„Az írott szó becsületét nem a videó és a televízió tette tönkre, hanem az a keserű felismerés, hogy a könyvtárak roskadásig vannak ugyan szép és igaz gondolatokkal és világmegváltó tanokkal – de az életünk mégis ott tart, ahol tart: katasztrofális állapotban” – fogalmazta a ma nyolcvankilencedik születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díj
én a nőíró is feltettem a kérdést már mikor / az első perverz mutogatóssal találkoztam / tizenegyévesen vajon miért vannak ezek a világon / és mi hasznunk van belőlük és ez a kérdés annyiszor / sokszormáskor is felmerült minden egyes / mutogatósnál szatírnál abuzátornál ésatöbbinél / mihasznunkbelőletek minekvagytok – Tóth Kinga versét olvashatják.
Krasznahorkai László tisztelői a Magvető Kiadó támogatásával rendhagyó közösségi eseménnyel ünneplik a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat. A NobelMobil 2025 hamarosan útra kel, mutatjuk, miről is van szó.
Filip egy nap úgy dönt, hogy megpróbálja elrejteni rendellenességét, hogy felvegyék a sorkatonaságba és elhagyhassa a családi házat. Arra viszont nem számít, hogy a nagyapa történetei hamarosan örökre megváltoztatják az életét.
Peter Paul Rubens (1577-1640) híres flamand festő 1613 óta elveszettnek hitt képe 2,94 millió euróért (1,1 milliárd forint) kelt el árverésen Franciaországban - közölte vasárnap a versailles-i Osenat aukciósház.
Hollywood magyar vonatkozásairól és az ott dolgozó magyarokról szóló kötetet mutatták be csütörtökön az Uránia Filmszínházban magyar Oscar-díjasok részvételével.
Mely könyvek formálnak minket azzá, akik vagyunk? Új sorozatunkban ismert arcok vallanak személyiségformáló olvasmányaikról – ezért a cím: A könyvek, amik vagyok. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, jogász gyerekkora óta rengeteget olvas, ezáltal tágítja a látókörét és tanul mások fantáziája által felépített vagy valóságban megélt
A Guba család és rokonaik a második évadban is bőven szolgáltatnak pletykát Pantallóson, ám ezúttal "Jön az erősítés!" Károly és Marika néni személyében, akik a szálakat még tovább bonyolítják.
Martyna Bunda a titokzatos kék macskák világába visz, a flamand Roderik Six könyvében pedig négy fiatal nézi a pusztulást. Hallgass bele a két Margó Könyvbe!
Gustav Klimt egyik legrejtélyesebb festménye, az Elisabeth Lederer portréja (1914–1916) évtizedeken át rejtőzködött magángyűjtemények mélyén. November 18-án azonban minden megváltozott: az alkotás 236,4 millió dollárért (kb. 180 millió font) kelt el New Yorkban, ezzel a valaha aukción eladott legdrágább modern műalkotás és a Sotheby’s történetének
Fiatalon jobban érdekelte a sport, mint a tanulás, több híresség filmes karrierjét ő indította el, feleségül vette a nevelt lányát, és 90 évesen ismét forgatni készül.
A Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlést tartott, ahol az elnök mellett a hatfős elnökség új tagjait is kijelölték a következő öt évre, illetve megünnepelték Krasznahorkai Nobel-díját.
Sally Rooney továbbra is a terrorizmus támogatásának vádjával néz szembe, melynek következtében elképzelhető, hogy jogdíjakat sem kaphat a jövőben az Egyesült Királyságból.
A huszadik századi magyar irodalom emlékezetes alakjáról, Komlós Aladárról elnevezett díjat idén Kelevéz Ágnes irodalomtörténész, muzeológus kapja. A díjat december 11-én adják át az Írók Boltjában. Laudációt mond: Visy Beatrix.
November 30-a katolikus és ortodox egyházi naptárban is Szent András apostol napja, vagy közismert nevén András-nap. Ez a nap a magyar néphagyományban kiemelt jelentőséggel bír, a karácsonyi ünnepkörhöz, az adventi időszakhoz kapcsolódik.
