Egyre több jel utal arra, hogy a Volkswagen történetének egyik legnagyobb átalakítására készül, azonban most először az is körvonalazódott, mely németországi gyárak kerülhetnek a leépítések középpontjába.
Korfu évről évre Görögország leglátogatottabb úti céljai között szerepel, a szigettel szomszédos Syvota viszont csendesebb alternatívát kínál. Az apró település látképét fenyvesek, kristálytiszta víz és a közelben húzódó zöld szigetek határozzák meg.
Június 25-én kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Debrecenben elloptak egy kisteherautót. A GPS-koordináták alapján percek alatt több egységet is a mozgásban lévő jármű felé irányítottak. Rövid időn belül megtalálták, majd a protokollnak megfelelően felkapcsolták a megkülönböztető jelzést, és megpróbálták megállítani. A sofőr ekkor
Az elektromos és hagyományos hajtásláncok gyártásában egyaránt kulcsszerepet játszanak a homokinetikus csuklók, amelyeknél a mikronos pontosság és a rövid ciklusidő egyszerre elvárás.
A tervek szerint a kínai piacon már az idei évben forgalomba kerülő, 1113 lóerős (830 KW-os) Geely Galaxy Cruiser 700 plug-in hibrid terepjáró a 2025-ös Shanghai Autókiállításon bemutatott Galaxy Cruiser koncepcióautó sorozatgyártott változata. A Geely már korábban bejelentette, hogy első terepjáró SUV-juk plug-in hibrid rendszert kap, amely egy be
Legalább 5 rendőrautó üldözte a lopott furgonnal száguldozó 15 éves elkövetőt, aki közel 100 kilométeren át menekült, helyenként 180 km/órás tempóval. Mutatjuk, mi lett a kergetőzés vége!
Az elektrifikációs stratégia részeként tovább erősíti a vállalat pozícióját és szerepét a Volkswagen Csoporton belül. A legnagyobb kihívás ebben az újonnan létrehozott pozícióban az lesz, hogy a CUPRA Raval és a városi elektromos járműcsalád piaci bevezetésének sikerére építsen, valamint hogy előmozdítsa a SEAT & CUPRA-nak nemrég odaítélt szerződés
A Shell Eco-marathon a világ egyik legjelentősebb energiahatékonysági versenye, ahol a legjobb egyetemek hallgatói mérik össze tudásukat saját fejlesztésű, alacsony fogyasztású járműveikkel. A Széchenyi István Egyetem csapata, a SZEnergy Team hosszú ideje meghatározó szereplője a megmérettetésnek: 2022 óta minden évben világrekorddal győzött az ele
A nyári kánikulában elsőre talán meglepőnek tűnhet egy olyan úti cél, ahol éppen a szaunázásé a főszerep, Finnországban viszont ez a kikapcsolódás egyik legfontosabb hagyománya. Helsinki partjai előtt most egy egész szigetet szenteltek neki: a piactértől mindössze rövid vízitaxiútra fekvő Saunasaari hagyományos füstszaunákkal, fatüzelésű dézsafürdő
Négy évvel ezelőtt még az európai autóipar egyik legfontosabb technológiai együttműködéseként indult a Volkswagen és a Bosch közös önvezető fejlesztési programja.
A divízió aktuális elnök-vezérigazgatója, Neil Fiorentinos – aki szeptember 1-jétől a BMW Group nagy-britanniai és írországi irányításáért lesz felelős – 2018 szeptembere óta vezeti sikerrel a müncheni központú vállalatcsoport közép- és délkelet-európai divízióját. Munkája jelentős mértékben járult hozzá a BMW Group egész régiót meghatározó, hosszú
A Madridtól alig másfél órára északra fekvő Pedraza olyan, mintha évszázadok óta alig változott volna. A középkori falakkal körülvett településre mindössze egyetlen szűk kapun keresztül lehet bejutni, a macskaköves utcák között pedig szinte minden részlet a régi kasztíliai városok világát idézi.
Az új járművek beszerzési költségeinek emelkedése, a finanszírozási és energiaárak növekedése, valamint az elektromos autók értékvesztésével kapcsolatos bizonytalanság egyre nagyobb nyomást helyez a vállalatokra. Ebben a környezetben a használt autó lízing egyre inkább stratégiai eszközzé válik a költségkontroll és a kiszámítható működés szempontjá
A legendás francia étterem- és szállodakalauz, a Michelin Guide két Michelin-csillaggal tüntette ki a Käfer BMW Weltben található, THE CLOUD névre keresztelt fine-dining éttermét. A mindössze egy éve nyitott étterem nívós kitüntetése Jens Madsen séf, Mona Röthig étteremvezető, Luigi Pecchia sommelier és a teljes csapat kulináris jelentőségét méltat
A plug-in hibrid járművek zöld rendszámának cseréje nagyságrendileg 36 ezer külső töltési hibrid gépjárművet érint, 2024. szeptember 1-je óta 862 rendszámot cseréltek le fehérre.
A világ több mint 140 országában alkalmazzák az iRAP közúti biztonsági értékelési rendszerét. A Nemzetközi Közútértékelő Program (International Road Assessment Programme - iRAP) most ennek a módszertannak a 3.10-es változatát mutatta be. Az új modell egy átfogó, ötéves felülvizsgálat eredménye, és a szervezet szerint pontosabb, bizonyítékalapú képe
A magyar határhoz viszonylag közel fekvő Újvidéken egészen különös helyen alakult ki jelentős gólyakolónia. Az autópálya mentén álló, elhagyott betonépítményen idén már 75 gólyafészket számoltak össze, ezzel a telep Szerbia és Közép-Európa legnagyobb, egyben Európa egyik legjelentősebb gólyakolóniája lett.
