A Semmelweis című mozifilmet nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Horváth Lajos Ottó hosszú idő után először tért vissza forgatni tévés sorozatba a balesete után. Kiderült, hogy püspökként láthatják ismét a nézők A mi kis falunkban. Igen ám, de továbbra is kérdéses, hogy meg tudnak-e egyezni a Nemzeti Színházzal a sérülését követően. Megszólalt az ügyvédje a jelenlegi helyzetről.
Aligha van természetesebb hangú és kedélyű írónk, mint az 1888-ban ezen a napon született Tersánszky Józsi Jenő. Vallotta, az irodalom ne keveredjen a politikába, hagyja azt az újságra, de minden írása arról tanúskodik, hogy az elesettek és megnyomorítottak sorsa érdekelte, az ő pártjukon állt.
A 2001: Űrodüsszeiát szeptember 19-én a Szent István téri óriás kivetítőn, 21-én pedig az Uránia moziban láthatja a közönség a Budapesti Klasszikus Fim Maraton keretében.
Ma van a Mennyek királynőjeként is tisztelt Szűz Mária szent nevének ünnepe, melyet a keresztény világ azóta tisztel megkülönböztetett módon, hogy 1683-ban ezen a napon győzték le a Bécset ostromló Kara Musztafa nagyvezír által vezetett török hadakat.
Mick Herron, a népszerű tévésorozat alapját képező Utolsó befutók-regények írója elég sokat várt arra egy lélekölő állásban, hogy befussanak a könyvei. De pont a negatív tapasztalataitól olyan jók a regényei.
A rapper utoljára 16 éve lépett fel Kínában, szeptemberben azonban visszatér egy bulira Hajnan szigetére. Az országban azonban nem mindenki örül a rapper érkezésének.
A barokk kor hét kiemelkedő zeneszerzőjének művei csendülnek fel szeptember 27-én, a zene világnapja alkalmából a Pannonhalmi Főapátságban. A darabokat a Boldogasszony-kápolna 1820-ban épült és 2023-ra eredeti állapotára restaurált orgonáján Sárosi Dániel orgonaművész szólaltatja meg. A kamarakoncerten az orgonista mellett ifj. Barra Ákos játszik h
A 12. században élt Akvitániai Eleonóra ihlette a spanyol író, Eva García Sáenz de Urturi történelmi thrillerét. A hercegnő bosszút akar állni apja haláláért, ezért kockázatos döntésre szánja el magát. Most elolvashatsz egy részletet a könyvből.
Zene az Eu-ban: egy globális lehetőség címmel először készített az Európai Unió zenei piacára fókuszáló jelentést a hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az Ifpi. A dokumentum számos érdekes adatot, statisztikát tartalmaz az Eu zeneiparáról, de a világ más régióiban tapasztalható gyors növekedésre és fejlődésre is reflektál.
Tíz éve, 2014. szeptember 12-én halt meg Sztankay István Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész. A színpadon többek között Rómeóként és Kálvin Jánosként, a nagy vásznon Páger Antal és Bodrogi Gyula partnereként, valamint Laurence Olivier magyar hangjaként találkozhattunk vele.
Még be sem töltötte a tizennyolcat, amikor 1967 szeptemberében a Deccából az Omegába került, amelynek 2021. decemberi megszűnéséig tagja maradt. A virtuozitás helyett a szólók kidolgozottságára épülő gitárjátéka a zenekar valamennyi albumán hallható, az elmúlt évtizedekben emellett két szólóalbumot (Megszakadt kapcsolat, 1989, Omega Red Fighter, 20
Vékes Csaba romantikus sportvígjátéka, a Lepattanó szeptember 26-tól a JUNO11 Distribution forgalmazásában érkezik a hazai a mozikba, ám szeptember 13-tól már közönségtalálkozókkal kísért premier előtti vetítéseken is látható lesz országszerte. A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált követően a film egyik kulcsfiguráját alakító, a magyar
Október 9-én kezdődik és 22-éig várja az érdeklődőket a negyedik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. Az eseménysorozat névadójának szellemiségében összeállított programon a klasszikus és kortárs zene nemzetközi sztárjai, műfajteremtő formációk és kiemelkedő alkotók érkeznek Budapestre Francesco Tristanótól a Royal Philharmonic Orchestráig,
Négy új előadással folytatódik a KuglerArt szalonban a Fesztiválzenekart két évtizeden át igazgató Körner Tamás nagy sikerű sorozata, melyben fél évszázados pályája legérdekesebb zenei vonatkozású emlékeiből válogat. Az esteken Gyabronka József színművész adja elő az írásokat, illetve videók és sztárvendég színesítik az élményt.
A Nyírség vidékének mezőgazdasági és ipari központjába, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyíregyházára érkezik az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat. A programokon az érdeklődők a Tirpák Fesztiválhoz kapcsolódva vehetnek részt szeptember 14-én.
