2024. december 2. hétfő

dec. 2
0:15
Reguly Márta: új dolgozói igényekre kell készülni a munkaerőpiacon (Infostart)
Az alapbér mellett a magánélet tiszteletben tartása és a jó hangulatú, támogató közeg számít a dolgozók számára a munkahelyük kiválasztáskor – derült ki a PwC nyolcadik alkalommal elkészített Munkaerőpiaci preferencia felméréséből, amelyben idén több mint 90 ezer munkavállaló, egyetemi hallgató és közoktatásban vagy szakképzésben tanuló diák vett r
dec. 2
0:15
A nő megtalálta a nagymamája naplóját, miután elolvasta, azonnal lemondta a közelgő esküvőjét (Blikk)
Rá kellett döbbennie arra, hogy sajnos rosszul választott.
dec. 2
0:15
Budapesten járt Greta Thunberg (Infostart)
A klímaaktivista a Margit körúton ült be teázni egy társaság meghívására.
dec. 2
0:15
Advent - A Vatikánban most a biztonság az első (Infostart)
Ferenc pápa üdvözölte a Libanonban megszületett tűzszünetet a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján, amelyen életbe lépett a karácsonyi időszakra és már a jubileumi szentévre készülő rendkívüli biztonsági terv.
dec. 2
0:15
Exit poll: így végződhetett a romániai választás – Hivatalos eredmények holnap (Blikk)
A CURS által végzett exit poll közvélemény-kutatás eredményei szerint biztosított a magyarok jelenléte a romániai parlamentben. Az adatok szerint az erdélyi magyarokat képviselő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a képviselőházban 5 százalékos aránnyal, a szenátusban szintén 5 százalékkal sikerült elérnie a parlamenti bejutáshoz szükséges
dec. 2
0:15
Karácsony Gergely a Deáknál gyújtott gyertyát (Infostart)
Karácsony Gergely főpolgármester gyújtotta meg az első adventi gyertyát és kapcsolta fel az ünnepi fényeket vasárnap Budapesten a Városháza parkban, ahol a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz-akciójához is várják az adományokat.
dec. 2
0:15
Max Verstappen tét nélkül is megnyerte a katari F1-futamot (Infostart)
Már csak egy versenyhétvége van hátra, a konstruktőri vb-elsőségért még nagyon nagy a verseny.
dec. 2
0:15
Álarcos énekes: megvan az újabb kieső, ő rejtőzött a Mézeskalács jelmez alatt (Blikk)
Izgalmakkal és nevetéssel teli volt az Álarcos énekes mai adása. Az RTL műsorának mai részében csak egy énekesnek kellett lemondania a folytatásról.
dec. 2
0:15
Exit poll: a kormányon lévő szociáldemokraták nyerhették a romániai parlamenti választást (Magyar Hírlap)
A felmérések szerint második helyre a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) került.
dec. 2
0:15
Nagy Sándor legalább 20 várost nevezett el magáról, de lehet akár 70-et is (Helló Magyar)
Nagy Sándor hódításai során nem csupán területeket foglalt el, hanem városokat is alapított, amelyek többsége a saját nevét viselte: Alexandria.
dec. 2
0:15
A Ferrarinak és Hamiltonnak sem jó előjel, amit Toto Wolff nyilatkozott (Racing)
A Mercedes csapatfőnöke sem gondolja, hogy Lewis Hamilton elveszítette a sebességét, de ettől még nem biztos, hogy a Ferrarinál gyors lesz.
dec. 2
0:15
Budapestre látogatott Greta Thunberg, a világ egyik legismertebb környezetvédelmi aktivistája (Nyugati Fény)
Meglepetésvendég volt egy magyar zöldmozgalom hétvégi rendezvényén.
dec. 2
0:15
Hatalmas veszélyre figyelmeztet a rendőrség: bármikor valóra válhat minden autós rémálma (naphire.hu)
Komoly veszélyre figyelmeztet a rendőrség: nagy problémát okozhat, ha egy vadállat ugrik a gyanútlan sofőr elé. Az "élményhez" most nem kell autóba ülni, megnézhető a képernyőn is.