A pénzügyi évét a Wizz Air történetének legalacsonyabb karbonintenzitásával zárta: 50,6 gramm CO₂-t bocsátott ki utaskilométerenként, ami éves összehasonlításban 3 százalékos javulást jelent. Az eredményben fontos szerepet játszott a légitársaság flottájának folyamatos fejlesztése is: a Wizz Air az iparág egyik legfiatalabb és leginkább üzemanyag-h
Perzselő nyári napokon – amilyeneket most is megélünk – az autó utastere akár 60-70°C-osra is felhevülhet, ezért a következő tárgyakat szigorúan tilos benne hagyni: VIZESPALACKOK A felmelegedő PET-palackokból káros vegyi anyagok (BPA vagy mikroműanyagok) oldódhatnak ki a vízbe. A meleg vizes környezet ideális a baktériumok számára, különösen, ha a
Görögország vizeiben régóta élnek cápák, a legtöbb esetben azonban ezek a ragadozók a partoktól távol, mélyebb tengeri területeken maradnak. Az utóbbi időben mégis több észlelésről lehetett hallani, amelyek most egy élő, folyamatosan frissülő térképen is követhetők.
Fotó: Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) Az abroncs működés közben folyamatosan hőt termel. A gördülési ellenállás, a deformáció és az útburkolattal való súrlódás mind hozzájárulnak a felmelegedéshez. Nyári körülmények között ehhez hozzáadódik a magas külső hőmérséklet és a felhevült útburkolat hatása, amely tovább növeli az üzemi hőterhelést. A hő
Neue Klasse – ezzel a szlogennel hirdeti a BMW vadonatúj elektromos járműsorozatát, melynek nyitómodellje a cég debreceni összeszerelő gyárában készülő iX3-as divatterepjáró. A bajor prémiumgyártó nem kevesebbet állít, mint hogy az "Új Osztály" megújítja az elektromobilitást, forradalminak mondott technikáit a következő évek során 40 modellben alka
Ogier és navigátora, Vincent Landais 58,3 másodperces előnnyel győzött Toyota GR Yaris Rally1-essel, tökéletes vasárnapot zárva a teljes rali, a Szupervasárnap és a Power Stage megnyerésével. Ez volt Ogier 69. WRC-győzelme és egyben második Akropolisz-diadala, 15 évvel azután, hogy először győzött a görög murvás klasszikuson még Citroënnel. Neuvill
Fotók: police.hu Egy, a határátkelőhely közelében lévő telephelyet ellenőrzött – kockázatelemzés alapján – június 26-án az átkelőhely gépjármű szakértője és egyik alosztályvezetője, mert felfigyeltek egy ott parkoló kocsira. A feltűnő jelenség, egy Ferrari Spider 458 típusú kocsi volt, amiről kiderült, hogy a német hatóságok körözik, és lefoglalásá
Az Arval friss elemzése szerint Európában egyre gyorsabban terjed a használt autók lízingje, amely akár 10–25 százalékkal is csökkentheti a vállalatok flottaköltségeit.
Megérkezett a KIA K4 SW, amely a Ceed Sportswagon utódjaként érkezik a kompakt kombik szegmensébe. Az új modell a ferdehátú K4 műszaki alapjaira épül, hosszabb karosszériával, nagyobb csomagtartóval és szélesebb motorválasztékkal. A magyar konfigurátorban már elérhető, az első autók pedig megérkeztek a márkakereskedésekbe. A Ceed kombi egy nagyon n
Aki rendszeresen repül, valószínűleg már észrevette, hogy fel- és leszállás előtt a fedélzeten mindig tompítják a fényeket. Ennek oka nem a hangulatkeltés: a háttérben fontos biztonsági szempont áll, amely vészhelyzetben akár életeket is menthet.
Ez ráadásul nem is akármilyen sötétzöld 911-es, hanem a most bemutott Earls Court 51 Edition. Mindössze 51 darab fog készülni belőle, megünnepelve, és inspirálódva az első Porsche 356-osokról, amiket 1951-ben az Egyesült Királyságba importáltak, majd bemutattak az akkori londoni autószalonon az Earls Courton. Direkt a szárny nélküli GT3 Touring vál
Az Egyesült Államok egyik legkülönlegesebb közúti átkelője több mint 27 kilométeren át szeli át a Chesapeake-öblöt, miközben víz alatti alagutakon is keresztülvezet. A Chesapeake Bay Bridge–Tunnel sok autóst annyira próbára tesz, hogy inkább külön segítséget kérnek az átkeléshez.
Egy friss felmérés szerint a következő években India, az Egyesült Államok és Kína mellett Közép-Kelet-Európa, így Magyarország is profitálhat a német cégek új stratégiájából.
Június 25-én kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Debrecenben elloptak egy kisteherautót. A GPS-koordináták alapján percek alatt több egységet is a mozgásban lévő jármű felé irányítottak. Rövid időn belül megtalálták, majd a protokollnak megfelelően felkapcsolták a megkülönböztető jelzést, és megpróbálták megállítani. A sofőr ekk
A Honda visszatér Goodwoodba, a Sebességfesztiválra (Goodwood Festival of Speed, GFoS, 2026. július 9–12.), ahol legújabb autóit és motorkerékpárjait ezúttal nemcsak kiállítja, hanem a híres hegyi felfutón is bemutatja. A márka idei szereplésének középpontjában a teljesítmény, az elektrifikáció és a Honda időtálló motorsport-DNS-e áll. A Honda 2026