Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában - közölte a cég európai működésért felelős ügyvezető igazgatója Debrecenben.
A Bûche de Noël a francia karácsonyi asztalok egyik legismertebb desszertje, amely formájában részben a bejglit idézi, mégis egészen más ízvilágot képvisel. A piskótatekercs alapú sütemény csokoládés krémekkel és gazdag rétegekkel készül, látványos megjelenése pedig mára szorosan összefonódott a francia ünnepi hagyományokkal.
A londoni Trafalgar téren álló karácsonyfa Európa egyik legismertebb ünnepi fenyője. Kevesen tudják azonban, hogy a fát minden évben Norvégiából szállítják Londonba, méghozzá egy több évtizedes hagyomány részeként.
Fotó: KTM A vállalat hétfőn jelentette be ezt. A lehetséges probléma csak a kovácsolt oldaltámaszokat érinti, más típusú oldaltámaszokat nem. A KTM ügyfeleinek hivatalos KTM márkakereskedővel kell kicseréltetniük az oldaltámasz rugóját és felszereltetniük egy gumivédőt. A márkakereskedőhöz való biztonságos szállítás érdekében a KTM azt javasolja, h
A görög szigetek mindegyike egyedülálló, ugyanakkor sok közülük évről évre hatalmas tömegeket vonz. Ha már bejártuk Korfu strandjait, megismertük Kréta változatos tájait vagy belekóstoltunk Rodosz történelmi hangulatába, érdemes Lefkáda felé venni az irányt. A szigeten hasonló természeti látvány fogad, mindezt jóval kevesebb látogatóval.
Talán sejthetitek, hogy olykor a szerkesztőségünk tagjainak ízlésvilága eléggé eltérő az autók tekintetében. Ez pedig sokszor szül humoros jeleneteket, amikor
Az Elroq az első sorozatgyártású modell, amely a márka Modern Solid formanyelvét képviseli; rugalmas gyártósoron készül, ugyanazon, ahol az Enyaq és az MQB-alapú Octavia is születik. Ezzel a járműgyártó az elektromos és a hagyományos meghajtású modelleket ugyanazon a gyártósoron készítse, így gyorsan reagálhat a vevői igényekre. Az Elroq egyre nagy
Az autóipari gyártók egyre gyakrabban döntenek termelési kapacitásaik áthelyezése mellett, hogy költségeiket csökkentsék, jellemzően kelet-közép-európai célpontokat választva.
Az ünnepi időszakban a világ számos pontján egészen szokatlan hagyományok kerülnek előtérbe. Mexikó egyik városában például nem a karácsonyfa vagy az édességek állnak a figyelem középpontjában, hanem egy elsőre meglepő zöldség: a retek. De miről is szól pontosan a Retkek éjszakája?
Családja szeme láttára gázolt halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román tűzoltót egy szintén román sofőr hétfőn reggel az M1-es autópályán – számolt be az RTL Híradó. A rendőr és a tűzoltó autója összekoccant, emiatt álltak félre. A rendőr a szalagkorlát mögé kísérte a családját és már épp vették fel a láthatósági mellényt, amikor egy kisbusz
A kiválasztás fontos kritériumok alapján történt: "Az természetes, hogy a vezető ülésben minden kézre esik, az igazi kérdés mindig az, hogy hogyan férünk el. Előre, a vezetőülésbe beül a család legmagasabb felnőtt tagja, mögé pedig a legmagasabb gyerek és, ha elférnek, csak akkor nézzük a további részleteket! Tehát Kellett, hogy belül tágas legyen
A BMW egy olyan új csavart szabadalmaztatott, amely formájában is a márkát idézi, a gyakorlatban azonban megnehezítheti az autók házilagos javítását és a független szervizek munkáját.
A Linde Material Handling bemutatta átfogó portfólióját és új termékeit az aschaffenburgi Linde Automation Summit rendezvényen. Prezentációk és élő bemutatók révén az ügyfelek, tanácsadók és a szakmai média képviselői Európa-szerte megismerkedhettek a Linde Material Handling (MH) átfogó kínálatával, beleértve a kiterjedt járműportfoliót, a rugalmas
Hivatalosan is kezdeményezte az Európai Bizottság a "kis villanyautók" kategóriájának létrehozását, amely megalkotását a "leghangosabban" a Renault és a Stellantis
A gyűjtemény nem csak a magazinokat, hanem a Rába hetilap és az Ütköző példányait is tartalmazza, így több mint hét évtizednyi ipartörténeti és vállalati dokumentum vált hozzáférhetővé egyetlen felületen. Fotó: Facebook/Rába A Rába Magazin és elődjei 1950 és 1973, valamint 1978 és 2001 közötti számai bekötve megtalálhatók a Rába Technológiai Cent
Újabb öt évre szóló megállapodást kötött a magyar állam a Gysev Zrt.-vel, így a vasúttársaság 2030 végéig üzemeltetheti kibővült magyarországi hálózatát.
