A Jaecoo 7 szabadidő-autó megmutatta, hogy mitől van félnivalójuk az európai, amerikai, koreai és japán gyártóknak. Az SHS névvel illetett plug-in hibrid pedig annak bizonyítéka, hogy jó áron is hozzá lehet jutni kompakt konnektoros autóhoz. Hatótávja - takarékosan vezetve - meghaladhatja az ezer kilométert.
Veszélyre figyelmeztettek a kutatók, miután október óta több tucat mérges tengeri kígyót sodort partra a víz Ausztrália nyugati oldalán. A szakértők tanácstalanul állnak a helyzet előtt, ám a jelenség mindenképpen aggasztó, mivel arra enged következtetni, hogy az ökoszisztémában valamilyen változás következett be.
A légitársaságok szigorúan ellenőrzik a poggyászok méretét, így ha el akarjuk kerülni a kellemetlen pluszköltségeket, érdemes résen lenni. Létezik azonban egy népszerű, mégis olcsó trükk, amivel kicsit „megnövelhetjük” a táskánk méretét anélkül, hogy szabályt szegnénk.
Az Európai Bizottság új akciótervet mutatott be RESourceEU néven, amelynek célja, hogy megerősítse az EU kritikus nyersanyag-ellátását és csökkentse a külső függőséget.
Fotó: Ausländerin Facebook-portál/Mathias Kautzky/MeinBezirk A cél egyszerű, mégis nagyon emberi: közelebb vinni a lelki beszélgetés lehetőségét azokhoz, akik út közben, munka után vagy csak egy séta alkalmával nyitottak egy pár perces őszinte beszédre. A Beichtmobil eddig olyan helyeken járt, mint: -Naschmarkt -Mariahilfer Straße -Stephansdom
A panamai Colón-sziget végében fekvő Bocas del Toro első pillantásra igazi trópusi paradicsomnak tűnik. A várost mélykék vizek és cölöpökre épült házak jellemzik, a valóság azonban távol áll attól a képtől, amit a közösségi médiában látunk. Egy utazási blogger nemrég megosztotta személyes tapasztalatait, amelyek meglehetősen aggasztó képet festenek
A képen jobbról Peter Will, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja és munkatársai Az Audi Hungaria 2008 óta gyártja a 2,5 literes öthengeres TFSI-motort, amely az Audi RS 3 szíve, és világszerte rója az utakat. Az erőforrás teljesítménye 287–294 kW (390–400 LE), és a négykarikás vállalat munkatársai eddig több mint 165 000 dar
Kína abszolút leuralta a "milliomos" villanyautók kategóriáját, mivel a mérföldkövet elérő 6 modellből mindössze 2 amerikai. Ezeket nem nehéz kitalálni:
Ha egy kicsit kiszakadnánk az ünnepi készülődés forgatagából, érdemes útra kelni és felfedezni néhány eldugott, vidéki gyöngyszemet. Az alábbi válogatásban hat hangulatos magyar falut mutatunk be, ahol a természet közelsége, a csend és a nyugalom segíthet feltöltődni az év végi rohanás előtt.
A C5 Aircross új kiadása alkalmazkodik az ügyfelek igényeihez: a vásárlók számos különböző villamosított hajtáslánc közül választhatnak, a hibridtől a plug-in hibriden át a tisztán elektromosig A Citroën Advanced Comfort ülések® és a progresszív hidraulikával ellátott futómű csak a márkára jellemző, messze átlagon felüli menetkényelmet nyújt az uta
Az eset Beladice községben (Aranyosmaróti járás) történt: a rendőrök egy átlagos járőrözés során figyeltek fel egy sötét színű személykocsira, amely elég furcsán haladt. A nyomába eredtek, a villogók bekapcsolásával pedig megállásra szólították fel a sofőrt, az viszont nem reagált, sőt, inkább gázt adott – közölte a TV JOJ. Az autós megpróbált megl
Mikulás alkalmából, december 6-tól ismét olcsóbban kapják majd az üzemanyagot a hazai töltőállomások a Holtankoljak.hu legfrissebb információi szerint. Szombattól ugyanis
Miről van szó: a motorkerékpárok sokszorosan dinamikusok, mint az autók. Akárhogy világítja ki magát egy motoros, sokszor nem veszik észre. Ebből ütközés lehet, bármilyen súlyos következménnyel. Ha egy gépkocsi megcsúszik, remélhető, hogy idejében megáll, egy motoros földre kerül, az autóforgalom közepén. Itt jön a lényeg, egy motorkerékpár soha ne
A győri Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma évek óta foglalkozik műholdfejlesztéssel. Első jelentős sikerüket 2023 nyarán érték el, amikor az MRC 100 nevű műholdon kommunikációs modult juttattak az űrbe. A hallgatók fejlesztési tevékenysége új fejezethez érkezett, hiszen néhány nappal ezelőtt Föld körüli pályára állt
