnak tűnnek az egyezkedések, Toto Wolff biztos benne, hogy ezúttal is rákerül majd a hétszeres világbajnok aláírása a papírra.
máj. 6
12:18
Vége a SUV-mániának? (Autónavigátor)
Lehet, hogy 2023 első negyedéve fordulópontként fog bevonulni az autótörténelembe: hosszú idő után most láttunk olyat először az Egyesült Államokban,
máj. 6
13:00
Csomós Mixiék hatalmasat buktak a Rali-Eb-n (Autószektor)
Szerencsére sem Csomós „Mixi” Miklósnak, sem navigátorának, Nagy Attilának nem történt baja, de a versenyautó totálkárosra tört, gyakorlatilat a kabin előtti rész a motorral együtt leszakadt róla.   „A mai nappal véget ért számunka az ERC Kanári-szigeteki versenye. Nagyon szerettünk volna itt egy jó eredményt elérni, amire egyébként úgy látszott m
máj. 6
13:18
Bottas üzeni Pereznek, így kell harcolni egy sztárcsapattárs ellen (F1világ)
Sergio Perez abban bízik, hogy idén sikerül harcba szállnia a bajnoki címért csapattársával, Max Verstappennel szemben. Néhány éven keresztül Valtteri Bottas ugyan eredménytelenül próbálkozott ezzel Lewis Hamilton oldalán, de a finn most elmondta, valóban érezte a támogatást a csapata részéről egy bizonyos pontig.
máj. 6
13:36
Belép az energiatároló bizniszbe a horvátok hiperautó-gyártója (Villanyautósok)
Még idén bemutatják, milyen megoldásokkal készül a Rimac Energy.
máj. 6
13:54
Hamilton: Abu Dhabi szívfájdalma olyan, mint az első szakításé (F1világ)
Az élet legnagyobb érzelmi traumái közé sorolja Lewis Hamilton azt, ahogyan elveszítette a 2021-es Forma-1-es szezon világbajnoki címét egy vitatható versenyigazgatói döntés miatt.
máj. 6
14:00
Szigorította a magyar rendőrség a gyorshajtások bírságolását (Autószektor)
Május 1-jétől sebességtúllépés esetén a jogsértést feldolgozó ügykezelő rendszer a mért sebesség alapján állapítja meg a közigazgatási bírság összegét” – válaszolta a Vezess kérdésére az ORFK. Vagyis nincs többé a korábbi, műszerek pontatlansága miatti ráhagyás (100 km/órás sebességig 3 km/óra volt, míg felette 3%-os eltérést toleráltak) a traffipa
máj. 6
14:24
Elképesztő: mezítláb száguldottak az M30-as autópályán (Autószektor)
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Encsi Autópálya Alosztályának munkatársai a napokban végrehajtott akciójukban, elsősorban a biztonsági öv használatát ellenőrizték az M30-as autópálya arnóti szakaszán. Húszezer forint helyszíni bírságot szabtak ki az egyenruhások azoknak a kamionsofőröknek, akik nem használták a biztonsági övet
máj. 6
14:30
Hornert nem ijesztette meg a kiszállással fenyegetőző Verstappen (F1világ)
Bár Max Verstappen egyre sűrűbben ad hangot azon véleményének, hogy el fogja veszíteni szenvedélyét a Forma-1 iránt, ha a sport kitart a sprintversenyek alkalmazása mellett, Christian Horner szerint pilótája a szerződése miatt nem teheti meg, hogy csak úgy kiszáll az F1-ből.
máj. 6
14:30
MG4 hosszabb úton: Adria szimuláció (Villanyautósok)
A leghosszabb töltés 17 perc volt, de az is csak a töltő hibája miatt.
máj. 6
15:18
Vajon megbirkózik a jávorszarvasokkal a frissített Ford Focus? (Autónavigátor)
A tesztben az alap, egyliteres EcoBoost motorral szerelt Focust vetették kísérlet alá lágy hibrid hajtással. Ugyancsak fontos egy ilyen helyzetben
máj. 6
15:18
Az Audi növekvő bevétellel zárta az első negyedévet (Autószektor)
A német vállalat pénteken ismertetett adatai szerint bevétele az első negyedévben éves összehasonlításban 18,2 százalékkal 16,883 milliárd euróra emelkedett, működési eredménye pedig 47,6 százalékkal 1,816 milliárd euróra csökkent. A vállalat jelentése szerint a csökkenés a nyersanyag-fedezeti ügyletek értékelési hatásainak tudható be: azok pozitív
máj. 6
16:18
Tudta-e? Milyen innovációi voltak az Audinak? (Autószektor)
.
máj. 6
16:42
Jobb vészfékasszisztenst kaptak a Teslák (Villanyautósok)
Sok kényelmi újítás közé rejtették az új biztonsági funkciókat.
máj. 6
17:18
Elkezdődött az M4 gyorsforgalmi út építése Törökszentmiklós és Kisújszállás között (Autószektor)
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a munkálatok hatása nemcsak az érintett gyorsforgalmi útszakaszon, hanem a környező utakon is észlelhető lesz. Az építkezéshez jelentős mennyiségű homokos kavics, valamint zúzottkő szükséges, ezeket két bányából szállítják a helyszínre, így az érintett útszakaszokon a következő 1-1,5 évben megnövekede
máj. 6
18:18
BMW M3 Touring vs. Audi RS4: melyik a fürgébb boltbajárós kombi? (Autónavigátor)
Már a sok száz lóerősök ligájában is átvették a dominanciát a SUV modellek, azonban az ínyenceknek akad még néhány hagyományos
máj. 6
18:18
Új trend születőben - ezekért a járgányokért megőrülnek Párizsban (Autószektor)
Franciaországban egyre több vállalat hoz olyan radikális döntést, hogy haszongépjárműveiket teherbiciklikre cserélik. Ez kiváló megoldás a zsúfolt városi forgalomban és mint látni fogjuk, egyes gyártók még a különböző vállalkozásokhoz is alkalmazkodnak, változatos formájú és rendeltetésű teherbicikliket kínálnak. Kleuster Ez a cargo kerékpárok sztá
máj. 6
19:48
Csökkent a Volkswagen profitja (Autószektor)
A cég csütörtökön arról számolt be, hogy a negyedéves bevétel 21,5 százalékkal, 76,2 milliárd euróra nőtt az eladások bővülésére Európában és Észak-Amerikában. A Volkswagen AG kiszállítása 7,5 százalékkal nőtt az első negyedévben éves összevetésben, márciusi kiszállítása pedig jelentősen, 23,9 százalékkal múlta felül a tavaly márciusit. Az első neg
máj. 6
20:18
Leesik az állad: Ezt kínálják 10 millió felett (Autószektor)
Családi kisbuszt venni. A lehetetlen küldetés egyik alapkategóriája a használtautó vásárlásban. Rengeteg ilyen kaliberű autóról pattantunk már le, de azt hiszem, ez még minket is meglepett. Újabb hajmeresztő történet a használt autók vásárlás előtti átvizsgálása című tevékenységből. Újonnan horror, próbáljuk meg használtan A kisbuszoknál sincsen m

2023. május 7. vasárnap

máj. 7
0:18
Perez: Egész életemben ezért dolgoztam, most csak élvezem (F1világ)
Sokan máris szeretnének bajnokesélyest látni Sergio Perezben azt követően, hogy a 2023-as F1-es szezon első négy futamából kettőt megnyert, a pontversenyben pedig tartja a lépést Max Verstappennel. Maga a mexikói azonban nem érzi magán a bajnoki harccal járó nyomást.
máj. 7
0:22
Újabb érv az új csapatok ellen: nem férnének el a pályán! (F1világ)
Bár az FIA megnyitotta a pályázatot az új jelentkező csapatok számára, nem titok, hogy a Forma-1-es istállók vezetői nem szívesen bővítenék a mezőny létszámát a jelenlegi húsz autónál többre. Christian Horner egy további érvvel támasztja alá, hogy miért lenne ez meggondolatlan tett.
máj. 7
0:26
Verstappen rontott, Leclerc eldobta, Perez ölébe hullott a pole Miamiban (F1világ)
Sergio Perez rajtolhat az élről a Miami Nagydíjon, miután Charles Leclerc balesete rövidre zárta az időmérő utolsó szakaszát. Max Verstappen mért kör nélkül maradt a Q3-ban, az elsüllyedt Mercedesszel Lewis Hamilton csak a 13.
máj. 7
0:30
Alonso az első sorból rajtol: „Az autó életre kelt az időmérőre!” (F1világ)
A kiváló időmérő után az első sorból rajtolhat majd a Forma-1-es Miami Nagydíjon Fernando Alonso. A kétszeres világbajnok azt mondja, autója valósággal életre kelt a kvalifikációra.
