Már 2026 második felében tömeggyártási szakaszba léphet a Dongfeng saját fejlesztésű szilárdtest akkumulátora. Miután sikeres teszteket hajtottak végre az egységen, már semmi sem áll az útjukba, hogy megkezdjék az oxid-polimer összetételű akksik gyártását, amikkel akár 1000 km-es emissziómentes hatótáv is elérhető lehet, 350 Wh/kg energiasűrűség me
A Széchenyi István Egyetem projektalapú oktatásának keretében fejlesztettek digitális naplórendszert az intézmény elsőéves hallgatói a labdarúgó NB I-ben bajnok ETO FC-nek.
Az osztrák rendőrség közlése szerint a busz Bruck an der Mur irányába haladt, amikor 15 óra körül tűz ütött ki a jármű hátsó részénél. Az elsődleges vizsgálatok alapján nagy valószínűséggel műszaki hiba okozhatta a tüzet – közölte az ORF Magyarok. A sofőrnek sikerült a leállósávban megállítania a buszt, így az utasok időben el tudták hagyni a jármű
Egyre több kínai autó fut Európa útjain, azonban egészen mostanáig csak a tisztán elektromosokra szabott ki az EU büntetővámot. Hamarosan mindez változhat, amely akár a vételárak megugrásához is vezethet.
Június 19-től újra megjelennek a jellegzetes zöld kerékpárok a főváros utcáin: a Budapesti Közlekedési Központ egy rövid, zárt tesztidőszakkal, majd július folyamán, a BudapestGO-ban érvényes bérlettel rendelkező felhasználók számára díjmentes kipróbálási lehetőséggel vezeti be a MOL Bubi új generációját. A Budapesti Közlekedési Központ idén nyáron
Képzeljük csak el: egyetlen, viszonylag egyszerű intézkedés évente nagyjából 74 emberéletet menthetne meg, és mintegy 850 súlyos sérülést előzhetne meg azokban a tagállamokban, ahol ma még nem kötelező. Az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága (TRAN) nemrég úgy foglalt állást, hogy nem támogatja ezt az intézkedést: a tíz évnél
A vádirat szerint a budapesti férfi – a bűnügy vádlottja – 2024 januárjában személyautójával közlekedett az M2 autóúton Göd irányába. A kocsiban ült felesége és két kiskorú gyermeke. A férfi az út során közlekedési konfliktusba keveredett egy másik autóssal, akivel versenyezni kezdtek. A férfi előtt haladt az úton a sértett, akinek kocsijában három
A használtpiac kíméletlen és őszinte. Lehet beszélni dizájnról, márkaimázsról, sportosságról vagy precizitásról, de eljön az a pont, amikor a számokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Na, most pont a számokat nézzük meg!
A tanév végét követően, a nyári hónapokban vesz új lendületet az e-matrica-vásárlások száma. Június, július és augusztus hónapban vásárolja meg az utazóközönség az éves pályamatrica-mennyiség nagyjából harmadát. A matricavásárlásokkal együtt a vásárlói tévesztések, mint a rendszám-, felségjel- vagy a díjkategória-elírások száma is megugrik ezt az i
No, nem a gyárból, és nem is a Siófok-Kiliti repülőtérről, ahol ilyenkor állomásoznak a gépek, hanem technikailag és a képesítés szempontjából. A nyári szolgálatellátásra ugyanis már jóval korábban kezdődik a felkészülés. A pilóták különböző típusú feladatellátásához ugyanis oktatópilóták mellett kell megszerezni, megújítani a jártasságokat, begyak
Az első esetben egy szabálytalan előzés majdnem frontális balesethez vezetett, a második felvételen pedig egy autó kereke vált le menet közben, és kis híján a mögötte haladókba csapódott. Az első felvétel 2026. június 12-én, este fél hét körül készült a Veszprém vármegyei Kup után. Jól látható rajta, ahogy egy személyautó a Volvo előtt haladva egy
Az elektromos rollerek és más új típusú mikromobilitási eszközök terjedése alapvetően alakítja át a települések közlekedését és a közlekedési szokásokat, ugyanakkor egyre több közlekedésbiztonsági, szabályozási és infrastruktúra-fejlesztési kérdést is felvet. E témák megvitatására rendezték meg első alkalommal a Magyar Mikromobilitási Konferenciát,
A legtöbben Londont, Párizst és Milánót választották úti célul, az első öt hónap utasforgalma meghaladta 7,6 milliót - közölte a Budapest Airport a honlapján. Az összesítés szerint májusban a cargo üzletág erősödése lendületes maradt, a kezelt 41 398 tonna áru 11,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A stabilan emelkedő árumennyiség január é
Az Audi valaha volt leggyorsabb és legerősebb sorozatgyártású járműve egy plug-in hibrid hajtáslánccal rendelkezik, amely egy középen elhelyezett, dupla turbós, négyliteres V8-as motorból, egy 7,3 kWh-s lítium-ion akkumulátorcsomagból és három axiális fluxusú villanymotorból áll. Utóbbiakból kettő az első tengelyen, míg a harmadik a benzinmotor és
Egy nyári zápor sokszor frissítő lehet, tengerparti nyaraláskor mégis a legtöbben száraz, meleg időre vágyunk. Európában szerencsére több olyan strandot is találunk, ahol az eső ritkán szakítja meg a napozást.
