Csütörtökre virradó éjszaka sokfelé képződik az országban sűrű, zúzmarás köd, legkisebb eséllyel északkeleten. Napközben valamelyest zsugorodhat a köd kiterjedése, de nagy területen tartósan korlátozottak maradhatnak a látási viszonyok, egész nap megmaradhat a sűrű köd. A ködös, rétegfelhős tájakon ónos szitálás, lokálisan ipari havazás előfordulha
Nem az olaszoké az egyetlen jellegzetes esküvői fogás. A mexikói esküvői sütemény például egy omlós, gazdagon porcukrozott finomság, amely ma már sokféle ünnepségen felbukkan. A kis kekszgolyók ráadásul a hétköznapokban is működnek: délutáni kávé vagy tea mellé éppúgy jók, mint vendégvárónak.
Decemberben forgalomba állt a százezredik tisztán elektromos gépkocsi, a tavalyi év végéig 101 ezer 534 klímabarát gépjármű kapott zöld rendszámot Magyarországon – közölte az Energiaügyi [...]
Ha egy észak-olaszországi nyaralást tervezünk, a legtöbben olyan klasszikus úti célokra gondolnak, mint Milánó, a Comói-tó, a Dolomitok vagy Velence. Pedig a Piemont régió szívében fekvő Torino Olaszország egyik kulturális központja, egyben igazi kincs a történelem és a gasztronómia rajongóinak, akik városi látnivalók között szeretnek felfedezni.
Annó még a Forma-1-ben ismerhette meg az egész világ a Ligier nevet, ma már viszont leginkább mikroautóiról ismert Franciaországban, amik, hát finoman szólva sem a tempóról szólnak. Sokkal inkább arról, hogy Franciaországban már 14 éves kortól lehet őket vezetni jogosítvány nélkül, ezzel pedig szeretnek is élni az ottani fiatalok. A fiatalokhoz ped
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a magyar–román határ közelében fekszik Nagygéc, az a közel 800 éves múltra visszatekintő falu, amelynek sorsát örökre megpecsételte az árvíz. Ma már csak maroknyian élnek itt, a település története mégis emlékeztet rá, milyen pusztító erővel tud fellépni a természet.
Kevesebb mint két hét múlva már együtt tesztel a Forma–1 mezőnye Barcelonában. Idén a karosszéria és az erőforrás terén is teljesen megújul a királykategória, és a január 26-a és 30-a között rendezendő ötnapos gyakorláson nyílik először lehetősége a csapatoknak, hogy felmérjék a munkájuk eredményét és össze is vessék azt a többiekével. Az F1 több
Mától elérhető az Integrator FM legújabb epizódja, amely az elektromágneses kompatibilitás és az elektromágneses interferencia kulisszái mögé enged betekintést egy nemzetközileg elismert magyar szakértő szemszögéből.
Grönland sokáig kimaradt a turizmus fősodrából, az elmúlt években viszont egyre többen választják úti célnak a különleges, sarkvidéki szigetet. Mostanában a világsajtó is gyakrabban emlegeti Donald Trump nyilatkozatai nyomán, az utazókat azonban többnyire egészen más vonzza ide: a sarki fény, a fjordok és a jéghegyek világa, a hajós programok, vagy
Azt írták, hogy csütörtökön 2 óra 44 perc körül a IX. kerületi Üllői úton egy autós elütött egy embert, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az elgázolt férfit a mentők a helyszínen újraélesztették, kórházba vitték, de az ellátás ellenére belehalt sérüléseibe. A BRFK büntetőeljárást indított; azonosították a személygépkocsi feltétel
A 2025. naptári évben 1 229 038 gépjárművet adott el, és ezzel minden idők legjobb eredményét érte el a Toyota Motor Europe. Az egy évvel korábbihoz viszonyított 1%-os növekedéshez jelentős mértékben járultak hozzá a Toyota Professional haszonjárművei (158 270 db, +19%), illetve a villamosított modellek (948 042 db, +5%.) A Toyota márka 1 143 963
A Nissan Z első modelléve 2023-ban volt, mégis most, három évvel később már érkezik is az első ráncfelvarrás a modellhez. A Japánban Fairlady Z-ként ismert modell nemrég a Tokiói Autószalonon debütált új külsejével, amelynek fő részlete az autó eleje, amelyet teljesen átterveztek. A hűtőmaszk, amely a korábbi modellvariánson feltűnően nagy volt, va