máj. 7
0:34
Perez: Ez volt az idei legrosszabb hétvégém, aztán jött a pole (F1világ)
Sergio Perez váratlan rajtelsőséget szerzett a Miami Nagydíjon, ismét a Max Verstappent ért problémából profitálva. A mexikói továbbra sem gondolkodik távlatokban, a futamon csak igyekszik kiélvezni a pole-lal járó lehetőséget.
máj. 7
6:18
Leclerc: Két hiba ugyanabban a kanyarban, ez elfogadhatatlan! (F1világ)
Charles Leclerc szerint elfogadhatatlan, hogy két hibát is elkövetett ezen a hétvégén ugyanabban a kanyarban, emiatt pedig csak a 7. helyről vághat neki a vasárnapi versenynek.
máj. 7
6:18
Valaki megint néhány perces villanyautó-töltést ígérget (Autónavigátor)
Az elektromos autók esetében még mindig a töltési idők terén kell talán a legnagyobb kompromisszumot kötni (a hatótáv mellett) a
máj. 7
6:48
Verstappen: A dobogó biztosan meglesz, de én győzni akarok! (F1világ)
Rendkívül csalódottan nyilatkozott a Forma-1-es Miami Nagydíj időmérő edzése után Max Verstappen. A világbajnoki címvédő hibázott szombaton, második gyorskörét pedig a piros zászló miatt nem tudta befejezni – így végül a 9. helyről startolhat csak vasárnap.
máj. 7
7:06
Miami Nagydíj - Pérezé az első rajtkocka (Autószektor)
A 33 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója. Pérez mellől Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője startolhat a második helyről, míg a harmadik rajtkockát Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája foglalhatja el. Sergio Pérez, a fotó forrása: hirado.hu A címvédő és kétszeres vb-
máj. 7
7:18
Hamilton a forgalmat okolja a gyenge időmérő után (F1világ)
Kiábrándítóan szerepelt a Forma-1-es Miami Nagydíj időmérőjén Lewis Hamilton, így a hétszeres világbajnok csak a 13. helyről kezdheti majd meg a vasárnapi versenyt. A brit reméli, át tudja majd rágni magát a mezőnyön.
máj. 7
8:06
Russell: Az autónk egyre rosszabb Miamiban (F1világ)
A 6. helyet szerezte meg a Forma-1-es Miami Nagydíj időmérő edzésén, George Russell azonban azt mondja, egyre rosszabb a versenyautójuk a hétvége során.
máj. 7
8:18
Sainz úgy érzi, övé lehetett volna a pole Miamiban (F1világ)
A bakui küszködés után újra remek formában teljesít a Ferrari versenyzője, Carlos Sainz, a spanyol azonban állítja, nem tudta kihozni a legtöbbet versenyautójából a szombati időmérő edzésen.
máj. 7
8:18
Így szennyez minket a királyi flotta (Autószektor)
A brit Leasing Options autólízing cég egy érdekes tanulmányt készített azzal a céllal, hogy elemezze a királyi család jelenlegi flottáját, hogy kiderüljön, ki a legkevésbé környezetbarát, melyik autójuk termeli a legtöbb károsanyag-kibocsátást. A táblázatban az is fel van tüntetve, hogy az adott mennyiségű CO2 ellensúlyozására hány fa szükséges.
máj. 7
8:24
Cserélhető akkumulátorral is megjelenik Fisker szabadidő-autója (Villanyautósok)
Kezd újra divatba jönni az akkucserélés.
máj. 7
9:12
A motorkerékpárokról is szól a Balatonfüred Concours d’Elegance (Autószektor)
Évről-évre ötven különleges, gyönyörű veterán- és youngtimer jármű érkezik szerte Európából, hogy részt vehessen a Balatonfüred Concours d’Elegance-on. Az idén május 12–14. között szervezett eseményen négy kategóriában versenyeznek a járműcsodák, köztük az esemény legrangosabb Best of Show címért. A Balatonfüred Concours d’Elegance legrégebben nap
máj. 7
9:18
Valós veszély lehet az újabb országos üzemanyaghiány? (Autónavigátor)
A megkérdezett autósok harmada újabb üzemanyaghiánytól tart, a válaszadók 60 százalékának pedig megfordult a fejében, hogy ideje villanyautót vásárolni -
máj. 7
10:24
Ausztriában áfamentes lesz a napelem, százezren még állami támogatást is kapnak a vásárláshoz (Villanyautósok)
Ausztriában is kisütött a nap.