A Dacia bejelentette, hogy megtartja a Spring nevet elektromos városi miniautójának következő generációjához. Az új modell, amely az új Renault Twingo technikájára épül, a Kínában gyártott régi Springgel ellentétben már Európában készül, így vámot sem kell utána fizetni. Az igen olcsónak ígért elektromos miniautó hátuljáról készült hivatalos kép az
A vállalat a Weibón hat lehetséges névváltozatot tett közzé, amelyek közül lehet. A szavazás eddigi állása alapján egyértelmű favorit rajzolódik ki: a Dahan (Nagy Han, a Han-dinasztia után) messze vezet a mezőnyben, több mint 1700 szavazattal, míg a második helyezett Han Tianxia jóval kevesebb támogatást kapott. Ez alapján szinte biztosra vehető, h
Az Európai Bizottság hivatalosan elindította a Battery Booster Facility programot, amelynek célja az európai akkumulátorgyártás felpörgetése és a kontinens versenyképességének erősítése az elektromos autók piacán.
Tanács Zoltán a zalaegerszegi tesztpályán tett látogatása után jelezte: a jövőben az önvezető autók, a drónok és a robotok a mindennapjaink részévé válnak. Magyarország gazdasága akkor lehet sikeres, ha minél több szálon tudunk ezekhez kapcsolódni. Ehhez szinte minden lehetőségünk adott, "vannak kiváló szakembereink, nagy hagyományokkal rendelkező
Az autóipar történetének jelentős részében egyértelmű volt, hogy ki uralja az ügyfélkapcsolatot. Ha valaki Mercedesbe, BMW-be vagy Audiba ült, akkor az adott márka élményét, technológiáját és szolgáltatásait kapta. Az autógyártók ellenőrizték a teljes ökoszisztémát a motoroktól kezdve a fedélzeti elektronikán át egészen a szervizhálózatig. A digita
A Dongfeng hazai sajtóeseményén öt teljesen eltérő karakterű modell mutatkozott be, amelyek jól szemléltetik, milyen széles spektrumot kíván lefedni a kínai gyártó Magyarországon. A kompakt SUV-tól kezdve a sportos crossoveren át egészen a luxus terepjáróig és a hatótávnövelt elektromos limuzinig mindenből kaptunk egy kis ízelítőt.
A világ leghosszabb polgári repülőtéri kifutópályáját nem valamelyik forgalmas nemzetközi csomópontban, hanem Tibet keleti részén találjuk. A Qamdo Bamda repülőtér 5500 méteres pályája elsőre túlméretezettnek tűnhet, valójában azonban nagyon is gyakorlati oka van annak, hogy ilyen hosszúra építették.
Az Oroszlány szomszédságában található Majk első pillantásra csendes, visszafogott településnek tűnhet, pedig európai viszonylatban is különleges épületkomplexumot rejt. A Majki Kamalduli Remeteséget a tizenhét cellaházból álló barokk műemlékegyüttes miatt éppúgy érdemes felkeresni, mint a hely erdőközeli, nyugalmat árasztó környezetéért.
Az OE24 cikke. Képernyőfotó A 93 éves férfi következetesen tagadta az összes vádat. Egy újabb tárgyalást terveznek Stronach ellen a jövő évre. Stronachot bűnösnek találták két nővel szemben elkövetett szexuális kényszerítés és szexuális zaklatás egy-egy vádpontjában. A fennmaradó három vádpontban felmentették. Összességében a Magna alapítója ellen
A „coolcation” trend térhódítása és az egyre szélsőségesebb hőhullámok sok utazó figyelmét a kellemesebb klímájú úti célokra irányítják. Magyarországról kézenfekvő választásnak tűnhet az Alpok, pedig a határt sem kell átlépnünk ahhoz, hogy csendes, hegyvidéki környezetben pihenjünk. A következő öt, alpesi hangulatot idéző magyar falut azoknak ajánl
Leleplezték a Lego legújabb 1:8-as Technic autóját, amelyet a korábbiakhoz hasonlóan ismét egy ritkaságról mintáztak. A bemutatón az eredeti különlegesség mellett egy közel 328 ezer elemből épített 1:1 méretarányú Lego is tiszteletét tette, amely akár 111 km/órás tempóra is képes. Íme minden fontos részlet az új készletről!
