2026. május 4. hétfő

máj. 4
11:15
Hosszú teszten a Fiat Grande Panda (Autószektor)
Hogy néz ki? Egészen egyedi dizájnt sűrítettek a tervezők a négyméteres kocsiba (szélessége 1,8 méter, magassága 1,6 méter, tengelyek közötti távolsága 2,54 méter). Úgy érzem, hogy sikerült ikonikus formát teremteni, olyant, amit később is nagy kedvvel nézegetünk és ami évek múlva is kiugrik majd az utcaképből. Manapság kevés Fiat fut az utakon, ez
máj. 4
11:15
Európában is csak havidíjas önvezetést kínál majd a Tesla (Villanyautósok)
Hollandiában már megvan a dátum, amíg egyszeri díjért megvásárolható a teljes önvezetés.
máj. 4
12:03
Mindkét üzemanyag drágul holnaptól: így változnak majd a piaci árak! (Autónavigátor)
A benzin és a gázolaj esetében is áremelkedéssel kezdődik a május a Holtankoljak.hu legfrissebb információi szerint.
máj. 4
12:15
Új autóbuszjárat indul Budapesten (Autószektor)
Fotó: BKK A Budapesti Mobilitási Terv célja, hogy minden városrész elérhető és jól szervezett közösségi közlekedési hálózattal rendelkezzen. A térségben zajló robbanásszerű ingatlanfejlesztés mellett elengedhetetlenné vált a közösségi közlekedés megjelenése, hiszen korábban csak hosszabb sétával voltak elérhetők a járatok. A 253-as autóbusz gyorsab
máj. 4
12:33
129 nap, 26 ország: ez a világ körüli hajóút elképesztő helyeket jár be (Drive)
A Holland America Lines társaság egy elképesztő világ körüli hajóút indulását jelentette be. A vállalat új járatán a Föld hét kontinenséből hatot csodálhatunk meg, az út maga pedig összesen 45 kikötőt és 26 országot érint. A kaland az Egyesült Államokban található Fort Lauderdale-ből indul 2028 elején, majd több mint négy hónap után ugyanide fut be
máj. 4
13:33
Az LG hatalmas akkumulátorüzletet húzott be, a BMW lehet a vevő (autopro)
Újabb jelentős megrendelést húzott be a LG Energy Solution.
máj. 4
13:39
Fiat-design, ahogy még nem láttuk (Autószektor)
A milánói Tortona negyedben, a Magna Pars épületében helyet kapó CIAO FUTURO! a FIAT formatervezési örökségét állította a középpontba. A tárlat végigvezeti a látogatókat a márka történetén, bemutatva, miként vált a FIAT a városi közlekedés meghatározó szereplőjévé, és hogyan alkalmazkodott a városi lét folyamatosan alakuló elvárásaihoz – miközben m
máj. 4
14:09
Miami Nagydíj - Leclerc büntetés kapott, két hellyel hátrébb csúszott (Autószektor)
Fotó: Ferrari A Ferrari monacói pilótája a harmadik helyért küzdött a futam végén, az utolsó kör elején elengedte az őt üldöző Oscar Piastrit, mert úgy gondolta, hogy később visszaelőzheti a McLaren ausztrál versenyzőjét, de kicsivel később megpördült, a falnak is nekiért a kocsijával, majd még ketten eléje kerültek. Leclerc a büntetést azért kapta
máj. 4
14:15
Miami Nagydíj - Leclerc büntetést kapott, két hellyel hátrébb csúszott (Autószektor)
Fotó: Ferrari A Ferrari monacói pilótája a harmadik helyért küzdött a futam végén, az utolsó kör elején elengedte az őt üldöző Oscar Piastrit, mert úgy gondolta, hogy később visszaelőzheti a McLaren ausztrál versenyzőjét, de kicsivel később megpördült, a falnak is nekiért a kocsijával, majd még ketten eléje kerültek. Leclerc a büntetést azért kapta
máj. 4
14:39
A Condor örömmel jelenti be az új frankfurti menetrendszerinti járatát (Drive)
A Condor német légitársaság április 30-án ünnepelte az új Budapest–Frankfurt járatának elindítását. A Condor naponta három alkalommal közlekedik a két város között Airbus A319 és A320 típusú repülőgépekkel, így az utasok nagyobb rugalmasságot élvezhetnek Európa egyik legfontosabb üzleti és szabadidős útvonalán. A járat indulásával jelentősen nő a B
máj. 4
15:21
22 év után újul meg a furgon, amit mindenki ismer (Autószektor)
Több mint húsz esztendőnyi folyamatos frissítgetés után a Toyota végre teljes modellváltásra készül a Hiace esetében. A jelenlegi H200-as generáció 2004 óta van piacon, és bár az évek során számtalan kisebb-nagyobb módosításon esett át, konstrukciója mára egyértelműen elavulttá vált. Ám a Hiace mentségére szóljon, hogy ezt a hátrányt sikerült előnn
máj. 4
15:27
Új mérnöki szervezet erősíti a hazai autóipari fejlesztéseket (autopro)
Új mérföldkőhöz érkezett a hazai mérnöki és autóipari közösség.
máj. 4
16:09
Nem egész 2 millió forintba kerül újonnan ez a hétüléses Renault: íme a frissített Triber! (Autónavigátor)
A fapados Triber árán magyar szemüveggel nézve rengeteget szépít az erősebb forint, ám ettől eltekintve is egy kimondottan olcsó modell: mutatjuk, hogy hol kapható!
máj. 4
16:21
Több száz ajánlatával a Byd autógyára volt a főszereplő a szegedi állásbörzén (Autószektor)
A tavaszi állásbörzének ezúttal is az Ady téri József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) adott otthont, a kiállítókat olyan meghatározó munkáltatók képviselték, mint az EPAM Systems, a BP, a Mercedes-Benz gyár, a Continental, vagy éppen a BYD. Egyebek között. A BYD standja az állásbörzén Járműipari szakportálként az autoszektor.hu rends
máj. 4
16:27
Szemünk láttára törték tropára a Zeekr 7X-et (Villanyautósok)
Ilyen tesztcsarnoka csak a Geely-hez tartozó Zeekr-nek van.
máj. 4
16:33
Óriási töltőinfrastruktúra épült a BMW debreceni gyáránál (autopro)
A Parkl megoldásával és a Schneider Electric technológiájával megvalósított elektromos autó töltőinfrastruktúra jött létre a BMW debreceni gyáránál.
máj. 4
17:27
Videón egy teljesen érthetetlen kamionbaleset (Autószektor)
Különös esetről tett közzé videót az MKIF: egy kamion tart a sztráda kihajtója felé, majd fékezés és korrigálás nélkül az út menti árokba kanyarodik. "Az ilyen helyzetek gyakran nem hirtelen történnek. A tavaszi változó, egyre melegebb időben bárkit megkörnyékezhet rosszullét, ingerültség, figyelmetlenség, fáradtság. Főleg azokat, akiknek a munkája
máj. 4
17:33
Gólyatragédia Hajdúnánáson: még ki sem keltek, máris árván maradtak a fiókák (Drive)
Tragikus balesetek értek egy gólyapárt Hajdúnánáson, aminek következményeként az egyik felnőtt madár súlyosan megsérült, a másik pedig elveszítette életét. A fészkükben található tojásokat sikerült megmenteni, jelenleg egy mentőállomás inkubátoraiban vigyáznak rájuk.
máj. 4
18:15
Lecsapott a motoros rendőr: te látod, hogy mi volt a probléma? (Autónavigátor)
Egy kereszteződésben várakozott a szabálytalan közlekedő, amikor kiszúrták a motoros járőrök: mutatjuk, hogy miért állították meg a sofőrt!
