2024. december 22. vasárnap

dec. 22
0:15
Életveszélyes állapotba került Gyémi: "Az orvos azt mondta, idén novemberben meg fogok halni" (Blikk)
Kis Grófo, szintén zenész testvére, Gyémi elképesztő átalakuláson ment keresztül: több tíz kilótól szabadult meg az elmúlt hónapokban. Az átalakulásnak azonban komoly oka van, ugyanis az orvosai azt mondták neki, hogyha nem kezd bele a változtatásba, akkor a mostani karácsony már nem éli meg. Elárulta mi történt vele és, hogyan érzi most magát.
dec. 22
0:15
Friss jelentés: egyre nagyobb esély van a fehér karácsonyra – Mutatjuk, mikor és hol havazhat (Blikk)
Jó hír érkezett azok számára, akik fehér karácsonyban reménykednek. Az előrejelzések jelenlegi állása szerint egyre nagyobb rá az esély, hogy hó borítja majd a tájakat karácsonykor. Ráadásul a korábbi jelentésekkel szemben az ország több részén is számíthatunk havazásra. Mutatjuk, hogy mikor érkezik a hó.
dec. 22
0:15
Már korábban tudott a rendőrség a magdeburgi terroristáról? (Blikk)
Már korábban figyelmeztette a német tartományi rendőrséget a szaúdi biztonsági szolgálat a magdeburgi merénylő személyével kapcsolatban. - erről szólnak lapértesülések a Németországot megrázó legújabb nyugat-európai terrortámadással kapcsolatban.
dec. 22
0:15
8 méter mély kútba zuhant egy kutya Fóton (Blikk)
Szörnyű baleset történt szombaton: több méter mély kútba esett egy nagy testű kutya Fóton. A kimerült állathoz a katasztrófavédelem munkatársai egy alpintechnikai végzettséggel rendelkező kollégákkal együtt érkeztek, akik leereszkedtek a kútba, hogy kiszabadítsák a szerencsétlen állatot. Fotókon számoltak be a mentés pillanatairól.
dec. 22
0:15
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben (Infostart)
Az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a hagyományos Országházi Gyermekkarácsonyi ünnepségen nyolcszáz, nehéz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű általános iskolás gyermeket látott vendégül Magyarországról és határon túli, magyarok által lakott településekről szombaton a Parlamentben.
dec. 22
0:15
Mi történhetett? Boráros Gábor nem ment el a Kunkli Tivadar elleni meccse mérlegelésére! (Blikk)
Mindenki Boráros Gáborra és Kunkli Tivadarra lett volna kíváncsi a HELL Boxing Kings szuperdöntője előtti mérlegelésen, azonban csak egyikük érkezett meg. Ettől még persze lesz összecsapás kettejük közt, de több mint furcsa, hogy Boráros már a második mérlegelésétől marad távol...
dec. 22
0:15
Magyar légiós szenzációs gólja: ilyet még Puskás, Kocsis vagy Kubala sem tudott! (Infostart)
Gyollai Dániel, az északír élvonalban szereplő kapus, az egykori békéscsabai kapus a saját térfeléről szerzett gólt a Glentoran csapatában.
dec. 22
0:15
Megszólalt a Mohu: Így lehet majd visszaváltani a palackokat az ünnepek alatt (Blikk)
Minden eshetőségre gondoltak.
dec. 22
0:15
A szociális főigazgatóság központjába kerültek Magyar Péterék gyerekeknek szánt ajándékai (444.hu)
Amíg nem lesz meg a szerződéskötés, addig ott is maradnak a Belügyminisztérium válasza szerint.
dec. 22
0:15
Ferenc pápa a gázai légicsapásokról: Tegnap gyerekeket bombáztak, ez kegyetlenség, ez nem háború (444.hu)
A vatikáni bíborosokhoz intézett karácsonyi beszédét a pénteki izraeli légicsapásokra való utalással nyitotta.
dec. 22
0:15
Tényleg készül már a 100 millió dolláros szuperjacht, ami akár egy magyar ügyfélé is lehet (444.hu)
A cég pénzügyi beszámolója erősítette meg a szuperjacht létezését.
