A külföldi autógyártók évtizedek óta uralják a kínai autópiacot, több millió járművet adtak el és hatalmas profitot termeltek. Ez az aranykorszak most hirtelen véget ér.
Habár – sok benzinvérű örömére – tapasztalhatunk némi megtorpanást az elektromos hatalomátvétel kapcsán, azért hátraarcot még nem vett az autóipar, így minden olyan modellt különösen meg kell becsülnünk, amely visszaidézi a belső égésű motorok dicső korát. Az Aston Martin modelljei pedig mindenképpen ezek közé tartoznak, és bár a downsizing azért s
A Kínai Autógyártók Szövetségének adatai szerint az első hat hónapban Kínában négy százalékkal nőtt az autók iránti kereslet a tavalyi év azonos időszakához képest. Hat hónap alatt 11 millió autót adtak el belföldön, miközben a termelés volumene ebben az időszakban öt százalékkal, 14 millió legyártott darabra nőtt. A legkelendőbbek vitathatatlanu
Felhagy ambiciózus elképzelésével a Volvo, amely szerint már 2030-tól kizárólag villanyautókat értékesít, ezt maga a gyártó jelentette be. Kifejtették, a
Görögország hírhedten nehéz, köves útjai ezúttal is méltóak voltak a hírnevükhöz, a bajnokság első öt helyezettje közül négyen is bajba kerültek és jelentős időt veszítettek az Akropolisz-rali első napján. Tänak azonban sértetlenül vezette át a Hyundai i20 N Rally1-et a káoszon, és jelenleg fölényesen vezeti a versenyt. Rég volt ilyen jó napja a Hy
Szeptember 7-én, szombaton 21.00 óra és vasárnap 7.00 óra között az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán, illetve a kivezető szakaszt követően az M1-es autópályán, pályaoldalanként egy-egy darab "változtatható jelzésképű digitális útinformációs táblát" cserélnek a szakemberek - tartalmazza a közlemény. A táblák nagy mérete miatt időszakosan pályaz
A kínai autógyártó az idei év második negyedévében – lendületet kapva a megfizethető elektromos járművek iránti kereslet emelkedésével - körözte le a két japán vállalatot.A BYD a második negyedévben 980 ezer új autót adott el, ami elképesztően nagy, negyven százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. A siker súlyát növeli,
A saruk, a híd speciális elemei, amelyek lehetővé teszik a hídszerkezet szabályozott mozgását, biztosítva ezzel a híd stabilitását. A völgyhíd 38 sarujából három már erősen elhasználódott, ezeket cseréljük most. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Amint a nyolchavi összesítés mutatja, továbbra is a Volkswagen messze a legnagyobb számban behozott használt személyautó; a Ford és az Opel szinte kéz a kézben került fel a dobogóra, majd az Audi, a BMW, a Mercedes, valamint a Toyota bizonyult a legerősebbnek az üldöző bolyban. Augusztusban a BMW lecsúszott a hetedik helyre, helyet cserélve a Toy
A Bpiautósok olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi felvételt Tatabányán, a Kormos u. Aradi u. kereszteződésben. "Főúton haladtam, ez egy széles látószögű kamera, A oszlop takart. Az ütközés után sokkot kaptam. Lehet, hogy rutintalannak tűnik, amiért nem tudtam kivédeni, csak négy éve vezetek, nem 25, de sose volt még egy koccanásom
Az őszi mezőgazdasági munkák időszakában megnövekszik a közúti közlekedésben résztvevő lassú járművek, önjáró munkagépek száma. A nap bármely időszakában találkozhatunk a közutakon munkába, vagy onnan hazafelé tartó mezőgazdasági gépekkel, amelyek olykor hosszú kilométereken keresztül lassítják a forgalmat. Fontos hangsúlyozni, hogy a munkagépek ke
A 31 esztendős Kevin Magnussen a múlt heti Olasz Nagydíjon 10 másodperces és kétpontos büntetést kapott, mivel összeért a kereke Pierre Gaslyval (Alpine). Ezzel pedig elérte a maximumot jelentő 12 büntetőpontot, így automatikusan kizárták a következő versenyhétvégéről. A Forma-2-ben szereplő Oliver Bearman tűnt a legjobb választásnak, mivel 2025-tő
A büntetés, az büntetés Érdekesen alakult a beszélgetésünk Soltész Bálint rendőrségi szóvivővel, akivel minden hónapban Podcast csatornánkon beszélgetünk az aktuális rendőrségi akciókról, szervezett ellenőrzésekről. Aztán a beszélgetésnél valahogy felkerült a drónos bevetés, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy kiderítsem, mi is volt ennek a moz
1971-ben debütált 17-es kupé, amely nem volt más, mint a népszerű Renault 12 limuzin kétajtós, sportos változata. Az elsőkerék-meghajtású kupé csak pár apróságban (fényszórók, C-oszlop, ablakok) különbözött a Renault 15-östől, a legerősebb motorja (TS és Gordini változat) egy 108 lóerős 1,6-os szívó benzines volt. Versenyváltozatával Ferjáncz Attil
A vádiratban foglaltak szerint a terhelt 2024 márciusában Siófokon közlekedett cége Ford Fiestájával, amikor a szűk belvárosi utcán beért egy helyi járatos buszt, ami mellett nem fért el autójával. A férfi nehezményezte a hátráltatást, mivel szerinte a buszvezető nem jobbra tartva haladt a járművel az úttesten. A felbőszült férfi sérelmét úgy hozta
Emlékeznek arra a videóra, amin egy teljesen hétköznapi Toyota Camry áll, majd egyszer csak felnyitják a komplett kasznit és egy dragster van alatta? No, valami ilyesmiről szólnak a sleeper autók. Kívülről teljesen hétköznapinak tűnnek, a felszín alatt viszont kőkemény technika lakozik bennük. Elképesztő menő, hogy a brit Skoda engedélyt kapott rá,
A HUMDA, azaz a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pénteki hírlevelében arról számolt be, hogy a 24 órás viadalon a HUMDA és a Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola (MAMI) közreműködésével és támogatásával elindul a nemrég alakult Hungarian Endurance Racing Team by Moto-Jungle Racing négy versenyzője. Sebestyén Péter, Kovács B
Hogy néz ki? Határozott kiállású, nagyobbnak látszik, mint amekkora és ezt hangsúlyozza is minden szegletében. Az X6 kicsinyített mása, majdnem egy X4, de annál jóval látványosabb és jóvak kupésabb. Az X2-vel ellentétben a vesék teljesen zártak; a fényszórókban nyílszerű a menetfény, a irányjelzők felvillanása is izgalmas. A megvilágított orrmaszk