2023. július 27. csütörtök

júl. 27
4:42
Nem veszítik el karakterüket a sportos Audik (autopro)
Biztosítja vásárlóit az Audi arról, hogy az elektromos autóinál is többet fog jelenteni az RS embléma egy felszereltségi szintnél.
júl. 27
6:30
Döbbenetes árcédulával jön az új Volvo! Mutatjuk! (Autónavigátor)
Korábban olvashattatok már nálunk tesztet villanyhajtású Volvókról, ám az első „igazi”, tehát az alapoktól elektromos autónak készülő modelleket a napokban
júl. 27
6:36
Hivatalos: zsugorodik a Renault-Nissan Szövetség (autopro)
Kiderült, mekkora részt vállal a Renault elektromos egységéből a Nissan.
júl. 27
7:06
SUV kell a népnek, nem lesz utódja a Honda e-nek (Villanyautósok)
Egyetlen generáció után megszűnik a Honda e.
júl. 27
7:24
Akciófilmbe illő jelenetek a szlovák-magyar határnál – helikoptert is bevetettek a rendőrök (Autószektor)
A hatóság a Facebook-oldalán közölte, hogy a magyarországi rendőrök üldözőbe vettek egy furgont, amelyben illegális határátlépők tartózkodtak. A jármű áthajtott a határátkelőhelyen, Pozsony irányába tartott, az őt üldöző magyar rendőrökhöz pedig csatlakoztak szlovákiai kollégáik. Fotó: Szlovák Rendőrség/Facebook A furgon végül úgy megrongálódott e
júl. 27
7:42
Rátapos a gázra költségcsökkentésben a Stellantis (autopro)
A Stellantis az év első felében felülmúlta az előrejelzéseket, ennek ellenére a költségcsökkentés gyorsítására kényszerül.
júl. 27
7:48
Még ki sem nyírták, de már feltámasztották: újjászületik a Chevrolet sikermodellje (Villanyautósok)
Végül csak átrakják az Ultium alapra.
júl. 27
8:12
Ismét összefognak a nagy autógyártók, 30 ezer új töltőpontot ígérnek (Villanyautósok)
A villanyautók terjedésének kulcsa a megbízható és elérhető töltőhálózat kiépítése.
júl. 27
8:24
A vadonatúj Lexus Lbx főszerepet kap a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon (Autószektor)
Alig több mint egy hónap múlva a reflektorfények ismét a Velencei Lidóra irányulnak majd, hogy megkezdődjön a 2023-as, immár 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a La Biennale di Venezia 2023. A Lexus hetedik egymást követő évben tér vissza a fesztivál hivatalos mobilitási partnereként, és ezúttal az új LBX kompakt crossover kapja majd a fős
júl. 27
8:36
Újabb Renault számára tűzték ki a sorozatgyártás végét (Villanyautósok)
A modell kivezetése nem újdonság, de már a pontos dátumot is tudjuk.
júl. 27
8:42
Hibás kamerák miatt hívja vissza autóit a Tesla (autopro)
A visszahívásban Model S, X és Y modellek is érintettek.
júl. 27
9:12
Újabb autószállító gyulladt ki – ezúttal Európa partjainál (Villanyautósok)
Egyelőre nem tudják eloltani a tüzet.
júl. 27
9:24
Látványos részletfotót villantott a Toyota a vadonatúj Land Cruiserről (Autószektor)
Az elmúlt bő hét évtizedben nem kevesebb, mint 10,5 millió példány talált belőle gazdára, és a világ több, mint 190 országában tekintik az offroad autózás etalonjának. Alig egy hét múlva vadonatúj generációval jelentkezik a legendás terepjáró ikon Toyota Land Cruiser, a japán autógyártó pedig ’hamarosan új kaland kezdődik’ felütéssel megosztott egy
júl. 27
9:42
Eddig nagyon jó éve van az Alfa Romeónak (autopro)
Az év első felében több mint megmásfélszerezte értékesítéseit az olasz márka.
júl. 27
9:42
Saját akkucella-gyárat épít a Porsche (Villanyautósok)
A beruházás helyszínéről még nem döntöttek.
