„A színház a világ csodája, mert a színész kapcsolatban van a közönséggel. A film másként egy csoda, ott a néző közé beáll a kamera és az operatőr szeme” – fogalmazta a 2020. december 5-én elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Pécsi Ildikó, akit többek között Az aranyember, a Hattyúdal, az Indul a bakterház, a Nem várok holnapig és a Ver
A Jobb később, mint soha! thaiföldi útjának egyik legviccesebb pillanata az volt, amikor Epres Attila egyszer csak akcióba lendült, és pillanatok alatt a bikinis lányok figyelmének középpontjába került. Társai, Frohner Fecó és Badár Sándor csak ámulva figyelték, ahogy a színészből igazi hódító válik.
Wolf Kati hangján csendül fel a Jobb később, mint soha! című sorozat betétdala. Az rtl.hu exkluzív interjút készített az énekesnővel, aki mesélt az alkotásról, a szöveg erejéről és arról, hogy miért rezonál ennyire a dal üzenete az életével.
A felhívás során ezúttal is tíz kilátót jelöltek ki a szervezők, a természetjárók pedig ezek közül választhattak. A Mecsek legmagasabb pontján álló építmény 5752 szavazattal lett 2025-ben az ország kedvence úgy, hogy a több mint 15 ezer szavazatot leadó természetjárók több mint harmadának nyerte el tetszését.
A Hoztok nekünk még több túrórudit? című könyv újabb, külföldön élő családok történeteit meséli el, ezúttal többek között Dubajban, Indiában, Szenegálban és Costa Ricán élő gyerekek szemszögéből.
Az énekes őszintén mesélt a Petőfi Rádió vendégeként arról, hogyan fordított sorsán, amikor élete nagy lehetősége előtt családja Magyarországra költözött.
A Ridikül YouTube-csatornáján futó Sorsfonalak legújabb epizódjában Kisfaludy Nóra műsorvezető a transzgenerációs traumák témáját állította a középpontba.
Szeretem Tóth Annamária Rita festészetének légiességét, atmoszferikusságát. A legújabb képeiben pedig azt, hogy az általa konstruált tér még emelkedettebbé és tágasabbá vált.
A japán-amerikai Cary-Hiroyuki Tagawa csütörtök reggel kapott stroke-ot, halálát ennek szövődményei okozták. A tragédia Santa Barbarában, a családja körében érte.
A Litera új, pályakezdőket bemutató sorozatában a szavaké a főszerep. A Szóközben a sorozat szerkesztője, Bodor Emese beszélget szerzőkkel számukra fontos, meghatározó szavakról. Első vendége Papp-Sebők Attila.
December 6-a a Mikulás napja, amikor a gyerekek izgatottan állítják ki a cipőjüket vagy csizmájukat, remélve, hogy a jól ismert fehér szakállú, piros ruhás figura édességekkel és apró ajándékokkal tölti meg azokat. De vajon miért pont ezen a napon ünnepeljük, és mi köze van mindennek a karácsonyhoz?
Az ÉS idei 49. számában interjú Bán Zsófiával. Magyar Miklós esszéje Vincent Bolloré terjeszkedéséről a könyvkiadásban. Kritika Daniel Banulescu, ÉS-kvartett Bognár Péter könyvéről. Becs András verse, Egressy Zoltán prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Belano elárulta, hogy ikonikus, göndör haja valójában nem eredeti, és bár többen megpróbálták lebeszélni róla, mégis pont ez a stílus adta meg számára azt a karaktert, amelyet sokan azóta is hozzá kötnek. Mesélt arról is, milyen érzés számára a szerelem, amelytől most tudatosan távol tartja magát, miután korábban toxikus kapcsolatban élt. Mentora,
Daniel Paul Schreber élete nem mindennapi történet: egyszerre egy belső küzdelem a mentális betegségek ellen és egy külső jogi harc a 19. századi orvosi intézménnyel szemben. Megjelent az Egy idegbeteg emlékiratai című könyv.
Ezt senki nem mondta! címen hiánypótló 150 oldalas kötetben járja körbe a Könyves Magazin és Ott Anna a szülővé válás különböző nézőpontjait. A kötetben nagyinterjút készült Orvos-Tóth Noémivel, aki először szólalt meg ebben a témában a nagyközönség előtt. Többek mellett Benkovics Júlia, Epres Panni, Tapasztó Orsi, Tompa Andrea és Simon Márton is m
A Mikulás-nap évtizedek óta ugyanazt jelenti: kipucolt csizmát, csokikat és izgatott gyerekeket. 2025-re azonban sok minden átalakult: új ajándékozási trendek, modernebb szokások és teljesen más hozzáállás jelent meg a családoknál. Összeszedtük, mi változott meg leginkább.
A Hoztok nekünk még több túrórudit? című könyv újabb, külföldön élő családok történeteit meséli el, ezúttal többek között Dubajban, Indiában, Szenegálban és Costa Ricán élő gyerekek szemszögéből.
A Tonix Honix tagjai őszintén válaszoltak az RTL.hu villámkérdéseire. Többek között azt is megtudhattuk, hogy mikor sírtak utoljára, majd életük legcikibb pillanatáról is meséltek. Azt is elárulták, hová utaznának el legszívesebben, ráadásul megmutatták az utolsó képüket a telefonjukban.