"A következő modellgeneráció új mércét állít majd a nagyteljesítményű szegmensben" – fogalmazott Franciscus van Meel, a BMW M GmbH vezérigazgatója. "A legkorszerűbb Neue Klasse technológia műszaki alapjain emeljük teljesen új szintre a BMW M modellek vezetési élményét, a hétköznapokban is olyan menetdinamikával kényeztetve ügyfeleinket, amely a zár
A Tivoli egyik legnagyobb erőssége a helykihasználás. Kívül városbarát, belül meglepően tágas. Az utastér ergonomikus, átgondolt és élhető – legyen szó napi ingázásról, hétvégi kiruccanásról vagy egy spontán bevásárlásról munka után. Modern infotainment rendszer, okoseszköz-integráció és olyan vezetéstámogató rendszerek, amelyek nem tolakodóak, ha
Miután tavaly év elején tűz ütött ki az Air Busan egyik járatán, több ázsiai légitársaság is szigorúbb szabályokat vezetett be a lítiumos akkumulátorokra. A változások Európában is megjelentek, és egyre több társaság korlátozza a powerbankok fedélzeti használatát, illetve a szállításuk feltételeit is szorosabban szabályozza. Most a Lufthansa Group
Miután tavaly év elején tűz ütött ki az Air Busan egyik járatán, több ázsiai légitársaság is szigorúbb szabályokat vezetett be a lítiumos akkumulátorokra. A változások Európában is megjelentek, és egyre több társaság korlátozza a powerbankokat, és a szállításuk feltételeit is szorosabban szabályozza. Most a Lufthansa Group lépett, és január 15-től
Az alumínium blokk, a nagynyomású befecskendezés és a szelepvezérlés harmóniája teszi lehetővé, hogy ez a 2,5 literes turbós TSI a 390 lóerős teljesítménnyel és a 480 newtonméteres forgatónyomatékkal minden gázadásnál adjon egy adrenalin-fröccsöt. A hétfokozatú DSG dupla tengelykapcsolós váltóval párosítva a VZ5 mindössze 4,2 másodperc alatt gyors
Ezzel ünnepli 20 éves fennállását Európa egyik legrégebbi, és legrangosabb autós gyorsasági márka kupája, a Swift Cup Europe. A két évtizeddel ezelőtt Zengő Zoltán által megálmodott sikersorozatot, az elmúlt évtizedben Burkus Egon fejlesztette tovább, és tette az európai "autós gyorsasági márka kupa sorozatok egyik legnépszerűbbikévé. Amely évről-
Az Európai Bizottság enyhített a 2035-re tervezett belső égésű motoros tiltáson, mert az autóipar túlélése rövid távon fontosabbá vált, mint a gyors zöld átmenet.
A verseny honlapja szerint a szerdainál kevésbé homokos és gyorsabb szakaszon Ekströmék 2:47:22 órás eredményt értek el és majdnem másfél perccel előzték meg a másodikként záró Romain Dumas, Alex Winocq francia duót. A Ford hármas sikerét a Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol kettős tette teljessé, ők csaknem két és fél perccel voltak lassabbak a győz
Míg a világ legszebb vonatútjaiért sokszor több százezer forintnak megfelelő összeget is elkérnek, addig az Olaszország partvidékén futó Cinque Terre Express 2026-ban is megfizethető marad. A friss árlista alapján az idei szezonban egy felnőttjegy legfeljebb 10 euró, ami kifejezetten jó belépő a mesebeli környék felfedezéséhez.
A CX-6e az európai változata annak az EZ-60 modellnek, amelyet már Kínában és Ausztráliában is forgalmaznak. Méreteiben a Mazda 6e-hez áll közel: 4850 mm hosszú, tengelytávja pedig 2902 mm. A dizájn sportos és elegáns, hosszú motorháztetővel, kupésan ívelt tetővonallal, magas "övvonallal" és széles kerékjárati ívekkel. A modern megoldások között t
Gombos Zoltán meghatározóan sikeresnek minősítette a 2025-ös évet, megfogalmazása szerint az eredményekben megmutatkozik, hogy a német autógyártó irányt mutat a nehéz piaci körülmények között azzal, hogy élen jár az elektromos technológia fejlesztésében, eközben változatlanul vallja a technológiasemlegességet. A márka számára mérföldkő volt 2025, e