máj. 4
18:15
Használt autókkal kapcsolatos csalásra figyelmeztet a Volkswagen (Autószektor)
A Volkswagen egy jelenleg is jelen lévő csalásra figyelmeztet a németországi, ausztriai és svájci használt autópiacon. A hamis weboldalak és katalógusok célja, hogy nem létező járművek vásárlására csábítsák az ügyfeleket. A Volkswagen különös óvatosságra int ezzel kapcsolatban – írja honlapján Európa legnagyobb autógyára. Wolfsburg, VW-központ. Fo
máj. 4
19:27
Leáll a forgalom a debreceni repülőtéren (Autószektor)
Forrás: Debreceni Repülőtér Azt írták, a munkálatok célja a repülőtéri infrastruktúra hosszútávú, zavartalan működésének biztosítása és a futópálya állapotának folyamatos javítása. A pályakarbantartás során a szakemberek alapos ellenőrzéseket és szükség alapján felújításokat végeznek, hogy a repülőtér mindig a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújt
máj. 4
20:21
Porsche Safari: állatfarm a sportautó gyártó lipcsei telephelyén (Autószektor)
Röviden A Porsche Leipzig és a Lipcsei Ártéri Erdőállomás közös környezetvédelmi nevelési projektje a helyi természetet elérhetővé teszi a gyermekek és családok számára. A Porsche Safarival a vállalat megerősíti társadalmi elkötelezettségét, és elősegíti a korai környezeti nevelést, valamint a biodiverzitás tudatosítását. A 2018-ban indított Porsch
máj. 4
21:27
Ez a Geely volt a Pekingi Autószalon egyik sztárja (Autószektor)
"A Galaxy Light külső megjelenése letisztult, elegáns és kifinomult szépséget sugároz. A jármű általános kiállása a dizájnerek elmondása szerint a ’fejét felemelő tigris’ szellemét idézi, magabiztos, uralkodó és zászlóshajóhoz méltó megjelenést biztosítva a kétségkívül tekintélyt parancsoló modellnek." – írta a gyártó. Az új "Galaxy Light" utaster

2026. május 5. kedd

máj. 5
4:33
Nem tankönyvből tanulják a jövőt a magyar középiskolások (autopro)
Nincs könnyű dolguk a mai tizenéveseknek, ha a jövőjükről kell dönteniük.
máj. 5
4:33
Gyros és döner kebab: mi a különbség a két street food között? (Drive)
A gyros és a döner kebab tagadhatatlanul a világ legnépszerűbb street foodjai közé tartozik. Bár külsőre meglehetősen hasonlítanak, a valóságban több a különbség köztük, mint azt feltételeznénk.
máj. 5
6:09
Élőben láthattuk a Lynk & Co csinos sportkupéját (Villanyautósok)
Gombnyomásra sportos formába kapcsol.
máj. 5
6:27
Európa legjobb sznorkelhelyei, ahol egzotikus tengeri állatokkal úszhatsz (Drive)
Míg a búvárkodást sok célponton külön szakvizsgához kötik, addig a sznorkelezést már átlagemberként is sokkal könnyebben kipróbálhatjuk. Ehhez ráadásul nem kell távoli úti célokra utaznunk, hiszen Európa is számos remek sznorkelhelyszínnel büszkélkedhet. Összegyűjtöttünk most ötöt közülük, ahol a kristálytiszta víz és a gazdag tengeri élővilág ideá
máj. 5
6:33
Új katalizátor adhat lendületet a lítium-kén technológiának (autopro)
Sokáig ígéretes, de makacsul problémás technológiának számított a lítium–kén akkumulátor.
máj. 5
6:45
Egy platform, két lélek - Teszten az új Renault 4 (Autónavigátor)
Ismét olyat mutatott a Renault, amit a kínai konkurensek sosem fognak tudni: történelmet. De meddig elég a múltidézés, és mikortól kell jó villanyautót csinálni? Többek között erre kerestük a választ!
