Megújult 2024-ben a Ford Kuga, a benzines, konnektoros hibrid továbbra is telitalálat annak, aki kihasználja az előnyeit. Kényelmes, jól megy, könnyen kezelhető és takarékos. Téli villanyos hatótávja csekély, ugyanakkor hibridként sem fogyaszt sok benzint.
Gyűjtőszállítmányozás, komplett és részrakományok – ismerős fogalmak a logisztikában dolgozók számára, de a három rakománytípus közötti különbséget azoknak is érdemes
Egy 61 éves sofőr hajtott észak felé a Wiener Straße-n éjfél körül Graz Lend kerületében. Később azt mondta a rendőröknek, hogy egy autó közeledett felé az út rossz oldalán. Az autó volánja mögött egy 37 éves férfi ült. A 61 éves, az előírásoknak megfelelően közlekedő férfi elmondta, hogy járművét jobbra fordította, hogy elkerülje az ütközést. A 37
A Széchenyi István Egyetem egyre nagyobb – ma már meghatározó – szerepet vállal a magyar drónkutatásban. A témában megvalósult projektek és fejlesztések révén olyan gyakorlati tudással rendelkeznek az intézmény szakemberei, amely egyedülálló képzések indítását tette lehetővé. Ezek között éppúgy helyet kapnak a két féléves szakirányú továbbképzések,
A 2025-ös Africa Eco Race 2024. december 28-án veszi kezdetét, és egy epikus, 5903 kilométeres útvonalon halad át Afrika vad tájain, és 2025. január 12-én a legendás Lac Rose-nál, Dakarban ér véget. Ez a Harley-Davidson második éve zsinórban ezen a versenyen, amely az ikonikus 2024-es debütálást követi, ahol Pedrero és a Pan America 1250™ mély beny
A RÁBA-Steiger traktor a hazai mezőgépgyártás egyik legismertebb és legelismertebb darabja, amely a magyar agrárium fejlődésében kiemelt szerepet játszott. Ez a gép nemcsak a magyar mérnöki innováció és ipari fejlődés példája, hanem egy nemzetközi együttműködés eredménye is, amely megmutatta, hogyan lehet világszínvonalú gépet előállítani hazai gyá
A Ford Escortot nem kell nagyon bemutatni. Bár az egyre fiatalabb generációk talán már nem ismerik, az amerikai gyártó európai részlegének egyik ikonikus darabja 1968-ban látott napvilágot és 2002-es utolsó évéig hat generációt élt meg. A kompakt, jól vezethető és nagyjából jó fogyasztású autó hamar népszerű lett, nem csak az utakon, de a versenypá
Egy alagúthoz közeledve a legfontosabb útmutató a pálya fölött elhelyezett változtatható jelzésképű tábla, amely elárulja, hogy az adott pillanatban épp
Az autóiparban az év szava lehetne a SDV, azaz a szoftveralapú jármű. Habár a fogalom pontos jelentéséről megoszlanak a vélemények, az alapvető értelmezés egyértelmű: azt a járművet tekintjük szoftveralapúnak (szoftver által definiáltnak), amelynek a képességei és szolgáltatásai tetszőlegesen átprogramozhatók. A vezeték nélküli szoftverfrissítés (o
Pénteken a köd fokozatosan ritkul, majd feloszlik, és továbbra is napos idő várható, esetleg északkeleten, keleten lehetnek felhősebb körzetek, időszakok. Csapadék nem valószínű. Az északias szél északkeleten élénk lesz, a Zemplénben egy-egy erős széllökés sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul. Szombatra virradóra
A SZEnergy Team nemrégiben megtartotta szokásos "design freeze" rendezvényét, amely minden mérnöki konstrukciót fejlesztő versenycsapat életében jelentős esemény, hiszen ilyenkor lezárul a tervezés, és elkezdődik a gyártás fázisa. A járműfejlesztés éves ciklusában e két szakasz között a csapat a partnerek, a szponzorok, a meghívott vendégek és a sa
Megtörtént az egymilliomodik C-HR regisztrációja Európában, ezzel újabb Toyota modell csatlakozik a "milliomosok kulbjához". A kerek szám eléréséhez a C-HR-nek
A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 13010/2632/2024. bűnügyi számon eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen. A 8102-es számú úton, a 12-es kilométerszelvénynél Budakeszi irányából Budaörs felé közlekedő autó, 2024. december 23-án 8 óra és 8 óra 12 perc közöt
Kevés játék mondhatja el magáról, hogy főszereplő autója ikonná vált az autós kultúrában, de a Need for Speed sorozat kitermelt jónéhány ilyet. Közülük is a legkiemelkedőbb a Most Wanted BMW M3 GTR-je. Jómagam mindössze 10 éves voltam, amikor megjelent a játék, így nyilván nagy hatással volt rám is, de korántsem szerettem annyira, mint az Undergrou
A 2025-ös Dakar Rally a szezon nyitó fordulójaként a Tereprally Világbajnokság (W2RC) első színhelye is lesz. A TOYOTA GAZOO Racing számára kulcsfontosságú az első versenyen nyújtott erős teljesítmény, mivel a cél, hogy a 2024-es sikeres W2RC szezon lendületét továbbvigyék, hiszen a japán autógyártó már a harmadik egymást követő évben szerezte meg
Julia Schick rendőrségi szóvivő szerint 8 óra 15 perc körül vették észre a lengyel rendszámú teherautót, mert az autó kígyózva haladt, és a sofőrnek nyilvánvalóan gondjai voltak a jármű sávban tartásával. A 44 éves lengyel állampolgár láthatóan függőséget okozó szerek hatása alatt állt, amit a tisztiorvos is megerősített. A rendőrök kis mennyiségű
Szuzuki szerdán hunyt el, halálát limfóma okozta - derült ki a vállalat közleményéből. Az államfő és a kormányfő tűntette ki a Suzuki leköszönt elnök-vezérigazgatóját a Sándor-palotában 2022-ben. A felesége nagyapja által alapított Suzuki vállalathoz 1958-ban csatlakozott, majd a ranglétrán felfelé haladva húsz év múlva annak elnök-vezérigazgatója
Az alapok Kezdjük egy jó hosszú illatos, habos-babos fürdéssel. Nem csak esztétikailag, de a korrózió szempontjából is jó, ha lecsapatjuk a rászáradt sós, saras, koszréteget, amivel a korróziót megelőzzük, és a fényezés állapotát is megóvhatjuk. Le kell hajolni is kicsit, és időt szánni a felnikre, és a kerékjárati ívekre, alaposan mossuk ki a dobb