Az Audi Hungaria tavaly novemberben indította el premium platform electric (PPE) elektromos hajtásának sorozatgyártását. A gyártósor termeléséhez szükséges alkatrészeket egy 30 robotból álló flotta szállítja ki három gyártósor számára a váltókomponens megmunkálásánál, a stator összeszerelésénél és a hajtásszerelde területén - mindezt minden eddigin
Az új tanév kezdetével mintegy 260.000 bécsi diák indul útnak, így a város egyik legfontosabb célja, hogy mindenki biztonságosan érjen be az iskolába. Bécs kerékpárút-fejlesztési programja eddig 142 iskolát kapcsolt rá a városi kerékpárút-hálózatra. Ez a kezdeményezés nemcsak a biztonságos közlekedést, hanem a környezetbarát alternatívák választásá
Másfél millió diák kezdte meg a tanévet szeptember elején Magyarországon, ebben az időszakban különösen fontos, hogy a közlekedők fokozott óvatossággal és figyelemmel közelítsék meg az iskolák környékét. A tanévkezdés ugyanis közlekedési szempontból is kiemelt időszak, és a Chery Group felmérésre szerint egyelőre nagyon kevés helyen történtek érdem
Taraba erről a szerdai kormányülés után beszélt, hozzátéve, fel akarnak készülni minden lehetséges helyzetre, amit az időjárás okozhat az elkövetkező napokban. "A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat árvízvédelmi intézkedéseket tesz Dévénynél (Devín)" – mondta Taraba. A környezetvédelmi miniszter hozzátette, a Dunán a vízhozamot 8000 köbméterre becsüli
Fotó: SZE A második alkalommal, szeptember 6. és 8. között megrendezett Győr Rally idén rekordszámú látogatót vonzott: a háromnapos, tizenegy gyorsasági szakaszt érintő versenyre közel húszezren voltak kíváncsiak. Az előző évhez képest a program egyik fontos újítása volt, hogy a két legnépszerűbb pálya – az écsi Rábaring és a Széchenyi István
A bólogatós kutya, és a Videoton hangfalak bűvkörében Rendkívül erősen él bennem a kép, amikor apum hazahozta a bilikék 601-est elnöki, Limousine kivitelben, hogy mi menyire örültünk neki. Beültem hátra és feltettem a könyökömet a vajszínű doblemez takaróra, és úgy éreztem, hogy vagyok valaki ebben a szép autóban. Végre dobhattuk a buszt, többet ki
A Mercedes-Benz is bejelentette, hogy legkésőbb 2030-ra megérkezik a szilárdtest-akkucsomagja, méghozzá a Factorial amerikai székhelyű akkugyártó startuppal közreműködve. A Solstice
2020 tavaszán a DS Automobiles egy #SM2020 elnevezésű vázlatsorozatot osztott meg a közösségi oldalain. Ezek a tervrajzok a DS DESIGN STUDIO PARIS formatervezői között meghirdetett belső kreatív verseny eredményeként születtek. A verseny célja az 1970-ben bemutatott fenséges SM modell újraértelmezése volt. "Számos határozott üzenetet kaptunk közös
Az előzetes tervek szerint a Lexus LF-ZC elektromos szedántanulmány 2026-ban piacra lépő szériaváltozata lesz a Toyota-csoport első olyan terméke, amelynek
Fotó: Csabai Kolbászfesztivál A versenyek mellett gasztronómiai bemutatók, hagyományőrző programok és a fesztivál semmihez sem fogható hangulata vár minden látogatót. A 27. Csabai Kolbászfesztivál idén is színes programokkal várja az érdeklődőket. A fesztivál egyik legizgalmasabb eseménysorozata a különböző tematikus kolbászgyúró versenyek: Csütört
Az Úton a sikeres európai hidrogén ökoszisztéma megteremtése felé háromnapos rendezvényen az Ügynökség mélyrehatóan foglalkozik a hidrogéntechnológia jövőjével és annak hazai lehetőségeivel. A nyitónapon a hidrogén értéklánc felépítése, szerdán a hazai és nemzetközi kutatási projektek, a záró napon pedig a nemzetközi gyakorlatok, hidrogén alapú egy
A bajnokságot a hétszeres bajnok vanyarci pilóta még egy alap verzióban felszerelt Lotus Exige V6 Cup R versenyautóval kezdte, mellyel nem volt esélye a GT3-as, GT4-es és egyéb autók ellen. De már a szezon második versenyén szállított egy meglepetést, mikor a Red Bull Ringen az első versenyt megnyerte a GTX kategóriában. Igaz, ehhez jókora szerencs
A rendőrség szinte napi szinten számol be a legfelháborítóbb gyorshajtásokról, gyakran az önjelölt Torettók drága fotóival együtt. Mivel általában ezekre
Az Audi egykori központja a Schrannenstraßén Ingolstadtban. Fotók: Audi AG Az Audi történetében fontos dátum volt 1949. szeptember 3. Az Auto Union GmbH ingolstadti alapításával új fejezet kezdődött Nyugat-Németországban a korábban szászországi székhelyű járműgyártó számára – írja honlapján az Audi AG. A vállalat az egykor az ingolstadti erődhöz ta
A legfrissebb rendőrségi adatok szerint az év első hat hónapjában 319 személyi sérüléssel is járó balesetnek voltak okozói vagy elszenvedői az e-rollereket használók. Általános rendőrségi tapasztalat, hogy a közúti közlekedés során elszenvedett sérülések súlyosabb mértéke különösen a védtelen közlekedők, a gyalogosok, kerékpárosok, mikromobilitási
Egy Peugeot 205 GTI, amely egykor az autómániás színész, Rowan Atkinson tulajdonában volt, árverésre kerül. A jármű sokkal jobb állapotú, mint azt elsőre hinnénk. Annak ellenére, hogy 71 000 mérföldet (nagyjából 114 260 km) mutat az autó kilométerórája, Atkinson csak körülbelül 300 mérföldet (480 km) tett meg ezzel a "Phase 1.5" verzióval. Így aztá
A közlemény szerint 8,3 hektáros területen, Ecser Nyugati Ipari Parkjában épül meg a modern Posta-központ. A zöldmezős beruházásban egy megközelítőleg 25 ezer négyzetméter összterületű, a legkorszerűbb megoldásokkal felszerelt és magas energiahatékonyságú raktárközpontot hoz létre a Waberer's Csoport leányvállalata. A csomaglogisztikai központ átad
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövesse