2025. december 5. péntek

dec. 5
9:33
A BMW karácsonyra időzítette új modelljének bemutatását (autopro)
A BMW egy titokzatos adventi teaserrel jelezte, hogy december 24-én új elektromos modellt mutat be.
dec. 5
10:15
Részegen ült volán mögé a szlovák rendőr, majd megpróbált meglógni a kollégái elől (Autószektor)
Az eset Beladice községben (Aranyosmaróti járás) történt: a rendőrök egy átlagos járőrözés során figyeltek fel egy sötét színű személykocsira, amely elég furcsán haladt. A nyomába eredtek, a villogók bekapcsolásával pedig megállásra szólították fel a sofőrt, az viszont nem reagált, sőt, inkább gázt adott – közölte a TV JOJ. Az autós megpróbált megl
dec. 5
10:27
Olcsóbb benzint és gázolajat hoz a Mikulás! Mutatjuk, mennyivel! (Autónavigátor)
Mikulás alkalmából, december 6-tól ismét olcsóbban kapják majd az üzemanyagot a hazai töltőállomások a Holtankoljak.hu legfrissebb információi szerint. Szombattól ugyanis
dec. 5
10:27
Beengedhetik Amerikába a városi miniautókat (autopro)
Donald Trump szerint meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy a japán kei car mintájára gyárthassanak városi miniautót az Egyesült Államokban is.
dec. 5
11:15
Gondolatjel – A Bosch fejleszti a motorosok biztonságát (Autószektor)
Miről van szó: a motorkerékpárok sokszorosan dinamikusok, mint az autók. Akárhogy világítja ki magát egy motoros, sokszor nem veszik észre. Ebből ütközés lehet, bármilyen súlyos következménnyel. Ha egy gépkocsi megcsúszik, remélhető, hogy idejében megáll, egy motoros földre kerül, az autóforgalom közepén. Itt jön a lényeg, egy motorkerékpár soha ne
dec. 5
12:15
Megnéztük a fapados Tesla Model Y-t (Villanyautósok)
Szerintetek 2,2 millióval kedvezőbb árért megéri ennyi mindenről lemondani?
dec. 5
12:21
Két brutális Toyota sportautóval karöltve tér vissza a Lexus LFA (Autónavigátor)
Elektromos koncepcióautóként tért vissza a Lexus LFA, ám két Toyota rokonát is bemutatták, amelyek 4,0 literes benzinmotort kapnak. Az utcai
dec. 5
12:33
Új V6-os dízel gyártását kezdi meg az Audi Hungaria (autopro)
A győri vállalat megkezdi az Audi Q5 és Audi A6 modelljeihez továbbfejlesztett V6 TDI dízelmotorok gyártását.
dec. 5
12:57
Képzés és kutatás: a világűrbe jutott a győri Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity fedélzetén (Autószektor)
A győri Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma évek óta foglalkozik műholdfejlesztéssel. Első jelentős sikerüket 2023 nyarán érték el, amikor az MRC 100 nevű műholdon kommunikációs modult juttattak az űrbe. A hallgatók fejlesztési tevékenysége új fejezethez érkezett, hiszen néhány nappal ezelőtt Föld körüli pályára állt
dec. 5
13:21
Hétfőtől megvásárolhatóak a 2026-os éves autópálya-matricák (Autószektor)
"Az éves érvényességű autópálya-matricák decemberi elővásárlására 2016 óta van lehetőség. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. mind az országos és a vármegyei, mind pedig az M1 regionális úthasználati jogosultság esetében elindítja az előértékesítést, amelynek köszönhetően a közlekedőknek több idő áll a rendelkezésükre az éves vignettájuk megvé
dec. 5
13:33
Újabb megszorításokra készül a Porsche (autopro)
A Porsche újabb nagy spórolási hullámot indíthat el.