Mécs Imre a Nóvé Bélával 2010-2011-ben folytatott beszélgetésében életének a 19. század végi családi gyökerektől a rendszerváltásig terjedő majd 80 évét öleli fel. Olvass bele a Hiszem, mert képtelenség című kötetbe!
Vörösmarty Mihályt többnyire a Szózat monumentális hangján keresztül idézzük fel – de mi marad meg a költőből, ha lehántjuk róla a kánon ünnepi csomagolását? Nyilasy Balázs irodalomtörténész szerint a romantika „tündérisége”, a látomásos transzcendencia és a politikai-közéleti líra mély szorongást hordozó hangoltsága ma is eleven nyelven szól. Hogy
A holland hegedűművész ezúttal Magyarországon varázsolta el a közönséget. A 76 éves világsztár dupla teltházas koncertet adott az MVM Dome-ban, ahol a színpad egyenesen úgy festett, mint egy nagyratörő influenszer karácsonyfája.
Hosszas felújítás és széleskörű összefogás után végre elkészülhet Esterházy Péter Emőd utcai lakása. Vámos Miklós egy Facebook-posztban írt a tudnivalókról.
Nagy örömömre Krasznahorkai régóta esedékes Nobel-díja megint egy kissé átrendezte az irodalmi teret, kirajzolta a tűrt és a támogatott irodalom életközelibb értékmintázatait. A nagyszerű hír ráadásul egy pozsonyi ünnepi Tőzsér Árpád-konferencia (Európé földjén – Tőzsér 90) kellős közepén ért az egyetem dékáni üléstermében! – Év végi körkérdésünkre
What does a troll think about Nietzsche? What do an orc and a vegetable garden chat about? What are the spiritual practices of elves? Hungarian author Imre Bartók writes about these and other similarly pressing questions in a YA novel that opens in the midst an apocalypse.
"From on his knees behind a pile of newspapers, Oilvér Végh peered at the woman who stood in the middle of his living room ... The woman had come, quite innocently, to help him; she was not to blame that he did not require help." – The interior world of Olivér Végh, a doggedly stubborn, retired antique restorer, is turned inside out when Kinga Berk
Leányvállalat is the independent publisher of such titles as These Roma Are Queer, The Taste of Motherland in My Mouth and Crybaby. Founder, Geraldine Molnár, answers Hanna Zelma Horányi's questions about the publisher's beginnings, its focus on social justice, and the challenges of running a small publisher in Hungary today.
A Romani Design a világ első roma divatstúdiója. Az alapító tervezők, Varga Erika és Helena a művészet, a divat, a design és a zene eszközével dolgoznak a roma közösségek presztízsépítésén a hazai és nemzetközi művészeti szektor magasan jegyzett szereplőjeként.
Ebben a válogatásban 13+1 olyan kiállítást ajánlunk, amelyek élénk színeikkel, mély gondolataikkal és változatos stílusukkal különösen üdítőek lehetnek a borús, hideg napokon. Legyen szó intimitást sugárzó enteriőrökről, kortárs kísérletekről vagy kozmikus terekről – ezek a tárlatok egy kis színes menedéket nyújtanak, hogy új perspektívákat fedezzü
"Abban a dömpingben, ami elárasztja a könyvpiacot, bármiféle díj figyelemfelkeltő hatású" – mondta a Keserű víz című regényéért díjazott szerző lapunknak.
A színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró 55 éves volt. A Beugró című televíziós műsor állandó szereplője volt, rendszeresen vállalt szinkronszerepeket. Játszott többek között a Valami Amerikában, az Üvegtigris-trilógiában, az Állítsátok meg Terézanyut!-ban. Lemezeket adott ki, hét könyve is megjelent.
A színész-rendező-énekes rövid lefolyású betegségben hunyt el – közölte a családja. A számos színházi és filmszereppel és a Beugró című műsorral országosan népszerűvé vált művész 55 éves volt.
Százharminc magyar filmklasszikust kínál ingyen a Filmio karácsonyra, színháztermet neveztek el Őze Lajosról, várják a pályázókat a Zsolnay Fényfesztiválra, a magyar zenéké lesz Zamárdi a jövő nyáron.