máj. 5
7:15
Rossz hír az Ausztriában munkát kereső magyaroknak (Autószektor)
A munkaerőpiaci helyzet továbbra is feszült. Április végén 398 342 embert regisztráltak munkanélküliként vagy képzésben részt vevőként az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál (AMS). Ez 1,5 százalékos, azaz 5711 fős növekedést jelent az előző év azonos hónapjához képest. A munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal 7,5 százalékra emelkedett. Az AMS ad
máj. 5
7:15
Így töltenek majd százával az elektromos autók Debrecenben (Villanyautósok)
Épültek AC és DC töltők is.
máj. 5
7:27
A Volkswagen cáfolja a BYD drezdai gyár iránti érdeklődését (autopro)
Nem igazak azok a sajtóértesülések, amelyek szerint a BYD érdeklődne a drezdai Gläserne Manufaktur iránt.
máj. 5
7:39
6 dolog, amire mindig figyelj az Airbnb-szálláson a biztonságod érdekében (Drive)
Az Airbnb-típusú szálláshelyek térhódításával egyre többen választanak magánapartmanokat a hotelek helyett. Míg azonban a hotelekben a nap 24 órájában őrök garantálják a biztonságot, az ilyen szállásokon elsősorban csak magunkra számíthatunk. Szakértők most megosztottak hat hasznos teendőt, amit mindenképpen érdemes elvégezni azért, hogy biztonságb
máj. 5
8:15
Az Audi Hungaria felkészíti csapatát az új elektromos hajtás, az Mebeco sorozatgyártására (Autószektor)
A MEBeco hajtás gyártásának felfutása fontos mérföldkő vállalatunk számára, és tovább erősíti pozíciónkat az elektromobilitás értékláncában. Büszke vagyok munkatársaink kiemelkedő elkötelezettségére és professzionalizmusára. A több mint 2000 képzési nap jóval több egyszerű mutatónál – azt a tudást, motivációt jelképezi, amely stabil alapot teremt a
máj. 5
8:15
Gyönyörű sportautót hoz Európába a Denza (Villanyautósok)
Nem csak a tömegpiacon akar jelen lenni a BYD.
máj. 5
8:33
Három fronton szorongatják a német autóipart (autopro)
Egyszerre több oldalról is erősödik a nyomás a német autóiparon.
máj. 5
8:33
A Skoda sikere sem húzza fel a VW Csoport eladásait: még durvább leépítések jöhetnek? (Autónavigátor)
2026 első negyedévében a konszern szinte összes márkája visszaesést produkált, erre reagálva pedig újabb sötét felhők gyűltek a cégcsoport jövője felett.
máj. 5
9:03
Szlovákia is hatalmasat veszíthet a vámemelésen, amivel Trump fenyegetőzik (Autószektor)
Trump vonatkozó bejelentésére, – mely szerint jövő héttől 15-ről 25 százalékra emeli a szóban forgó vámokat – pénteken került sor, döntését pedig azzal az állítással indokolta, hogy az EU "nem tartotta be az USA-val kötött kereskedelmi megállapodást", noha azt nem árulta el, annak mely pontját szegte meg a szövetség. Ez utóbbi megállapodást egyébké
máj. 5
9:33
Másfél milliós bónusz is járhat a buszsofőröknek a szomszédban (autopro)
Egyre élesebb a verseny a buszsofőrökért a régióban.
