Meglepő bejelentést tett VV Dorka! A ValóVilág idei szériájának játékosa ugyanis ismét szerelmes, és ezúttal is egyik villatársára esett a választása. ValóVilág 12. szériája sem telt el szerelmi szálak és drámák nélkül. Ezeknek középpontjában leginkább Dorka állt, aki néhány nap után szerelmi kapcsolatot kezdett Valennel. Ennek a viszonynak azonban
A 2024-es év meglepő fordulatokat hozott a Pornhub keresési statisztikáiban. Idén ugyanis Harley Quinn diadalmaskodott a filmes és sorozatos karakterek között. A DC Comics ikonikus antihősnője mögött a Csillagok háborúja és a Trónok harca következett, míg a lista további helyezettjei is tartogattak meglepetéseket.
Örömkönnyek között emlékszik vissza Tomika édesanyja a tavalyi karácsonyra. Egy évvel ezelőtt az ünnepek alatt összegyűlt a pénz a kisfiú gyógykezelésére. Tomika SMA1 nevű betegségben szenved, a rengeteg nagylelkű adománynak köszönhetően idén igazán megélhette a család a karácsonyt, erről mesélt Anikó, a gyermek édesanyja.
Gyerekként még Wayne Rooney mezét hordta, nyár óta pedig az egykori angol válogatott sztár irányítása alatt futballozhat Szűcs Kornél, a Plymouth hátvédje, aki ősszel a nemzeti csapatban is bemutatkozhatott. A 23 éves belső védő augusztusban igazolt a Kecskemét együttesétől a legendás csatár vezette angol másodosztályú alakulathoz, amely jelenleg a
Karácsony napján átlépte az 1 milliárd dollárt (394,5 milliárd forint) az egyik népszerű amerikai országos lottó főnyereményének összege. A hatalmas összeg megnyeréséhez egy 2 dolláros szelvény is elég lehet. A játék történetében az ötödik legnagyobb nyeremény lehet. A számítások szerint a főnyeremény megnyerésének esélye 1 a 302 millióhoz.
Amióta Meghan Markle a reflektorfénybe került Harry herceg oldalán, a közte és Katalin hercegné közötti összehasonlítás állandóvá vált. Az összehasonlítások néha kissé túlságosan is élesek, és talán sokkal izgalmasabb lehet annak bemutatása, hogy a két híresség milyen stílusokban tud igazán kiteljesedni.
Nem túl eredeti, és amiben az, azt sem használja ki rendesen, bőven vannak hibái is – de közben meglepően szórakoztató, nem kell rajta sokat gondolkodni, és időnként tökéletesen megadja videójátékos formában a szuperhősös power fantasyt.
A karácsony nemcsak az ajándékozásról szól, hanem azokról az ételekről is, amelyek ilyenkor szinte biztosan a legtöbbünknél az asztalra kerülnek. A hagyományok szerint ilyenkor szinte minden háztartásban készül halászlé, töltött káposzta, bejgli vagy mézeskalács. Az ünnepi lakomák azonban gyakran bőségesebbre sikerülnek a kelleténél, és az asztalná
Tündéri foókat osztott meg közösségi oldalán Stohl Luca. A magyar táncművész családjában már hagyomány lett, hogy szenteste a legkisebb osztja szét az ajándékokat. Hosszú évekig Luca kisöccsére hárult ez a nemes feladat, ám most több, mint 10 esztendő után kislánya, Róza vette át a stafétabotot nagybátyjától.
Az év utolsó napjai csendes, de ködös időjárást ígérnek. A karácsonyi napsütés után a köd egyre inkább teret nyer, különösen keleten és délkeleten. A szilveszteri napokban a délies szél hozhat némi enyhülést, de a hideg továbbra is marad. Friss előrejelzések szerint szombaton már elkezdődnek a ködösebb reggelek.
A krasznodari régióban vészhelyzetet hirdettek, miután a Fekete-tenger partjait továbbra is olaj borítja. A két tankerhajó balesete óta eltelt tíz nap alatt a helyzet nem javult, sőt, egyre súlyosabbá vált. A szennyezés azóta beborította a homokos strandokat Anapa környékén, amely egy népszerű nyári üdülőhely.
A mestersége intelligencia (MI) térhódításával tömegével jelennek meg a közösségi oldalakon a kamuhirdetések, tudományosnak álcázott videók, amelyeken ismert emberek, orvosok arcával reklámoznak valamit. A szakember is találkozik ezekkel?
A Squid Game, vagy a Nyerd meg az életed! rajongói éveken át várhattak a népszerű Netflix-sorozat folytatására, ám ma végre megjelent a folytatás. A teljes évadot december 26-ától már minden előfizető megtekintheti a streamingplatform felületén. A hét epizódból álló második évadban a főhős a játék mögött álló lángelme nyomába ered...
