2023. július 28. péntek

júl. 28
4:42
Számos új autóbusz járja BAZ vármegye útjait (autopro)
Harminckilenc új autóbuszt állított forgalomba Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Volánbusz.
júl. 28
6:36
Nem teljesített jól a patinás amerikai gyártó (autopro)
Nem várt események befolyásolták a Harley-Davidson üzleti eredményét.
júl. 28
6:54
Hogyan tudnak ilyen gyorsan dolgozni a kínai autógyártók? (Autónavigátor)
Szinte lehetetlen nem észrevenni, hogy az utóbbi években a kínai gyártók az európai piacon is terjeszkedni kezdtek. Erről a magyar
júl. 28
7:00
Halálos, cserbenhagyásos motorbalesettel zárult a csütörtök, ittas volt az autós (Autószektor)
A Police.hu-n megjelent péntek hajnali közlés alapján eddig tisztázatlan körülmények között csapódott egymásnak a Mercedes típusú autó és a motorkerékpár. Mint írták, a 27 éves motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az ütközést követően a személyautó sofőrje a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott, és az aut
júl. 28
7:24
A Renault és a Geely közösen fejleszt és gyárt korszerű hibrid és belsőégésű motorokat (Autószektor)
Megállapodásuk értelmében a két vállalat hétmilliárd eurót tesz bele a közös vállalatba, és fele-fele arányban birtokolja a céget. Figyelemre méltó, hogy mindkét vállalat már partnerségi viszonyban van más világmárkákkal, afrancia cég például a Nisannal és Mitsubishivel, a kínai pedig a Volvóval. Meghatározták a közös vállalat fejlesztési irányát.
júl. 28
7:42
A belső égésű motorok zöldítésébe fektet a Volvo (autopro)
A teherautógyártó közös vállalatot hoz létre a biogáz és hidrogén használatát lehetővé tevő injektorok gyártására.
júl. 28
8:24
A hétvégén sztrájkolnak az egyik fapados légitársaság pilótái (Autószektor)
Információk szerint a sztrájk nem érinti a Magyarországról induló vagy a Magyarországra érkező járatokat. Az ír légitársaság pilótái legutóbb a július 15-16-i hétvégén tartottak munkabeszüntetést, akkor az több mint száz járatot érintett. A pilóták továbbra is azt követelik a légitársaságtól, hogy állítsa vissza fizetésüket, a koronavírus-járvány
júl. 28
8:42
Túl van az orosz kivonuláson a Renault (autopro)
Az eladások és a bevétel terén is egyértelműen javult a francia OEM eredménye.
júl. 28
8:54
BMW-k és Mercedesek utaztak a kedd óta lángoló óceánjárón (Autónavigátor)
Kedd óta nem tudja eloltani a holland parti őrség azt az óceánjárót, amely több ezer autót szállított volna Németországból Egyiptomba.
júl. 28
9:12
Teljesítette Weöres Szabolcs a Fastnetet Fa Nándorral - úton a Vendée Globe felé (Autószektor)
A magyar hajó 3 nap 10 óra 28 perc és 57 másodperc alatt vitorlázta végig az angliai Cowes és a franciaországi Cherbourg közötti távot, és a jónak számító 35. helyet érte el az egytestűek között. Weöres Szabolcsék a befutó után nem kötöttek ki, hanem lendületből elindultak Les Sables d'Olonne-ba, a Vendée Globe anyakikötőjébe. Fotó: Facebook/Magyar
júl. 28
9:42
Cserélhető akkus teherautókba fektet a Daimler cége (autopro)
A Mitsubishi Fuso cserélhető akkumulátorral rendelkező első teherautói már a télen forgalomba állnak.
júl. 28
10:06
Óriási akkumulátorgyárat építene a Porsche (Autószektor)
A Porsche évi 10-20 gigawattóra áramtároló kapacitással rendelkező akkumulátorcellák előállítására alkalmas üzemberuházást tervez a következő években - jelentette be Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi igazgatója szerdán a stuttgarti vállalat féléves eredménybeszámolója alkalmából tartott telefonos konferenciabeszélgetésen. A Porsche befektetőket is
júl. 28
10:12
Több helyen is óriási a torlódás a magyar autópályákon (Autószektor)
Az M5-ös autópályán, karbantartási munkákat végeznek, emiatt Budapest felé, a 44-es km-nél lezárják a munkaterületnél a külső sávot. A torlódás meghaladta az 5 km-t - írja legfrissebb hírében az utinform. Távolabb, Röszke felé, a 85-ös km-nél, Kecskemét elkerülő szakaszán aszfaltoznak, emiatt a külső sávot lezárták. Már 4 km-t meghaladó torlódásra
júl. 28
10:36
Új ügyvezetőt neveztek ki a kecskeméti Mercedes-nél (autopro)
Új ügyvezető a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. döntéshozó testületében.