dec. 22
0:15
Vasárnap jön a havazás - állítják a meteorológusok (Infostart)
Vasárnap az ország északi, északkeleti részében, az Északi-középhegység nyugati felében akár több centiméteres hóréteg is kialakulhat - közölte a HungaroMet Zrt.
dec. 22
0:15
Kiderült, mennyi pénzt focizott eddig össze Szoboszlai Dominik: egészen brutális az összeg (Promotions)
Az is kiderült, hogy megéri jól focizni.
dec. 22
0:15
Mindenki beszállna a bogyósgyümölcs-üzletbe (Mínuszos)
A bogyós gyümölcsök népszerűsége évek óta a töretlen, elsősorban az áfonya és a málna sikerének köszönhetően. A világ számos országa szeretne hasznot húzni a növekvő piacból és beszáll a termelésbe, olvastuk a fruchthandel.de portál cikkében.
dec. 22
0:15
A 66 éves Gajdos Tamás 28 év után szakított gyermekei édesanyjával, és már újra szerelmes (Sassy)
"Nemrég egymásra találtunk egy olyan csodálatos nővel, akivel szépen alakul az életünk."
dec. 22
0:18
Döbbenetes részletek derültek ki a magdeburgi támadóról: nem iszlamista terrorista volt (naphire.hu)
Magdeburgban őrizetbe vették a pénteki tömeges gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost, aki a várostól délre fekvő Bernburgban él és dolgozik - közölte Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szombaton. Úgy tudni, a mandenburgi támadó nem iszlamista terrorista volt.
dec. 22
0:18
Illatos, fűszeres diabetikus keksz karácsonyra, amit cukorbetegek is ehetnek (EgészségKalauz)
Alig van ideje sütni, de jól jönne egy sokáig elálló, gyors és finom süti? Már mutatjuk is a receptet!
dec. 22
0:19
Zelenszkij kinevezte Ukrajna új budapesti nagykövetét – Ismerős a név! (Blikk)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kinevezte a háborút is megjárt kárpátaljai professzort, Fegyir Sándort Ukrajna budapesti nagykövetének, igy a diplomata nemsokára elfoglalhatja budapesti állomáshelyét.
dec. 22
0:19
Robert Fico szerint Zelenszkij meg akarta vesztegetni 500 millió euróval (Blikk)
Volodimir Zelenszkij 500 millió eurót ígért Szlovákiának, ha támogatja Ukrajna NATO-tagságát" – állítja Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután az ukrán elnök Brüsszelben zárt ajtót mögött tárgyalt az uniós vezetőkkel. A kormányfő a gáztranzittal kapcsolatban sem ért egyet az ukrán elnökkel. "Ha mi segítünk Ukrajnának, azt várnám, hogy Ukrajna i
dec. 22
0:19
Fontos bejelentést tett a magyar rendőrség a karácsonyi vásárokról a magdeburgi merénylet után (Blikk)
A Németországban történt megrázó eset után a magyar rendőrség szombat délután fontos közleményt tett közzé a honlapján a karácsonyi vásárokról. Kiemelték, hogy a magdeburgi támadás után mostantól itthon is fokozott rendőri jelentét lesz az adventi vásárokon, illetve fizikai akadályokat is helyeztek a helyszínekre, amelyek megvédik a látogatókat.
dec. 22
0:19
Vigyázz! Ez a népszerű diéta hajhullást okozhat egy friss kutatás szerint (Blikk)
Gondold át, mielőtt elkezded!
dec. 22
0:19
Iványi Gáborék neves művészekkel tartanak jótékonysági eseményt a Blaha Lujza téren vasárnap (444.hu)
A fellépők között van többek között Jordán Adél, Geszti Péter és Puzsér Róbert is.
dec. 22
0:19
"Én vagyok az iszlám legagresszívabb kritikusa a történelemben" – nyilatkozta öt éve a magdeburgi merénylő (444.hu)
Taleb A. azt mondta egy 2019-es interjúban: nincs jó iszlám, és hogy még Németországban is nehéz volt a hitetlenségéről beszélnie.
dec. 22
0:19
Ötöslottó: öt nagyon egyszerű szám majdnem 2 milliárd forintot ért, lássuk, sikerült-e eltalálni valakinek (Promotions)
Ezek az 51. heti nyerőszámok.