dec. 2
0:15
A világ leghosszabb repülőútja, ami 19 órán át tart (in.hu)
Ez a járat biztosan nem való a gyengébbeknek: a tervezett 18 óra 50 perc alatt 15348 kilométert tesz meg a New York-i JFK repülőtérről a szingapúri Changi repülőtérre, elnyerve a világ leghosszabb non-stop járatának címét.A hosszú távú járatok általában hat és 15 óra közöttiek, de vannak olyanok, amelyek még ennél is tovább tartanak: ezeket nevezik
dec. 2
0:15
Döbbenetes, halálos baleset – A saját feleségét gázolta el (Nyíregyháza)
Egy traktor maga alá gyűrte, majd a kerekek között lelte halálát egy 60 év körüli asszony vasárnap délelőtt Nyírtelken. A nyugalom megzavarására alkalmas képeket láthatnak.
dec. 2
0:15
Forralt bor minden mennyiségben – ezeket a recepteket imádni fogod! (Street Kitchen)
A forralt bor illata olyan varázslatosan ünnepi, hogy még a legnagyobb Grincsek is kénytelenek elismerni: valami egészen különleges van a levegőben. És bár mindent megtesznek, hogy elkerüljék a karácsonyt, egy-egy pohár forralt bor mellett még ők is elfelejtik, hogy utálják ezt az ünnepet.
dec. 2
0:15
Kezeletlen felfázás: innen tudhatja, ha már átterjedt a veséjére a húgyúti fertőzés (EgészségKalauz)
Nagy bajok származhatnak abból, ha nem kezelteti magát.
dec. 2
0:15
Karácsonyi ajándék hitelből: anyagi csőd lehet a vége, ha így veszed fel – mutatjuk a buktatókat (Hóvége)
Jön a karácsony, már csak pár hét van hátra, és mostanra már biztosan mindenki elkezdett matekozni. Mi is.
dec. 2
0:15
A Nullarbor-síkság titka: Egy rejtélyes heg Ausztrália külterületén (PlanetZ)
Az év elején egy barlangász egy titokzatos sebhelyet fedezett fel a Nullarbor-síkság műholdképein, amelyet egy eddig ismeretlen tornádó okozott. A tornádó, amely 2022 novemberében pusztított, egy erős, F2 vagy F3 kategóriájú vihar lehetett, amely 11 kilométer hosszú, 160-250 méter széles cikloidális nyomokat hagyott a tájon. A kutatók műholdfelvéte
dec. 2
0:19
Exit poll - "Túléli" a választást a román baloldali kormány és az RMDSZ is (Infostart)
A szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések szerint második helyre a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) került, míg a jelenlegi parlament két, magát jobbközép erőként meghatározó pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetséget egyaránt 15,5 százalékon mérték.
dec. 2
0:19
Online csalások: naponta már 72 millió forintot visznek el itthon a kiberbűnözők (Infostart)
A szakemberek azt kérik, hogy figyeljünk a “kiberzsebesekre", főleg a karácsonyi időszakban és a Black Friday akciók idején.
dec. 2
0:19
Magatehetetlenül esett össze Edoardo Bove a Foirentina-Interen (Infostart)
Úgy tűnt, a 22 éves középpályás lehajol, hogy megigazítsa a cipőjét vagy zokniját, majd hirtelen elterült a gyepen.
dec. 2
0:19
Sallai megszerezte első gólját a Galatasarayban (Magyar Hírlap)
Az isztambuli sztárcsapatban a magyar válogatott támadó végig a pályán volt és a második félidő elején, a 47. percben talált kapuba.
dec. 2
0:19
A CIA titkos fegyvere, amely képes volt megölni anélkül, hogy bárki tudta volna (Helló Magyar)
A CIA által fejlesztett „szívroham pisztoly” volt, amely képes volt megölni egy embert úgy, hogy a halál okát soha ne derítsék ki.