dec. 5
14:09
Beárazták Magyarországon is a legolcsóbb Teslát, ennyibe kerül! (Autónavigátor)
A Tesla Model 3 lebutított változata 18 colos felnikkel, hagyományos lengéscsillapítókkal, 250 helyett legfeljebb 175 kW töltési sebességgel, hangulatvilágítás, hátsó
dec. 5
14:27
Alain Favey a Peugeot jövőjéről (Autószektor)
A szakember 2025 elején vette át a Peugeot irányítását, ám korántsem számít újoncnak az autóiparban: korábban meghatározó vezetői pozíciókat töltött be a Porsche és a Bentley kötelékében, és hosszabb ideig dolgozott francia gyártóknál is, többek között a Citroën brit piacának vezetőjeként. Nem véletlen, hogy kívülről érkezve is pontosan látja, mi k
dec. 5
15:27
Hivatalosan is bemutatkozott a Toyota első szupersportautója (Autószektor)
Bár egyelőre még csak prototípusként, de a Toyota végre bemutatta az új szupersportautóját, amelyet álcázva már Goodwoodba is elvitt nyáron. A GR GT körülbelül két év múlva kerül forgalomba, mint a Mercedes-AMG GT és az Aston Martin Vantage közvetlen riválisa. December 5-én reggel az utcára szánt szériaváltozatot és a GT3-specifikációjú versenyautó
dec. 5
15:33
Naperőműveket vásárol a Mol (autopro)
A Mol megvásárolja az öt naperőművel rendelkező Polsolar Kft.-t.
dec. 5
16:15
Egy magyar karácsonyi vásárt választottak Európa legjobbjának! (Drive)
Egy utazási szakértők által összeállított toplistán egy magyar karácsonyi vásárt választottak Európa legjobbjának. Hazánknak ezzel sikerült olyan tradicionális riválisokat maga mögé utasítania, mint Strasbourg, Bécs vagy Prága.
dec. 5
16:27
A felhasználók formálják a Makita fejlesztéseit (autopro)
A Makita működésének háttérfolyamatairól és az autóiparban betöltött szerepéről Szögi Tibor, a Makita Kft. kereskedelmi vezetője beszélt az autopro.hu-nak.
dec. 5
16:27
Mi akartuk, megkaptuk – Jaecoo 7 Shs teszt (Autószektor)
2025 slágere egyértelműen a Jaecoo/Omoda, azaz a Chery térnyerése a magyar autópiacon. Nincs még egy autó, amiről annyiszor érdeklődtek volna nálam, amiről annyiszor kértek volna tesztet, mint a Jaecoo 7. Szóval mindent megtettem, hogy megkaparintsam a Chery konszern belépő prémium szintűnek szánt, egyébként Kínában nem is létező almárkájának első
dec. 5
16:39
Videó: összeveszett a tulajjal, ezért felgyújtotta az autóját (Autónavigátor)
Egy 29 éves esztergomi férfi kezén kattant a bilincs kedden, mert megalapozott gyanú szerint november 26-án este szándékosan felgyújtott egy
dec. 5
17:21
Halálra gázoltak egy magyar férfit Ausztriában (Autószektor)
Fotó: Önkéntes Tűzoltóság Halbturn A baleset az L307-es úton történt Halbturn közelében, Andau irányába. A mentőket 18:30 körül értesítették. Két magyar állampolgár meghibásodás miatt megállt autójával az úton. A rendőrség szerint a férfiak ezután megpróbálták letolni az autót az útról. Egy 20 éves nő, aki ugyanazon az útszakaszon közlekedett, egye
dec. 5
17:27
Mi történik, ha egy motor erősebb, mint a fék? (autopro)
A Mercedes új generációs elektromos hajtáslánca radikálisan átalakíthatja az autóépítést.
