Az üzemanyagok védett árának kivezetése kapcsán közleményt adott ki a Független Benzinkutak Szövetsége, amelynek értelmében pénteken számos töltőállomás zárva maradhat.
A Lexus ES harmincöt éven át volt másodhegedűs a vele egy napon bemutatott, de gyártásba már egy hónappal korábban vett Lexus LS luxuslimuzin mögött. Ez a mostani, nyolcadik generációs modellel megváltozott: az LS nyugalmazásával az ES vette át a családfő szerepét. A Lexus komolyan vette a feladatot, és olyan megoldásokkal vértezte fel új zászlósha
Az Adria kapcsán sok magyar utazónak elsőként Horvátország jut eszébe, pedig a térség délebbi partszakaszai is egyre több figyelmet kapnak. Egy friss rangsor szerint 2026-ban Montenegró egyik strandja lett Európa legjobb tengerparti úti célja: a lista összeállításakor a természeti szépség mellett az ár-érték arányt, az értékeléseket, az időjárást é
A közúti ellenőrzés a technológiának köszönhetően egyre nyilvánvalóbb átalakuláson megy keresztül. A legnagyobb figyelmet felkeltő eszközök között szerepel a TruCam, egy fejlett eszköz, amely lehetővé teszi a bűnüldöző szervek számára, hogy nagy pontossággal ellenőrizzék a járművek sebességét. Ez nem egy szokványos traffipax. A rendszer integrálja
"Még pénteken éjfél előtt Zalaegerszegen, a Balatoni úton, a felüljárón közlekedett nagyon lassan kisteherautóval egy férfi, amikor elől ülő utasa az ablakemelő helyett az ajtónyitóra fogott rá és kiesett a járműből. A 35 éves nő biztonsági öve nem volt bekapcsolva. Az esés során az útpadkába ütötte a fejét, és súlyos sérülése lett." – számolt be a
Nagyjából két héttel azután, hogy teljesítette első tesztrepülését a Qantas rekordhosszúságú járataira szánt Airbus A350-1000ULR, a légitársaság az indulás tervezett időpontját is pontosította. A Project Sunrise néven futó program keretében a Qantas akár 22 órás, leszállás nélküli járatokkal kötné össze Ausztráliát Londonnal és New Yorkkal.
Szerző: Bánffi Tibor Az 1900-as évek elején az autók nem rendelkeztek mindennapi használatra alkalmas jegyekkel. A tervezésnél egyre fontosabb célkitűzés lett a nagyobb utazósebesség elérése, a gazdaságos, megbízható üzemeltetés, a repülőknél már alkalmazott aerodinamikai szempontok és nem utolsósorban az esztétikai innováció. A cseppalak lett az
Képünk illusztráció Fotó:police.hu A mérsékelt sebességgel haladó kombájnok, traktorok, szállítójárművek mögött gyakran feltorlódik a forgalom, ám előzni csak körültekintően, nagy oldaltávolsággal szabad. Ezek a gépek nemcsak lassúak, hanem sokszor nagyok is, így már a megközelítésük is megköveteli fokozott óvatosságot. Irányváltoztatásukra ugyancs
Szeptembertől új minőségbiztosítási és biztonsági elvárások lépnek életbe, amelyek a beszállítói láncok ellenálló-képességét és a fenntarthatóságot is nagyító alá helyezik.
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon: májusban a hibridek kínálati átlagára 11,04, míg az elektromosoké 11,7 millió forint volt, ezzel a legnagyobb árkülönbség alakult ki a két hajtáslánc modelljei között - közölte a KSH és a Használtautó.hu közös statisztikája alapján a járműhirde
Nyáron ma már az sem ritka, hogy a hőmérséklet esténként is 25 fok felett marad. Légkondi nélkül ilyenkor sokak számára nehéz elaludni, különösen a hőt tovább tartó városi környezetben. A forró éjszakákra azonban nem csak modern megoldások léteznek: az egyiptomiak több ezer éves hűtési technikája ma is segíthet átvészelni a legmelegebb estéket.
Mondhat bárki, bármit, a piaci számok jól mutatják, hogy nem lehet csak úgy elengedni egy alsó-középkategóriás típuscsalád kezét, hogy majd a villanymodellek úgyis hasítanak. A nagy villanymámorba na Kiánál is felmerült ez, de aztán gyorsan belátták, hogy a Ceed nélkül nem megy. Szerencsére az USA-ban folytatódott a vérvonal, így hát rohamtempóban
Egyre több ezüst hátú gömbhal jelenik meg a Földközi-tengerben, ami a halászoknak és a fürdőzőknek is gondot okozhat. A mérgező invazív faj tönkreteheti a hálókat, bénító hatású idegmérget hordoz, éles fogaival pedig akár egy emberi ujjat is képes leharapni.
Fotó: SEAT - Porsche Holding 2026. június 15. és 21. között a jármű magasan a Práter vidámpark felett lebegett, magára vonzva a turisták és a bécsiek figyelmét egyaránt. Ez a rendkívüli bemutató azt hivatott bemutatni, hogy a CUPRA tudatosan tör újat nemcsak járműveivel, hanem reklámjaival is. Elektromos autó találkozik a bécsi nevezetességgel A he
Horvátország évek óta a magyar utazók egyik legnépszerűbb nyári célpontja, különösen azok körében, akik autóval indulnának tengerpartra. Split vagy Dubrovnik már hosszabb utazást jelent Budapestről, a Kvarner-öböl környékén viszont több olyan horvát tengerparti város is akad, amely akár egy hosszú hétvégére is jó választás lehet.