máj. 7
10:30
Felfrissült a három és fél év alatt 700 ezer példányban gazdára talált Peugeot 2008 (Autószektor)
Egy népszerű modellt sok szempontból nehezebb felfrissíteni, mint egy bukdácsolót, márpedig a második generációs Peugeot 2008 sikermodellnek bizonyult. 2019-es bevezetését követően stabilan őrizte dobogós helyét a városi szabadidőjárművek európai ranglistáján; 2021-ben egyenesen a legkeresettebb B-SUV volt a kontinensen. Három és fél év alatt közel
máj. 7
11:18
Így büntetik a gyorshajtást a magyar utakon (Autószektor)
A napokban kiderült, hogy a rendőrség május 1-jétől szigorúbban veszi a sebességhatárok átlépését: ez azt jelenti, hogy nincs ráhagyás vagy hibahatár, aki az 50-es táblánál akár csak 51 kilométer/órával halad, azt megbüntethetik – tudta meg a rendőrségtől a Vezess.hu. Ezzel egy évtizedes szokás változik meg, és hatására alacsonyabb sebesség elérése
máj. 7
12:12
Újra lehet menetrend szerinti hajókkal utazni Bkk-bérlettel (Autószektor)
A BKK közleményében azt írta: a hajók a Vigadó téri állomásról indulnak, megállnak az Akadémia kikötőnél, majd a Margitsziget budai oldalánál elhaladva, a Batthyány teret érintve mennek egészen a Nemzeti Színházig, ahol megfordulva visszatérnek a Vigadó térhez. A hajójárat keddtől vasárnapig 11 és 19 óra között kétóránként indul. Az utolsó járat 2
máj. 7
12:18
Egyre népszerűbbek a négyévszakos gumiabroncsok (Autónavigátor)
Közzétette első negyedéves jelentését a Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers' Association - ETRMA). A tavalyi
máj. 7
13:00
A hét karikatúrája: Autót kaptak a ballagásra (Autószektor)
.
máj. 7
14:42
Növelte forgalmát és javított eredményén tavaly a Kuka robotgyártó (Autószektor)
A KUKA értékesítési árbevétele az előző évi 3,286 milliárd euróról 2022-ben 18,6 százalékkal 3,897 milliárd euróra emelkedett. A konszern tavaly 118,4 millió euró adó- és kamatfizetés előtti (EBIT) eredményre tett szert, 91,6 százalékkal nagyobbra a 2021-es 61,8 millió eurónál. A cég bevételarányos jövedelmezősége 3,0 százalékra javult 1,9 százalék
máj. 7
15:18
V8-as optikai csomag érkezett a hathengeres Mercedes-AMG GT-hez (Autónavigátor)
A négyajtós kupé esetében a legszembetűnőbb változás az első splitter új kialakítása, amely mostantól még inkább a V8-as testvérekre hajaz.
máj. 7
15:24
Mérgezik az Amazonast: a botrányba a Ford is beleremeghet (Villanyautósok)
Lehet-e az amerika autógyár üdvöskéjének véres a nyaka?
máj. 7
16:12
Ezek a világ legnagyobb alumíniumgyártói (Autószektor)
Az elmúlt évtizedekben az alumíniumtermelés világszerte tovább nőtt. Ugyanakkor egyre több kínai vállalatot találhatunk a legnagyobb gyártók között. Ezek a vállalatok rendelkeznek a legnagyobb elsődleges alumíniumtermeléssel (a 2021-es adatok szerint): Kik a legnagyobb gyártók? Chinalco, Kína, 6,7 millió tonna Hongqiao, Kína, 5,7 millió tonna Rusal
máj. 7
17:18
Átadták a felújított a lillafüredi kisvasutat (Autószektor)
Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a felújított Lillafüredi Állami Erdei Vasút ünnepélyes átadásán hangsúlyozta: az összegből - különböző programokon keresztül - közel kétszáz erdei szálláshely, kilátó, ökoturisztikai központ, kisvasút és erdei iskola építését vagy modernizálását végezték el az erdészetek, amelyek az er
máj. 7
18:12
Tesla szintű szoftveren dolgozik a Renault (Autószektor)
Luca de Meo, a Renault jelenlegi vezérigazgatója egy prezentáció során közölte, hogy a Telsa árcsökkentései rövid távon kihívást jelentenek, de hosszútávon a francia gyár nem szeretne beszállni az árharcba. „Nem akarjuk elkövetni a hibát, amit régen. Eladni akarjuk az autóinkat és nem odaadni.” – tette hozzá Meo, utalva arra, hogy korábban bevett s

Keresés