dec. 5
18:27
Ne temesd a dízelt: támad az Audi V6 TDI legújabb generációja (Autónavigátor)
Az Audi Hungaria munkatársai 1997 óta gyártanak V6 TDI motorokat, eddig összesen 3 930 000 darabot készítettek. A győri üzem
dec. 5
18:39
Új, ingyenes és reklámmentes Gps-navigátor (Autószektor)
Néhányan még emlékeznek azokra az időkre, amikor a navigációs eszközök különálló készülékek voltak, de ma már az okostelefonok és az ingyenes alkalmazások, mint a Google Maps és a Waze mindent egyszerűbbé tesznek. És most ezt a platformot erősíti egy francia alkalmazás, a Roole Map. A Roole Map három évvel ezelőtt indult hódító körútjára Franciaors
dec. 5
18:45
Bluetooth headset vezetéshez: így telefonálj biztonságosan az autóban (Drive)
A modern közlekedés egyik legkritikusabb kérdése, hogy hogyan intézzük a fontos hívásokat úgy, hogy közben végig az útra koncentráljunk. A hosszabb autópályás utaktól a belvárosi dugókig, mindenhol szükségünk van egy megoldásra, amely biztonságossá és kényelmessé teszi a telefonálást. A jó minőségű Bluetooth-fülhallgató pontosan ezt nyújtja: zavart
dec. 5
19:15
Minden eddiginél több tanulóval indul az Autós Szakmák Tanulmányi Versenye (Autószektor)
Az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyének harmadik évében a szervezők az előző év sikerei alapján arra a következtetésre jutottak, hogy idén is meghirdetik a Junior kategóriát. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy az ágazati alapozó tantárgyaikat teljesítők nagyobb kedvvel csatlakozzanak a versenyhez, megmérettessék magukat és pozitív élményeket, tapasz
dec. 5
19:57
Hány Trabant fér a Belaz puttonyába? Érdekes számok a Guinness rekorder dömperről (Autószektor)
Szerző: Bánffi Tibor BELAZ 75710 A történet még a Szovjetunióban, Minszkben kezdődött. Az első szovjet dömper a MAZ 525-ös kéttengelyes és az 530-as háromtengelyes típus volt. A gyártást 1959-ben Belorussziába, Zsodzinába helyezték át és ettől kezdve BELAZ márkanévvel illették. Motorjuk harckocsiból származott, 40-45 tonnás teherbírással rendelke
dec. 5
20:21
Ez a mediterrán szigetvilág csak egy karnyújtásnyira van tőlünk, mégis sokan elkerülik (Drive)
Horvátország dalmát partvidéke az ország egyik legnépszerűbb térsége, az utazók azonban többnyire Dubrovniknál vagy Splitnél megállnak. Pedig ha a 2026-os nyaralás tervezésekor egy kicsit változatosabban gondolkodunk, könnyedén felfedezhetjük a régió kevésbé ismert, mégis lenyűgöző arcát. Mutatunk egy komplett útitervet, ami segít ebben.

2025. december 6. szombat

dec. 6
4:33
Csak egy brit cégnek juthatott eszébe ez a fejlesztés! (autopro)
Teával felszerelt elektromos furgon koncepcióját mutatta be a Vauxhall.
dec. 6
4:39
India ünnepi pörköltje garantáltan felmelegít a téli napokon (Drive)
Sokaknak fejtörést okoz, mit főzzenek karácsonykor, ha idén valami különlegeset szeretnének a hagyományos magyar fogások helyett. Európa java részében ráadásul hasonló ételek kerülnek az ünnepi asztalra, ami tovább nehezítheti a döntést. Most egy távoli helyről, az indiai Goából hoztunk egy szívmelengető ünnepi fogást.