dec. 2
0:19
"Hol a bizonyíték a vádakra? Hol?" – újabb kirohanást tett az FIA elnöke, a versenyzők levelére is magasról tesz (Racing)
A Katari Nagydíj versenynapjára megérkezve először reagált nyilvánosan az őt ért legfrissebb kritikákra, köztük az F1-es versenyzők által írt levelére és az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm.
dec. 2
0:19
A Fidesz nyerte az időközi választást az ellenzéki többségű városban (Nyugati Fény)
A Fidesz jelöltje tarolt Szentes városában.
dec. 2
0:19
Igazi horrorba csöppent ez a nő: vezetés közben vette észre, hogy épp egy mérges kígyó kúszik fel a lábán (naphire.hu)
Egy ausztrál nő igazi horroba csöppent vezetés közben, ugyanis az autópályán vette észre, hogy egy halálos kígyó mászik épp felfele a lábán.
dec. 2
0:19
A Tudom, mit tettél tavaly nyáron Madelyn Cline főszereplésével kap folytatást (in.hu)
Az 1990-es évek klasszikusa, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron újabb folytatást kap, melynek főszereplője az Outer Banks-ből ismert Madelyn Cline lesz. Dúl a nosztalgia mostanában: először a Kegyetlen játékok kapott rebootot, most pedig ez!Jennifer Love Hewitt és Freddie Prinze Jr. visszatérnek az eredeti filmből, és a társszereplő Sarah Michelle G
dec. 2
0:19
Szoros meccsen vereség - idegenben játszottak a kosarasok (Nyíregyháza)
A Mafc vendége volt a Hübner Nyíregyháza Bs.
dec. 2
0:19
Rudolf csokitorta (Street Kitchen)
Ez a jópofa torta garantáltan mosolyt varázsol majd mindenki arcára. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is odáig lesznek érte.
dec. 2
0:19
Mi az ízületi fájdalom oka, és mit tehetünk ellene? (EgészségKalauz)
Az ízületek, azon belül is a porcok nehezen regenerálódnak, ezért az idő előrehaladtával annál nagyobb az esélye az ízületi problémák kialakulásának, minél idősebb valaki.
dec. 2
0:19
Futótűzként terjed és a dörzsöltek is elhiszik: az új telefonos csalás rémisztően hihető (Hóvége)
Mikor fogjunk gyanút és hogyan kerüljük el, hogy áldozatokká váljunk? Mit tehetünk, ha már megtörtént a baj? Cikkünkben bemutatjuk az egyik leggyakoribb, érzékeny adatainkra pályázó csalást.
dec. 2
0:21
Elárulták Zelenszkijt (Magyar Hírlap)
Zaharova értékelte a helyzetet.
dec. 2
0:21
2024.12.02. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Építsük életünket sziklaszilárd alapra, a hit segítségével!
dec. 2
0:23
Kelemen Hunor a romániai választások után: a magyarság bizonyított (Infostart)
Az RMDSZ-elnök közölte: a szövetséget öt százalékon mérő exit poll-eredményeket nem kívánja kommentálni, az RMDSZ saját számításai szerint tíz milliós részvétel mellett 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számít.
dec. 2
0:23
Sallai Roland vezetéshez juttatta a Galatasarayt, hiába (Infostart)
Sallaiék pontvesztésük ellenére továbbra is vezetik a tabellát, míg az Eyüpspor a negyedik.
dec. 2
0:23
Simicskó István: Advent sajátos és különleges időszak az embereknek (Magyar Hírlap)
A KDNP frakcióvezetője szerint az adventi várakozásban jó lenne elérnünk, hogy mindannyiunk szívében megszülessen a kis Jézus.
dec. 2
0:23
Verstappen nyerte a katari futamot, amit egy letört tükör a feje tetejére állított (Racing)
Max Verstappen a rajtnál átvette a vezetést, majd ellenállt a Lando Norris által jelentett nyomásnak, hogy megnyerte a Katari Nagydíjat.