júl. 27
10:30
A magyarok véleménye szerint van hova fejlődni a zebrahasználatban az autósoknak (Autószektor)
A prémium kategóriás autókat vezetők és a helyes zebrahasználat Milyen gyakran engedik át az autósok a zebrán a gyalogosokat? Mennyire igazak a sztereotípiák a márkás autókat vezetőkkel és a zebrahasználattal kapcsolatban? Vajon vidéken udvariasabban vezetnek az emberek? A Generali friss, reprezentatív kutatásban kérdezte a 18-65 év közötti hazai l
júl. 27
10:48
Nyíregyházán épül fel a Sunwoda legmodernebb gyára (autopro)
A zöld megoldásoknak köszönhetően kevésbé terheli majd a működés a helyi hálózatot.
júl. 27
11:18
Volkswagen Id. Buzz teszt: élmény a javából (Autószektor)
Hogy néz ki? A Magyar Év Autója 2023 díjra jelölt Volkswagen ID. Buzz a T1 (Typ 2) DNS-ét hordozza. Az első 1950-es buszhoz hasonlóan az új modell is letisztult és funkcionális kialakítású, ugyanakkor számos érzelmet ébresztenek fel. Az 1950-es busz – belsős elnevezéssel: a Typ 2– önhordó karosszériával rendelkezett, amelyet kifejezetten hozzá fejl
júl. 27
11:24
Elsöprő többségben a német használt autók a magyar piacon (Autónavigátor)
Köztudott, hogy Magyarországon, a használtautó-piacon rengeteg eredetileg Németországból származó autó talál gazdára, ezt pedig megerősíti a carVertical friss kutatása is.
júl. 27
11:30
A Volkswagen hivatalosan is bejelentette az Audi kínai üzletét (Villanyautósok)
Igaznak bizonyultak a hírek.
júl. 27
11:36
Kinevezték a Fanuc Europe új vezérét (autopro)
Az automatizálási vállalat új elnök-vezérigazgatót választott.
júl. 27
12:24
A Sunwoda eddigi legmodernebb akkumulátorgyárát építi fel Nyíregyházán (Autószektor)
A Sunwoda gyára 100%-ban megújuló energiával működik majd, az energiaellátás zöldenergia előállításával és zöldáram vásárlásával valósul meg, a vízfogyasztást pedig 90 százalékban tisztított szennyvízből tervezik megoldani. Az építkezés jövőre indul, és a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a termelés. A Tier 1 minősítésű autóipari akkumuláto
júl. 27
12:42
Megvan, mikor áll le a népszerű Renault gyártása (autopro)
Hónapjai maradtak hátra az elektromos kisautónak.
júl. 27
12:54
Ilyen belülről, amikor siet egy tűzoltóautó! (Autónavigátor)
Bármennyire is annak tűnik, egy megkülönböztető jelzéssel közlekedő járművet sem egyszerű vezetni. Hiába köteles a többi közlekedő a zavartalan áthaladásukat
júl. 27
13:30
Ingyen töltést ad a Tesla a horvát tengerpartra utazóknak (Villanyautósok)
Ingyen árammal küzd a zsúfoltság ellen a Tesla.
júl. 27
13:36
Kínai céggel mélyíti kapcsolatát a VW (autopro)
Kínai gyártóban vesz részesedést a Volkswagen Csoport, közben hivatalossá vált az Audi kínai üzlete is.
júl. 27
14:00
Az Egyesült Királyságban 16,2 százalékkal nőtt az autógyártás júniusban (Autószektor)
Az idei első hat hónapban 450 168 autó készült az Egyesült Királyságban, 11,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.      Fotó: MINI Júniusban a belföldi piacra 10,1 százalékkal kevesebb, 17 011 autót gyártottak, míg az exportra szánt személygépkocsik előállítása 25,4 százalékkal, 67 756-ra emelkedett. Az első fél évben a hazai piacra 4,5 száza
júl. 27
14:00
Nyíregyházán épít akkugyárat a Sunwoda (Villanyautósok)
Az építkezés jövőre indul és a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a termelés.
júl. 27
14:24
Lerakták a Mercedes-Benz Miskolc új autószalonjának és szervizének alapkövét (Autószektor)
A mintegy 3600 négyzetméteres épületkomplexum alapkövét kedden délután rakták le ünnepélyes keretek között, az első vidéki Mercedes-Benz kereskedésként, amely az új elvárások alapján épül meg. Az épület három részből áll majd: két szervizterületből, valamint a közöttük elhelyezkedő főépületben kap majd helyet maga a bemutatóterem. A 3 milliárd Ft-
júl. 27
14:42
Megregulázza a hajózást az EU (autopro)
Szigorúan szabályozzák a hajók károsanyag-kibocsátását.