dec. 22
0:19
Abigéltől a Tüskevárig – Klasszikusok a Dunán (Mínuszos)
Abigéltől a Tüskevárig – magyar klasszikusok az ünnepi időszakban a Dunán. Karácsonytól az új év első napjáig felejthetetlen magyar filmklasszikusokkal várja nézőit a Duna.
dec. 22
0:19
Te is biztosan rosszul olvasztod ki, ezért teszed tönkre a húst és a halat a karácsony főzésnél (Sassy)
Elmagyarázzuk, hol rontod el, és elmondjuk, hogyan készítsd elő a lefagyasztott húst és halat.
dec. 22
0:21
Gyorskorcsolya-ob: Bödei Bálint és Bíró Hanna győzött sprintben (Magyar Hírlap)
A résztvevőknek pénteken és szombaton is teljesíteniük kellett az 500 és az 1000 méteres távot.
dec. 22
0:21
Hotelben tölteni az ünnepi időszakot? Több ok miatt is megéri! (Hamu és Gyémánt)
Az ünnepi időszak a szeretetről, a nyugalomról és a békéről szól – legalábbis így kéne lennie. Ám egyre többen érzik úgy, hogy a készülődéssel járó stressz, az aggódás a családi vacsora körül, a rosszul kiválasztott ajándékok miatt érzett kétségbeesés felemészi őket. Épp ezért lehet jó ötlet az év végi hajtásból egy kicsit kiszakadni és egy hotelbe
dec. 22
0:22
Rendkívüli bejelentés: Orbán Viktor szerint nagyon nagy változás jön, át fogunk térni a béke korszakába (naphire.hu)
Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába.
dec. 22
0:22
Balesetek karácsonykor - ezekből a gyógynövényekből legyen otthon! (EgészségKalauz)
Dr. Sebő Zsuzsa mentőorvos-homeopata elmondja, milyen gyógynövényeket érdemes otthon tartanunk az ünnepek alatt.
dec. 22
0:23
Megvan, hova tették Magyar Péter gyerekeknek szánt ajándékait (Blikk)
Másnapra derült ki, hová kerültek a TISZA párt önkéntesei és Legyél a Változás civil egyesület által a a fóti gyerekotthonnak szánt ajándékok. A területért is felelős Belügyminisztérium (BM) egy médiaérdeklődésre válaszolva elárulta, hogy mi történt a csomagokkal, és azokat végül megkapták-e a gyerekek.
dec. 22
0:23
Magyar Péter különös nyílt levelet írt Lévai Anikónak – Szerinte Orbán Viktor elvitette a gyerekek ajándékát (Blikk)
A TISZA Párt elnöke, Magyar Péter pénteken az óbudai Szilágyi Erzsébet gyerekotthonba szeretett volna ajándékokat vinni, de oda sem engedték be a politikust. Az őt fogadó Fülöp Attila államtitkár - aki egyébként nem engedte be az intézménybe - ígéretet tett rá, hogy az ajándékokat megkaphatják a gyermekek a péntek esti karácsonyi ünnepségen. Ám kid
dec. 22
0:23
Megnyitott az Aldi gigantikus szuperboltja! Így néz ki belülről (Blikk)
Wow! Erre nincs jobb szó
dec. 22
0:23
Csak január elején dől majd el, hogyan lomtalanítanak a budapestiek a jövőben (444.hu)
Az Energiaügyi Minisztérium és a MOHU közösen dolgozza majd ki a részleteket.
dec. 22
0:23
Albánia egy évre betiltja a TikTokot (444.hu)
A döntés azt követően született meg, hogy egy hónappal ezelőtt egy 14 éves fiút megkéselt az egyik diáktársa.
dec. 22
0:23
Tovább bővült az agyaghadsereg, döbbenetes felfedezést tettek az első kínai császár sírjánál (Promotions)
Az agyaghadsereg az egyik legismertebb régészeti lelet az egész világon.
