Egy nemzetközi csomagmegőrző-hálózat, a Radical Storage listába szedte azokat a globálisan is jól ismert turistalátványosságokat, amelyek az utazók szerint a legcsalódáskeltőbbek. A felsorolásban helyet kapott hazánk egyik legfontosabb történelmi fürdője, a budapesti Széchényi Gyógyfürdő is.
Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és a kereslet várhatóan 2026 után is erős marad - mondta Glenn Schmidt, a BMW Group globális fenntarthatóságért felelős alelnöke egy budapesti sajtóbeszélgetésen.
A Luxury csomagos Chery Tiggo 7 PHEV nagyon eltalálta mivel lehet meggyőző a vásárlók szemében. Nagy, elegáns megjelenésű, jól felszerelt SUV, optimális elektromos hatótávval, kifejezetten jó áron. Hol a csavar?
Fontos mérföldkőhöz ért a NASA X-59 Quesst kísérleti repülőgépe, amelynek a legutóbbi tesztrepülésen sikerült először átlépnie a hangsebességet. A gépet azért fejlesztik, hogy a szuperszonikus repülés ne járjon erős hangrobbanással, ami az egyik legnagyobb korlát ebben a technológiában. Ha a további tesztek is sikeresek lesznek, hosszabb távon a gy
Az újonnan forgalomba helyezett autók közel kétharmada hibrid vagy elektromos hajtásrendszerrel van felszerelve. Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ARBÖ) jelentése szerint az akkumulátoros elektromos járművek elfogadottsága növekszik, míg a dízelüzemű járművek piaci részesedése továbbra is csökken. Burgenlandban 2026 januárja és májusa k
Fleury-devant-Douaumont elsőre inkább erdőnek látszik, mintsem falunak, pedig hivatalosan ma is önálló településnek minősül. Lakója több mint egy évszázada nincs, mégis van polgármestere, önkormányzati tanácsa és költségvetése is. A Verdun közelében fekvő falu az első világháború egyik áldozata volt, egykori épületeiről pedig már csak kihelyzett tá
A SZEngine a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapataként azzal a céllal alakult, hogy a hallgatók gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek a belső égésű versenymotorok fejlesztésében, valamely gyári beszállító termékének radikális átalakításával. Ez páratlan vállalásnak számított a sorozatban – ahogy arra sem volt példa korábban, hogy egy
Több mint húsz éven keresztül senki sem észlelte bizonyítottan azt az apró rókát, amely állítólag kizárólag a mexikói Cozumel szigetén él. A kutatóknak most először sikerült fotót készíteniük a ritka állatról, amelyet korábban főként régi beszámolók és régészeti maradványok alapján ismertek.
Nem sokkal később, 5 óra 10 perc körül a 113-as kilométerszelvénynél egy kisbusz nekiütközött egy, az előző baleset miatt forgalmi okból álló tehergépkocsinak. A kisbuszban összesen kilencen utaztak, közülük hét személy a helyszínen meghalt, ketten megsérültek. A rendőrök a Hegyeshalom felé vezető oldalon az érintett útszakaszt a helyszínelés idejé
A Circuit de la Sarthe pályára több mint 300.000 szurkolót várnak, akik a legendás versenyen, amely egyben a 2026-os FIA Hosszútávú Világbajnokság (WEC) harmadik fordulója is, nyomon követhetik majd, amint a 62 autóból álló mezőny – köztük nyolc különböző gyártó 18 Hypercar modellje – küzd a dicsőségért. Fotó: TOYOTA RACING Ötszörös győztesként és
Nehéz elképzelni, mi járhatott annak a sofőrnek a fejében, aki teljes nyugalommal kanyarodott ki egy rendőrautó elé. Videón mutatjuk, mi lett az eset vége!