máj. 5
9:45
Év Zöldautója 2026: íme, a győztesek! (Zöldjárműipar)
Sok izgalmas autót, rengeteg tesztet és szoros küzdelmet hozott az Év Magyar Autója verseny hetedik évada. Az Autós Nagykoalíció (ANK), a Zöldjárműipar.hu és a Járműipar.hu által szervezett versenyre harminc márka ötven autót jelölt. A Magyar Év Autója 2026 díjakért huszonkilenc jármű indult, az Év Zöldautója 2026 díjakért pedig tizenhét modell küz
máj. 5
10:09
Év Magyar Autója 2026: Íme, a nyertesek (Autószektor)
Magyar Év Autója 2026 Hét kategóriában hirdetett győztest a zsűri. A kedvező árú autók kategóriát (8 millió forint alatti kezdőárral) a Fiat Grande Panda nyerte, a Citroёn C5 Aircross a családi autók között győzött, a Skoda Octavia TDI a flotta autók között, a Volkswagen T-Roc (kis méret) és a Audi Q5 (közepes- és nagy méret) a szabadidő-autók közö
máj. 5
10:27
Második éve csökken az autógyártók márkaértéke (autopro)
Második éve csökken a világ vezető autógyártóinak összesített márkaértéke, ami jól mutatja, hogy az iparág egyszerre küzd gazdasági nyomással és technológiai átalakulással.
máj. 5
10:39
A rendőrök szeme láttára esett az árokba a motoros! Figyeld, mi történt ez után! (Autónavigátor)
Szinte megszámolni is nehéz, pontosan mennyi szabályt szegett meg az a férfi, aki egy bakonyi kistelepülésen indult útnak egy motorkerékpárral. A rendőrök azért megpróbálták, íme a részletek!
máj. 5
11:03
Új fejezetet nyitott a Volkswagen Kínában (Villanyautósok)
Kétségbeesett kapkodás, vagy tudatos stratégia? Nehéz megítélni.
máj. 5
11:09
Egyre kevesebb szereplő kezében az autópiac – itt a Top 300 ereje (Autószektor)
Európában 300 kereskedőcsoport olyan súlyt képvisel az autókereskedelemben, hogy együttes forgalmuk nagyjából egyenlő az egész Volkswagen-csoport globális árbevételével — és nagyságrendileg kétszerese a Stellantis-nak. Nem egy-egy gigacégről van szó, hanem 300 magántulajdonban lévő vállalkozásról, amelyek módszeresen veszik át az európai autókeresk
máj. 5
11:15
Őz szökdécselt a leapadt Balatonban (Drive)
Őzeket vízparton még csak-csak látni, de a Balatonban már aligha. Most mégis egy meglepő felvétel járja be a közösségi médiát: a leapadt víz miatt egy őz szökdécsel a magyar tengerben.
máj. 5
11:39
Megszületett a döntés: ez lett a 2026-os Év Magyar Autója! (Autónavigátor)
15 modell kapott valamilyen díjat az Év Magyar Autója zsűrijétől a 2026-os kiírás keretében, de az is kiderült, a zsűri mely PR-szakembert látta a legjobbnak az elmúlt évben.
máj. 5
12:21
A Forma–1 miami állomásán mutatkozott be az Audi Rs 5 (Autószektor)
Fotó: Audi Az Audi Sport első nagy teljesítményű hálózatról tölthető hibridjeként az új RS 5* egy egészen új korszak hírnöke. Magával ragadó elektromos ereje és lenyűgöző menetteljesítménye mellett egy világelső technikai innovációt is felvonultat: ez a Dynamic Torque Control rendszerrel felvértezett quattro összkerékhajtás. Az elektromechanikus ny
máj. 5
12:33
Hazai gyártású BMW nyerte az Év Magyar Autója díjat (autopro)
Sok izgalmas autót, rengeteg tesztet és szoros küzdelmet hozott az Év Magyar Autója verseny hetedik évada.
máj. 5
13:09
Irodai munkára készülsz? Akkor kösd be magad! (Autószektor)
Az autóipar és az irodabútorok világa ritkán találkozik ennyire direkt módon, de a Toyota esetében nem a nulláról kezdődött a közös történet. Adva van ugyanis a Toyota Crown elektromosan állítható első ülése, amely annyira jó, hogy teljesen fölösleges újratervezni. Az irodai székké átalakulás így magát az ülést szinte nem is érinti, ám a nélkülözhe

Keresés