dec. 6
6:21
A világ legjobb turisztikai falvai közé került két apró magyar település (Drive)
Miközben a világ legnépszerűbb úti céljain a helyiek egyre inkább a túlturizmus áldozataivá válnak, a kisebb települések még mindig a látogatók hiányával küzdenek. Bár egyre többen fedezik fel a falusi turizmus vonzerejét, nem mindig könnyű eldönteni, melyik úti célra érdemes ellátogatni. Ebben segít az ENSZ legújabb, Best Tourism Villages című lis
dec. 6
6:39
5 kisgép, ami nélkül üres a garázs (Autónavigátor)
Egy jól felszerelt garázs minden autókedvelő férfi álma. Egy olyan hely, ahol a szerelés nem kötelező nyűg, hanem valódi
dec. 6
7:30
Lesújtó véleményt mondtak a turisták Budapestről (Drive)
Budapestről legtöbbünknek először a pezsgő élet, a látványos nevezetességek és a gasztronómiai élmények jutnak eszébe. Van azonban a fővárosnak egy kevésbé hízelgő oldala is, amelyre már a turisták is felfigyeltek: nemrégiben Budapestet a világ legkoszosabb városai közé sorolták.
dec. 6
8:12
Volkswagen: Ludwig Fazelt nevezték ki új vezető stratégának (Autószektor)
Ludwig Fazel lesz a Volkswagen új vezető stratégája. Stefan Weckbachot követi a poszton. (Fotó: Volkswagen)
dec. 6
8:18
Világrekord: egy állam 40 százalékban akkumulátorokról működött az esti csúcsidőszakban (Villanyautósok)
Ékes példája ez annak, hogy az energiatárolás képes nagyban is működni.
dec. 6
8:27
Fontos ipari együttműködést kötött a BYD és az SZTE (autopro)
Stratégiai megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a BYD Auto Hungary Kft., amely új gyakornoki helyeket, ipari kapcsolatokat és kutatási lehetőségeket nyit a hallgatók számára.
dec. 6
8:30
5 fantasztikus étterem Kecskeméten, ahol érdemes megállni egy vacsorára (Drive)
A Bács-Kiskun vármegye szívében fekvő Kecskemétet legtöbben a Cifrapalotáról, a Kecskeméti Vadaskertről vagy a Kiskunsági Nemzeti Park közelségéről ismerik, pedig a város gasztronómiai kínálata legalább ennyire figyelemre méltó. Ha egy városnézés vagy wellnessnap után mennyei vacsorára vágynánk, mutatunk öt éttermet Kecskeméten, ahol garantáltan jó
dec. 6
9:15
Újra biztonságban az öreg Suzukik: elfogták a sorozatos autófeltörőket! (Autónavigátor)
Az elmúlt hetekben több, teljesen egyforma bűncselekmény-helyszínre kellett nyomozókat kiküldeni Kecskeméten és környékén. Ismeretlen elkövetők minden esetben ugyanolyan autókat, öreg
dec. 6
10:06
Abu-Dzabi Nagydíj - Norris végzett az élen a második szabadedzésen is (Autószektor)
A vb-trófeáért még szintén küzdő ausztrál Oscar Piastri - Norris csapattársa - az első gyakorlástól eltérően ezúttal már körözhetett a pályán, de csak a 11. időt futotta meg. Norris és Verstappen mögött George Russell, a Mercedes brit versenyzője fejezte be a tréninget a harmadik helyen. A Ferrarik tovább szenvednek, a monacói Charles Leclerc nyolc
dec. 6
10:12
Giorgia Meloni a hibrid autók megtartását javasolja Európának 2035 után is (Autószektor)
A Georgia Meloni és további öt európai kormányfő által aláírt, az Európai Bizottság elnökségének, az Európai Tanács elnökének, Antonio Costának, a dán EU-elnökségnek és az Európai Parlament elnökének, Roberta Metsolának címzett dokumentum az autók kibocsátásának korlátozásáról szóló uniós rendeletben a hibrid járművek 2035 utáni megtartását és a bi
dec. 6
11:18
Meglestük az új zsolnai modell gyártását (Autószektor)