A Széchenyi István Egyetem az elmúlt években jelentősen kiszélesítette nemzetközi kapcsolatrendszerét, és folyamatosan nyit az újabb lehetőségek felé. Az intézmény legutóbb a szaúd-arábiai King Fahd Egyetem delegációját fogadta egy jövőbeli oktatási-kutatási partnerség reményében. A felek szakmai megbeszélés keretében térképezték fel a közös pontok
Az országos tiszti főorvos másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére június 20-tól június 23-án éjfélig, azaz szombattól keddig. A tartós meleg nagyon megterheli a szervezetet, különösen most, az idei év első hőhulláma idején, amikor a testünknek még nem volt ideje hozzászokni a magas hőmérséklethez. A kánikula nemcsak otthon,
Az első hazai autóbalesetet általában Törley József nevéhez kötjük. A történet szerint a pezsgőgyáros automobiljával elütött egy utcaseprőt, aki nem számított arra, hogy egy jármű akár óránként 20 kilométeres sebességgel is közeledhet. A ma már történelminek számító eset azt is jelzi, hogy a közlekedés gyors fejlődése folyamatosan új kihívások elé
Utazóként kevés helyzet kellemetlenebb annál, mint amikor a nyaralásból hazaérkezve derül ki, hogy egy nem kívánt „potyautast” is magunkkal hoztunk. Egy friss felmérés most azt vizsgálta, mely európai városokból érkezett a legtöbb ágyi poloskákkal kapcsolatos panasz. A kellemetlen rangsorra Budapest is felkerült.
Az új szabályozás szerint az ilyen járművek használata súlyos közlekedési szabálysértésnek minősül majd. Ez a közúti közlekedésről szóló törvény módosításából következik, amelyet a parlament június elején fogadott el. Illusztráció: Google Gemini A módosítást előterjesztő belügyminisztérium szerint a nagy sebességre képes elektromos rollerek jelent
A Volkswagen 2026 végén indítja Vehicle-to-Grid szolgáltatását, amelynek segítségével az elektromos autók akkumulátorai energiatárolóként működhetnek, így csökkentve a villanyszámlát vagy akár bevételt is termelve a tulajdonosoknak.
Fotó: Facebook/Rába Múlt szombaton ismét megnyitottuk kapuinkat a Rába iránt érdeklődők előtt, és örömmel láttuk, hogy idén is sokan látogattak el a rendezvényre. A járműtalálkozón a Rába különböző generációi sorakoztak fel egymás mellett, a Technológiai Centrum tárlatvezetései pedig betekintést nyújtottak a vállalat múltjába és jelenébe. A nap
Európában egyre népszerűbbek a vonatos utazások, az éjszakai járatok hálózata azonban még nem tudott lépést tartani a növekvő igényekkel. Egy új interaktív térkép most egy helyen mutatja meg a kontinensen elérhető éjszakai vonatokat, valamint azt is, milyen gyakran közlekednek.
Új formátumban, kétnapos rendezvénnyel jelentkezik idén az ICDP nyári szakmai eseménye, amelyet 2026. június 16–17-én, kedden és szerdán a nyugat-londoni Chiswickben, az Auto West London márkakereskedésben tartanak. A Heathrow repülőtértől szűk félórás autóútra lévő helyszínen a program a downstream autóipar – kereskedők, szervizek, beszállítók – l
Az akció során az Eperjesi Kerületi Rendőr-főkapitányság készenléti rendőri egységének közreműködésével a kassai közlekedésrendészet hat rendőrét vették őrizetbe, akik épp szolgálatot teljesítettek. Az ÚIS nyomozója a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján közfeladati helyzettel való visszaélés vétsége ügyében indított eljárást. A gyanúsított rend
A szaklap szerint az autó azért különleges, mert teljesen szakít a modern SUV-k világára jellemző luxus- és presztízscentrikus szemlélettel: a Munro-t kifejezetten kemény fizikai munkára tervezték, és ilyen tekintetben minden más terepjárónál jobb. Mint írják: "nem is autó, hanem bulldózer". Az elektromos terepjárót elsősorban erdőgazdálkodási, me
Fotó: Facebook/Vitézy Dávid A miniszter kiemelte: a tavaly állami tulajdonba került, jelenleg a MÁV Csoporthoz tartozó járműjavító működésének helyreállítása kiemelt feladat. A cél a javítási kapacitások újraindítása, a járműállomány rendelkezésre állásának javítása, valamint a 780 dolgozót foglalkoztató üzem talpra állítása. Vitézy Dávid szerint e