A Toyota bZ4X Touring modell családos utazásokra, valamint azok számára készült, akik kedvelik az aktív életmódot, szeretik a természetet és meg tudnak venni egy új elektromos autót. Nagyra nőtt A Touring 14 centiméterrel hosszabb, mint az bZ4X, csomagtartója közel 50 százalékkal gyarapodott. A hátsó ülések mögött 669 literes puttony áll rendelkezé
Vizsgálatot indított a brit versenyhatóság a Ryanair ellen a légitársaság családi ülőhelyfoglalási gyakorlata miatt. A szervezet azt kifogásolja, hogy a 2 és 11 év közötti gyerekkel utazó családok esetében annak a szülőnek külön díjat kell fizetnie, aki a gyermeke mellett szeretne ülni. A Ryanair szerint szabályzata jogszerű, és a gyermekek ülőhely
Kevesebb mint egy évtizeddel később a márka meghatározta napjaink egyik legnépszerűbb kategóriáját, amikor bemutatta első SUV-modelljét. A Lexus fennállásának 36 éve alatt összesített értékesítése már meghaladta a 15,5 millió járművet, amelyek több mint fele – 8 170 942 darab – SUV vagy crossover modell volt. Lexus RX – a márka globális bestsellerj
Több mint 1200 fős ünnepség keretében adták át a Legend of the Seas hajót a finnországi Turku városában működő Meyer Turku hajógyárban. Az eseményen részt vettek a Royal Caribbean és a Royal Caribbean Group vezetői, a hajó építésében közreműködő szakemberek, valamint a leendő legénység tagjai is. A hajó átadása közel két évnyi építési munka lezárás
A japán gyártó olyan fejlesztési platformot vezet be, amelynek segítségével a jövő autóinak digitális „agya” ugyanolyan precízen tervezhető és ellenőrizhető lesz, mint korábban a mechanikai alkatrészek.
Az Allianz Hungária kutatása szerint már a 18 és 69 év közötti magyar internetezők 8 százaléka használ ilyen kétkerekűt, miközben a fiatalok és a budapestiek körében ennél is népszerűbb ez a közlekedési forma. 2024. július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kötni azokra az eszközökre, amelyek tervezett végsebessége meghaladja a 25 kilométer per
A Taste Atlas nevű gasztronómiai portál olvasói értékelések alapján rangsorolta a magyar konyha fogásait. A lista végére egy régi ünnepi étel, a borleves került, amely szokatlan hozzávalói miatt váltott ki értetlenkedést a külföldiekben.
Felidézte, 2025-ben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőéteren 19,6 millió utast szolgáltak ki, 2 millióval többet az előző évinél, a megnövekedett forgalmat zökkenőmentesen bonyolították le. Tavaly a nyári hónapokban - júniusban, júliusban, augusztusban - mintegy 5,5 millió utas fordult meg a budapesti repülőtéren, az idén növekvő forgalommal
Néhány éven belül a holland utakon nagyjából kétszer annyi kamera figyeli majd a forgalmat, mint ma: egyesek a sebességet mérik, mások a piroson áthajtást, a kézben tartott telefont vagy az övhasználat elmulasztását szűrik ki. A holland ügyészség forgalmi szabálysértésekkel foglalkozó hivatala (Parket CVOM) bejelentette, hogy az automatizált közúti
A légitársaság erősebb téli szezont tervez Pozsonyban, új járatot indítanak Torinóba is. O’Leary szerint a döntés hátterében az áll, hogy Bécs számukra túlságosan drága lett, részben az európai környezetvédelmi adók miatt. Hozzátette: Szlovákia kedvezményeket adott a díjakból, így Pozsony akár feleannyiba kerülhet számukra, mint a schwechat-i repül
A Google Maps forgalmi funkciója a felhasználók okostelefonjairól gyűjtött adatokon alapul. Amikor a nyomkövetés be van kapcsolva, a telefonok névtelen információkat küldenek a sebességről és a közúti helyzetről. Ehhez az információhoz hozzáadódnak a felhasználói jelentések, amelyek baleseteket, útépítéseket, sávlezárásokat vagy egyéb problémákat j
A Toyota Racing autói a pechesen végződött Hyperpole kvalifikáció után a top 10-en kívülről rajtolnak majd szombaton, a 94. Le Mans-i 24 óráson. A csapat két japán pilótája, Kobajasi és Hirakawa ült volánhoz a húszperces Hyperpole 1-ben, első gyors köreik után még mindketten a top 10-ben, továbbjutó helyen voltak, és miután új lágy gumikat kaptak,
A Hosszútávú-világbajnokság (WEC) versenyzői ezen a hétvégén a szezon legnagyobb kihívásával néznek szembe, amikor a legendás Le Mans-i 24 órás 94. futamára (június 10-14.) készülnek. Az előzetes eredmények azt sugallják, hogy a küzdelem minden korábbinál nyíltabbnak ígérkezik. Le Mans a nemzetközi motorsport rangos "Hármas Koronájának" egyik futam