A dél-koreai autógyártó egyetlen európai gyárát az elmúlt év során 108 millió eurós beruházással készítette fel az újdonság gyártására. A Kia Slovakia helyszíni tájékoztatása szerint a C szegmensbe pozícionált ötajtós EV4-ből évi 50 ezer gyártását tervezik a tavaly rekord mennyiséget, 351 ezer 270 autót előállító üzemben (rendhagyó módon egy soron
dec. 6
11:24
Ettől mennek tönkre az európai autógyártók? (Villanyautósok)
A Villanyóra 309. adásában Balázs, Szöcske és Tibor beszélgettek az
dec. 6
12:00
Ez a terv a Peugeot felfuttatására? (Autónavigátor)
Alain Favey 2025 elején vette át a Peugeot irányítását, ám korántsem számít újoncnak az autóiparban: korábban meghatározó vezetői pozíciókat töltött
dec. 6
12:06
Bemutatkozott a vadonatúj, elektromos Lexus Lfa (Autószektor)
Maga a koncepciójármű sokadszor lép a közönség színe elé:  először 2021-ben találkozhattuk vele Lexus Electrified Sport Concept néven, majd idén nyáron Kaliforniában, ősszel pedig Tokióban mutatta meg magát a formatanulmány, ezúttal mint Lexus Sport Concept. A japán gyártó okosan, türelmesen játszotta ki a lapjait, a mai bejelentés után pedig már e
dec. 6
12:30
Mégsem vezeti be az évenkénti műszaki vizsgáztatást az Európai Unió (Autószektor)
Már júniusban tiltakozott a kormány a brüsszeli tervezet ellen, amely a tíz év feletti autók tulajdonosait évenkénti műszaki vizsgára kötelezte volna, és december 4-i ülésén ugyanígy foglalt állást a témában az Európai Unió Tanácsában számos tagállam közlekedési minisztere – írta meg a Magyar Nemzet Online. Szembe menve az Európai Bizottság korábbi
dec. 6
13:24
Már a villanykamionokat is elektromos nyerges vontatók szállítják (Villanyautósok)
Erre is kiválóak már a ma elérhető elektromos teherszállító járművek.
dec. 6
13:30
A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál (Autószektor)
A kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál - közölte az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szombaton Facebook-oldalán. Solymár Károly Balázs úgy fogalmazott, a kormány döntésének hatása kézzel fogható és az éves jogosultságok beszerzésén január végéig akár 1,3 milliárd for
dec. 6
13:36
Abu-Dzabi Nagydíj - Russell volt a legyorsabb a harmadik szabadedzésen, Hamilton a falban végezte (Autószektor)
A Mercedes brit pilótájától mindössze négy ezreddel maradt el a pénteki két tréninget megnyerő Lando Norris, aki vezeti a világbajnoki pontlistát. A McLaren brit versenyzőjét a címvédő és az ötödik vb-diadalára hajtó holland Max Verstappen követte a Red Bull-lal, míg a vb-trófeáért még szintén küzdő ausztrál Oscar Piastri - Norris csapattársa - ötö
dec. 6
15:18
Nem adta meg a jobbkezest: kitalálod, milyen autó elé fordult ki? (Autónavigátor)
Egy Skoda Octavia sofőrje hagyta figyelmen kívül a jobbkéz-szabályt Devecseren, bár egyértelműen látnia kellett volna, hogy jön valaki. Ráadásul lassan
dec. 6
15:36
Újgenerációs hathengeres dízelmotorok gyártása kezdődött el az Audi Hungáriánál (Autószektor)
"Az új generációs V6 TDI motor gyártásával és kiszállításával olyan hajtást biztosítunk ügyfeleink számára, amelyben az energiahatékonyság és a teljesítmény egyetlen egyszerre egyesül. Csak munkatársaink szakértelme és elkötelezettsége teszi lehetővé, hogy ilyen nagy teljesítményű és összetett hajtásokat gyártsunk." – hangsúlyozta Peter Will, az Au
dec. 6
16:36
Tavasszal rajtol a CATL debreceni üzeme – ez történt a 49. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.

Keresés