A Magyar Filmadatbázis nyilvánosságra hozott adatai alapján a magyar nézők legjobban Ridley Scott rendezésében a Gladiátor II-t várják idén ősszel. A top 10-es lista 2. helyén a Joker: Kétszemélyes téboly áll és dobogós még a Venom – Az utolsó menet. A Megalopolisz a negyedik legjobban várt film, míg a Vaiana 2 lett az ötödik. A top 10 film között
2024-ben is összecsap a hagyomány és a forradalmi hevület. Szükségünk van-e ennyi influenszerre? Miért hiszünk az Mi által generált tartalmaknak? Fenntartható energiaforrás vajon az atom? Tartós lehet-e a TikTok-szleng? Ezekkel a témákkal érkezik az idei Kossuth-szónokverseny.
Ma hatvanéves Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, a Magyar Olimpiai Bizottság (Mob) elnöke. Sportolói pályafutása során a két olimpiai és a hat világbajnoki cím mellett a magyar bajnokságokon 31 alkalommal állhatott fel a dobogó tetejére.
Egy hónap múlva kerül a mozikba Hajdu Szabolcs legújabb filmje, az Egy százalék indián. A kapcsolati trilógia záróakkordja olyan aktuális és fontos témákkal foglalkozik keserű humorral, mint az identitás, az öröklött viselkedési minták és a modern nemi szerepek kérdései. A filmben a Balaton Nem segít című dala is fontos szerepet kap. Elkészült az e
Könyvjelző sorozatunk következő részeiben a kötelező irodalom kérdéseit járjuk körül. A témában elsőként költők szólalnak meg: Nagy Lea, Bánki Beni, B. Mihály Csilla és Mátyás Emőke osztja meg velünk személyes élményeit.
Megnyitotta a 2024/2025-ös évadot a Madách Színház. Még szeptemberben érkezik A nyomorultak egy új színészgenerációval, novemberben Örömkoncerttel ünneplik, hogy húsz éve lett zenés színház a Madách Színház, a koncert köré pedig programsorozatot is szerveznek.
A kétszeres Oscar-jelölt, világhírű színész Anastasya Terenkova zongoraművésszel közösen hozott létre egy különleges összművészeti produkciót Roberto Bolaño műve alapján, amelyet november 17-én és 18-án ad elő a Magyar Zene Házában.
A főváros egyik csücskében, a fák és ipartelepek között megbújik egy, abban a környezetben megdöbbentő méretű lakóház. Nyugodt környék, a csendet alig veri fel bármilyen Budapestre jellemző zaj. A nyugalom szigete, olyan, amilyenről az ember csak álmodozik. Ideális miliő a sakkozáshoz vagy a sakkról való gondolkodáshoz. Ilyen környezetben, az ottho
Informatikai problémák miatt egy nappal a közzététel után a kiíró visszavonta a Magyar Természettudományi Múzeum új, debreceni kiállítóépületének tervezésére kiírt nemzetközi pályázatot – közölte a Debreceni Infrastruktúrafejlesztő Kft.
A tanév kezdetén mintegy 620 diák és félszáz pedagógus vehette birtokba a megújult Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumot. A felújítás terveit a Triskell Építész Iroda készítette – vezető tervezőjével, az Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas Horváth Zoltánnal, az Mma köztestületi tagjával Tóth Ida beszélgetett.
A Blumhouse stúdió két év alatt feldolgozott egy dán-holland thrillert. Rengeteg mindent megváltoztattak, a rendező saját képére formálta a történetet. Az amerikai változat sajnos csak egy felvizezett instant-filmnek hat. Pedig James McAvoy lejátssza a csillagokat is az égről a pszichopata apuka szerepében.
Bejelentették a szervezők, mely európai galériák vesznek részt az idei Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásáron (Bct). A seregszemle nemzetközi standján 12 galéria 21 művészének 42 alkotása lesz látható és megvásárolható mintegy egymillió euró értékben. Az idei Bct-t szeptember 26–29. között tartják a Bálnában.
A dinoszauruszok eltűnése előtti időszakból származnak azok a különleges leletek, amelyeket Botfalvai Gábor, a Hun-Ren-Mtm-Elte Paleontológiai Kutatócsoport tudományos munkatársának vezetésével tártak fel nemrég. A szigetlakó dinók maradványai között legalább két új faj található.
Szabó Magda Kígyómarás című színművével indítja a 2024/2025-ös évadot a Békéscsabai Jókai Színház. Pataki András rendezésében szeptember 13-án mutatják be az Újszínházzal közös darabot a Sík Ferenc Kamaraszínházban.
Öt fiatal művésznek ítélték oda 2024-ben a Junior Prima díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában Budapesten. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az Mbh Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese adta át a csaknem ötven jelölt közül kiválasztott tehetségeknek csütörtökön.
A Duna Művészegyüttes legújabb előadásának központi témája a szerelem. A Szerelemkert című produkció rég nem látott, a témához kapcsolódó művekből válogat, de az együttes jelenleg repertoáron lévő koreográfiáival is kiegészül.