Idén is kiemelkedő eredménnyel zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az OMV Hungária éves adománygyűjtő akciója. A töltőállomáshálózat vásárlóinak köszönhetően mindössze egy hónap alatt 8,4 millió forint gyűlt össze, amit a szeretetszolgálat a jövő évi Ifjúsági Mozgássérült Tábor megvalósítására fordít. A program évek óta fontos kapaszkodót j
Az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapatának tagja, korosztályos válogatott a húszéves Géringer Gergő. Az NB I.-es U21-es csapatban közel harminc percet és 17,6 pontot átlagol, a felnőttek között az őszi idényben kilenc perc jutott neki meccsenként
A kansasi Baker University megerősítette, hogy 2024 decemberében jelentős adatszivárgás érte az intézmény hálózatát, amely során támadók több mint 53 ezer ember személyes, egészségügyi és pénzügyi adataihoz jutottak hozzá. Az 1858-ban alapított magánegyetemnek csaknem 1500 hallgatója és több mint 300 alkalmazottja van. A gyanús tevékenységre egy év
Újabb öt évre szóló megállapodást kötött a magyar állam a Gysev Zrt.-vel, így a vasúttársaság 2030 végéig üzemeltetheti kibővült magyarországi hálózatát.
Az olasz versenyhatóság szerint a cég visszaélt a piaci erőfölényével. Mi történt? A Ryanair 256 millió eurós bírságot kapott az olasz versenyhatóságtól, mert visszaélt piaci erőfölényével, és megpróbálta megakadályozni, hogy az online utazási irodákon keresztül lehessen a járataira jegyet venni – írja a The Guardian. Mit mond a Ryanair? A Ryanair
A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.
Fotó: police.hu A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság idén is megrendezi a Téli gumi kommandó elnevezésű közlekedésbiztonsági kampányát. Az akció célja az, hogy a balesetek megelőzése érdekében felhívják a járművezetők figyelmét a megfelelő gumiabroncsok használatának fontosságára. Ugyan még számíthatunk 10 Celsius fok feletti
Az utóbbi hetekben csupa grandiózus újdonsággal állt elő a Toyota. Ott volt a Century luxusmárka bevezetése, a GR GT szupersportautó előzetes premierje, és akkor nem említettük a Lexus formabontó lifestyle-újdonságait, a katamarántól kezdve a közösségi téren át a luxusházig. Ezek mellett a nagyvonalú innovációk mellett szó szerint eltörpültek a T
2023-ban a konferencia egyik legjobban várt és nagy érdeklődéssel kísért előadását Dr. Szalay Zsolt tartotta, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője a felhőalapú kooperatív érzékelésről és az automatizált járműirányításról beszélt. Hangsúlyozta, az átlagember megközelítésében az önvezető autózás,
Az Európai Unióban novemberben és az év eddigi részében is nőtt az új személyautók forgalomba helyezése, miközben tovább erősödött az elektromos hajtású járművek szerepe.
Idén ötödik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi STEAM Azerbajdzsán Fesztivált az Azerbajdzsáni Tudományos és Oktatási Minisztérium támogatásával. A háromnapos program a régió egyik legnagyobb STEAM-alapú oktatási és innovációs eseménye, amely a természettudományok, a technológia, a mérnöki területek, a művészet és a matematika (science, technolog
887 491 személygépkocsit vettek nyilvántartásba Európában idén novemberben, 2,1 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. 2025 első tizenegy hónapját összesítve is
Jó útat Ausztria. Hírdeti az ASFINAG oldala. 13 Asfinag (Osztrák Autópályafenntartó) forgalomszámláló állomás található Burgenland autópályáin és a gyorsforgalmi utakon. A VCÖ elemzése szerint az S31, a Wulkaprodersdorf közelében lévő burgenlandi gyorsforgalmi úton a legnagyobb százalékos autóforgalom-növekedést (+3,4 százalék) tapasztalták. Abszol
Több szokatlan és érdekes karácsonyi fogás létezik Európán belül is. A dánok ünnepi menüje különösen változatos, az egyes ételekhez pedig gyakran sajátos szokások és hagyományok kapcsolódnak. Ezek miatt kerülnek méltó módon az ünnepi asztalra, vagy válnak akár egy hétköznapi vacsora emlékezetes főszereplőivé.
A GTI – ez a három betű közel 50 éve jellemzi a Volkswagent, és világszerte izgalmat kelt és kultikus státuszt teremt. Több mint 2,5 millió GTI modellt gyártottak világszerte az első Golf GTI 1976-os megjelenése óta – és ez a sikertörténet most a jubileumi modellel folytatódik, mint további kiemelkedő pont. Az új Golf GTI EDITION 50 a valaha volt l
Ez az FIA irányító testülete, szoros együttműködésben a csapatokkal és a kereskedelmi jogok tulajdonosával egy olyan szabályrendszert írt 2026-ra, amely jelentős változásokat hordoz a technikai előírásokban. Az eredmény egy olyan szabályrendszer lett, amely az életbe lépése előtt is már több új gyártott vonzott be a sorozatba. Általános változások