Emlékezetes: az Arrabona Racing Team (ART) története legnagyobb sikerét aratva 2024-ben összetettben győzedelmeskedett a Formula Student East versenyen, akkor még belsőégésű hajtáslánccal. Minden adott volt a folytatáshoz, a csapat azonban a változás mellett döntött: a mezőny nagy részével együtt a villamos hajtás irányába indult el, követve ezzel
2022-ben a Megane volt az első a Renault „újhullámos” villanyautói közül, most pedig egy alaposabb ráncfelvarrással tette naprakésszé immár 4 éves modelljét a márka. Íme a legfontosabb részletek!
A Scharle Péter Kultúrmérnöki Díjat a Magyar Mérnöki Kamara, a Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara, a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, valamint a Széchenyi István Egyetem alapította a néhai professzor emlékére. A díj névadója a magyar műszaki értelmiség meghatározó alakja volt, aki mérnökként, kutatóként és oktatóként egyaránt a szakmai tud
Egy személyautó egy panelház előtti parkoló mellett két gyalogost ütött el. A balesetben egy 11 éves kislány és egy 24 éves nő szenvedett súlyos sérüléseket, ezért mindkettőjüket pozsonyi kórházba szállították. A TV Markíza információi szerint az egyik sérült a kétszeres olimpikon Denisa Hurban Baránková volt. A fiatal sportoló a baleset során olya
Hogy néz ki? A Peugeot e-5008 a Stellantis-csoport közepes platformjára épül, Franciaországban gyártják (Souchaux) az akkumulátorával együtt (Douvrin), teljes mértékben európai igényekre fejlesztve. A 2,9 méteres tengelytáv jóvoltából egy 4,8 méter hosszúságú (a 3008-asnál 25 centivel hosszabb), 1,9 széles, 1,7 méter magas, rendkívül tágas autó s
Rendkívül alacsonyan áll a Velencei-tó vízszintje, ami az idei strandszezont is érinti. Több tóparti fürdőhely ki sem nyit, miközben a szakértők szerint a nyári hőség tovább nehezítheti a helyzetet.
Vérfagyasztó jelenetek játszódtak le az M0-s melletti töltőállomáson, ahová egy sofőr már eleve lángoló autóval gurult be, ám a gépkocsi rövidesen ki is gyulladt. Videón mutatjuk, mi lett az eset vége!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatos felügyelési tevékenysége keretében tekintette át, hogy a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (MOL Nyrt.) megfelelt-e a tőkepiaci törvény tőzsdei kibocsátókra vonatkozó, rendkívüli tájékoztatási kötelezettségről szóló előírásainak a Barátság kőolajvezetéknek az orosz-ukrán háború miatti váratlan és tartós leállá
Az egyik leggyakoribb probléma a megadott adatok hibás kitöltése, írja a tnlive.sk. Az autósok számára ezért kulcsfontosságú, hogy ellenőrizzék az elektronikus matrica megvásárlásáról szóló visszaigazolást. "Gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor az ügyfél meg van győződve arról, hogy megvette az autópálya-matricát, ezért nem érti, miért kapot
Az európai autóipari szaksajtó egyik legrangosabb megmérettetésén, a brit AutoTrader magazin által minden évben megszervezett Drivers’ Choice szavazáson idén a Toyota nyerte el az év legnagyobb jelentőségű fenntarthatósági kezdeményezését elismerő Sustainability Initiative Award díjat. Az autógyártás egyike azon iparágaknak, amelyek utat mutatnak
Kifejezetten az öreg, illetve szezonálisan használt járművek műszaki igényeihez igazodó üzemanyaggal szolgája ki a veteránautó-kedvelők egyre bővülő táborát és speciális igényeit a MOL.
1978 óta először módosítaná vízumdíjait Japán, a változás pedig egyes esetekben jelentős drágulást hozhat. A kormány az inflációval, valamint a külföldi turisták és lakosok számának növekedésével indokolja a tervezett lépéseket.
Képzeljük csak el, hogy autóvásárlás előtt állunk, de a kiszemelt márka épp abban a kategóriában nem kínál semmit, amit keresünk. Ekkor egyszerűen lekerül a listáról – és vele együtt a gyártó is elesik egy lehetséges vevőtől. Pontosan ez a gondolat áll Steve Youngnak, az ICDP (International Car Distribution Programme) ügyvezető igazgatójának 2026.
Illusztráció: Google Gemini MI Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján a június 23-án (kedd) 24.00 óráig érvényben lévő másodfokú hőségriasztást június 26-án (péntek) 24.00 óráig meghosszabbítja az ország egész területére vonatkozóan. Továbbá tekintettel a hőség fokozódására, júniu
Szombathelyen olyan karbantartó központ épülhet, amely a következő években érkező, több mint száz méter hosszú IC-motorvonatok üzemeltetését szolgálja majd ki.
Még az idén piacra dobja a Geely a tavalyi Shanghaji Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser koncecpió sorozatgyártásra érett változatát, ráadásul 1113 lóerős, konnektoros hibrid hajtáslánccal.
A tanulmányautó - teljes nevén Fiat 600 Pininfarina Y Berlinetta - igazi autótörténeti ritkaság, és Bonhams aukciósház szervezésében bocsátják árverésre. Az autó nemcsak példányszáma, hanem formatervezése miatt is igazi "ínyencfalat". Minimálár nélkül kínálják eladásra, piaci szakértők 100–200 ezer dollár közé teszik az értékét. A Y Berlinetta
Az Athénhoz közeli Szporádok szigetcsoporthoz tartozó Alonissos azoknak lehet ideális választás, akik a nyüzsgő üdülőhelyek helyett kristálytiszta tengert, fenyőerdőkkel borított dombokat és természetesebb görög hangulatot keresnek. A sziget gyakran a szomszédos Szkíathosz és Szkopelosz árnyékában marad, pedig különleges természeti értékei, hangula