júl. 27
15:24
Motoros és kerékpáros ütközött, mindketten meghaltak - sokkoló fotó (Autószektor)
.
júl. 27
15:42
Komoly csehországi tesztközpontot nyitott a BMW (autopro)
A BMW autógyár megnyitotta Európa legnagyobb tesztelő központját Csehországban.
júl. 27
15:54
Ismét egy 170 km/h-val száguldó Mercedest fogtak a Árpád hídon (Autónavigátor)
A óta a rendőrség különösen nagy figyelmet fordít az Árpád hídra, és a baleset óta számtalanszor végeztek sebességmérést az érintett
júl. 27
16:30
Karbon kerekekkel könnyítene a Hyundai N szakosztálya (Auto Pult)
A Hyundai nemrégiben mutatta meg első elektromos sportmodelljét, az Ioniq 5 N-t, amely bizony elektromos autó lévén nem épp könnyű. Épp ezért üdvözlendő mindenféle tömegcsökkentési megoldás: a Hyundai a nagyteljesítményű elektromos crossover súlyából könnyebb kerekekkel kíván faragni, amihez karbonspecialista segítségét kérték.
júl. 27
16:42
Az árháború után jön a töltőháború? (autopro)
Számos autógyártó fogott össze, hogy közösen építsenek ki egy Tesláéval versengő töltőhálózatot.
júl. 27
16:42
Az Aisin több, mint 200 millió dollárt fektet be a kétmotoros hibrid sebességváltók új gyártósoraiba Észak-Karolinában (Autószektor)
A jelenlegi Aisin kétmotoros többfokozatú hibrid sebességváltó az LC500h és az LS500h modellekben is megtalálható. A kétmotoros hibrid sebességváltó-rendszerek új gyártása erősíti a vállalat villamosítási törekvéseit Észak-Amerikában. A vállalat első nagy mérföldköve az új gyártósorokon az év végére befejeződő próbaüzem lesz. A sebességváltók gyárt
júl. 27
17:42
A Bmw megnyitotta Európa legnagyobb tesztelő központját Csehországban (Autószektor)
A hivatalos nevén Future Mobility Development Center (FMDC), amelyben alapvetően új autótechnológiákat tesztelnek majd, mintegy 600 hektáron terül el, létrehozásának költségei meghaladták a hétmilliárd koronát (112 milliárd forint) - közölte David Haidinger, a BMW Group csehországi képviseletének szóvivője. Fotó: BMW A tesztelő központ összesen 25
júl. 27
18:24
Az Isaac Asimov sci-fi már valóság Amerikában (Autószektor)
Miután egy önvezető jármű elgázolt egy kutyát, egy másik összeütközött egy busszal, megint mások pedig akadályozták a forgalmat vagy éppen a tűzoltók csapatainak munkáját, San Francisco lakói eldöntötték, hogy harcba szállnak a „robotautók” ellen. Csak olaj volt a tűzre, hogy a kaliforniai hatóságok bejelentették: július 13-tól a Waymo és a Cruise
júl. 27
18:42
Prémium külsővel tér vissza az elnöki kisbusz (Autónavigátor)
A Mercedes nem aprózta el, egy az egyben frissítette a teljes V-osztályt a személyszállító kisbuszoktól kezdve, egészen a kishaszonjárművekig. Alapjaiban
júl. 27
19:18
Vázlatrajzokon az új Škoda Scala és Kamiq formai részletei (Autószektor)
A Scala átformált fényszórói már egészen a hűtőrácsig nyúlnak, nappali menetfényük csíkjai pedig alsó és felső peremükön futva a fényszórók közepén találkoznak, külső széleiken pedig az alsó csík felfelé ívelve alkot új és jellegzetes fénygrafikát. A Kamiq fényszóróit szintén felfrissítették. A karakteres osztott fényszórók felső eleme most karcsú
júl. 27
20:18
Podcast - Egy Alhambra, ami a tesztkörön hullott szét (Autószektor)
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Fac

Keresés