júl. 28
11:00
Itt száguldozz, ne az Árpád hídon! (Autónavigátor)
A május közepén megnyitott versenypálya most először szervez autós nyílt napot, melynek dátumát augusztus 19-re tűzték ki. Az eseményre 20
júl. 28
11:06
Ford Explorer PHEV AWD teszt - Feltűnésmentes kényelem, 457 lóerővel (Auto Pult)
Kollégáim az előző években részletekbe menően leírták a típusról minden szempontból alapos véleményüket, ám most, 2023-ban már tiszavirág életű kilépő modellként értékelhetjük a Ford Explorert, amelynek forgalmazása befejeződik Európában. Ez vajon más megvilágításba helyezi a dolgokat?
júl. 28
11:24
Jó döntést az aszfalton! – A Baleset előadás sorozat jövőre lesz tíz éves (2.rész) (Autószektor)
Valóban, belőletek csak annyit látni a híradóban, hogy tologatjátok azt a kis kereket. Aztán leveszik a képet, és jön a következő hír. Igen, a következő kép pedig az, ami már egy zárt világban játszódik, mert el kell menni az elhunyt hozzátartozójához, és közölni kell vele a tragédiát, akár hajnali háromkor is. Vagy el kell vinni egy halott szemlé
júl. 28
11:42
Hulladék acéllal zöldítenék az autókat (autopro)
Az ArcelorMittal és a Gestamp összefog, hogy fokozzák az acélhulladék felhasználását az autógyártásban.
júl. 28
12:30
Ez a luxusmárka lesz Beyonce világturnéjának autóipari partnere (Autószektor)
Beyonce 2023-as Reneissance világturnéja kétségtelenül az év popzenei eseménye; az énekesnő öt hónap alatt ötvenhat koncertet ad Európában és Észak-Amerikában. A lemezbemutató turnén a Lexust érte a megtiszteltetés, hogy exkluzív autóipari partnerként járuljon hozzá annak a programsorozatnak a megvalósulásához, amelyre 2016 óta várnak az énekesnő r
júl. 28
12:42
Javulnak a kilátások a szállítmányozásban (autopro)
A vártnál jobb félévi eredményeket ért el a DSV, ez az egész szektorra nézve biztató.
júl. 28
13:36
Ilyen autókkal ne az autópályára, hanem a bontóba menj! (Autónavigátor)
Az MKIF nemrégiben indított sorozatot Nem kispályás címmel, Janklovics Péter és Elek Péter mutatta be, hogyan nem szabad az autópályán
júl. 28
13:42
Üzemleállás miatt romlott a Harley-Davidson negyedéves eredménye (Autószektor)
A Harley-Davidson Inc. a második negyedévben 1,446 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, 2 százalékkal kisebbre az egy évvel korábbi 1,469 milliárd dollárnál. A működési eredmény 20 százalékkal 221 millió dollárra csökkent 278 millió dollárról. A nettó nyereség 18 százalékkal csökkent 216 millió dollárról 178 millió dollárra. Az egy
júl. 28
14:36
A több chipnek hála növelte eladásait a Toyota (autopro)
A kínai eladások csökkenése ellenére a vállalatnak sikerült javítania első fél évi számain.
júl. 28
15:18
Felborult autó, sérültek, mentőhelikopter és teljes sztrádazár a péntek délutáni csúcsban (Autószektor)
Dabis Krisztina elmondta: az M5-ös autópálya 59-es kilométerénél felborult autóban négyen megsérültek, közülük két embert mentőhelikopter visz kórházba. A mentési munkák idejére a sztráda szakaszát lezárták.  A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt írta: a kecskeméti hivatásos és a lajosmizsei önkormányzati tűzoltók egy
júl. 28
15:42
Több százezer autót hívnak vissza a legnépszerűbb Fordból (autopro)
Váratlan helyzetekben kapcsol be a kézifék, ami akár csúnya balesetet is okozhat.