Michel de Nostredame francia asztrológus és látnok - akit gyakran Nostradamus néven ismernek - titokzatos jóslatai évszázadok óta lenyűgözik az embereket. Sokan úgy gondolják, hogy az 1555-ös Les Prophéties című művének több mint 900 négysorosa, amely rejtélyes versekben íródott, fontos világeseményeket jósol meg. Most itt vannak a jövendölések a 2
Meseautó, Aglaja, Aranyélet, Szeget szeggel – csak pár olyan cím, amelyben a közönség találkozhatott Ónodi Eszter színésznő sokoldalú tehetségével. Több évtizede alakít mindenki által ismert és kedvelt karaktereket, miközben az ismertsége mellett önazonos maradt és a saját értékrendjét képviselve éli az életét.
Jézust gyakran hívták "fénylő reggeli csillagnak". Nem csoda, hisz a keresztények hite szerint a karácsonyi csillag őt szimbolizálja. A Megváltó születésekor Betlehem felett megjelenő karácsonyi csillag mutatta az utat a három napkeleti bölcsnek a gyermek Jézushoz.
Robert Fico szlovák miniszterelnök moszkvai látogatásán kifejezte készségét arra, hogy hazája az orosz-ukrán tárgyalások helyszínéül szolgáljon – közölte csütörtökön Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök megjegyezte, hogy Moszkva nem ellenzi ezt a felvetést. Robert Fico december 22-én tárgyalt Putyinnal a Kremlben, a két politikus 2016-ban találkozott u
Egyre több ügyfél panaszkodik egy nagy csomagküldő cég szolgáltatásaira, miután értékes csomagjaik nyom nélkül eltűntek vagy megrongálódva érkeztek meg. Az ügyfelek kétségbeesetten keresik az igazságot, miközben a cég tagadja a problémák növekedését. A fogyasztóvédelmi szakértő szerint a vásárlóknak a szerződött félhez kell fordulniuk problémás ese
Megmutatta a nagyvilágnak szerelmét a Dancing with the Stars gyönyörű táncosnője. Szőke Zsuzsi saját maga osztotta meg eddig féltve őrzött titkát, feltöltött ugyanis az oldalára egy videót, amelyben párjáról és az első közös karácsonyuk pillanatai is láthatóak. Sőt, néhány információt is megosztott a kedveséről a követőivel.
Karácsonykor szinte minden családnál szokás a nagy dínom-dánom, tele az asztal ételekkel és sokan ilyenkor több alkoholt fogyasztanak, mint a hétköznapok során. Persze sok kivétel van, közéjük tartozik Katalin hercegné is, aki - mint sok minden másban - ebben is példamutató.
A tudósok által felfedezett fosszíliát csak "idegen növénynek" nevezték el, mivel nem hasonlít semmilyen ismert fajra sem a múltból, sem napjaink fajai közül.
Élete talán legszomorúbb karácsonyát tölti Fenyő Miklós. Az énekes ugyanis kénytelen volt lemondani a decemberi nagykoncertjét. Fenyő Miklós szerdán egy közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben jelentette be, hogy idén betegség miatt nem tudja megtartani a december 26-ára, karácsony második napjára időzített koncertjét az Erkel Színházban.
Kilencvenkét éves korában csütörtökön meghalt Manmohan Szingh volt indiai kormányfő, akit az indiai gazdasági nyitás atyjaként tiszteltek. A volt miniszterelnököt helyi idő szerint csütörtök este szállították be az Újdelhiben működő AIIMS kórház sürgősségi osztályára, miután otthonában elvesztette az eszméletét. A politikust, aki idős korából fakad
Friderikusz Sándor Podcastjának vendége volt Epres Ilona. A nő neve tavaly ősszel járta be sajtót, ugyanis az édesanya saját unokájának adott életet. A világszenzációra Londonban került sor, Ilona itt szülte meg unokáját, Danikát. Azonban a család története nem itt ért véget, az újabb fordulatról mesélt a nagymama a műsorvezetőnek.
A 2025-ös divat előrejelzés izgalmas betekintést nyújt egy folyamatosan átalakuló iparágba, ahol az innováció, a fenntarthatóság és az inkluzivitás szorosan összefonódva formálják a jövőt. Az elkövetkező években várható trendek világosan mutatják, hogy a divat rohamosan fejlődik, köszönhetően a változó fogyasztói igényeknek, a technológiai áttörése
A NASA James Webb űrtávcső új képei egy galaxis kialakulását mutatják be, amely hasonló tömeggel bírhatott, mint a Tejútrendszer a fejlődésének hasonló szakaszában.