dec. 22
0:23
Nehéz eldönteni, hogy fejlődés vagy hanyatlás (Mínuszos)
A trópusi depresszió eredetileg egy időjárási kifejezés, de Kudász Gábor Arion fotóművész vietnámi utazásai során lelkiekben is átesett rajta, és ezt választotta végül a sorozata címéül. A Tropical Depression képein a családi tradíciók és az egyéni vágyak állnak egymással konfliktusban, a modern életre törekvés pedig károkat okoz.
dec. 22
0:23
Épp csak a mellbimbóját takarja Kim Kardashian karácsonyi ruhája (Sassy)
Sok pénzbe került a teste átalakítása, muszáj mutogatni, hiszen státusszimbólum, hogy telik rá.
dec. 22
0:24
2024.12.22. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Figyeljünk oda, hogy ki az, aki valóban segítségre szorul, és siessünk a segítségére!
dec. 22
0:25
Az ukrán borzalom nem ért véget (Magyar Hírlap)
Mindenki Trumpot várja.
dec. 22
0:25
Laktató, íncsiklandó és húsmentes – így készül a tökéletes karfiol steak (Hamu és Gyémánt)
A karácsonyi menüsort összeállítani önmagában sem könnyű feladat, pláne, ha a családban vannak speciális diétát követő rokonok. Szerencsére ma már számtalan izgalmas, mindenmentes receptet találunk az interneten, amit egyszerűen és gyorsan elkészíthetünk. Most mutatunk egy olyat, ami tökéletes lehet, ha vegánok vagy vegetáriánusok érkeznek hozzánk
dec. 22
0:26
Elképesztő számokat húztak ki az Ötös lottó sorsoláson: a jövő héten már 2 milliárd 140 millió forintért játszhatunk (naphire.hu)
Kihúzták az Ötös lottó 51. heti nyerőszámait.
dec. 22
0:26
Orvosmeteorológia: havazással és durva frontokkal érkezik a vasárnap (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint igen kellemetlen lesz az ünnepek előtt ez a szervezetünket próbára tevő frontsorozat.
dec. 22
0:27
Kiderült: még nem is dőlt el, mikor vezetik be az új lomtalanítási rendszert! – Itt vannak a friss információk (Blikk)
Sokan készpénznek vették, hogy Budapesten megszűnik az eddigi lomtalanítási rendszer, miután a MOHU az elmúlt időszakban ilyen irányú nyilatkozatokat tett. Azonban most kiderült, hogy a döntés még meg sem született. A friss információkat az Energiaügyi Minisztérium közleményben osztotta meg, szombaton.
dec. 22
0:27
Meglépte az Aldi, amire mindenki várt! Most sokszorosan ünnepelhetnek a vásárlók (Blikk)
Na ez egy nagy dolog!
dec. 22
0:27
Világhírű volt Magdeburg a terrortámadás előtt is, Magyarországról is tömegével vándoroltak oda egy dolog miatt (Promotions)
Magdeburg pár évvel ezelőtt nagy betűvel írta fel a nevét a világtérképre, ezért ment oda mindenki.
dec. 22
0:27
Két autó karambolozott az M7-es autópálya pihenőjében (Mínuszos)
Két személyautó karambolozott az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán, a kajászói pihenőnél. A baleset következtében egy LPG gáz kútnak ütköztek, ami megsérült. Az érdi hivatásos és a martonvásári önkéntes tűzoltók áramtalanították a gépkocsikat valamint a kút szelepeit elzárták. A helyszínre mentő is érkezett.
dec. 22
0:27
Titokban 61 évesen újra apa lett a Nemzetiben megsérült Horváth Lajos Ottó (Sassy)
27 évvel fiatalabb felesége 2 hónapja szülte meg a kislányukat.
dec. 22
0:29
Bakondi György: Terrorcselekmény volt a magdeburgi akció (Magyar Hírlap)
A szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
dec. 22
0:29
Végre elindult a Párizs és Berlin között közlekedő közvetlen vonatjárat (Hamu és Gyémánt)
Ahogy arról pár hónappal ezelőtt mi is beszámoltunk, decembertől közvetlen vasúti járat köti össze a német és a francia fővárost. Az októberi hírek szerint az indulást december 16-ra tűzték ki és a Drive beszámolója szerint a projektben végül egy napnyi csúszás sem volt, így nemrég forgalomba is állt a Párizst Berlinnel összekötő gyorsvasút.

Keresés