júl. 28
16:24
Koreában már az utcákon az új Hyundai Santa Fe, mutatjuk milyen! (Autónavigátor)
drasztikus változást hozott a modell életében, hiszen a korábbi, lekerekített formákat lecserélték egy sokkal robusztusabb, szögletesebb megjelenésre. A hivatalos premier
júl. 28
16:30
Járműfényezőket képez a szegedi Roncs Autó - hiánypótló (Autószektor)
A másfél éves képzés szeptemberben indult és februárban végeznek majd az első fecskék az államilag finanszírozott programban – mondja Katona Ferenc oktatásért felelős vezető, aki hozzáteszi, szeptemberben indítják a második évfolyamot, erre már várják a jelentkezőket. Érdeklődőben nem szűkölködnek, az ország minden részéből megkeresték már őket. A
júl. 28
17:06
Sok gondot fognak még okozni a tengeren az e-autók (autopro)
Az elektromos autók szállítása fokozottan tűzveszélyes lehet, főleg, ha a szállítmányozók nem eléggé felkészültek.
júl. 28
17:24
Augusztustól tíz regionális vonalon vonathelyettesítő autóbuszok járnak (Autószektor)
A közleményben kiemelték, az érintett mellékvonalakon a korszerű, légkondicionált autóbuszokkal kiszámíthatóbbá, a korábbinál kényelmesebbé válik az utazás. Hangsúlyozták, a vonatok autóbuszos pótlása megbízhatóságot és minőségjavulást is jelent az érintett vonalakon. A vonatokat helyettesítő autóbuszok lehetőség szerint érintik a vasútállomásokat,
júl. 28
18:12
Hogyan védjük meg autónkat a naptól? (Autószektor)
Emlékszem, gyerekkoromban (nagyjából négy évtizede) simán elég volt a bronzolaj és a gyógyszertárban kapható kakaóvaj a napozáshoz. Mert a cél nem holmi UV-védelem volt, hanem a látványos barnulás és ezek a filléres kencék olyan árnyalatot kölcsönöztek a bőrnek, mintha legalábbis Dél-Franciaország valamelyik kabócáktól zengő luxus strandján napoztu
júl. 28
18:42
Frontális ütközéssel állította meg a Camarót a rendőr (Autónavigátor)
Az Egyesült Államokban a rendőrök nem kergetik városokon át a törvényszegőket, hanem a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek megfékezni azokat,
júl. 28
19:06
Verstappen nyerte az időmérét, de Leclerc rajtolhat az élről vasárnap (Autószektor)
Ami a körülményeket illeti, a vizes F1-es edzés és F3-as kvalifikáció, és a felszáradó pályán startoló majd esőben véget érő F2-es időmérő után a Forma–1-esek 10 perccel elhalasztott kvalifikációja ismét vizes pályán startolt, miközben csökkent az eső intenzitása. Fotó forrása: hirado.hu A versenyzők ennek megfelelően köztes abroncsokon vágtak nek
júl. 28
19:54
Jó döntést az aszfalton! – A Baleset előadás sorozat jövőre lesz tíz éves (2. rész) (Autószektor)
Valóban, belőletek csak annyit látni a híradóban, hogy tologatjátok azt a kis kereket. Aztán leveszik a képet, és jön a következő hír. Igen, a következő kép pedig az, ami már egy zárt világban játszódik, mert el kell menni az elhunyt hozzátartozójához, és közölni kell vele a tragédiát, akár hajnali háromkor is. Vagy el kell vinni egy halott szemlé
júl. 28
20:18
Tényleg, mennyit spórolunk 160-al a Balatonig? (Autószektor)
Az utak mentén már hosszú évek megtalálhatók azok a közlekedésbiztonsági plakátok, melyek azt hirdetik, hogy emelt sebességgel mennyi időt takarítunk meg. Ezek elég kis számok, miközben talán senki sem számolt utána ezeknek. Tegyük meg mi. Irány a Balaton Egy szezonelemző cikkben olvastam, hogy a Balaton legnépszerűbb üdülőhelye változatlanul Siófo
júl. 28
20:48
Komoly viharkárok Budapesten: autókra és utakra dőlnek a fák (Autószektor)
A XIV. kerületi Fogarasi úton és a XIX. kerületi Kazinczy utcában is parkoló autókra zuhant fák miatt kértek a tűzoltóktól segítséget. Az idősek otthona kerítésére hasadt egy hatalmas faág a IV. kerületi Garay utcában. A kiérkezett raj motoros láncfűrész segítségével eltávolította azt. A XI. kerületi Budafoki úton két sávot is elfoglalt egy, a szél

Keresés