dec. 2
0:23
Fordulat jön? Itt a romániai parlamenti választás előzetes eredménye (Nyugati Fény)
Íme a részletek!
dec. 2
0:23
5 tárgy, amit a lakberendezők SOHA nem dobnak ki (in.hu)
A rendezett otthon létrehozásának első lépése abból áll, hogy kidobjuk azokat a tárgyakat, amelyeket nem szeretünk vagy nem használunk már. Bizonyos dolgokat azonban szinte kötelező megtartani."Ha valami fontos számodra, teremts otthont neki. Ennek ellenére azt javaslom, szabj határt magadnak" – mondja Ashley Murphy, a NEAT Method nevű otthonszerv
dec. 2
0:23
7 nap, 7 recept: ünnepre hangoló kaják (Street Kitchen)
Narancsos csirkecomb, citromos-feketeborsos harcsabrassói, vega karácsonyi pite - a legfullosabb, ünnepre hangoló kaják jönnek!
dec. 2
0:23
Milyen problémákat okozhat a túlzásba vitt cinkfogyasztás? (EgészségKalauz)
Az igaz, hogy a cink fontos tápanyag, hiszen az immunrendszer működésétől kezdve a sebgyógyuláson át az agyi funkciókig számos folyamatban részt vesz, de a szükségesnél nagyobb mennyiség már nem tesz jót.
dec. 2
0:27
Beindult a mozgolódás Gulácsi és Orbán klubjánál (Infostart)
A német Bundesligában negyedik helyen álló és ott négy mérkőzés óta nyeretlen lipcsei klub vasárnapi közlése szerint a 49 éves sportigazgató távozása nincs összefüggésben a csapat által elért közelmúltbeli gyengébb eredményekkel.
dec. 2
0:27
Ez az oka annak, hogy Victoria Beckham és Meghan Markle nem beszél egymással (Magyar Hírlap)
Korábban nagyon jó viszonyt ápoltak.
dec. 2
0:27
Váratlan pilótacsere jöhet, a szezonzáróra kiteheti frusztrált versenyzőjét a csapat (Racing)
Sajtóértesülések szerint a Katari Nagydíj volt Esteben Ocon utolsó versenye az Alpine színeiben, a csapat ugyanis afelé hajlik, hogy a szezonzáróra már Jack Doohant ültesse az autójába. A francia pilóta kiesés utáni nyilatkozata is búcsúüzenetként hangzik.
dec. 2
0:27
Komoly betegségekre utalhat, ha alacsony a pulzusa! Ezt tanácsolja a kardiológus (EgészségKalauz)
Ha alacsony a pulzusa és ilyen kísérő tünetet is tapasztal, inkább hívja a mentőket!
dec. 2
0:31
Egyetért a brit sajtó: Szoboszlai a csapat legjobbjai között volt a City ellen (Infostart)
Szoboszlai Dominik teljesítményét sokra értékelte a brit sajtó a Manchester City elleni rangadó megnyerése (2-0) után. A Liverpool középpályása az értékelések alapján egyik legjobb, ha nem a legjobb mérkőzését játszotta az őszi idényben.
dec. 2
0:31
Kelemen Hunor: Az erdélyi magyar közösség bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért (Magyar Hírlap)
Az Rmdsz elnöke szerint vasárnap az a korosztály "mozdult meg" leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és "tudja, mi a magyarellenesség".
dec. 2
0:31
Norris: Ezt el***tam, pedig nem vagyok hülye (Racing)
Lando Norris elfogadja a Katari Nagydíját kisiklató súlyos büntetést, ugyanakkor állítja, nem látta a célegyenesben lévő sárga jelzést.
dec. 2
0:31
Szívinfarktus: újra megtörténhet? Ezt az 5 tanácsot fogadja meg a kardiológustól (EgészségKalauz)
Szívinfarktus bármikor kialakulhat, hirtelen is jelentkezhet, de akár már hetekkel korábban is jelentkeznek ráutaló figyelmeztető jelek. Íme 5 orvosi tanács, hogy elkerüljön egy újabb szívinfarktust.

Keresés