"Az éves érvényességű autópálya-matricák decemberi elővásárlására 2016 óta van lehetőség. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. mind az országos és a vármegyei, mind pedig az M1 regionális úthasználati jogosultság esetében elindítja az előértékesítést, amelynek köszönhetően a közlekedőknek több idő áll a rendelkezésükre az éves vignettájuk megvé
A Tesla Model 3 lebutított változata 18 colos felnikkel, hagyományos lengéscsillapítókkal, 250 helyett legfeljebb 175 kW töltési sebességgel, hangulatvilágítás, hátsó
A szakember 2025 elején vette át a Peugeot irányítását, ám korántsem számít újoncnak az autóiparban: korábban meghatározó vezetői pozíciókat töltött be a Porsche és a Bentley kötelékében, és hosszabb ideig dolgozott francia gyártóknál is, többek között a Citroën brit piacának vezetőjeként. Nem véletlen, hogy kívülről érkezve is pontosan látja, mi k
Bár egyelőre még csak prototípusként, de a Toyota végre bemutatta az új szupersportautóját, amelyet álcázva már Goodwoodba is elvitt nyáron. A GR GT körülbelül két év múlva kerül forgalomba, mint a Mercedes-AMG GT és az Aston Martin Vantage közvetlen riválisa. December 5-én reggel az utcára szánt szériaváltozatot és a GT3-specifikációjú versenyautó
Egy utazási szakértők által összeállított toplistán egy magyar karácsonyi vásárt választottak Európa legjobbjának. Hazánknak ezzel sikerült olyan tradicionális riválisokat maga mögé utasítania, mint Strasbourg, Bécs vagy Prága.
A Makita működésének háttérfolyamatairól és az autóiparban betöltött szerepéről Szögi Tibor, a Makita Kft. kereskedelmi vezetője beszélt az autopro.hu-nak.
2025 slágere egyértelműen a Jaecoo/Omoda, azaz a Chery térnyerése a magyar autópiacon. Nincs még egy autó, amiről annyiszor érdeklődtek volna nálam, amiről annyiszor kértek volna tesztet, mint a Jaecoo 7. Szóval mindent megtettem, hogy megkaparintsam a Chery konszern belépő prémium szintűnek szánt, egyébként Kínában nem is létező almárkájának első
Fotó: Önkéntes Tűzoltóság Halbturn A baleset az L307-es úton történt Halbturn közelében, Andau irányába. A mentőket 18:30 körül értesítették. Két magyar állampolgár meghibásodás miatt megállt autójával az úton. A rendőrség szerint a férfiak ezután megpróbálták letolni az autót az útról. Egy 20 éves nő, aki ugyanazon az útszakaszon közlekedett, egye
Néhányan még emlékeznek azokra az időkre, amikor a navigációs eszközök különálló készülékek voltak, de ma már az okostelefonok és az ingyenes alkalmazások, mint a Google Maps és a Waze mindent egyszerűbbé tesznek. És most ezt a platformot erősíti egy francia alkalmazás, a Roole Map. A Roole Map három évvel ezelőtt indult hódító körútjára Franciaors
A modern közlekedés egyik legkritikusabb kérdése, hogy hogyan intézzük a fontos hívásokat úgy, hogy közben végig az útra koncentráljunk. A hosszabb autópályás utaktól a belvárosi dugókig, mindenhol szükségünk van egy megoldásra, amely biztonságossá és kényelmessé teszi a telefonálást. A jó minőségű Bluetooth-fülhallgató pontosan ezt nyújtja: zavart
Az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyének harmadik évében a szervezők az előző év sikerei alapján arra a következtetésre jutottak, hogy idén is meghirdetik a Junior kategóriát. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy az ágazati alapozó tantárgyaikat teljesítők nagyobb kedvvel csatlakozzanak a versenyhez, megmérettessék magukat és pozitív élményeket, tapasz
Szerző: Bánffi Tibor BELAZ 75710 A történet még a Szovjetunióban, Minszkben kezdődött. Az első szovjet dömper a MAZ 525-ös kéttengelyes és az 530-as háromtengelyes típus volt. A gyártást 1959-ben Belorussziába, Zsodzinába helyezték át és ettől kezdve BELAZ márkanévvel illették. Motorjuk harckocsiból származott, 40-45 tonnás teherbírással rendelke
Horvátország dalmát partvidéke az ország egyik legnépszerűbb térsége, az utazók azonban többnyire Dubrovniknál vagy Splitnél megállnak. Pedig ha a 2026-os nyaralás tervezésekor egy kicsit változatosabban gondolkodunk, könnyedén felfedezhetjük a régió kevésbé ismert, mégis lenyűgöző arcát. Mutatunk egy komplett útitervet, ami segít ebben.